tangó címkéhez tartozó bejegyzések

Séta ölelésben #97

Három alkalom kimaradt Katiéknál, mert nem ért rá Ali! El lehet képzelni, milyen pipa vagyok emiatt, de ha jól belegondolok persze, akkor nyilván hasonlóan cserbenhagyottnak érezheti magát, amikor én Buenos Airesbe távozom.
Elkezdtünk dolgozni valamin, ahol a dupla tempó volt a hangsúly igazából, na de mire ismét eljutottunk órára, addigra a többiek megtanultak egy hosszú lépés kombinációt,, de olyan hosszút, hogy többedjére is csak az első felét tudtuk minden igyekezetünk ellenére összerakni. És azt kell mondjam, így sem volt semmi, főleg, hogy egyáltalán nem kaptunk segítséget, amit nem kicsit zokon is vettem. Azért ahogy elnéztem, nem volt a többieké sem az a koreográfia.
Sajnos nagyon sokan voltunk, annyian, hogy ezt a létszámot a tanárok már nem tudják managelni . Egy másik helyen lesznek nyártól az órák,; nagyobb teremben, de ettől még ugyanúgy a minőség rovására fog menni a mennyiség. Persze megértem több szempontból is őket; szerintem mostanra Magyarország legsikeresebb tanárpárosává váltak. Haladó órák nincsenek olyan sok helyen, ezért egy olyan résben kínálnak nagyon magas, színvonalat, amire ezek szerint van kereslet, de kínálat már nem annyira.. Az eddig megismertek között ők az egyetlenek, akik egy-egy témát boncolgatnak több – akár 5-6 órán keresztül, és ez nagyon tetszik nekem.
Ami kevésbé jó, sőt rossz, az a társaság. Eléggé szegregáló banda; van a mag, a többiek pedig nyaliznak nekik. A tanárok is velük foglalkoznak, mint nyilván arra érdemesekkel. Pedig ha odafigyelnek rám, bíznak bennem, akkor én is kinyílok, de így becsukódom, elbizonytalanodom, alul teljesítek. Persze nyilván ez is az említett nagy létszámból eredeztethető.

Juditéknál kezdek feloldódni, a múltkor megdicsért, hogy sokat javult a tartásom, nem billenek ki olyan könnyen. 🙂 L. is foglalkozott velem, a pivot-im javítgatta, ezúttal elég türelmes volt. Itt sokkal befogadóbb a csapat, annak ellenére, hogy jóval fiatalabbak kivétel nélkül mind. A mostani szerdai óra végén az összefoglalást az egyik fiatal pár mutatta be; összeszorult szívvel néztem, mennyire könnyedén csinálja a csaj, mint egy profi táncos. Mikor fogom én így tudni? És kivel mutatnám be? Talán G-vel, aki 16 ezer kilométerre van tőlem, és ki tudja hol lesz, mire én eljutok erre a szintre.

Itt az a rossz, hogy mindig van pár nélkül érkező csaj, és a gyakori párcseréknél (ami viszont jó) valaki egyedül marad. Nincs ebben semmi kivetni való, köztudottan több lány vállalja be a táncot, mit fiú. De én persze kínban érzem magam, lúzernek, amin nyilván nem segít, hogy – mint legutóbb – majd’ minden második párcserénél én támasztottam a falat :O  Ilyenkor néha odajött L. vagy J, de zömmel főttem a levemben :S Nem kéne így felfogni, de ez nem ilyen egyszerű. Igen, ebben azért látszóik, hogy outsider vagyok, meg öreg. Szóval ilyenkor átkozom a szólóban érkező csajokat, minek jöttek, egy pillanatra megfeledkezve arról, hogy a kezdetekben én is így jártam Béláékhoz. Na mindegy, ezt le kell nyelnem. (Anyás, de sokszor írtam  ezt már itt le!)

Múltkori és mostani hétvégéken balett óra. A balett jobban ment, mint az elmúlt alkalmakkor, pedig a fiúnál voltam, de nem frusztrált egyáltalán, sőt kimondottan élveztem, hamar eltelt az óra. A másnapi nyújtás viszont egy kínszenvedés volt; túl sokat ettem (eperszezon!), és nincs ehhez szokva a szervezetem, meleg is volt, sajnos rosszul lettem. Ennek ellenére, amikor a mesternő lejjebb nyomott, könnyedén engedelmeskedtek az ízületeim.

Tegnap este pedig visszatértem régi megaláztatásom helyszínére. Vagyis nem pontosan oda, ugyanis a milonga szervezők nyaranta a Vigadó térre települnek k. Igen, Maci Laciékhoz. Persze Ali nélkül nem vettem volna a bátorságot, de visszajöttem, és mondhatni arattam, mert talán ha egy számot ültem végig. Bejöttek kintről, és bámultak bennünket, úgyhogy a közönségnek is táncoltunk. Rajtam egy teljesen hétköznapi vászon ruha volt, ráadásul sötét barna, fehér szatén szegéllyel – nem előnyös a világos bőr, kék szem, világos barna haj kombóhoz. De valahogy még sem áll rosszul. (Csipike is megdicsérte.) Még az előző – és a mostaninál is sanyargatósabb – munkahelyemen adta oda egy kolléganő, hogy nálam jó helyen lesz. Szóval volt sok tánc, de csupa olyannal, akivel ever táncoltam már. Nem túl jó táncok, meg jobbak, Alival néhány kimondottan jó. Azért én meglehetősen jól éreztem magam! Nem megírtam, hogy visszatérek? 😀 Persze ott voltak a menők, akikről tudtam, hogy úgysem kérnek fel, és tényleg jobb is, mert nagyon bestresszeltem volna, abban meg mi a jó? (Én még tanulni sem tanulok egy tanda alatt tőlük, csak rommá lesz az önbizalmam.)

Hanem visszafelé, ahogy sétáltam a CEU-val szemben leparkolt autómhoz, elképedtem a Bazilika környékére járókon. Na azt eddig is tudtam, hogy fideszes bubuk törzshelye, bp-i Káli-medence, de ilyen töményen. Az rendben, hogy a menő bárból kiszűrődő (halk!) lounge zene nyilván nem kis irigységet ébresztett bennem, hiszen tán be sem engednének engem oda, na de a Bacardi Bár a Gresham mellett! Csurig pasit fogni készülő ribancokkal, prostituáltnak öltözve! És nem, nem őket okolom. Hanem az egész közeget, amelyik azt sugallja, úgy érsz csak valamit, ha minél több pénzes, befolyásos férfit (vajon hányan hagyták otthon a feleségüket, ellenben mint pöffeszkedő családos, vették fel a CSOK-ot?) leszopsz a klotyóban. Furcsa lehettem, ahogy a tanítónénis vászon rucimban, papucs cipőben keresztülvágtam magam rajtuk.

Mivel Dodó elutazott, idehaza megittam két pohár gyöngyöző bort, ami – tekintettel, hogy nem ettem semmit és reggel 7-kor már spanyol órám volt – hamar a fejembe szállt. Ehhez képest hamar felkeltem.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #96

Az elmúlt két hét azt kell mondjam, jól alakult. (Mármint tánc szempontjából.)
Katiéknál semmi komplikált dolgot nem vettünk, már ami az egyes elemeket illeti. Most lényegében egy zeneiségi blokk megy (Katiék úgy építik fel a szemesztert, hogy több órán keresztül ragozunk egy-egy témát vagy kombinációt, és azt fejlesztgetjük, megyünk bele egyre inkább a mélységeibe., amelyhez elméleti és gyakorlati kapaszkodókat is kapunk. Abraso váltásokkal, hangsúlyokkal, tempókkal kellett operálni, amelyek lényegében a tangó esszenciáját jelentik. (Meg minden más táncét is.) Én eléggé elnagyoltan kezeltem ezt a kérdést, annyira knncentráltam a követésre és a szép mozdulatokra. Közben meg Buenos Airesben egy átlag miloongán – ahol persze nagyon jó táncosok vannak – ezeket tartják szem előtt, bonyolult sacadak, voleok, soltadak, stb helyett. Kár, hogy Ali most kedden nem tudott jönni, mert ezt a területe fontos lenne a haladásom szempontjából fejleszteni.
Juditéknál múlt héten argentin tanárok oktattak, egy nem túl bonyolult lépés sorozatot boncolgattunk, tökéletesítettünk. Remélem, beépül valami mert semmi nem maradt meg az órából.. A pasi kijavított, szólt, hogy figyeljek a tónusomra, mert összeesik. Hát igen, nem egyszerű megtalálnom, hogy ne legyen merev, de össze se essen!. Szó-szó, ennyi év után illett volna rátaláljak az optimálisra! Jósok párcsere volt, a b-vel lényegében alig táncoltam. Ez a társaság – de ezt már írtam – sokkal normálisabb, segítőkészek, konstruktívak, nem stresszezlek be, ha egy “nagy ágyúhoz’ kerülök. (Ellentétben a keddi alkalmakkal.) Hanem a csaj! Nagyon unszimpi volt, igazi dél-amerikai mujer, a szeme sem állt jól. Az a típus, aki körömollóval szétcincálja a vélt riválisa ruháját, és biztos, ami biztos alapon elszedi a hapsiját. Valahogy közönségesnek tűnt, Judit kifinomultságától fényévekre volt. Az oldalukat nézve tényleg jó hírük van, mert Párizstól Jekatyerinburgig (na jó, utóbbi rossz emlékezetű hely azért nem fokmérője a minőségnek) tanítanak. Az életben nem voltak egy pár, ott figyelt a nő pasija.

A hétvége a balett jegyében telt. Ebben a stúdióban havonta tagságit kell váltani – én 5+1 alkalmasat fizetek  – és előre regisztrálni az Optim-on keresztül. Persze, mire észbe kaptam, már minden 6 óra utáni hely betelt, később meg nincs óra! Maradt hát a hét vége, így szombat délelőtt két hét kihagyással újra mentem, picit késtem, így a mobil rúd ajtóhoz közel eső üres helyére beugrottam. Persze mindent elfelejtettem már, úgyhogy az előttem lévőről puskáztam, de így is kevertem a lépéseket. A baj csak akkor jött, amikor a másik oldalon végeztük el ugyanazt, mert akkor én álltam elől :D. Úgyhogy a tükrün keresztül lestem a falra szerelt rúdnál dolgozókat. Szerencsére egy stréber képű csajt figyeltem, aki természetesen minden lépést jól tudott. Délután visszamentem nyújtásra, amiben volt erősítés s, és olyan izmaim mozgattam meg, amelyekre sosem dolgoztam. Vasárnap délután egy srác tartotta az órát, szigorú volt, de nem zavart. A végén sauté-kat csináltunk, vagyis felugrás; egymás után sok-sok, második pozícióból. Lábfej spicceljen, fenék be, lapockák le, pliébe érkezni. Semmiség! Azt nem mondta, hogy a súly leérkezéskor egyenletesen terhelje a lábakat; sajnos az enyémekét néhány ugrás után hol így, hol úgy terhelte. Gyanítom a gerincferdülésem a ludas ebben, ami a csípőm is sikeresen deformálta – gracias gyerekgondozás, kiemelten 4. emeletre cipelés! -, noha ez nem látszik normál körülmények között.

Szombat este Hölgyválasz milonga, általában nem jó emlékezetű hely, az eleén jó sokat is ücsörögtem, amin rendesen bosszankodtam, és a bemutató sem segített, mert a művészi színvonal még jobban hazavágta az önbizalmam. De egyszerre csak azt gondoltam, hogy hát Adele, megtanultál tangózni, ez már a tiéd, Érdekes, innentől meg beindult, sorra kértek fel. Persze a szokásos, de na és. Én élvezem a táncot, van akivel még jó is a tánc (színvonalban), ezt akartam, nem igaz? Ettől vagyok boldog Buenos Airesben is! (Jó, tudom, ott más jellegű a felhozatal, meg a kapcsolódás is.) És hogy nem mentem hiába: valahogy beugrott, hogy L. mindig figyelmeztet a lábak pontos összezárására. Most figyeltem, de nem görcsösen, hanem valahogy úgy magától jött! 🙂

Szerdán ismét Juditék, zavar, hogy L. egyre inkább úgy tűnik, mint aki halálosan unja a banánt, és már nem csak velem (mer’ rám szarik) , J-vel is olyan türelmetlen volt. Ki kellett találnunk egy sacada/voleo szekvenciát, azt bemutatni, majd párcseréknél a lányoknak(!) levezetni, amit az eredeti párral tanultunk. Jó volt!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #95

Mostanában egyáltalán nem lelem örömöm a tangóban. Rengeteg időm és energiám (na meg pénzem) feccöltem bele, és nem látom, hogy legalábbis egyensúly közeli állapot jöjjön létre, amire azt mondom, megérte.Felmerül bennem, hogy megéri-e folytatni? Azért, hogy évente valamennyi időt jól eltáncikáljak Buenos Airesben.
Legyünk őszinték. Táncosnő (tudjátok, aki fellép, de legalábbis bemutat) nyilván nem lesz belőlem – ezt soha nem gondoltam, túl későn kezdtem. Valószínű, soha nem lesz tangó stúdióm, mert ehhez is hamarabb kellett volna kezdjem. De most már úgy látom, milongéra sem válik belőlem az életben soha. Mert nem bízom magamban görcsölök.
Félek a visszautasítástól, a rosszul teljesítéstől, és saját magam akadályozom a fejlődésben ezzel. A múlt szerdai milonga után fészkelte belém magát ez a rossz érzés. Alin kívül mindössze két emberrel táncoltam, azt is csapnivalóan. Igaz, mindössze háromnegyed órát maradtam, és csak két tandát ücsörögtem (ebből az egyik milonga volt), de az igazsághoz tartozik, hogy a háromból két tanda csak egy fél volt. Ezzel együtt vigyorogva jöttem el, hiszen gyakorlatilag végigtáncoltam háromnegyed órát, mit nem adtam volna 3 éve ezért. De! Amikor beléptem, pontosan láttam, hogy az ott lévő pasik közül ki nem fog velem táncolni soha. Ők voltak többségben. Akik szóba jöhettek, fel is kértek nagyjából.
Erőt vett rajtam az öreg vagyok én már para. És ez nyilván érződik. Vannak hódolóim, olyan is, aki komolyan nyomul, egy külföldi, de nekem elég közömbös. Viszont nagyon jókat táncoltam vele, úgy ölelt, mint egy argentin. De ki fog derülni, hogy nem annyira szeretnék mást, úgyhogy leshetem, mikor táncol legközelebb velem.
Ali szerintem szerdánként a rakpartra jár órát venni – ami nem probléma, mert én meg Juditékhoz. De látom, hogy az ottani fiatalabb partnere elől titkol, alig szól hozzám, és éppen csak felkér. Kínos vagyok neki. Ami Ali külsejét és furcsa jellemét ismerve elképesztő.
Aztán van egy másik pasi. Jól néz ki, háromszor táncoltam vele korábban, jó volt, de sosem kér fel már vagy két éve, pedig látnia kellett, hogy fejlődtem. Mikor távoztam K. utáni tánc végeztével (alig akart elengedni, imádom, ő nem erőszakosan nyomul), látom, emberünk magába roskadva ül a fogasok alatt. Kérdeztem, valami baj van-e? Várom a nőket – ezt válaszolta. Hát bazmeg, pl. én is nő volnék, vagy mi, odabent is van néhány. Jó táncos is.
Úgyhogy most, hogy nyilvánvalóan öreg és szar táncos vagyok, elhatároztam, én sem fogok táncolni akárkivel. Pölö azzal, aki szerdán elsőként felkért, tuti soha, már máskor is szar volt és bunkó. A copfos szőkével sem. A töpörtyűvel sem. Akkor sem, ha egész este ücsörögni fogok. Ámen.
Október 22-én megyek Buenos Airesbe.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #94

Kezdem múlt szombati HV milongával. Itt ugye már kétszer megszívtam, úgyhogy nagy reményekkel nem vágtam neki ezúttal az estének. Viszont táncolni akartam, és gondoltam, ha egyet sikerül, már nem voltam hiába. Hozzáteszem, fájt a fejem egész nap, de valami csoda folytán estére elmúlt. Az elején nem is volt semmi, Katiék bemutatójáig végig táncoltam. összesen 5 tandát. Csak sajnos egytől egyig olyanokkal, akikkel már táncoltam. Ezek közül kettő jó volt (egyikük Ali), egy elment, kettő meg szar konkrétan.
A bemutató után már csak Alival táncoltam egy magyar tandát – pl. Psota Irén Tibi te bitang és hasonló dalok -, aztán két tandán át nem kért fel senki, és erre gondoltam, hogy nyilván kezdek szerencsétlen arcot vágni, úgyhogy jobb ha lelépek. Az igazság az, hogy kishíján elbőgtem magam. Szép voltam, jól táncoltam… Persze mit nem adtam volna ennyi táncért a nyári fiaskók után! Vagy akár 2 éve. Aztán pont kezembe került egy írás arról, hogy az ember elérkezik oda, hogy ugrik egy szintet, és már nem feltétlenül azokkal akar táncolni, akikkel korábban. És ha erre készen áll, akkor bizony csak azokkal szabad elmennie, akik már megugrották a lécet, viszont óhatatlanul sokat fog ücsörögni is. A baj csak az, hogy nem tudom, rám is igaz-e, tényleg felsőbb osztályba kellene-e lépjek. A cikk mindenesetre tanulságos volt, és jó hangulatban mentem el futni.

Kedden aztán folytattuk Katiéknál. Mivel kihagytuk a múlt órát, eleve hátrányunk volt, és a lépéssor elejét is magunkévá kellett tenünk, ami már az elején nem sikerült, és mérges voltam Alira, mert miatta hagytunk ki két órát. Tiha szerencsére megmutatta, hogy van, és mire figyeljünk, és attól kezdve ment, és a továbbszőtt lépéseket is tudtuk. A végén volt egy emelés is, ami tulajdonképpen egy lépés a levegőben, a már kimondottan nagyon jól sikerült, meg is dicsért Tiha. Nem mindenkinek ment ám!

Úgy néz ki, végre állandósult a szerdai párom, a b.. Az órán sokan voltunk, hely igényes kombinációt gyakoroltunk; először ochoból vezetett hátra sacadát léptünk, majd előre és hátra voleok sorozata következett, oly módon, hogy a vezető körbement, és akkor kellett a lábat lendíteni, amikor a két tengely egymás mellett volt. Eléggé vegyesen ment, nem foglalkoztak velem, csak egyszer javított ki Lucas, hogy a voleoknál hogy tartsam a lábam. (Még mindig rossz.) Éppenséggel zsírégetésnek sem volt utolsó, mindenki kapkodta a levegőt, és nekem nagyon fájt a fejem végig. De jó ez a csapat, és ha már nem stresszelek állandóan, szeretni fogok ide járni.

A pénteki balett órán jól megkínoztak, alig tudtam követni a gyakorlatokat. Nem laza a csípőm sem, de ami katasztrófa, az a bokám – el sem tudom képzelni, hogy egyszer a teljes pliét mélyebbre leengedjem! Jó kis izomlázam lett másnapra.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #93

Az utóbbi hetekben mintha jobban menne a tangó. Beszedek dicséretet az órákon, a tanárok segítségemre vannak, és talán kevéssé vagyok elfogult. Mondjuk az utóbbi órákon pont nem volt így, de ez még nem a világ vége, és nem feltétlenül tendencia.

Most rendszeresen járok Juditékhoz, mer a b partnere hosszabb ideig nem tud jönni, A b nagyon jó táncos, komolyan veszi, és a magasság különbség (én vagyok a magasabb) ellenére is jól összeillünk azt hiszem. A társaság is; elsőre nagyon profinak tűnnek, meg beképzelteknek, de valójában segítőkészen, türelmesen állnak hozzád., a legjobb tudású is. Ezért ott nem is frusztrálnak a párcserék (amelyeket nagyon fontosnak tartok továbbra is), mert tudom, hogy segítenek ráhangolódni, elismétlik, ha kell elmagyarázzák, hagynak időt. A lányok sem méregetik gyanakodva egymást. Judit és Lucas továbbra is fájdalmasan csodálatos szimbiózisban léteznek; a szívem összeszorul, mert úgy érzem nekem soha nem fog megadatni olyan partner, akivel ennyire vibráló emóciókkal és szabadsággal táncolhatok, mint ők ketten egymással. Ahogy inspirálják egymást, az a fejlődésnek és együtt dolgozásnak olyan foka, amely nélkül egy bizonyos szint már nem léphető meg, és kevesen is részesülnek belőle. Nyilván szerencse kérdése is, meg sok munkáé, alázaté. Judit életútját ismerve (az ismerve túlzás, mondjuk úgy, hogy amit tudok róla) valahogy magában hordozta, hogy egyszer el fogja érni. Mégpedig azért, mert meggyőződésem, hogy megvan az a képessége, hogy mindent, ami történt vele, a saját épülésére fordítson.

Katiéknál más a helyzet. Nem tudom megfogni a különbséget, mert sok ponton találkoznak a módszereik. Kati hihetetlen életszeretete Tiha olykor flegmatikus bölcsességével különleges eszenciát alkotnak. Ők nem egy pár az életben, de nagyon összeszokott és összeillő páros, remek pedagógiai érzékkel, kitartással és vállalkozó szellemmel. Nyitottsággal, változásokra való fogékonysággal szellemes koreográfiákat oktatnak, amelyek részleteit alapos mozgáselemzéssel segítenek elsajátítani.  Amit nem annyira szeretek, az az, hogy ilyen-olyan okból sok kellemetlen vezető tanul náluk, akiktől szabályosan félek, ha párcserénél hozzájuk kerülök, és emiatt nem érzem, hogy annyira fejlődnék másokkal való táncolásban.

Egyébként a haladó csoportok legnagyobb nehézsége már nem is az új lépések tanulása. Egyik óráján mondta Lucas, hogy a lépéseket, elemeket már ismerjük, a magasabb szint már ezek adott kontextusban történő megélésében és közvetítésében van. Hát igen, a haladó csoport már nem azt jelenti, hogy ugyanazokkal az emberekkel, akikkel elkezdtük, néhány év múlva ugyanúgy, immáron haladóként folytatjuk, hanem, vannak, akik 10 éve tanulnak, meg vannak, akik 4 éve – na azok most mind egy csoport, különböző tudásszinteken, ami frusztráló lehet. Mert míg egy középhaladó csoportban nagyon jó vagyok, itt lehet, hogy leggyengébb láncszem.

Jártam egy párcserés, informális, nem vezetett praktikán is, utóbbin a legjobban táncoló nő voltam, de nem vágok fel, mert a többiek igencsak kezdők voltak még, a vezetők viszont egy kivétellel haladók, akik élvezték, hogy táncoltnak velem.

Közben elkezdtem balettre járni, remélem hamarosan tudom kamatoztatni a tangóban is. Szóval most nagyon táncosnő vagyok, csak több milongát kéne látogassak, most az lesz az újabb cél. Csak hogy minél felkészültebb legyek. Októberben irány Buenos Aires!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben, Putyin és más démonok

Kurvára meghíztam,, az egyik farmerem pont jó rám, amelyiknek “rendesen” csak szorosra húzott övvel kellene a csípőmön maradnia. :O
Az igazság az, hogy karácsony után (vagyis újév után) elvileg visszatértem a régi kerékvágásba, de a valóság az volt, hogy 1. tele voltam ajándékba kapott csokikkal és likőrökkel (csak egy picit, majd leadom), 2. ilyen-olyan okból (bliccelés, hideg, más program) nem tudtam vagy futni, vagy tangózni, vagy tornázni, 3. “Jaj, hát ennyi még belefér, majd másnap kevesebbet eszem!” (Nem ettem kevesebbet,.) 4. Az extrém hideg is biztos rásegített arra, hogy a testem felhalmozó funkcióra kapcsoljon. (A négy közül nyilván ennek van a legkisebb jelentősége.)
Az igazság, hogy más tegnap sem állt olyan szépen a pöttyös sortom, ahogy nyáron szokott, amikor végiglibbenek a Balatonon benne.

Kedden nem volt tangó, mert Ali nem ért rá, viszont szerdán megint megbeszéltük, hogy elmegyünk milongára. Ömlött az eső, a reptéren a hátamra estem, mert botrányos, amit csúszásmentesítés ürügyén végeztek; a P+R parkoló és az A terminál között, a tűzoltó bejáratnál nem takarították el a havat, amit jól letapostak, na erre jött az eső, ami komplett jégpályává változtatta azt a néhány métert. Ugyanez még a parkolóban is, de ott szerencsére kiegyensúlyoztam magam. Otthon a Skype spanyol órám elmaradt, mert az újratelepített gépemen véletlenül 0-ra kalibrálták a hangerőt, de nem tudtam sem én, sem Dodó visszaállítani, úgyhogy ezt buktam, mert ugyanúgy megtartott órának számít financiális szempontból.

Ilyen előzmények után állítottam a rakpartra trampli csizmában és futósapkában, ázottan – gondoltam, ha csak Alival táncolok, hát azzal is beérem. Erre mit ad isten, egész este táncoltam, pedig a szokásosnál hosszabban voltam ott! Voltak jó és rossz táncaim (egy kioktatós standard táncosból milongerová avanzsált palival például), de összességében nagyon élveztem, és roppant elégedetten távoztam.

Másnap Putyin látogatás, 4-kor elengednek (elkéredzkedtem), még éppen el tudok slisszolni a számunkra fenntartott parkolóhelyről – persze így is megállított egy ott posztoló rendőr. A futást már nem úsztam meg ilyen szerencsésen. A Műjégpálya előtt beleléptem egy pocsolyába (nem lehetett kerülni), nem viccelek; bokáig vizes lettem, ezután a városligeti hídnál feltartóztattak a rendőrök, hogy nem lehet tovább menni, vissza kell forduljak. Basszus! Na mindegy, onnan már úgyis visszafelé futottam volna – mondjuk hiányzott egy egyenes, amelynek következtében legalább 600 méterrel kevesebbet futottam, de leszartam már.

Ma írt egy régi kollégám a Messengeren; azt hiszem, bejövök neki, de félek, hogy öregnek találna, 10 évvel fiatalabb ugyanis nálam, és 3 éve találkoztunk, szóval tartok tőle, hogy csalódna. Hívott, látogassam meg Hollandiában, ahol él. Persze azóta ezen agyalok, amilyen viharos most minden, G szerintem, olyan de ese amor, para siempre, me vas alejando.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #92

Katiékkal idén már 3 óránk volt, és azt kell mondjam, hogy a múlt évet nagyjából végig kísérő rossz érzésem távozóban van. Azért még szorongok órák előtt, de lényegesen komfortosabban érzem magam.
Most az abrazo intenzitását váltogatjuk, és persze ehhez passzoló koreográfián keresztül próbálgatjuk, tánc közben ez hogyan működik. Nekünk, lányoknak az a dolgunk, hogy – természetesen az elemeken meglépésén túl – a követésben átvegyük azt a tenziót, amelyet a férfi használ, illetve szerintem a jövőben arra is használható, hogy ezáltal én is kommunikáljam, mit várok el. (Úristen, eljutok erre a szintre valaha?)

Nem tudom, hogy a hideg miatt van-e, de mintha kevesebben lennénk, és mind Kati, mind Tiha többet foglalkoznak velünk (mármint Alival és velem).

Voltam egyszer milongán is, és mindössze egy milonga tanda alatt üldögéltem, de Akkor Alival csevegtem, amúgy meg végigtáncoltam az estét – igaz, mindössze másfél órát töltöttem ott el, és amúgy a szokásos csapat kért fel, plusz két tandát Alival nyomtam le. Azért jó volt.

Február végétől balett órákra fogok járni, mert őszintén szólva letettem arról, hogy ezen a szinten ennyi idősen találok partnert más órákra. De lehet, hogy nem is kellene feltétlenül más partner. Ha belegondolok, jártam néhány tanárhoz, és nem mindegyiktől sikerült sokat tanulnom – ami nem jelenti, hogy nem jók, csak nekem nem váltak úgy be. Juditéknál beugró vagyok, ott lehetne sokat fejlődni, de hát nem akad párom, csak helyettesítek, illetve nincs szerencsém az ottani pasikkal. Szóval arra gondoltam, hogy a balettel fejlődöm valamennyit, és addig is szorgalmasan látogatni kell a milongákat. És még az őszi utazásom előtt magánórákat venni. Majd kitalálom, mi legyen! Érzem, olyan idők jönnek, amikor megint a tánc segít életben maradni.

 

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized