szexizmus címkéhez tartozó bejegyzések

Az úri középosztály hímjei vasárnap délelőtt, míg fő az ebéd

Vasárnap délelőtt, futás után beugrok a Récseibe. Betétet kell vegyek, vásatlanul megint menstruálok (ebben nyilván nagy szerepe van annak, hogy sokat zabáltam és viszonylag keveset mozogtam az elmúlt hetekben), betét meg nem volt otthon. Beugrottam a CBA-ba is ezért-azért, majd gondoltam egyet, és elslattyogtam a süteményárus pultjához, ahol gyakorta szemezek az aprósüteményekkel. Mondom, ez egy pult, a folyosó közepén elhelyezett székekkel.
Feltételezem, valami pöffeszkedő családoknak szóló, igénytelen program lehetett az emeleten, és annak ellenére, hogy vasárnap délelőtt volt, az összes asztalnál ültek. Tipikus 30-as, 40-es, középosztálybeli szülők – zömmel apukák, hoppá! -, lubickoltak saját kedvezményezett, agyontámogatott státuszukban, amely kiválasztottság érzéssel egészült ki. Apropó, kiválasztottság: az ugye mindig csak úgy értelmezhető, ha vannak a nem kiválasztottak is. Minél szélesebb ez utóbbi halmaz, annál inkább tudatában van különleges státuszának az előbbi.
Nekem van egy olyan teóriám, hogy egy országban, ahol a szocializáció egyik meghatározó eleme az önbecsülés kiirtása, ott hamis, pszeudo-önbizalom generáló eszközöket – pl. szimbólumokat, mint sportkocsi – vesznek igénybe abból a célból, hogy sikerüljön kompetens, felnőtt embernek hazudniuk magukat. Na most ha azt látja egy ilyen kiskripli, hogy van nála is kisebb kripli, akkor azt gondolja: nincs is semmi baj, én ugye jó vagyok, nem az egykori alsó tagozat senkije, és nem is voltam az soha.

Szóval beállok a sorba. Előttem két 40-es, nem szexi apuka, plázák drágább, de azért széles körben jól ismert üzleteiben (Tommy Hilfiger pölö) vásárolt göncökben fontoskodnak. Dühös vagyok, jelentéktelen senkinek érzem mellettük magam az ócska futó nadrágomban, cserére szoruló tornacipőmben, smink nélkül. (Noha vörös YSL körömlakkban, amit a tegnapi milongára raktam fel.) A 40-es, csinos, jókedvű eladónők sürögnek-forognak, észre sem vesznek. Persze aztán megkérdezik, mit szeretnék. De még mindig ott cirkulálnak pesti zöldövezeti jól szituálték, feltartják a nőket. Fancsali képet vágok, pedig pontosan érzékelem, miről van szó. Ezek a férfiak a hatalmasok. Elhitetik másokkal – és maguk is úgy gondolják -, hogy ők viszik hátukon a társadalmat. És – ami viszont sajnos igaz: tőlülk függünk. Én pedig  semmilyen közvetlen hatással nem vagyok az életükre. Én várhatok.

Megkapom végre a sütiket, megyek kifelé. És elgondolkodom. Ezek a pasik most teljesen önelégülten azt képzelik magukról, hogy modern, európai férfiak, akik jelen vannak a gyerekeik életében, kiveszik a gyerekvállalásból a részüket, odateszik magukat. Elhozták a matiné programra a gyereket! Felvették legjobb sportöltözetüket (a kicsit sem sportos testükre), és itt konyakozgatnak, ők, az apukák,  néhány, magának boldogságot hazudó, harsány anyuka társaságában. Kölök a színház teremben, anya meg otthon főzi a finom ebédet, bizony. Mindenki a helyén, ez a világ REND-je, amelynek természetesen ők a letéteményesei. Ők kivételezettek, nekik jár a plusz mosoly, megkülönböztetett figyelem.

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized