Santiago címkéhez tartozó bejegyzések

Homelon

Síel a család és keddig egyedül vagyok, hip-hip-hurrá, már tegnap reggel elkezdtem rendet rakni, hogy mire melóból megjövök, viszonylagos harmónia fogadjon.
Ennek az lett a következménye, hogy késve indultam, és persze, hogy nem indult a kocsi! Úgyhogy taxit kellett hívjak, ami a repülőtérre 7000 forintomba fájt… Szerencsére a nap ritka nyugiban telt, de kurva lassan. Az utolsó órákban éreztem, ahogy a megfázás elhatalmasodik rajtam (kellett nekem futni csütörtök este ebben a b@…tt hidegben), és sapka nélkül -6 fokban csattogtam be a városba (reptéri busz 23 perc, KÖKI – Kálvin újabb 20 perc).
Gondoltam, ha már az Astoriánál vagyok, benézek a Monóba, volt ott decemberben egy Artista szoknya, hátha, hátha… Meg is volt de M-es, kétszer körbeért volna. (izé, ez most azért erős túlzás, mert bár jó úton járok, még mindig nem szabadultam meg a karácsonykor felkúszott kilóktól teljesen,) Amúgy leárazás ide, vagy oda, rettentő vacak még mindig a Mono kínálata. Állandóan benézek oda, de egy ingen, meg a húgom ajándék nyakláncán kívül nem vettem ott még semmit. (Ja de! Room magazint :D) Benéztem a Szputnyikba is, de csak csupa átalakított nejlon ruhát találtam.
Igazából azért indultam be, hogy a karácsonyra kapott Libri kártyámmal, meg a tavalyi pontjaimmal megvegyem az aranyárban mért Nagy Káli könyvet, de kiderült, hogy ők ezt nem forgalmazzák. Csalódottságomban nem is vettem semmit…
Itthon – tekintettel a királyságomra, – ettem, és megittam a maradék tojáslikőrt, nyújtottam, balettoztam, aztán volt egy hosszú beszélgetésem a Föld túlsó végével. Mire befejeztük, majd megfagytam egy szál hálóingben, úgyhogy kardigánban feküdtem le, de éjszaka felébredtem arra, hogy melegem van, úgyhogy levetettem. Hajnalban G üzent, mikor fog hívni.

Jó sokáig maradtam ágyban, hívtam az autószerelőt, aki csak vasárnap tud jönni aksit cserélni, aztán megreggeliztem, kicsit takarítottam. Nagyon szép így a lakás, százszor jobban érzem magam! G végül nem hívott, valami történt a kocsijával, de az egész olyan gyanús, szerintem piszkos dolgai lehetnek. Azóta sem jelentkezett. De én ezen már nem sírok. Nem mondom, bosszant, de annyi szép sport van még! (Mondjuk 49 évesen azért lehet, hogy e téren nem kéne olyan optimistának lennem. Tudom, tudom, csak ebben az országban ér véget az élet 40 után egy nőnek – szegény Domján Edit, okkal lett öngyilkos- sajnos a hazai reflexek – gyakran én is az itteniek szemével látom magam!)

Szóval kocsi nélkül jól beöltöztem – inkább kvinna voltam, mintsem mujer – izlandi sapka, finn kötött ruci (alá viseletes gyapjú garbó, még Mucussal való terhességem idejéből – jutalomból vettem a Pretty Woman-ben, jutalomból, hogy túléltem a fogorvost), szuper vastag harisnya, bélelt csizma, skót gyapjú sál, svéd gyapjú kabát, és a téli nap ellen a fakeretes napszemüvegem – utóbbi némi vagányságot vitt a szigorú praktikumba.

Na így indultam neki, meg sem álltam a Ráday utcáig, pontosabban az One Fashion üzletig, ahol is még javában tart a téli leárazás. Láttam egy szuper felsőt, pont amilyet kerestem, de ott volt egy szép, hurkolt anyagból rafináltan szabott fekete ruci is (mindkettő Wildpasteltől), és hát felpróbáltam őket, és baromi szépnek láttam magam bennük – gondoltam, ez járna minden korombeli nőnek – és első reflexem az volt, hogy mindkettőt megveszem, de aztán csak a ruhánál maradtam, mert arra gondoltam, hasonlót én is varrhatnék, és akkor mégis csak megspórolom az árát, ami leértékelve is elég húzós volt. Szörnyen drágák a magyar tervezői darabok! Ám a ruci az enyém, már láttam s magam benn tangózni Buenos Airesben!

Annyira fellelkesültem, hogy bekukkantottam a Vámház körúti Burda üzletbe is, hátha látok megfelelő anyagot, de nem volt szerencsém. Mindegy átvágtam a körúton, és a Veres Pálnén lesétáltam a Ferenciekig, onnan a Kossuth Lajos utcán az Astoriáig. Ezúttal a Mono újabb üzletét, a Mono Art&Desing-ba ugrottam be, és találtam is egy selyem-len fonalból szőtt, csodásan szabott topot – annyira szerettem volna ilyen régóta! Jó volt az ár, minden- Térd felettig ért, de a közepe elöl valamivel a köldök felett nyitott volt. Na de mihez viselem? Strandra azért nem lenne olcsó Jaj, lehet, hogy mégis meg kellett volna vennem….

Megérkeztem a rendes, hozzám méltó lakásba, fekete lencséből csináltam salátát (megfőztem fokhagymás, balzsamecetes vízben, majd összekevertem tárkonyos tejföllel) és avokádóval megettem. Jó sok kalória, de most megengedtem magamnak.

Hogy nekem mennyi erőt ad, hogy nem kell igazodnom, más szétdobált holmiját kerülgetnem! Sajnos estére elég vacakul lettem, úgyhogy bevettem egy Aspro-t, mert igazán nem engedthettem meg most magamnak, hogy szarul legyek! Este lefekvés előtt, amikor már csak a karácsonyfa égője világított, álltam az ablaknál és néztem a hóesést-

Ma délelőtt jött a szerelő kicserélni az aksit, aztán elmentem a Várba sétálni, mert ezer éve láttam havasan, de sajnos már nem volt fehér, mert a járdákról már eltakarították . (Értsd: agyonsózták.) Egyébként s ki voltam akadva, mert az egész negyed kongott az ürességtől, alig egy-két üzlet, vendéglő, előbbiek nagy része zárva. (Vasárnap van, na!) A két Fian Koncept üzleten kívül gyakorlatilag még mindig virágzik a gagyi, az éttermek megrekedt a valutalehozús késő-kádári színvonalon, annak minden nosztalgikus bája nélkül. Gondolom az ide költöző fontos emberek nyilvánvalóan önkormányzati korrupcióval megszerzett lakásaikban nyugalmat akarnak. Na most persze ne legyen a Vár bulinegyed, de azért ez így elég béna, köszönő viszonyban sincs mondjuk a stockholmi Gamla Stannal vagy a prágai óvárossal. Egy darabig biztos nem fog hiányozni a környék!

A délután szétfolyt, teli zabáltam magam, hiába vártam néztem a messengert, szarul is éreztem magam, Megnéztem a Machuca című remek chilei filmet – pillanatképek Allende elnökségének utolsó, Pinochet diktatúrájának első heteiről. (Egyszer láttuk már Csipikével, és akkor meséltem a chilei osztálytársamról. Nem kis része volt a filmnek abban, hogy ragaszkodtam a Santiago-i látogatáshoz 2013-ban.) Eddigre sikerült teljesen depresszív állapotba kerülnöm, főleg hogy az egyik főszereplő fiú elképesztő mód emlékeztetett G-re, mármint egy fiatalkori képére; az arckifejezése, fejtartása. (Vagy csak az indián vér?) Éjszaka nagyon vacakul aludtam.

 

 

 

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Kávé körök

Reggeli Buenos Airesben! Café con leche y medialunas – utóbbi néha elmaradt – rendszerint egy San Telmo-i bárban. Itt szerettem meg a kávét: korábban – noha tudtam és érzékeltem, hogy van un. jó kávé – csak afféle szükséges ébresztő szernek tekintettem. Amikor a kisfiam csecsemő volt – nagyon sokat sírt, keveset aludt, és állandóan igénylelte a jelenlétemet – a lakótelepi melegvizes csapból engedtem a nescaféra vizet és döntöttem magamba, hogy túléljem a délelőttöt. Buenos Airesben tanultam meg, hogy kávé és kávé között ég és föld a különbség, és mekkora élmény egy jóféle.

Buenos Aires, Calle Defensa

Café con leche y medialunas a Defensán

Úgy döntöttem, a jó kávé luxusát továbbra is megérdemlem (hogy ezt is aztán mennyien a szememre hányják!), és amíg munka nélkül voltam, igyekeztem lélekben továbbra is porteña maradni.

Alább egy kis összefoglaló a benyomásaimról.

Vezető helyen mindenképpen az Eco Café. Meg nem mondom, miért emlékeztet Buenos Airesre. Már emlékszem, azelőtt kinéztem, hogy be kéne ülni, mielőtt a repülőjegyem megvettem volna – noha az utazás időpontja nagyjából tisztázódott. Az első látogatásom mégis a visszaérkezésem követő néhány napon belül történt. Egy szó mint száz: café con leche és a croissant is kitűnő, fair trade termékek, sok hipszter, eco stílusú berendezés, kedves kiszolgálás,bónusz, hogy a sarkon van a Cervantes Intézet – igazán otthonos hely. (A forró csoki sem utolsó, egyszer a kislányommal is jártam ott, akkor belekóstoltam az övébe.) Nagyon hiányzik, igazi törzshelyemmé vált.

A Printáról is mintha zengedeztem volna, állítólag Budapest legjobb kávéját mérik itt  – és design boltnak sem utolsó. San Telmo, vagy inkább Palermo Alto? A hely amúgy is speciális jelentőséggel bír számomra: miután megvettem a buenos airesi repjegyem, itt ittam meg egy tejeskávét, és még aznap délután néhány utcával arrébb vettem az első tangó leckémet is. Kávéivászat közben bele lehet lapozni az üzlet dizájn témájú könyveibe.

A Múzeum körúti Feketéről már írtam itt. A kávé első osztályú, a kiszolgálás kedves, a hely maga falatnyi, de ha az időjárás is úgy akarja, nagyon jó odakint elüldögélni és nézni a jövő-menőket, amúgy porteño-módra. Olyan, mintha a kint a bent kiterjesztése lenne.

Goa – a lakás dizájn üzlet egyik helysége, rusztikus-minimál (ez itt összejön) berendezésével nagyon hangulatos. Vannak szeparált asztalok, de nekem leginkább a hosszú tetszik. Tejeskávé szuper, a sütemények bizonyára isteniek (házinak kinézők) – persze én nem kóstoltam. Spanyol lecke zavartalan megírása a helyszínen. Klassz régi, külföldi dizájn magazinok.

Eco kategória a Lumen is, persze ők fotógaléria/kávézóként aposztrofálják magukat, és tényleg; vannak a falakon művész fotók, van zongora, esténként élőzene, van téli-nyári kerthelyiség – itt minden illeszkedik a Mikszáth tér szelleméhez. A café con leche isteni – mind a kávé, mind a tejhab, de ez a fent ismertetett helyeken is igaz. És találtam egy hihetetlenül érdekes saját kiadású füzetet – természetesen sok fotóval – amelyben egykori konspirációs lakásokról írnak, meg arról, hogy valamelyik Szabadság-hegyi villában szembesítették – már nem emlékszem kivel – Rajkot, és iszonyatosan megverték őket. Írja, hogy nyugis környék, ott csatolták fel a villa előtt a síléceiket, meg kedélyes budai miliő – ki gondolná, mi történik épp a falak mögött. Ennél rögvest beugrott a santiagói kép: az utcában, ahol laktam (Londres) volt egykor a chilei titkosszolgálat, a DINA hallgatta ki a Pinochet hatalomra jutását követő időszakban az idehurcolt letartóztatottakat, sokuk nem került onnan élve ki. (Köztük volt két terhes nő is – nem épp egy tejhabos téma…) Ma belépődíj nélkül megtekinthető a ház, az üres, parkettázott helyiségek, csak néhány csap, szűk hátsóudvar, keskeny ajtók, gyanús lépcsők. A környéket két szép, a múlt század elejéről megmaradt elegáns polgári otthonokkal szegélyezett, kanyargós Paris és Londres utcák után, amelyek keresztezik egymást, Barrio Paris y Londresnek hívják. (Minő meglepi!) Na szóval azt olvastam a kezembe nyomott angol nyelvű ismertetőben, hogy azért választották ezt a helyet, mert annyira békebeli, hogy senki sem gyanakodott arra, mi folyik a falak között. (Olvasmány: Isabell Allende: Kísértetház – ennek az utolsó kb. negyede.) Nagyon nyomasztó volt, főleg, hogy még “érintett” is vagyok: általános iskolába együtt jártam egy chilei menekült lánnyal – éppenséggel egyébként őt látogattam meg Santiagoban. A néhány házzal odébb található hotelben sem éreztem jól magam – mintha valami rossz (nyughatatlan?) szellemek kísértettek volna! A feneség az, hogy a Lumen mégis Dél-Amerikába repített, és  – leszámítva, hogy enélkül is kiváló – ezért kimondottan jó érzés tölt el vele kapcsolatban. Ja, és cseppet sem sznob hely, legalábbis délelőtt Nem tűnt annak. (Pedig erre számítottam.)

Valamelyik szerdai tangó óra előtt kávéztam egyet a Fő utcai Műhelyben. Nagyon aranyos hely, mintha csak egy vidéki angol városban tért volna be az ember egy kis süteményre. Na ja, én csak a szokásos café con lechét, semmi egyebet. Aranyos a tulajdonosnő, kitűnő alapanyagok, finom kávé, vastag tejhabbal. Kár, hogy a Fő utcában van, ráadásul a Csalogány utcai kereszteződésnél – nem épp a leghangulatosabb kornyék, de odabent ezt könnyű elfeledni!

A kevés Budán becserkészett hely egyike az Á Table is. (Persze most már tudom, hogy a Wesselényi utcában is van egy helyiség). Igazi Franciaország, rusztikus belsővel, ínycsiklandó péksüteményekkel, pitékkel és szendvicsekkel – na és a kávé sem rossz! Itt írtam róla.

A Sarki Fűszeres más tészta, lévén egy bolt. Párizsias környék (fiam szerint inkább Berlin) – az Új-Lipótvárosról van szó, hangulatos üzlet egy tortaszelet formájú bauhaus épület földszintjén. Lehet reggelizni, meg kóstolni az ott kapható áruból, nagyon kedves, figyelmes kiszolgálás, könyöklő pult a kirakathoz rögzítve – remek kilátás, mondom, hogy Párizs! És hát a kávé meg a tejhab valahol az országos élmezőnyben.

Madal: persze, hogy jó a kávé: fair trade, biotejjel, írtam róla. A tejhab nem olyan vastag, a hely nem olyan kellemes – amolyan minimál, viszont isteni finom perui kakaót vettem. Nem hangulatos, mer’ szuterén, de külföldiek Trip Advisorral a kezükben nyitnak be, és sok törzsvendég is benézett. Nekem túlságosan átjáróház jellegű volt.

A szülinapi dőzsölésemről beszámoltam itt: öko stílus (újrahasznosított anyagokból – pl. palettából – készült a berendezés, ausztrál Vogue az emeleten – a My Little Melbourne-ben járunk, azt nem tudom, mennyire ausztrál. (Istenem, néhány éve de szerelmes voltam egy ausztrálba! Most is úgy érzem, ő volt a másik felem – már ha létezik ilyen.) Persze nem rossz a tejeskávé, de ez ECO, Lumen, Goa jobb. Viszont finom a rozsos croissant. Szerencsés vagyok, hogy január elején születtem – különleges dolog a szürke, rövid napokon ilyen helyekre járni, hogy ünnepeljem magam. Amúgy zsúfolt, rengeteg orosz – ez mondjuk sokat ront az előbb szerencsésnek nevezett időponton, mert ellepik a várost, lévén nekik az karácsonyi időszak.

A Gomb már távolabb esik a turista ösvényektől, viszont egyúttal fel lehet fedezni a (rég) megújult Középső-Ferencvárost. My sweet home stílus, finom házisütik, jó kávé, régi könyvek.

És akkor megint Buda: Csészényi Kávézó a Krisztinavárosban, a környék meglepetés: sok hangulatos üzlet, bisztró. A kávé egész jó, a hely valamiért Buenos Airest juttatta eszembe. Eleinte nem értettem. Talán a sok régi, címfestő által készített pléh tábla? Vagy a nehány régi tárgy, netán bútordarab? Megvan! Ventillátor a falon. Eso es todo! De azért mégsem. Mármint mondjuk a Bar Federal-nak nem magyar megfelelője.

A Körönd melletti Matinée-ről is írtam: itt kávéztam a reménytelenül potyogó esőben, mígnem hazafelé tartva hívtak, hogy enyém az állás. Meglepően jó hely, méltatlanul agyonhallgatva.  Egészen jó kávé, hangulatos, franciás (vagy épp New York-ias?) stílusban berendezve, könyvek, magazinok, házi(as) sütemények – ízléses, csak éppen valahogy nincs szellemisége. Talán később, mert a környező utcákat elég ígéretesnek tartom. (Belgrano? Recoleta?)

Otthonról gyalog indultam a Bartók Rádió első számú műsorvezetőjének, Bősze Ádámnak a zenei antikváriumába, a Király utca-Csengery utca sarokra. Valamikor ilyennek képzeltem egy bécsi kávézót. (Úgy a nyolcvanas évek végén.) Ja, szerintem a háború után lehetett ilyet találni ott, persze nem a Ringen belül: olcsó berendezés, régi kopott bútorok, kottalapokkal borított, vacak beépített szekrények. A néhány asztalnál a cég alkalmazottai dolgoztak, a pultnál bárista. A kávé? Írták keserű, pedig savanykásnak kellene lennie. A quien lo importa? Jó keserű, viszont kedves, előzékeny kiszolgálás, enni nem lehet, de szép palackokban víz is van, és közben Hayden muzsika szól.

Rég nem látott barátnőmmel beszéltem meg találkozót a Blue Bird-ben. Godzsu-udvar, egyedi dizájn odabent, pálmaház szerű téliesített terasz, gusztusos sütemények – de asszem némi ebédre valót is lehet fogyasztani, és hát agyon is dicsérték a helyet, nem felejtve el hozzáfűzni, hogy ez ám igazából egy kávé pörkölő. Jó. De a kávé különösebb nyomot nem hagyott bennem. Csevegésre kitűnő.

Az agyonhápjolt Massolitról itt már írtam. Összegezve: érdektelen kávé, hideg helyiség, rengeteg könyv – amolyan romkocsma hangulatot éreztem – unott barista/eladó. Nyáron állítólag van kerthelyiség. Kapható házinak kinéző pite. Semmi különös benyomás. Viszont a hetedik kerületben van.

Az újpesti Központ Bisztró meglepően jó kávét kínált. Újpest egyébként is őrzi a múlt század elejei iparvárosok hangulatát (magyar Manchester). Kár, hogy annyit romboltak az átkosban rajta, viszont azt kell mondjam, az évtizede kezdődött társasház építési hullám inkább használt a városképnek. Vidékies hangulatú, a sok szecessziós épület Nagyváradot juttatja eszembe. A bisztró belsőépítészete persze tipikus magyar megyeszékhely stílusú: nagy légtér, sorozat gyártott, milánói és skandináv dizájnt klónozó, silány minőségű bútorzattal, falakkal, edényekkel. Lehet itt enni, nem túl gondosan választott alapanyagokból készített bisztróételeket tányéron divatosan elrendezve  –  egy szó mint száz, lekicsinylően borzadnom kellene, olyan idejétmúlt 2014-ben, viszont meglepően korrekt café con leche-t ittam, és nagyon kedves volt a kiszolgálás is. (Bár honnan veszem, hogy rossz az az étel? Előítéletes vagyok és sznob.)

A Mesi Pékség és Kávézó a környékünk üde színfoltja, kellemes, egyszerű IKEA dizájn, napos, s bár eldobható pohárba adják a helyben fogyasztott kávét. A tejeskávé nem habosított, csak szimplán beleöntött tejjel készül, ami attól még jól esik. A csokis zabkeksz kiváló, annak ellenére, hogy szerintem margarint használnak hozzá, pedig Cserpes cuccokat is árulnak. Ja, és kimérnek 3 szemet is – persze nekem az is tilos (lenne)! Egy kicsit mindig feltöltődöm náluk, de 1-es villamoshoz menet sétálva meginni a náluk vásárolt kávét, nyitott, lobogó szárnyú (kis-szériás svéd gyapjú) szövetkabátban sem utolsó érzés! (Szabadság, de miért is?)

A végére hagytam a leggyengébb láncszemet, a Caffe Gian Mario-t. Közepes kávé, olasz tulajdonosa van, a berendezés és a közönség (zömmel olaszok) Róma-külsőre emlékeztettek. Viszont egyúttal ez utóbbi adja meg a báját is, és a kiszolgálás is személyre szabott, nagyon kedves. Itt írtam róla.

Összefoglalva: a fenti helyeken a tejes kávé változó minőségű, de sehol nem rossz, bármelyikbe bármikor beülnék egy könyvvel a kezemben, és gondolatban Buenos Airesbe röpülnék egy negyed órácska erejéig. Ahol a kávé rossz volt, azokról a helyekről nem írtam.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized