kávé címkéhez tartozó bejegyzések

El is felejtettem, milyen egy tökéletes nyári reggel. A mostani persze nem teljesen az, de azért…
Ha azt veszem, hogy a múlt szombaton egyik sírós hangulatból a másikba estem, és csak az esti prosecco segített valamicskét rajtam… pedig Dodó 4 teljes napot nem volt otthon! Mondjuk a szombati 30 perces sorban állás (de komolyan!) a Liedle-ben önmagában megadta az alaphangulatot, a jó kurva anyját a vasárnapi nyitva nem tartásnak meg a szenteskedő bandának ott a parlamentben!

Vasárnap reggel aztán Mucussal elmentünk a Cirkuszba – mármint a kávézóba a Dob utcában. Itt egyszer holt bunkók voltak velem, és olvastam másutt is, hogy a kiszolgálás pocsék, de most nagyon kedvesek voltak, nagyon finom volt a kávé és a croissant is, Mucus meg házi joghurtot evett müzlivel; az sem nézett ki rosszul. Mindehhez jó hangulat is dukált, tetszetős berendezés, szimpatikus közönség (és nem csak turisták). Utána sétáltunk egyet a környéken, benéztünk a Godzsuba (az mondjuk szar volt), és ettől egész feltöltődtem, úgyhogy jó ebédet rittyentettem, megcsináltam az alakformáló és a balett gyakorlataimat, de a nyújtásra valahogy egyszerűen nem maradt energiám! Sőt,  egész héten nem nyújtottam!

A hétfőn aztán beindult ezerrel. Este beültünk barátnőkkel a Vagonba, letoltam két nagy és egy kisfröccsöt, de szerencsére nem lett semmi, mert otthon aznapra engedélyezve volt a vacsi. (Mondjuk egész nap nem ettem semmit.)

A kedd – hú, hát az nehéz! Rohanás spanyolra, utána tangó. Nagyon klassz kis csoportba járok, az argentin tanárnő, Viviana pedig szuper hangulatot csinál. Jó döntés volt szintet ismételnem. Óra után elrobogtam a Westendbe, hogy megvegyem a Zarában szombaton kinézett, és azóta a csőrömet piszkáló ruhát. Na ilyen üresen sem láttam még ezt az áruházat (amelyet egyébként leginkább gyűlölök a plazák közül), így egészen elviselhető volt. Utána jó kedvűen tangóztam, de erről majd írok. Ezen a napon semmit nem ettem.

Szerdán sem, csak kb.egyharmad zsemlét, meg 2/3 (!) pohár mandulatejet. 4-kor leléptem, mert szülői értekezlet volt Mucusék gimnáziumában, és őt is vinnem kellett valami osztályismerkedésre, vagy mi a fenére. Kíváncsi voltam, hogy ilyen alternatív helyen milyen szülők leszenek, de eléggé hasonló a mostani sulihoz, kicsit több a csinos anyuka, de a többségre agyfaszt hoztam a nagyon rövid új ruhámmal. (Meg is jegyezte ugratva az egyik kolléga, hogy ezzel az erővel fürdőruhában is jöhettem volna.) Egyébként elmondták azt, amit egy papírra leírtak. Ezért kár volt odacsődíteni az embereket, ráadásul meg is büntettek, mert nem volt időben rendezve az előfizetés – amiről mit sem tudtam – és én hülye, nem néztem meg a válasz SMS-t. Este milonga volt, iszonyú jól sikerült, utána cigizés közben néztem a langymelegben sétálókat, pedig milyen késő volt már!

Csütörtök a hét mélypontja több okból is, íme néhány: 1. iszonyat meleg lett 2. kifáradtam az elmúlt napoktól 3. ménkű sok melő aznap, új csaj állandóan kérdez, pedig szegény már félve fordul hozzám 4. eleve: spanyol, utána meg futás. A Tamp&Pullban pedig sikerült összetörnöm a cukortartót. Fasza egy nap volt.

Péntek – TGIF! Reggel gyorsan összedobom a cuccaim, dögös ruhát veszek, szépen kifestett szemek, jó a hajam is; próbálok tűrhető selfit készíteni, de olyan nem létezik, így is eltököltem ezzel egy csomó időt, így vágtatok a melóhelyre, délután érkezik Dodó, irány a Balcsi, gyerekek nem jönnek. Közben különösebb erőfeszítés nélkül én is lerendezek magamban valamit, de a lángosos WIFI zónájába érve látom, hogy kepesztés van, úgyhogy nyugodtan megspórolhattam volna.

Ma délelőtt pedig megkávéztam itt – Semiramis kávét kínálnak, valami nosztalgikus mellék íze volt, de ízlett nagyon a tejeskávéjuk. Mondjuk a vajaskalácsnak kínált reggelijük igencsak felejtős: a kalács valami brutális gyári vacak, hiába melegítik meg, mert attól csak kiszárad, a vaj gyanusan nem az ami, és a lekvár is egy jobbfajta, de konzervgyári. Utóbbinál persze soha rosszabbat, de errfelé annyi termelő van, biztos, hogy ezeket a cuccokat nem lehet tőlük beszerezni? Ezt most tényleg építő jelleggel írom le, mert amúgy a három lány nagyon kedves, kultúrált a környezet, pici odafigyeléssel felkerülhetne a Balaton gasztro térképére. Kávéban úgyis szarul áll! Na szóval olvastam az Argentínában vásárolt magazinom, chateltem, instagrammoztam – szar volt az élet, na! Visszafelé meg beugrottam Kékkúton a Levendula Portára, kóstoltam rózsa és levendula szörpöt, végül az előbbinél maradtam – eléggé horror áron, úgy látszik a néhány betérőn akarják megkeresni a télire valót. Remélem, nem fogy el kétközben, mert én ilyen hedonista csak hét végén lehetek!:)

És most vacsi a Kővirágban!

4 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Mi querido Buenos Aires!

Vége, letelt, lehet, hogy csak álmodtam az egészet? Azért néhány posztot mégis írok, mert még az is jól esik, ha írhatok róla.

Szóval ami kimaradt: kurva szarul repültem, eleve sokáig tartott a párizsi várakozás. A gépen sem volt jobb: felszállás előtt megittam egy kis üveg rozét, kicsit fejbe is csapott, de szerencsére nem kellett klotyóra mászkálnom az út végéig – főleg, hogy valami fél-invalidus néni ült mellettem, akit székben toltak fel. Iszonyat hideg volt, az argentinok sapkában és kabátban ültek végig. Rajtam nem volt zokni, a szandim levettem, de a takaróval jól be kellett bugyoláljam magam. Plusz rajtam volt az Ilse Jacobsen kardigánom, a stólám, de más sem hiányzott volna, minthogy a kényelmetlen pozícióban rám ömlő hideg huzat miatt megfálduljon a nyakam, és akkor hogy fogok táncolni? (Hál’isten nem történt baj.) A kaja jó vlt legalább.

Valahogy csak odaértünk. Sütött a nap, és olyan furcsa volt ez a nyárvégi levegő meg fény kombó nekem, hiába volt jó idő Budapesten. Ahogy elértük San Telmo-t (ez a kerület – barrio – neve, ahol laktam) megint különös érzésem volt. Egyrészt ujjongtam az ismerős, macskaköves, kissé lepusztult, gyarmati stílusú házak láttán, másrészt úgy éreztem, mintha hazamentem volna.

Miután átvettem a kulcsokat, letusoltam (istenem, csináljanak már a káddal valamit; ha lepattan a zománc, ne fessék inkább be zománcfestékkel, mert ez így ocsmány!) Indulok a Florida utcába, előtte gondosan szétosztom a dollárjaimat: nadrág zsebbe, különböző táskarekeszekbe rakom őket, na meg jut a pénztárcába is, hogyha kést szorítanának a nyakamhoz, legyen mit odaadjak. Furcsán kihalt a Microcentro, kevés a turista. Rengeteg a bezárt üzlet, koldusok fekszenek a kormányépületek tövében, és mindenünnen hallom az erőszakos “Cambio! Cambio!” kántálókat. Egyelőre látják rajtam, hogy külföldi vagyok – ez a vicces a modern korban: reggel felébredsz valahol, majd pik-pakk a világ másik végében találod magad. Szorosan fogom a táskám. (Ez ugyan min segítene?) Visszafelé beugrom az Independencián lévő netező pontba, aztán veszek egy üveg Malbecet.

Florida

Florida

A többiről írtam már.

Másnap reggel a Federalban kezdek: régi kávézója Buenos Airesnek (#Café Notable), és istenkirály café con leche y medialunas következik. Nem szar az élet!

El Federal

El Federal

El Federal

El Federal

Utána feltérképezem a közeli tangó cipőt árusító boltokat. A legtöbb zárva van, csak a hét néhány napján van nyitva – gondolom takarékossági célból. Az árak amúgy rettenetesen elszálltak – a cipők esetén kétszeresek lettek a másfél évvel ezelőttiekhez képest. (Januárban leértékelték a pesot a dollárhoz képest, ami még több amerikait idevonz, és persze az árakat is hozzájuk igazították. Ez az argentinoknak és a magam fajta félperifériáról idetévedtnek szívás.) De legalább bebarangoltam San Telmot. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy elnézek a Suipachara, mert ott több tangós üzlet is van. De ennek is ugrott – hatalmas tüntetés (ne ám valami lagymatag békemenetre gondoljunk), a tapasztalt eladók bezárnak, leeresztik a rolókat, rácsokat. Sok vidéki szegény lepi el az utcákat, petárdákat durrogtatnak. Sajnos azt kell mondjam, tényleg a csőcselék: rossz arcúak, hiányos fogazatúak, szegényesen öltözöttek. Mendozában 2013-ban láttam, hogy élnek vidéken (de a fővárosi favellákban is). Ha nálunk nagyok a társadalmi különbségek, akkor mekkorák Argentínában! Dolgom végezetlenül szálltam metróra, aztán ettem a Bolivár – Carlos Calvao sarkon egy csirkés lomo-t. (Csirke stake, zsemle, zöldségek és szószok.)

Suipacha

Suipacha

DSCF6786

El Obelisco

DSCF6805

Metrólejárat az Independencia állomáson – naponta jártam erre, közel volt a lakáshoz

Aztán néztem a Hoy Milonga oldalt, és úgy döntöttem, megnézem a keddi fergeteges milongát a Catedralban.

Na ez ott van Almagro kerületben, egy hodály, de ne ám valami Bálna vagy Millenáris szerűségre gondoljunk, vagy romkocsma feelingre: nem, ez lepattant volt, talán a berlini Tacheles lehetne még a legközelebbi rokona. hallgattam a beszámolókra, és farmerben mentem – jól is tettem, csupa fiatal volt, még tartott a class, és akkor eléggé megrémültem, mert kétes tisztaságú volt minden, de emellett valami gyanús bogár (csótány?) is nagy bőszen mászkált az egyik asztalon – na ültem is odébb, a csoportos leckések cuccait szépen odébb pakoltam. Közben megjelent egy macska is – na, ez aranyos volt! 🙂 Aggódtam picit, ennyi fiatal között nem rívok-e ki? De meglepetésemre nem sokat ücsörögtem. Igaz, itt egy-egy tanda vagy 10 számból állt. Az egyiknél gyakorlatilag csak sétáltam, egy fiatal srác vezetett, nagyon jó volt az abrazoja, és valahogy szép mozdulatok jöttek belőlem ki. Néha meg a szemem is becsuktam, annyira jó volt csak a táncra és a partnerre figyelni! Ezt az estét is igen elégedetten zártam! Minden porcikámban éreztem, mennyire szeretem ezt a várost! Mi querido buenos Aires!

Café con leche y media lunas

Café con leche y media lunas

Fotók lesznek, bár nem sok új készült. Viszont milongákon szigorúan tilos a fotózás, tehát ilyen felvételekre ne számítson senki!

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Mindig csak azok a gondok

Ott tartottam legutóbb, hogy szét kárörvendtem magam, hogy az előző főnököm kitúrta H., kinek bukása ilyenformán borítékolva van, de nem azért, mert megbünteti a sors; ennél sokkal triviálisabb oka lesz, mivel sem képzettsége, sem alkalmassága nem teszi számára lehetővé a területi menáger pozíció ellátását.
Este mikor tangóról hazaértem, azzal fogadtak, hogy Mucus többször hányt. Hát akkor aludjon az én ágyamon, mert az övé “emeleten” van, én meg alszom a nappaliban a vendégágyon, bár azt tudtam, hogy képtelen leszek rá. Na gondoltam, fasza, amúgy is hulla fáradt vagyok! De hamar kiderült, ez most a legkisebb baj, mert óránként hányt szegény (direkt néztem a telefonomon), gyakorlatilag ha megivott egy korty folyadékot, az ki is jött belőle. Vonakodtam ügyeletre menni, mert a fasz Bethesdával egyszer – pont ilyen lánchányásos esetben – szemrebbenés nélkül átküldtek a Madarászba, mert azok a vasárnapi ügyeletesek, ott meg mondták, hogy bizony fogadniuk kellett volna. Szemhunyásnyit nem aludtam, reggel elmentünk a gyerekorvosi rendelőbe, onnan telefonáltam a főni csajnak, hogy késni fogok. Véletlen sem mondta volna, hogy maradjak otthon a gyerekkel, pedig azt is mondtam, hogy nem aludtam semmit, szóval nem tudom, milyen munkavégzésre számított.
Valahogy végigkínlódtam a napot, ráadásul tök ronda is voltam, bad-hair day-vel megspékelve, és ahelyett, hogy hazaérve szundítottam volna – mert Mucus sokkal jobban lett – hangversenyre mentünk a ZAK-ra Dodóval, persze a vacsi a Liszt téren elmaradt, de én már annak is örültem, hogy otthon két (igazi) vajas zsemlét megehettem. (Sajnos a büfében is lement egy perec…)
A koncert amúgy meglepően jó volt, a Brussels Jazz Orchestra játszott, mialatt régi Mary Pickford és Harold Lloyd filmeket vetítettek, tehát mintegy aláfestő zeneként szólt, de nem klasszikus jazz, hanem valami progresszív. Eleinte zavarban voltam, és úgy döntöttem, csak a filmet nézem, és lehet, hogy mert túl fáradt voltam, de teljesen el voltam ragadtatva a némafilm színészektől, mennyire profik voltak, mennyire képesek voltak kifejezni bármit, eljátszani, csak a testükkel! Pickford egy zseni volt, a Lloyd filmen meg tényleg nevettem. Utóbb az agyam is szinkronba hozta a zenével a filmen látottakat, és örültem, hogy beleegyeztem, hogy tangó helyett ide jöjjek, mert baromi szellemes volt az egész! Éjjel most aztán tudtam aludni! (És tulajdonképpen végig a héten.)
A pénteket temetéssel kezdtem, de mivel fél nap szabit vettem ki, utána volt időm a belvárosba menni, és ellenőrizni a Mantra kávézót, ahol is valami kurva jó kávét ittam, valami Giacomini nevűből készült, kitűnő tejhabbal, természetesen édes ízzel, ami persze nem volt tolakodó. Rozsos croissant-t ettem hozzá (többszörösen megszegett diéta). A kiszolgálás pedig nagyon kedves volt. Sajna még a Rózsavölgyiben is vettem 3 szem bonbont…

Szombaton Mucust nyílt napra vittem a Közgazdasági Politechnikumba. Nagyon tetszett mindkettőnknek, de félek, nem kerül be, mert iszonyat rossz eredményeket produkál, s noha az igazgatóhelyettes tájékoztatója után bizakodó voltam, utána beszéltem valami nénivel, meg az iskola pszichológussal, akit ismertünk, mert egyik volt osztálytársr anyja, na és azok nyomták, hogy így meg úgy, 4-es kell, szóval eléggé le voltam törve, pedig ez egy lányomnak való gimi lenne.

Én nem tudom, mi lesz ezzel a csajjal, semmit nem hajlandó tenni, szerintem depressziós. Nem hiszek abban, hogy pszichológus segíteni tud ezen. Tisztára de-motivált. Azért lehet, hogy mégis felhívom a nőt.

3 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Már péntek délelőtt megtelt Az Aréna felső parkolója Glamour-naposokkal. Kik jelentős része háziasszonyokból és kismamákból állt. Néhányan megkapták apu csajozásra (is) használt (családi) autóját, ami nem javított a helyzeten; normál parkolóhelyekre – de komolyan! – képtelenek voltak beállni, ott töketlenkedtek lépten-nyomon. Az Estée Lauderben hamar megvettem az épp elfogyott alapozóm utánpótlását, aztán nekiálltam bokacsizmát nézni, de végül nem vettem, mert ugye minek, igazából egy – esetleg két – szetthez hordanám. (Azóta de bánom már!) Talán a januári leértékeléseknél. Így is mintha a fogam húznák: fizetéskor együtt volt a BsAs-i pénz, most meg nagyon hozzá kellett – és még kell ezután is – nyúljak. Mondjuk ezt tudtam, és repjegy vásárlás jövő hóra volt kitűzve, na de akkor is…! Kellett még szempilla spirál is, de a búza Douglas Lanôcme termékek közül valami baromságokra adta meg a kedvezményt, viszont olvastam, hogy a Westendbe (fujjj!) van egy Lanôcme-sziget – na elvillamosoztam oda (anyám, mennyi proli volt az áruházban!), meg is vettem, így a luxus kozmetikumaim majd’ négyezer forinttal kevesebbe kerültek a szokásosnál. Benéztem a Mangóba – náluk még sose vásároltam semmit – kiválasztottam egy világoskék, silány-de-mégiscsak-gyapjúból-készült jégkék, rövid fazonú pulóvert, erre a kasszánál kiderül, hogy hát arra a termékre ez pont nem vonatkozik. És még nem volt vége, mert a nap legdrágább vásárlása a Tescoban törént – Mucus téli kabátja 18 ezer forint volt, szerencsére még a szeptemberben kapott iskolakezdési kuponokat is be tudtam váltani.

Azért történt jó is pénteken: megittam egy tejeskávét a Feketében, továbbra is nagyon jó, most a mellette lévő mór stílusú ház udvarán is el lehet fogyasztani.

Este pedig egyik barátnőmmel elugrottunk az Art Marketre – pénteken meghosszabbított nyitvatartás volt, egész 22.00 óráig – és nagyon jól éreztem magam. Eleve tetszett az anyag, jó-féle energiák áramlottak, proseccoval a kezünkben mustráltuk az alkotásokat: volt, ami provokatív volt (pl. vágódeszkákba faragott pornójeleneteket ábrázoló domborművek – avagy háziasszonyok elfojtott vágyai), volt meghökkentő, vicces, és szép is.  Nem is volt időnk végignézni. Utána beültünk még egy proseccora a Némóba dumálgatni, hazamenet meg már csak az éjszakai busz járt, mindenesetre kurva jó volt diszkréten kirúgni a hámból, igénybe venni a nagyváros kínálta előnyöket.

Szombaton biciklizés a Káli-medencében (elmaradhatatlan rozé hosszúlépés a Káli Kövekben), falatnyi pöttyös sortban. Jól elfáradtam, de végre-végre, csak percekre ébredtem fel éjszaka!

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

El Sabado!

Amikor péntek éjjel megébredek, olyan jó arra gondolni, hogy nem kell dolgozni menni és reggelire megehetem a kalácsom vajjal, mézzel, házi lekvárral!
Délelőtt mászkáltam egy sort a piacon, aztán Mucussal elmentünk (4-es metróval, amely emlékeztet a BsAs-i Subte D vonalra) a Bartók Béla útra dizájn hetezni, mert ők rendeztem egy sub-dizájn hetet, az Eleven Hétvégét. Mikor Kelenföldön dolgoztam, már akkor is nagyszerű dolgok voltak alakulóban, aztán tavaly júliusban kiköltözött az excégem a p-ba egy pesti borzadály peremkerületbe, és onnantól nemigen jártam arrafelé. De azóta még több változás történt, még több aranyos hely – főleg galéria – nyílt. Jártunk az Eleven Blokkban, Faur Zsófi galériájában (álomszép ruhakreációkat láttunk – jaj, az egyik, az Icicle kollekció..!), a Vino Pianoban a Nagybányai Tájképfestő Telep képeit (az egyik beleordított a képembe: állatok ünnep előtt, vagy valami ilyesmi címmel, nagyon megrendítő volt). A Palmettában megbámultuk a méregdrága dizájn tárgyakat, egy falióráról elképzeltem, hogy nálam mutatja egyszerre a reykjavíki és Buenos Aires-i időt, továbbá egy nagyon finom gyapjú takaróról, hogy egy szürke vasárnap délután avval takarózom be a délutáni alvászatakor. Gross Arnold képei társaságában meglepően jó kávét ittunk. A tejhab jó, kávé kissé kesernyés, de határozottan finom, leginkább Bősze Ádám zenei antikváriumában kaphatóra emlékeztet. Úgy látszik művész féléknél a kávé már csak ilyen: keserű. 🙂 A brownie pedig minőségi csokoládából készült. Kiszolgálás aranyos, segítőkész.

Már végeztünk volna, amikor a Móricz közvetlen közelében beszabadultunk egy turkálóba, de nem kimondottan használt cuccokat kínáltak, hanem kishibás, ilyen-olyan okból visszamaradt street márkák darabjait. Olyanokat is, mint pl. a COS. Én majdnem vettem egy Massimo Dutti ruhát, rajta volt még volt az eurós árcédula is: 64 EUR, de csak 7000 HUF-ért árulták, erre utolsó pillanatban én hülye otthagytam. Igaz, biznisz ruhám van elég, más meg viszont, ami az új életstílusomhoz passzolna nincs, a forrásaim ráadásul ugyanolyan szűkösek.

Na innen átugrottunk a Stylewalker Dayre. A WonderLAb-ban hezitáltam egy nyers lenvászon nadrágszoknyán, de nem bánom, hogy nem vettem meg. A Lollipop tele volt becsípett fontoskodóval, a kínálatuk szarabb, mint két éve – nem értem, hogy rongyokat és egyéb hulladékárut hogy tudnak dizájn termékként pozicionálni, és főleg elsózni. Sokal jobb volt az Insitu, vettem is magamnak egy pár fülbevalót. Végül még egy esélyt adtam a Mononak, de hiába, a saját olcsóbb darabokat árusítják, szó sincs hazai tervezőkről, pedig reméltem, hogy Szép Szidóniától találok valamit, mivel még mindig concept storenak hirdetik magukat, de nagyon nem azok, a ruhák is – akad jó szabású, meg ami tetszene, de az anyagok silányak, a többség oversize, két összevarrt négyzet. Nekem alapvetően ezekkel semmi bajom, de a saját ruhatáram sajnos nem tudom kizárólag ilyen darabokból elképzelni.

Végre hát értek ingerek, formák, színek, pezsgés, kisugárzás, pozitív energia! Annyira élveztem a nagyvárost, Mucus is jó társaság volt, talán az első két napot a rohadt negatív frekvenciájú patkánylyuk irodámban, ellenséges közegben kibírom.

És még itt a vasárnap délután!

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Lehetett volna…

Az utolsó nyári napokat Gyulán töltöttük. Ja, hát családi nyaralás volt, elég fagyosan is indult, de aztán szerencsére javult a helyzet. Dodó úgy tűnik, mégis képes a másik hangulatára rezdülni, mert azt mondtam magamnak, ha most hozza a rossz formáját, akkor annyi neki. Persze, hogy nem hozta! Csak hát olyan fárasztó figyelni a másik rezdüléseire, hogy csak végszükségben teszi meg. Mindegy is most már. Azzal együtt mindkét éjjel – de főleg az elsőn – igen rosszul aludtam, törődötten ébredtem.

Péntek reggel még befizettem a spanyolt, amihez hozzá kellett nyúljak a BsAs pénzemhez, pedig így is elaradásban vagyok. Utána persze beültem az Eco-ba, ahol elfeledkeztek rólam, úgyhogy kárpótlásul választhattam egy süteményt. Pont most nem ettem volna a tejeskávémhoz semmit, számítva a vakációs dőzsre, de hát ha már, akkor választottam két paleo bonbont:) Istenem, micsoda élvezet volt a nyár végi napsütésben érezni, hogy én is része vagyok a város keringésének!

Fagyos indulás és kurva hosszú utazás (telibe sütött rám végig a nap) után végre a hűvös hotel szobában. A hotel! Nem írom ide a nevét, mert tisztességesek voltak, a belváros közepén, kulturált szobákkal, na de… Először is sikítani tudnék, ha valamit úgy akarnak eladni, hogy családi. Egyébként miért jelenti azt, hogy mesefigurásra (új idők szerint Alkony, Verdák, Jégkorszak, stb.) kell festeni mindent? Több aprósággal sokkal kellemesebbé tehetnék a tartózkodást, pl. legyen a hálószobában éjjeli lámpa, az ágy mindkét oldalán éjjeliszekrény, erősebb világítás a tükörnél, vaj a reggelihez (nem csak margarin), elegendő joghurt, nem csak egy mártásos tálnyi, és főleg: nem előző nap sütött tescós zsemle. (Rántotta, virsli persze volt bőven.)

Ha már reggelitő helyiség: tele kirakat családokkal, tucatnyi gyerek, lestrapált anyukák, rosszkedvű apukák, akik nem szerették a családjukat, persze a családi juttatásokat élvezték. Egy mosolyt nem küldtek a mondjuk máris eléggé lepukkant asszonyuk vagy gyerekeik felé, ültek nyűgösen, csak akkor derültek fel kissé, amikor a pincérnővel szóba elegyedhettek. Szánalmas volt, ahogy megpróbáltak imponálni nekik. (Vagy épp az én lábaim nézegették.) Férfiak/nők/gyerekek kövérek voltak. És a parkoló! Tele un. családi autókkal, mindegyik hátuljában százezer (“márkás“) gyerekülés, de hogy egy szép ruhát vennének a feleségüknek? A “wellness hétvégére” nyilván a cafetériából futja, ezzel eleget tehettek a jó fej családfő elvárásnak is!

Gyulán nem nehéz minőségi perceket átélni – csak család nélkül. (Esetleg olyannal, aki tényleg szeret. Volt egy fantom tervem, milyen is lehetne ha….)

IMG_20140829_171135

Szóval tettünk egy (nagyon) rövid körsétát, kötelező várlátogatással, amely végeztével csekkoltam a Bodoky Kávézót, mert biztatókat írtak róla. Nos, sajnos a café con leche tejhabja méltatlanul vacak volt, a kávé semmi különös. Harapnivaló nem kapható. De kedves hely a régi híd tövében, kellemesen el lehet ücsörögni. Odabent látok egy Che Guevarra életrajzot a polcon, elkérem, és azt nézegetem, de hát nem egyedül vagyok, szó sincs kellemes, feltöltődős kávézásról. Este meglepően jó vacsora a Körös holtág partján, Géza Konyhájában. Az eperkrém leveshez rendes tejszínt használtak, a tagliatelle hibátlan volt, és a Rákóczi-túrós pohárkrém is könnyű.

Szombat reggel Mucussal megnéztük a Ladics-házat – igazi Monarchia-beli életérzést sugárzott. Sajnos épp valami kövér helyi prominens ivadék fényképezkedett esküvőit, miközben jogtörténeti ismereteit fitogtatta a 3 (!) fotósnak.

A szar reggelit ellensúlyozandó, beültünk a 100 éves cukrászdába, de ott is hibádzott valami. A berendezés gyönyörű volt, a süti is tulajdonképpen finom, csak a tejszín – hát az növényi alapú volt. :S Amikor rákérdeztem, azt mondták, nem tudják – na ekkor már nem számítottam sok jóra. Azért erre figyelhetnének! Tényleg nem kekeckedni akarok, de miért csúsznak el ilyesmin? Vigaszul betankoltam egy kis kézműves bonbonnal.

IMG_20140830_113911_2CS

IMG_20140831_103204

Fürdő: hát… masszázsra nem volt időpont, pedig a különféle kétségek, tervek, konklúziók között töltött szörnyű éjszaka után rám fért volna egy kis lazítás, de időpont csak másnapra volt. (Ez is már milyen? Az ember a fürdőzésre kiszemelt napot megelőzően nem megy oda, hogy akkor adjanak már időpontot.) Nyári meleg van, lehet napozni, én kicsit úszom a hidegvízben. Kövér emberek mindenütt – akik nem azok, jó eséllyel románok: sokan vannak a városban, jó módúnak tűnnek, érdeklődők. Piros pont: kézművesék itt is visznek egy pavilont, igaz, csak sütemények vannak, bonbon nem kapható. Mucussal 10 percre beülünk valami jódos termál medencébe is – erősen reménykedtünk, hogy nem szedünk össze valami gombát.

Esti vacsi a Dining Guide által is hájpolt Patriótában. Korrekt kenyérmorzsás (vagyis rántott) sajt, finom csoki mousse karamellával, remek a fröccs, de Géza jobban ízlett. Utána még egy bonbon-kör a Kézművesben.

Hívogató, meleg az este mindkét napon. És ettől nagyon magányosnak érzem magam. (S.:) Ezen az éjjelen sem alszom túl jól. Vágytam volna valami levezető programra…

IMG_20140830_123047

A vasárnap reggeli kávém a 100 évesben iszom – a hoteléről lemondtam inkább… ez viszont jó, persze a hab, az nem épp BsAs-i minőség.  Még feltankolok bonbonnal, kipipáljuk az Erkel-házat, a szobákban szól a Hunyadi – a La Grange ária egész jól sikerült –  meghallgatom a horvát és a svéd himnuszt (nincs argentin), majd innen tovább a rokonszenves Steigvald Tanyára: gazdag a kiállítás, sok tárgy rám köszön: ismerősek a dél-dunántúli faluból, ahol gyerekkoromban nyaraltam. Kikocsikáztunk a csordához, ittunk az artézi kútból, ami egy földrengést követően tört fel valamikor a hatvanas években. A teheneknél kisborjak, mondta is a kocsis, hogy nem menjünk túl közel, mert ingerültek ilyenkor, elég határozottan el is indultak felénk, spuriztam hát vissza a szekérre. (Kisfiam  – a hipszter – agyfaszt kapott volna!) Nem tudom, mi ütött belém, de nagyon jó volt a kocsis történeteit hallgatni. A puszta pedig igenis gyönyörű! Hanem a kocsizás: hát nem csodálom, hogy régen kikészültek egy utazástól, és ötvenszer meggondolták, nekivágjanak-e? Én személy szerint eléggé be voltam szarva, mikor törik ki a kerék, vagy ilyesmi.

IMG_20140831_121638

Következő állomás a szabadkígyósi Wenckheim kastély volt. Apránként hozzák rendbe az Ybl tervezte épületet,  de a vezető mondta, hogy nem volt épp a kedvenc munkája,nem csípte, gondolom mert a megrendelők mindenféle idióta allegóriát bele akartak tenni. Hát nem sikerült, mer’ én pl. ha nem mondják, észre sem veszem. (Ilyen négy évszak, meg egyéb baromságok.) Amit a kevéske pénzből rendbe hoztak, az nagyon dicséretes. (Nem jók az aktuális hatalomnál, több pályázatot elbuktak.)

Nem tervezett megálló volt Szarvas. OK, hogy szépen felújították, meglepődtem a régi, várszerű református templomon, de irtózatosan kihalt volt minden, annak ellenére, hogy két főiskolai kar is működik a városban. Meglepi: a főút mentén van egy City Grill nevű egység – jellegtelen ház jellegtelen gyorsétterme, viszont isteni – már-már Pántlika szintű – hamburgereik vannak, nem gyorsfagyasztott, rendes darált húsból van. Dicséretes!

Hiányérzetem maradt. Képtelen voltam felszabadultan élvezni a hétvégét. Minden adott volt a minőségi pillanatokhoz, ott volt egy karnyújtásnyira, de nem tudtam megragadni.

IMG_20140831_110141

6 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Azt nem mondhatnám, hogy péntek óta itt nyaralok a Balatonnál, mert ebből a nyár pl. nincs jelen a nyár maga, meg aztán Dodóval, anyósnál a feltöltődés, mit nyaralási attribútum sem adott.
Már pénteken sem dolgoztam, hanem délelőtt Mucussal elmentünk a Panninibe – csekkolás céljából. Ragyogó lipótvárosi reggel (jé, ilyen is van az angyalföldi beton kockákon kívül?), európaias környék. A hely viszont csalódás – kávé felejtős, jó kevés is, kiszolgálás lassú és barátságtalan, a torta azért elég jó.
Másnap reggel – immáron a Balcsin – felbiciklizünk Dodóval (!) a Káli-medencébe, sikerül megállás nélkül feltekernem Köveskálig. Itt vár rám néhány minőségi pillanat: Dodó tovább megy, én meg beülök a Kerékbárba. Kérek egy meggyszörpöt, betelepszem egy Északi-part Bormagazinnak valamelyik kerti nyugágyba. A szörphöz asztalt hoznak, szól a Jazz, diófa, élvezem saját magam társaságát. De sajna Dodóval kell találkoznom Kővágóörsön, így nem sokáig élvezkedhetek, maximum a lefelé való száguldást. (Azért persze módjával.)
Másnap Tihany, húgom elvacakolja az időt, nincs idő benézni az erdőmélyi teázóba Sajkodon. Csalódott vagyok, a fagyizónál is várni kell rájuk – egyszóval az egész délután várakozással telt, ehh, mindegy! Innentől nincsenek minőségi percek.
Dodó folyamatosan emlegeti, hogy “veszünk anyának egy csak oda repülőjegyet Buenos Airesbe” – ki nem mondva, mire számítsak, ha még egyszer el merek menni. (Az persze teljesen rendben van, hogy itt unatkozom anyóséknál nyárszámra, évtizedek óta.)
Tegnap még Mucussal megreggeliztünk az ábrahámhegyi teázóban – itt van a Balatonon a legjobb kávé, ami persze abszolút értékét tekintve eléggé közepes – rossz kedvem volt, Mucus mondta, hogy a dementoraim jöttek elő, és tényleg. Érti, miről beszélek. Sajnálom, amiért ilyen rosszkedvű anyukája van. Nem volt kedvem halászgatni a tapolcai piacon sem.
Rövid időre még kicsit tűrhetően éreztem magam: lovagolni vittem Mucust, egészen megközelítettem önmagam, de persze közel sem voltam azonos. Spanyolt tanultam, élveztem a hosszú (na, viszonylag hosszú) lábaimat, sétáltam a faluban, aztán visszamentem, és még a parton betoltam egy pizzát. (Szokás szerint híztam, mert ettem rendesen, édességet is, sokat, és nem mozogtam. Lesz mit leadni. Azért az alakom még jó, de ennél jobb szokott lenni.)
Este megnéztem az Én is jártam Isonzónál című filmet. Torokszorító volt, egyúttal elképesztő, milyen balfasz hadvezetés volt akkoriban, kretén parancsokat adtak ki (ez egyébként más forrásokból i kiderül), sok katonában még mindig élénken élt a fanatizált ellenségkép. Valamikor a 80-as évek közepén az utolsó pillanatban szerveztek egy utazást a Piavéhoz, ott találkoztak a másik oldalon harcoló olaszokkal. Emlékszem, amikor részleteket láttam a filmből, meséltem róla a romániai frontot megjárt dédnagyapámnak, aki megrendülve mondta, hogy szép dolgok ezek!
Ma reggelre tönkrement a számítógépem töltője, és most valami ócskavasról kell írjak.
Holnap átmegyek húgomékhoz Tihanyba, nem sok jót várok.

Update: egyszál magam felbicikliztem megint Köveskálra. Borús, mindazonáltal enyhe az idő. Beugrottam egy rozé fröccsre a Káli Kövekbe. Nagyon kedvesek voltak, kiültem a kertbe, kaptam itt is Északi-part Magazint. A depressziós délutánba hirtelen valami fénysugár kúszott be: ez az, minőségi pillanatok, megint! Tervek cikáztak, kristályosodtak az agyamban, elhatározások.  (Olvastam ugyani az új tangó órarendet, és mindössze heti egy óra lesz az én szintemen + práctica, ahova még talán beférnék, azt üti a spanyol, és arról nem szabad lemondanom, úgyhogy nem tudom, hogy lesz. Magánóra, vagy tényleg heti egy, hogy oldom meg a sportot és gyakorlást. Hmmmm. Jut eszembe, amíg Judit BA-ben lesz, technika órát sem tartanak, esetleg mehetnék a Barrioba. Csupa kérdőjel, nem lesz egyszerű a tél!) De nem ijedtem meg: igen, kihívás, amit meg kell oldanom, de legalábbis túl kell lennem rajta. Ez az én utam, persze nem biztos, hogy végig tudom járni, de állok elébe! Felszabadultan, megerősödve gurultam le a Balatonig. Azt nem mondanám, hogy lobogott a hajam, mert mujeresre volt gumizva, de eggyé váltam a szélfútta rétekkel, mosolyogva néztem a szemben biciklizőket.

Hej, hát élek, nincs megfélemlítés, én vagyok, most éppen az a nő, aki lenni szeretnék!

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized