hedonizmus címkéhez tartozó bejegyzések

Már csak egy hét

Juhéjj, jövő héten ilyenkor – ha isten is úgy akarja – Frankfurtban leszek. Mindig első dolgom megnézni, hol van a kapu, ahol majd be kell szállnom.
Mindössze néhány cucc van még csak a bőröndöm tetején – őszintén szólva még mindig fogalmam sincs, mit vigyek magammal.
Pedikűrös kipipálva, váltottam tegnap dollárt is (nem annyit, amennyit akartam, mert alig volt a Váci utcai pénzváltósnál, monda a lány, hogy nagyon veszik az emberek. Mit tudnak vajon, hogy ennyire bespájzolnak?
Kedden nagyon szar napom volt, elhatározásra is jutottam, aztán a nap végére rendeződött minden, mire elkezdődött Katiéknál az óra, nálam volt a labda ismét. Jól is ment a tánc, mindenféle komplikált gancho-kat gyakoroltunk, és jól ment, még Tiha is megdicsért, ami nem kis szó. Amúgy csak három pár volt, úgyhogy szinte már magánórai alapossággal csiszolgatták a mozdulatainkat.
Következő nap este milongán voltam, de nem sokat táncoltam; egyrészt mert alig volt pasi, másrészt meg K-val beszélgettem – mondjuk ő kétszer is felkért, és már megint, mint a show-ban, olyan volt vele. Nehéz őt követnem, de valamiért bátor vagyok vele, így azt hiszem, mindketten élvezzük a táncot. Rájöttem, hogy a sok lábdobáló csajnál is nyilván így működik, csak ők több embert megismertek az idők során..
Éjjel baromi fejfájásra ébredtem, ami egész nap megmaradt. Tömtem magamba a fájdalomcsillapítókat, így mentem a HV-ba tangózni. A partnerem valahogy nem volt a helyzet magaslatán ezen a napon, egyébként is félek, ő is csajozni (is) akar. (Amúgy az összes partnerem közül vele van – mint pasival – a legkevesebb gondom. Teljesen rendben van, ráadásul nagyon érzi is a tangót.) Harmadszorra voltunk János és Saci óráin. Ez egy kezdő óra, de mivel elég kevesen vagyunk, viszonylag jól személyre tudják szabni az aznapi anyagot, most is mutattak valami továbbgondolt megoldást. Elég sok technikai instrukciót is kapunk, amelyek világasosak, jól beépíthetők. A végére azért már nagyon elfáradtam! Későn van ez a 20.30-as kezdés, bár kétségtelenül vannak előnyei is.

Pénteken – túl azon, hogy megint fájt a fejem – őrültek háza volt a melóhelyemen, a csajokat irtózatosan lebaszták, aztán megjött az új főni, és az is jól lebaszta őket, de én már úgy éreztem, hogy az élő fába is bele akar kötni. Velem is tök utálatos volt a telefonba. Én itt még csak kioktatást kaptam, és belegondolok, hogy az előző helyem dettó ugyanez volt, nem sok jövőt jósolok magamnak. Mert hát nem igen motivál semmi. Én nem tudom, miért így kell emberekkel dolgoznia egy vezetőnek! Nem igaz, hogy másképp nem lehet!

Este átjött anyukám, így jó sokára tudtam csak a szokásos torna-balett-nyújtás gyakorlataim elvégezni ( a technika rész el is maradt), de közben elmúlt a fejfájásom.

Szombat délben Mucussal elmentünk az Arénába, és kapott egy két dolgot, engem rábeszélt egy kötött topra a Zarában (imádom a kötöttet), de nem próbáltam fel, és nem áll valami jól, mert ez a fazon oversize kell legyen, de így meg pont jó, viszont nem áll sehogy. Mindegy kimosom, hátha kinyúlik! 😀

Utána elmentünk a Belvárosba pénzt váltani, és visszamenet bekukkanottunk a Bolhapalutába, ahol sajnos vettem egy fekete zsorzsett ruhát, párizsi, hattyú prémmel a nyaka körül. Jó lesz tangózni!

A délutánba még belefért egy (kettő) fröccs a Pántlikában. Nagy most a teher rajtuk, mert odamegy mindenki, aki eddig a Vagonba meg a Kertembe járt. Nincs is már meg az alternatív, mégis családias hangulata – tömeg kiszolgáló hely lett, műanyag poharakba adott itallal, és olyan hosszú sorral, hogy kétszer is meggondolják magukat az emberek, kérjenek-e még egy italt.

Mucussal a Vintage Gardenben ebédeltünk ma, holnap szülinapja lesz ugyanis! 16 éve ezen a napon már a kórházban voltam, mert már a terhesség 41. hetében jártam. Na de vissza a mai ebédre: ez egy középkorú, jól szituált nőknek megálmodott hely, akiknek bejön az ilyen cuki pasztell, kicsit skandinávos, kicsit viktoriánus, kicsit giccses dizájn – nem is értem, mit keres a Dob utcában. Gondolom a brit teázók adták az ötletet a tulajdonosnak, és valóban; alig volt férfi vendég, barátnők jöttek dumálni, az árakat pedig az “érettebb” korosztály zsebeihez igazították. A kaja nem volt rossz, de mégsem az én világom volt.

Nekirugaszkodom hát a hétnek, aztán irány Argentína!

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Homelon

Síel a család és keddig egyedül vagyok, hip-hip-hurrá, már tegnap reggel elkezdtem rendet rakni, hogy mire melóból megjövök, viszonylagos harmónia fogadjon.
Ennek az lett a következménye, hogy késve indultam, és persze, hogy nem indult a kocsi! Úgyhogy taxit kellett hívjak, ami a repülőtérre 7000 forintomba fájt… Szerencsére a nap ritka nyugiban telt, de kurva lassan. Az utolsó órákban éreztem, ahogy a megfázás elhatalmasodik rajtam (kellett nekem futni csütörtök este ebben a b@…tt hidegben), és sapka nélkül -6 fokban csattogtam be a városba (reptéri busz 23 perc, KÖKI – Kálvin újabb 20 perc).
Gondoltam, ha már az Astoriánál vagyok, benézek a Monóba, volt ott decemberben egy Artista szoknya, hátha, hátha… Meg is volt de M-es, kétszer körbeért volna. (izé, ez most azért erős túlzás, mert bár jó úton járok, még mindig nem szabadultam meg a karácsonykor felkúszott kilóktól teljesen,) Amúgy leárazás ide, vagy oda, rettentő vacak még mindig a Mono kínálata. Állandóan benézek oda, de egy ingen, meg a húgom ajándék nyakláncán kívül nem vettem ott még semmit. (Ja de! Room magazint :D) Benéztem a Szputnyikba is, de csak csupa átalakított nejlon ruhát találtam.
Igazából azért indultam be, hogy a karácsonyra kapott Libri kártyámmal, meg a tavalyi pontjaimmal megvegyem az aranyárban mért Nagy Káli könyvet, de kiderült, hogy ők ezt nem forgalmazzák. Csalódottságomban nem is vettem semmit…
Itthon – tekintettel a királyságomra, – ettem, és megittam a maradék tojáslikőrt, nyújtottam, balettoztam, aztán volt egy hosszú beszélgetésem a Föld túlsó végével. Mire befejeztük, majd megfagytam egy szál hálóingben, úgyhogy kardigánban feküdtem le, de éjszaka felébredtem arra, hogy melegem van, úgyhogy levetettem. Hajnalban G üzent, mikor fog hívni.

Jó sokáig maradtam ágyban, hívtam az autószerelőt, aki csak vasárnap tud jönni aksit cserélni, aztán megreggeliztem, kicsit takarítottam. Nagyon szép így a lakás, százszor jobban érzem magam! G végül nem hívott, valami történt a kocsijával, de az egész olyan gyanús, szerintem piszkos dolgai lehetnek. Azóta sem jelentkezett. De én ezen már nem sírok. Nem mondom, bosszant, de annyi szép sport van még! (Mondjuk 49 évesen azért lehet, hogy e téren nem kéne olyan optimistának lennem. Tudom, tudom, csak ebben az országban ér véget az élet 40 után egy nőnek – szegény Domján Edit, okkal lett öngyilkos- sajnos a hazai reflexek – gyakran én is az itteniek szemével látom magam!)

Szóval kocsi nélkül jól beöltöztem – inkább kvinna voltam, mintsem mujer – izlandi sapka, finn kötött ruci (alá viseletes gyapjú garbó, még Mucussal való terhességem idejéből – jutalomból vettem a Pretty Woman-ben, jutalomból, hogy túléltem a fogorvost), szuper vastag harisnya, bélelt csizma, skót gyapjú sál, svéd gyapjú kabát, és a téli nap ellen a fakeretes napszemüvegem – utóbbi némi vagányságot vitt a szigorú praktikumba.

Na így indultam neki, meg sem álltam a Ráday utcáig, pontosabban az One Fashion üzletig, ahol is még javában tart a téli leárazás. Láttam egy szuper felsőt, pont amilyet kerestem, de ott volt egy szép, hurkolt anyagból rafináltan szabott fekete ruci is (mindkettő Wildpasteltől), és hát felpróbáltam őket, és baromi szépnek láttam magam bennük – gondoltam, ez járna minden korombeli nőnek – és első reflexem az volt, hogy mindkettőt megveszem, de aztán csak a ruhánál maradtam, mert arra gondoltam, hasonlót én is varrhatnék, és akkor mégis csak megspórolom az árát, ami leértékelve is elég húzós volt. Szörnyen drágák a magyar tervezői darabok! Ám a ruci az enyém, már láttam s magam benn tangózni Buenos Airesben!

Annyira fellelkesültem, hogy bekukkantottam a Vámház körúti Burda üzletbe is, hátha látok megfelelő anyagot, de nem volt szerencsém. Mindegy átvágtam a körúton, és a Veres Pálnén lesétáltam a Ferenciekig, onnan a Kossuth Lajos utcán az Astoriáig. Ezúttal a Mono újabb üzletét, a Mono Art&Desing-ba ugrottam be, és találtam is egy selyem-len fonalból szőtt, csodásan szabott topot – annyira szerettem volna ilyen régóta! Jó volt az ár, minden- Térd felettig ért, de a közepe elöl valamivel a köldök felett nyitott volt. Na de mihez viselem? Strandra azért nem lenne olcsó Jaj, lehet, hogy mégis meg kellett volna vennem….

Megérkeztem a rendes, hozzám méltó lakásba, fekete lencséből csináltam salátát (megfőztem fokhagymás, balzsamecetes vízben, majd összekevertem tárkonyos tejföllel) és avokádóval megettem. Jó sok kalória, de most megengedtem magamnak.

Hogy nekem mennyi erőt ad, hogy nem kell igazodnom, más szétdobált holmiját kerülgetnem! Sajnos estére elég vacakul lettem, úgyhogy bevettem egy Aspro-t, mert igazán nem engedthettem meg most magamnak, hogy szarul legyek! Este lefekvés előtt, amikor már csak a karácsonyfa égője világított, álltam az ablaknál és néztem a hóesést-

Ma délelőtt jött a szerelő kicserélni az aksit, aztán elmentem a Várba sétálni, mert ezer éve láttam havasan, de sajnos már nem volt fehér, mert a járdákról már eltakarították . (Értsd: agyonsózták.) Egyébként s ki voltam akadva, mert az egész negyed kongott az ürességtől, alig egy-két üzlet, vendéglő, előbbiek nagy része zárva. (Vasárnap van, na!) A két Fian Koncept üzleten kívül gyakorlatilag még mindig virágzik a gagyi, az éttermek megrekedt a valutalehozús késő-kádári színvonalon, annak minden nosztalgikus bája nélkül. Gondolom az ide költöző fontos emberek nyilvánvalóan önkormányzati korrupcióval megszerzett lakásaikban nyugalmat akarnak. Na most persze ne legyen a Vár bulinegyed, de azért ez így elég béna, köszönő viszonyban sincs mondjuk a stockholmi Gamla Stannal vagy a prágai óvárossal. Egy darabig biztos nem fog hiányozni a környék!

A délután szétfolyt, teli zabáltam magam, hiába vártam néztem a messengert, szarul is éreztem magam, Megnéztem a Machuca című remek chilei filmet – pillanatképek Allende elnökségének utolsó, Pinochet diktatúrájának első heteiről. (Egyszer láttuk már Csipikével, és akkor meséltem a chilei osztálytársamról. Nem kis része volt a filmnek abban, hogy ragaszkodtam a Santiago-i látogatáshoz 2013-ban.) Eddigre sikerült teljesen depresszív állapotba kerülnöm, főleg hogy az egyik főszereplő fiú elképesztő mód emlékeztetett G-re, mármint egy fiatalkori képére; az arckifejezése, fejtartása. (Vagy csak az indián vér?) Éjszaka nagyon vacakul aludtam.

 

 

 

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Hétköznapok mostanság

Az van, hogy most jegyzettekkel van beborítva az ágyam (a kanapéról kiutáltak) és tanulom a rendszert, amit a munkám során használnom kell. Merthogy ne akaródzik az istennek sem elsajátítani, a főnöknő meg látom, hogy türelmetlen és csalódott, én meg hogy bestresszeltem ezen, hogy totál leblokkolás lett a vége.
Jegyzetelek én szorgalmasan, de egyszerűen képtelen vagyok mindent első hallás után megjegyezni, meg emlékezni arra, hogy a százezer papírlap közül melyiken található, amit épp kérdez. úgyhogy most próbáltam rendszerezni, kiemelni, végigmentem az egyes lépéseken. Persze kuszaság az van, hülye dos-os rendszer, mindenféle F meg F nélküli számokkal. Nyilván használat során elsajátítható, csak itt most nekem gyorsan és biztosan kell kezelnem.
Vagy ennyire öreg lennék?
Mintha nem volna elég bajom, majd’ naponta látogat a karácsony előtti depresszió, G-t el kellene küldenem a halál faszára, hazudozik itt nekem, mi a rossebnek mászok bele én is méltatlan helyzetekbe.
A péntek volt a legborzalmasabb, jó sokára értem haza, mert bementem a Bazilikához, hogy esetleg megveszem azt a kockás USE ruhát, amit kinéztem, és most le van értékelve – persze nekem így is horribilis ára van – de azon gondolkodtam, mi lesz, ha kirúgnak innen is, azért akkor hiányozni fog ez a pénz, de azért elmentem, hanem az üzletben megállapítottam, hogy nem állna jól nekem ez a színkombináció. Úgyhogy hazabattyogtam, jó sokára értem haza, de még megcsináltam minden torna-balett-nyújtás feladatsort.
Szombaton elmentünk a Lehelre, baszki negyed órát álltam sorba a magosnál. Fent a galérián viszont egész finom kávét ittam a Semiramisban – bár a tejhabért három napi elzárásra ítéltem volna őket -, otthon pedig isteni füstölt libacombos lencsefózeléket csináltam, pirított citromkarikákkal feldobva, Fószeres Eszter receptje alapján.
Megint nyakamba vettem a 7. erületet, Csipikének megvettem a lenyomatot a Printában, és benéztem a Károly körúti Humanaba, ott meg egy vintage finn kötött ruhát vettem mindössze 2800 forintért – hát, ez azért mégsem 55 ezer! Benéztem még mindkét Monoba (szemeztem egy Artista szoknyával), elsétáltam a Black Boxba és a WonderLabba (csupa szar, előbbiben ráadásul arany áron). Csak nyújtanom és balett gyakorlatoznom kellett volna, de ehelyett zabáltam, vacak rozé bort ittam, na és persze rosszul aludtam. Ja, és klotyót, frizsidert (na jó, csak az alját), mosogató altti szekrényt, ahol a szemetes van), kádat, fürdőszoba tükröt, sütőt súroltam , mert ma jött anyósom, Csipikét megköszönteni. Elvittük ebédelni a Városliget étterembe, ami a Műjégpálya épületében leledzik. Egészen minőségi ételeik voltak – jócskán túlárazva. A laposa bor jellegtelen volt – mondjuk a prosecco ízlett.
Aztán itthon tanulás. Megszárítom a hajam, és átnézek még egyszer mindent. Semmi torna, nyójtás, balett nem volt ma. Viszont zabáltam. Jaj!
Jaj, csak ezt éljem túl. De jó volna, ha most fogná valaki a kezem, és lelket öntene belém! Annyira sivatagban érzem magam!

DSCF9199

 

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Tihany

Ez is egy flashback: az augusztus 20-i hétvége egy részét anyaukámmal és a két húgommal töltöttem; Bobo minden évben augusztus 20. körül bungalót vesz i a Club Tihanyban, én meg meglátogatom őket.
Csütörtök este meló után indultam, Budapesten persze épp elkezdett esni, meg meleg sem volt, de azért gondoltam, végre megint szabadon: sem Dodó, sem a gyerekek! Pápai Lilla rövid ujjú pulcsiban (Laoni sales), skinny farmerben, oxford cipőben, kezemben piros pipacsos Marimekko esernyővel még – magamat roppant stílusosnak érezve – belibbenek a budaörsi Tescoba, veszek shortbreadet és narancs lekvárt meg egy palack 2010-es Malbecet, aztán már tényleg iszkiri.
Az autópálya zsúfolt, lassan lehet haladni, és sötét van, mire a Kenese-Fűzfő közötti szarvasveszélyes útszakaszhoz érek; be is vagyok szarva! Füreden találkozom a többiekkel, szerencsére nem sokáig maradunk. Sajnos a bungalóban – mint arról még idejekorán előrelátóan tájékoztattam az “illetékest” – tényleg nem volt free WIFI, viszont a Malbec – valami isteni volt! – feledtette velem ezt az eléggé zavaró tényezőt.

IMG_20150819_224008[1]

Reggel azért jó korán felkeltem, hogy a központi épületben – ahol viszont volt WIFI – “lejelentkezzek”. Aztán elindultunk gyalog fel, a centrumig, hogy megreggelizzünk a Tündérsziget-ben. (Kretén neve van!) Azon túl, hogy ennyire tisztességes kávét a Balatonnál sehol nem ittam (ami jelen esetben egy derék közepest jelent), olyan croissant sütöttek (mert mint megtudtuk, maguk készítik), amilyet csak Franciaországban lehet enni.

Tundersziget kave

Kár, hogy a joghurtjuk valami bolti, szerintem eléggé vacak volt. A kertben ülve (volt WIFI! 🙂 ) viszont éreztük, mennyire lehült a levegő: fáztunk. Shortban indultam el, és az Argentínában vásárolt kardigánom volt rajtam, de igencsak fáztam! Fent az Apátságnál konkrétan már majd’ szétfagytam!

IMG_20150820_095131[1]

Tettünk egy sétát, bementünk néhány boltba, aztán a többiek indultak is vissza, én még maradtam megnézni a Vaszary kiállítást, ami pici volt, de az igazi lélekmelegítő.

Visszafelé – vesztemre – benéztem a buszmegállóban található levendula üzletbe is, ahol tavaly a hálóingem vettem (most egy damaszt abroszt néztem ki, de drágállottam), és mire kijöttem, elment a busz, és láttam, hogy valami két óra múlva jár arra a következő, így nekiindultam gyalog, de szabályosan elgémberedett a hidegtől a kezem, mire leértem végre.

Megérkezve aztán hosszú gatya, pulóver, meg ami kell. Közben Bubi észbe kapott, hogy a mobilinternetjét meg is oszthatná velem, így a továbbiakban nem volt WIFI para:) Ebéd gyanánt picadat ettünk , ittunk bort, desszertnek skót kekszet. Délután a hideg miatt a házban ejtőztünk, nálam volt egy rakat igényes magazin (Sofia, Északi Part -a gasztro is; az már milyen gagyi, kicsit sincs fizetett PR cikk szaga! -, Óbuda Magazin), a múzeumban vettem egy Vaszary albumot, meg vittem spanyolt is, szóval gondoltam, nem fogok unatkozni. (Leginkább is chateltem.)

Este mi lányok elmentünk Füredre a Sparheldtbe vacsorázni, anyukám nélkül, mert ő elrontotta a gyomrát, de szerintem leginkább is nem volt kedve jönni. Túl azon, hogy nagyon jó kajákat ettünk, szó szerint kiváló borokat ittunk, csillagos ötös volt a személyzet, nagyon jól is éreztük magunkat.

Sparhelt

Ebben az ott tartózkodó kisgyerekes asztaltársaság sem zavart bennünket, pedig az az idegesítő 30-as család volt. Apuka eljátszotta a jófej szerepet, időnként – ha volt kedve – a gyerek után koslatott -szemügyre véve persze a többi nőt – , anyukákról ordított a haj-de-boldog-is-vagyok-idenézzetek arckifejezés, közben csak úgy záporoztak a levegőben a sznob hívószavak, mint Kővirág, Sziget, kölyök angol, és ettől annyira szánalmassá váltak, érezhetően annyira kötelező körök voltak ezek nekik. Bezzeg mi! Nevetgéltünk, fesztelenek voltunk, a személyzet körülöttünk sürgött-forgott, ráadásul a zongorista apját ismerte Bobo, aki erre megkérdezte, játsszon-e valamit nekünk, mire kérdeztem, hogy a Por una cabezát eljátszaná-e, és nagyon örült, mert ilyet gondolom ritkán kérnek tőle. Na ezek minőségi percek voltak!

Másnap összepakoltunk – persze pont kisütött a nap – , kedélyesen megreggeliztünk a teraszon, aztán felmentünk a Regébe, a szokásos eper turmixomat kértem. Szerencsére a korláthoz tudtunk ülni, úgyhogy élveztük a panorámát is, kifelé menet meg vettem egy kis könyvet a cukrászda történetéről, még dedikálta is a szerző, aki egyébként az üzletet vezeti. (Talán tulajdonos is?)

Rege

Itt aztán elváltak útjaink (meg én is a wifiről); a többiek mentek vissza Budapestre, én meg néhány kilométerrel odébb csatlakoztam Dodóékhoz.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Linz

Azért egyeztem bele, hogy kevéske szabadságom ellenére Dodó és Mucus serpája legyek wachaui biciklitúrájuk kiegészítőjeként, mert vonzott az egyedül csatangolás, az idegennek lenni élmény. Másrészről persze aggasztott, hogy esetleg net nélkül maradok.
Sankt Pöltennél reggelizünk – Mucus és az én kívánságomra – a Rosenberg autós pihenőnél. A kávé szar, croissant OK.

Kurva meleg van, mire Linz fölé érünk, 37 fok, itt szállnak ki Mucusék, hogy lebiciklizzenek, én meg megyek Linzbe, a panzióba. Szerencsére épp útba esik, ott van a Duna-parton. Valami unszimpi banya fogad, egy kukkot nem beszél angolul, de a fia – aki egyben a szakács is – nagyon jól. A ‘recepciónál’ akad egy kis kellemetlenségem: nem látom a betűket a bejelentő nyomtatványon! Baszki, egy év alatt ennyit romlott a szemem a szarul megvilágított irodában, ahol mást sem csinálok, csak apró betűket böngészek! Mindegy, fent szerencsére pillanatok alatt sikerült csatlakoznom a WIFI-hez. Fáj a fejem, kicsit ledőlök. Aztán Messengerhívás G-vel, jó sokáig beszéltünk, mert épp “letettem”, amikor Dodó hív, hogy ők már a főtéren vannak. Szerencsére a fejfájásom jó indok,miért hesszeltem még mindig a szálláson, de kis smink igazítást követően kocsiba vágom magam, de persze eltévedek, átmegyek a hídon, a túlsó parton keringek (az a sok fránya egyirányú utca!), míg végre a főtér közelébe érek. Itt szépen lemegyek az első föld alatti garázsba – Nizza után már semmi nem okozhat nehézséget! – nem is volt gond, tök jó helyet találtam, a jelzések s teljesen egyértelműek voltak, és ment a ventilátor is.

ADuna a panzió ablakából

A Duna a panzió ablakából


Össze is futunk perceken belül, de előtte vettem még egy bársony kínai cipőt egy ottani ázsiai boltban, ami nem egyenlő a nálunk található gagyi raktárakkal: szép porcelán gombokat, kínai szabású ruhákat, zománc bizsukat, papír napernyőket, meg ilyesmiket árusítanak. Na ez a cipő elég hamar tönkre megy, viszont nagyon kényelmes, és egyfajta kecsességet kölcsönöz a viselőjének – nekem legalábbis:) Koppenhágában – szintén hasonló felhozatalú boltban – kétszer vásároltam már ilyet, de amióta tönkrementek, csak a KIK-es “büdös cipő” verzióm volt.

Elindultunk a Landstrassén – ez “a” linzi bevásárló utca, tele chain brand üzletekkel, de a jobb fajtákból is. Éhes vagyok, veszek egy szendót, nézegetjük a kirakatokat, bemegyünk az egyik mellék utcába, ahol nagy örömömre van néhány dizájner bolt, de csak nézegetem őket. A nagy melegre való tekintettel beülünk egy több száz éves ház minimum 100 éve üzemelő sörkertjébe (óriási gesztenyefákkal, így elviselhető a hőség), századfordulós feeling. Inni nem ihatok, vissza kell vezetnem, a szendvics után éhes sem vagyok, úgyhogy bevágom a durcát. Negyed óra múlva úgy döntök, nem nyalogatom tovább a sebeimet, a Vero Modában (nálunk már nincs üzletük) láttam egy pöttyös “pizsama” nadrágot jól leértékelve – elugrom venni egyet, jó lesz pácticákra.

Sörkert - tisztára mint a Redl ezredesben

Sörkert – tisztára mint a Redl ezredesben

Miután Mucusék ettek-ittak, némileg módosított útvonalon visszasétálunk a Hauptplatzra, ahol benyomtam egy szelet igazi linzi tortát – vagyis linzert -, de nem ám mint amit nálunk kínálnak olcsó cukrászdákban; hanem valami isteni omlósat; vajjal és mandulával, meg dióval készítették, hogy csuda, és nem az a szörnyű sárgabarack lekvár volt rajta, hanem ribizli (meggy?). Mucus almásréteséhez pedig tejből készült tejszínhabot adtak, ami még mindig elvétve jellemzi csak a magyar cukrászatokat. (Az hagyján, de anyósom is nyakra főre növényi alapú szart ad mindenhez!)

Igazi linzer! Omlós! Kifinomult!

Igazi linzer! Omlós! Kifinomult!

A Hauptplatz

A Hauptplatz

Némi kerülővel visszamegyek a kocsihoz, a parkolóházból kijőve valami tök ismeretlen helyre terelnek a nyilak – egy szó, mint száz: eltévedtem megint. De legalább láttam, hogy nagyon is van az óvároson kívül is élet (ugyanis első benyomásom alapján nem voltam elragadtatva Linztől), holnap – immáron egyes-egyedül, hurrá! – lesz mit felfedezni.

A panzió kertjében vacsoráztunk, elég közepeset (osztrák szintet alapul véve), végre megihattam a jól megérdemelt sörömet.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Végre egyedül!

Tegnap estére összejött egy kis egyedüllét! Előttem 2 hét szabi, és igen, egy magányos hétvége, de egyáltalán nem érzem magam ettől rosszul.Valami fél 3-ig tornáztam, meg lógtam a neten, már megettem a vajas lekváros kalácsom (jaj, ezen a héten nagyon sokat koplaltam) a Buenos Aires-i könyvem társaságában, és most az ágyban netezek, de hamarosan összeszedem magam, és megiszom egy kávét – asszem a Kontaktban.

A felszínen semmi különös, megy tovább az élet, belül meg vihar dúl ezerrel, ami felőröl nagyon. Persze rosszul bírom a nagy meleget, nem tudok aludni, dolgozni sem, mert a klímát csak néhány percre tudom bekapcsolni, annyira fúj a hátamra. Eszemben sincs megbetegedni nyaralás előtt. A szerdai vihar meg pont fodrászhoz menet ér, de valami csodával határos módon eljutok az Új-Lipótba. A hazamenet már neccesebb, a 75-ös troli nem jár, ki kell menjek a körútra, de előtte vagy negyed órát ácsorgok, mire ráeszmélek, hogy itt nem fog jönni bizony semmi, de addigra jól szétfagytam a topomban. (Igen, nyaralás előtt.)

Csütörtök reggel a kozmetikusnál kezdtem, gondoltam, megnézem a szemközti kávézót – bár a minőséggel kapcsolatban nem sok reményt tápláltam – ami reggel 8 után még zárva volt. Mi van? Na gondoltam, akkor legyen a Coffee Memories a Mexikóinál, végre letesztelhetem – erre nem bírok leparkolni, viszont mennem kell. (Amúgy egyszer már jártam így .) Ezen a napon hatalmas amplitúdójú érzelmi hullámvasutazás, leverten ténfergek az Arénában, de végre megsarkaltattam a cipőm, kértem a manikűrösöknél időpontot szombatra, Laudernél beszereztem az arckrémem, és a Rossmannban is megvettem, ami kel.l (Kivéve a gumikesztyűt – ugye-ugye!) Utána elmentem anyukámhoz, ott voltak a húgaim, és beszélünk az utazásról. Itt lényegesen jobb kedvem kerekedett.

Tegnap meg az árkádba vágtattam, hogy vegyek valami szérumot, mert volt egy minta velem még tavasszal Buenos Airesben, és nagyon működött. (Vagy csak az ottani levegő tesz velem csodákat? 😀 :D) De kiderült, hogy igazából ez egy színezett bőrkiegyenlítő kencefencéja a Lancôme-nak, ami egyszer egyszer nagyon jól jön, de tartósan nem merem használni. És hát kurva drága. Berohantam még este 9-kor az Occitanba, kicsi szappanért az utazáshoz, mert a múltkorit Mucus lenyúlta, és a kasszánál az uccsó pillanatban úgy döntöttem, megveszem ott a szérumot! Hát ez sem sokkal olcsóbb, úgyhogy remélem, nagyon szép leszek tőle!

Ma még mosás, pakolás, takarítás, holnap beiktatok egy futást, hétfő reggel irány Provenve és a Côte d’Azur! Előbbi helyen leválasztom magam a csapatról, és egyedileg tengek-lengek a kivárosokban, falvakban. Nizzában pedig két milonga is lesz, úgyhogy viszem a tangócipőm (a pirosat, amelyiket tavasszal vettem Buenos Airesben), a többiek meg korzózzanak a sznob helyeken – abból nekem egy este is elég lesz!

A hétfő esti vacsora Udine környékén vár minket, valami hegyi faluban, Csipikének le van szervezve a vegetáriános kaja, úgyhogy a hétvégi “szabadevésem” igyekszem majd visszafogni. Így is tuti felszedek majd 2 kilót, persze ezt gond nélkül le tudom adni, na de azért 2 kiló az 2 kiló.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

El is felejtettem, milyen egy tökéletes nyári reggel. A mostani persze nem teljesen az, de azért…
Ha azt veszem, hogy a múlt szombaton egyik sírós hangulatból a másikba estem, és csak az esti prosecco segített valamicskét rajtam… pedig Dodó 4 teljes napot nem volt otthon! Mondjuk a szombati 30 perces sorban állás (de komolyan!) a Liedle-ben önmagában megadta az alaphangulatot, a jó kurva anyját a vasárnapi nyitva nem tartásnak meg a szenteskedő bandának ott a parlamentben!

Vasárnap reggel aztán Mucussal elmentünk a Cirkuszba – mármint a kávézóba a Dob utcában. Itt egyszer holt bunkók voltak velem, és olvastam másutt is, hogy a kiszolgálás pocsék, de most nagyon kedvesek voltak, nagyon finom volt a kávé és a croissant is, Mucus meg házi joghurtot evett müzlivel; az sem nézett ki rosszul. Mindehhez jó hangulat is dukált, tetszetős berendezés, szimpatikus közönség (és nem csak turisták). Utána sétáltunk egyet a környéken, benéztünk a Godzsuba (az mondjuk szar volt), és ettől egész feltöltődtem, úgyhogy jó ebédet rittyentettem, megcsináltam az alakformáló és a balett gyakorlataimat, de a nyújtásra valahogy egyszerűen nem maradt energiám! Sőt,  egész héten nem nyújtottam!

A hétfőn aztán beindult ezerrel. Este beültünk barátnőkkel a Vagonba, letoltam két nagy és egy kisfröccsöt, de szerencsére nem lett semmi, mert otthon aznapra engedélyezve volt a vacsi. (Mondjuk egész nap nem ettem semmit.)

A kedd – hú, hát az nehéz! Rohanás spanyolra, utána tangó. Nagyon klassz kis csoportba járok, az argentin tanárnő, Viviana pedig szuper hangulatot csinál. Jó döntés volt szintet ismételnem. Óra után elrobogtam a Westendbe, hogy megvegyem a Zarában szombaton kinézett, és azóta a csőrömet piszkáló ruhát. Na ilyen üresen sem láttam még ezt az áruházat (amelyet egyébként leginkább gyűlölök a plazák közül), így egészen elviselhető volt. Utána jó kedvűen tangóztam, de erről majd írok. Ezen a napon semmit nem ettem.

Szerdán sem, csak kb.egyharmad zsemlét, meg 2/3 (!) pohár mandulatejet. 4-kor leléptem, mert szülői értekezlet volt Mucusék gimnáziumában, és őt is vinnem kellett valami osztályismerkedésre, vagy mi a fenére. Kíváncsi voltam, hogy ilyen alternatív helyen milyen szülők leszenek, de eléggé hasonló a mostani sulihoz, kicsit több a csinos anyuka, de a többségre agyfaszt hoztam a nagyon rövid új ruhámmal. (Meg is jegyezte ugratva az egyik kolléga, hogy ezzel az erővel fürdőruhában is jöhettem volna.) Egyébként elmondták azt, amit egy papírra leírtak. Ezért kár volt odacsődíteni az embereket, ráadásul meg is büntettek, mert nem volt időben rendezve az előfizetés – amiről mit sem tudtam – és én hülye, nem néztem meg a válasz SMS-t. Este milonga volt, iszonyú jól sikerült, utána cigizés közben néztem a langymelegben sétálókat, pedig milyen késő volt már!

Csütörtök a hét mélypontja több okból is, íme néhány: 1. iszonyat meleg lett 2. kifáradtam az elmúlt napoktól 3. ménkű sok melő aznap, új csaj állandóan kérdez, pedig szegény már félve fordul hozzám 4. eleve: spanyol, utána meg futás. A Tamp&Pullban pedig sikerült összetörnöm a cukortartót. Fasza egy nap volt.

Péntek – TGIF! Reggel gyorsan összedobom a cuccaim, dögös ruhát veszek, szépen kifestett szemek, jó a hajam is; próbálok tűrhető selfit készíteni, de olyan nem létezik, így is eltököltem ezzel egy csomó időt, így vágtatok a melóhelyre, délután érkezik Dodó, irány a Balcsi, gyerekek nem jönnek. Közben különösebb erőfeszítés nélkül én is lerendezek magamban valamit, de a lángosos WIFI zónájába érve látom, hogy kepesztés van, úgyhogy nyugodtan megspórolhattam volna.

Ma délelőtt pedig megkávéztam itt – Semiramis kávét kínálnak, valami nosztalgikus mellék íze volt, de ízlett nagyon a tejeskávéjuk. Mondjuk a vajaskalácsnak kínált reggelijük igencsak felejtős: a kalács valami brutális gyári vacak, hiába melegítik meg, mert attól csak kiszárad, a vaj gyanusan nem az ami, és a lekvár is egy jobbfajta, de konzervgyári. Utóbbinál persze soha rosszabbat, de errfelé annyi termelő van, biztos, hogy ezeket a cuccokat nem lehet tőlük beszerezni? Ezt most tényleg építő jelleggel írom le, mert amúgy a három lány nagyon kedves, kultúrált a környezet, pici odafigyeléssel felkerülhetne a Balaton gasztro térképére. Kávéban úgyis szarul áll! Na szóval olvastam az Argentínában vásárolt magazinom, chateltem, instagrammoztam – szar volt az élet, na! Visszafelé meg beugrottam Kékkúton a Levendula Portára, kóstoltam rózsa és levendula szörpöt, végül az előbbinél maradtam – eléggé horror áron, úgy látszik a néhány betérőn akarják megkeresni a télire valót. Remélem, nem fogy el kétközben, mert én ilyen hedonista csak hét végén lehetek!:)

És most vacsi a Kővirágban!

4 hozzászólás

Kategória: Uncategorized