hedoniz címkéhez tartozó bejegyzések

Lájfsztájl

Nagyon rákaptam az ilyen lájfsztájl bejegyzésekre, biztos azért, mert ezzel akarom a meglehetősen eseménytelen életem kompenzálni saját magamnak. Sok inspiráló életű blogger bejegyzéseit olvasom, és mindig elcsodálkozom, hogy jé, vannak ilyenek is, nem mindenki él mókuskerékben? Nekem ilyen nincs a környezetemben! (Na jó van, de őt nagyjából eltartja az olasz pasija, úgyhogy a helyzete  nagyon is függő.) Most persze nőkről beszélek, férfit asszem ismerek. (Nem asszem, hanem tényleg, ezen gondolkodnom sem kell, elég kinyújtani a kezem.) Jó tudni, hogy így is lehet, és szeretném, ha jobban megmutatnák magukat, hogy a lányok, asszonyok lássák, így is lehet! Annyira nem elérhetők az ilyen példák, amelyek egyúttal mintaként is szolgálhatnának!

Viszont az utóbbi hetekben hónapokban valami homályos, de mintha egyre inkább összeálló – nem is terveim – elképzeléseim kezdenek kikristályosodni. Vagyis az igazat megvallva, felszínre kerültek olyan gondolataim, mit szeretnék csinálni, mit tudok tenni érte, és az ezekkel kapcsolatos más ötletek, “én így tenném” gondolatfoszlányok valahogy egymásra találnának. Persze még nagyon őskáosz az egész!

Ilyen mindent bele, megpróbálni akkor is, ha a realitások talajáról nézve minimális az esély, de a matematikai akkor is… Életemben nem voltam ennyire következetesen elkötelezett és kitartó az álmaimat illetően, még a főiskolán sem.. Igen, 47 évesen, nem 47 évesnek való álmok. 😛

(A héten késő este elképesztően megrendítő riportot láttam a TV-ben. Egy Budapesten élő vajdasági lány interjúvolta meg a 24 (!) éves barátnőjét, aki azt mondta, hogy ő már soha nem hiszi, hogy azzal foglalkozhatna, amit szeret, mert visszahúzza a környezete, köti a kisgyermek. De ne ám azt higgyétek, űrhajós szeretett volna lenni, vagy agysebész: kertész! Egy ilyen – és most távol áll tőlem, hogy minősítsem – hétköznapi álmot, ennyire fiatalon feladott. El is sírta magát, annyira fájt neki. Miként az is, hogy a hozzá elvileg legközelebb álló ember, a férje (aha!) sem támogatja, másról nem is szólva. Szívszorító volt.)

De akkor egy kis lájfstájl – lehet, hogy sokáig nem lesz több. Múlt hét vége, verőfényes szeptember (kedvencem, ugyebár), utolsó lángos a Balatonon, anyósom almás pitéje (de hogy mennyi oldalvágást küldött felém!), Dodóval körbe biciklizük a Káli-medencét. (Szentbékkálláig egyedül!) Feltekerek Köveskálra (immár nem tétel megállás nélkül), a Kerékbárban ezúttal bodzaszörpöt iszom, de most valahogy nincs az a hangulatom, mint a múltkor, azért így is jó volt.

Mindszentkállán (ez a falu tetszett legjobban a Káli-medencében, mert viszonylag organikus volt még) szuper helyet fedeztünk fel, a Káli Kapocst. Pántlikás fíling, iszonyat kedvesek, ez az első évük, az idei télen nem lesznek még nyitva, meglátják, hogy alakul majd az ősz, és jövőre aszerint terveznek. Diófa, fröccs, fő utcai hangulat, formatervezett lomi bútorokat, cím-festett táblák, rozé fröccs. Minden adott, hogy az ember feltöltődjön, ha úgy állnak a csillagok. Van egy homokkal felszórt belső udvara is, nyugágyakkal. (Ez valami raktár udvar lehetett, olyan mezőgazdasági érzete van.)

Innen tovább Salföld, Kékkút majd lefelé a Balatonhoz.

Vasárnap nagyon hosszút futottam, délután meg még belefért egy Köveskál megint. (Káli Kövek – egyedül)

Jól is tettem, hogy ennyit sportoltam, mert a héten elblicceltem a futást és az otthoni karbit – történés volt, 2,5 napon át semmit nem ettem, de szerdán a tangó miatt délután fél négykor a Tamp and Pullban a szokásos café con leche és 3 szem levendulás keksz mellé egy kis stangli szendó is lement.

És hogy most szombat délután micsoda isteni rózsás rebarbarát ettem (valódi tejszínhabbal, amelynek szintén volt egy nagyon enyhe rózsa íze) a Bordóban!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized