házasság címkéhez tartozó bejegyzések

Egység

Most, hogy az agglomerációban dolgozom, és kocsival járok, többet hallgatom a rádiót. Aktuálisan Jazzy-t, amit Dodó állított be, amikor használta a kocsit. Valami Mikulás napi idióta programot hirdetnek naponta többször, és minden alkalommal kiakaszt, amikor beolvassák, hogy külön vonatok szállítják a családokat a helyszínre.
Értitek; családokat. Egyének nem léteznek, csak családok, akik ettől eltérnek, azokról nem vesznek tudomást. Ez a retorika nagyon áttételes módon és alattomosan azt sugallja, hogy családon – mely a társadalom legkisebb egysége ugye – kívüli élet (vö. eltévedt a nyájból) veszélyes, keserves, bizonytalan.
Korábban nem értettem, miért szajkózza folyton minden autoriter hatalom a család szentségét, és egyéb faszságokat. Pedig pofon egyszerű az ábra: klasszikus család=apa+mama+2-3 (na jó, esetleg 4, ha középosztálybeli vagy) gyerek. Egy hierarchikus szervezeti ábrát kell elképzelni. Alap, hogy a férfi (családfő) saját szemétdombjának ualkodója, vagyis miniatűrben mintegy leképeződik az államhatalom, és neki vannak alárendelve a többiek. Ugyanúgy, na, mint a komoly kényuraknál: élet-halál urai, akik megmondják a tutit, mindenki a kedvüket keresi, és félnek tőlük. Legitimitásuk érdekében  – alapfelállásban legalábbis – az ő munkájukat megfizetik, illetve manapság jobban megfizetik. (Hogy véletlenül se legyen csalafintaság, amennyire csak lehet, különválasztják az un. férfi és női foglalkozásokat, és lehetőség szerint előbbiektől igyekeznek távol tartani a nőstényeket – manapság sajnos hatalmi szóval ez nem lehetséges -, utóbbi elől meg üvöltve menekül úgyis minden kan. Azért a biztonság kedvéért már gyerekkortól eszerint kondicionálják a kislányokat és kisfiúkat.)

Na szóval a hatalom, a nagyok basztatják alattvalóikat; folyamatosan kihasználják, kizsigerelik, megalázzák és becsapják őket. Mármint hogy mindenkit. És akkor erre ki lett találva, hogy ha a lakosság felét megteszik kisfőnöknek, aki ugyanezeket kicsiben eljátszhatja, akkor nekik ugyancsak elegendő azokat megzabolázniuk. A sorsával elégedett hűbéres jó alattvaló. Elegendő az ő kedvüket keresni, és odavetni nekik valamicskét a hatalom mámorító érzéséből, hogy elejét vegyék az esetleges elégedetlenségnek. Így önként viszik hátukon a nagyokat, aztán ha hazamennek, otthon ők a kis nagyok. Hát mi maradna nekik, ha balliberális, feminista kutyák elvennék ezt tőlük. Mikor ez olyan szépen működik évezredek óta! (Ja, elég csak a péntek éjjeli eseményekre gondolni, úgy működik.)

Lássuk be, a család egy elnyomáson alapuló egység, még Izlandon is az apát tekintik családfőnek – bár szerintem ennek az égő kifejezésnek a jelentését az fiatal generáció már nem tudja értelmezni. Na ja, arrafelé a nők gond (értsd anyagi és társadalmi terhek) nélkül elvannak egyedül, akár két-három gyerekkel is, így nincsenek is igazi apa privilégiumok. Nálunk meg szűkölnek a házasságért, családért, az úgynevezett értékekért. A saját hatalmukért. Hogy jellemezte Csáki Judit a mostani kormány tagjait? Közepesen elhízott, feszülő inget viselő férfiak.

Annak azért nagyon örülök, hogy mind hiába, a fiatalok nem és nem akarnak házasodni. A lányok nem és nem igyekeznek férjhez menni, nem és nem lehet már riogatni a vénlányság rémével őket. Csak nem változni kéne? (Hová lesz a világ!?) Lehet, hogy a sok kis lakóparki béta hím nemhogy szemétdomb, de tyúk nélkül marad?

6 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Váááááááhhhhh!!!!!

Az isten bassza meg ezt a szemét Dodót, mennék Dunakeszire, erre elviszi a kocsit, és hiába mondom, hogy 10-re kell, mikor 10.10-kor telefonálok, kiderül, hogy még csak most veszi át a bérelt autóját. Baszki, hónapok óta szar a kocsija. (Lásd Provence-i kaland), de nem tesz semmit, vár a csodára, ha baj van, majd használja az enyémet.
Az egészben az fáj a legjobban, hogy ezt meg lehet velem tenni, semmibe lehet venni a karrierem, a kenyerem, egzisztenciám. És a társadalom ebben teljes mértékben a kezére játszik, és semmi kivetnivalót nem talál benne.
Majd én beesek az interjúra, azt megoldom! Fordított esetben pedig lenne fej leordítás, hallgatással büntetés, bűntudat keltés.
És nem, kurvára nem igazán engedhetem meg magamnak, hogy lelépjek!

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Védett: Diferencias

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Kategória: Uncategorized

Összeomlás

Akkor tehát most. Mégsem úszom meg a gyászt. Érzem, ahogy foszlik rólam a varázs, kopik a ragyogás, nincs már az az energia.
Iszonyú sok munka, túlórák, ebédszünet majdnem soha, a semmi sem elég jó, a minimum, hogy kiköpöd a lelked. Pénteken éreztem, hogy szakad a húr, nem bírok ennyit, és még csak nem is kapok egy jó szót sem. Nem becsülnek meg, csak annyira, hogy paráznak, hogy esetleg felmondok.
Az állásinterjúm elcsesztem annál a cégnél, akitől BsAs-ben kerestek, pedig az első része jól sikerült, de hiába, mert kicsit elhúzódott, és annyira féltem, a lebukástól a mostani munkahelyemen, hogy egyszerűen felálltam. A kocsiban öltöztem át farmerbe meg topba. De ezen még tudtam nevetni… Másnap már nem bírtam. A városban már senki nem dolgozott, várt a fröccsöm a Pántlikában, de annyira hajtottak, hogy majd elsírtam magam, hogy elég, nem látjátok, hogy képtelenség ennyit dolgozni? És akkor ne hibázzak! Fasz kivan, komolyan mondom! Mindjárt meg is nézem az álláshirdetéseket.
Dodó is megeresztette játszmázó formáját, de vele kapcsolatban nincs kedvem semmit mondani. Telefonban még normális, azt itthon leosztotta Mucust (mondjuk joggal, ami disznóólat hagy maga körül) , aztán velem szórakozik. (Pardon, tinta roja én kötekedem!)

Aggaszt, hogy lassan két hete vérezgetek: hol elmúlik, hol megint. Most már napok óta hol megint van… :S

G, a BsAs-i taxis lovagom kétszer jelentkezett, és lökte a dumát. Gondolom minden női utasának:) Az elegáns cipőim, és a mosolyom (ezek szerint van), és mit csinálok. Annyira jól esett! Kit érdekel amúgy mit csinálok? Ja, húsvétkor Dodó családja körében is chateltünk, ez perverz gyönyörűség volt. (Az egyik sógornőm – önigazoló bajnok – tüntetően semmit nem kérdezett BsAs-ről.)

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Pénzügyek

Szombaton Dodó belegázolt a lelkembe. Sopánkodtam, hogy drága lett a dollár, erre ő mondta, hogy ad majd 500 EUR-t és éldegéljek abból. Visszautasítottam. (Pedig de kéne!) És ismételten felhívtam a figyelmét arra, hogy a BsAs-i utazásra én spóroltam össze a pénzt. (Sajnos nem annyit, mint akartam.) Na erre mondta, hogy nagyon jól tudom (nem tudom nagyon jól), hogy nincs enyém, tiéd, hanem én azt valahonnan elvettem. Tudjátok, mint amikor politikai szempontból fontos beruházásra kerül állami pénz. Miattam nélkülöznek a gyerekeim, mert persze (és tényleg) rájuk is költhettem volna. Mindezt jóval kevesebb jövedelemből, mint ami neki van. Az, hogy ha már sajnos van saját jövedelmem, akkor azt jó lenne kontrollálni (=rendelkezni vele), csak hát saját maga is tudja, hogy ez nem egyeztethető össze a nyugati morállal, így hát bűntudatot okoz nekem.

Milyen keservesen jött össze ez a pénz! Ha tudná, hány opera jegyet, ruhát, könyvet, jó minőségű élelmiszert nem vettem meg, hányszor vettem Hélia-D-t Estée Lauder helyett? Sakkozom csekkekkel. (A sajátjaimmal, persze.) És így is elfogyott. Sokszor. Kezdtem az úújragyűjtést, átcsoportosítást, a havi jövedelmem mindig nagyobb részét tartalékolva.

Mondja ő, aki legyint, hogy a Budacash csődjén hatszámjegyű összeget vesztett. (De a lejáró biztosításomra már tett javaslatot, hova tegyem. Persze, hogy a gyerekeknek!)

Szóval nagyon megalázó volt, meg ahogy viselkedett utána velem (pont piacon voltunk). Még a csarnok részben is rajtam volt a napszemüvegem, de szerintem így is látták, hogy asszonyt jól HELY(É)RE rakta a férje. Kullogtam a verbális sérülések súlyától. Annyira méltatlan volt az egész.

Este vacsoráztunk, meghívta a rég látott barátait, és ez szóba került, hogy ál-független vagyok (sajnos igaz), és ő volt a jófej, mert segíteni akart, és aki nem ismeri a kontextusát a szituációnak, azt hiszi, jó fej, de meg akart venni inkább.

Amúgy a vacsora is érdekes volt. A város egyik legjobb olasz éttermében voltunk a Dohány utcában (anno H itt eléggé becsiccsentett a céges karácsonyon), asztal egyik felén feleségek, másik felén a kantársaság. Na hát itt ment az önigazolás, illetve főleg a egyik részéről. Boldogság, egyetértés, jó tanuló – jó testvér – jó sportoló gyerekek. Közben nézem, hogy mennyire megöregedett, 42 évesen csontritkulása van, mert szinte megroppant, el van hízva, rosszul öltözött. És hát előjöttek az egyéb női témák: 40 felett munka, örülni kell neki, szar fizetés, unalmas, monoton.

Tegnap be akartam jelentkezni egy manikűröshöz. A telefonba erőszakos gyerekricsajt hallok. Nem, nem ér rá 6 óra után, tele van jövő héten is. Baszki, akkor miért nem dolgozik mondjuk este 9-ig? Vagy szombaton? Vagy reggel 7-től? Este fürdés közben aztán beugrott. Persze, a gyerekei. Nem tudja őket kire bízni, vagy nem is meri: a férje csak úgy engedi dolgozni (úri passzió), ha otthon nem szenved csorbát a kényelme. Hiába nem ér rá az emberek többsége délelőtt, de délután 4-kor sem, neki akkor kell(ene) megkeresni a kenyérre valót.

8 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Egy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság története

Annyi minden történt mostanság, de nem jutottam géphez, és most sincs kedvem írni. (Dodó az előbb bunkó volt megint.) Lesz majd Séta ölelésben poszt is, de rövid leszek.
Először is, Mucus felvételije jól sikerült, matekból az országos átlag felett írt, magyarból picit alatta. Kár, hogy szarok a hozott pontjai.
Múlt héten majd meghaltam odabent, annyi volt a meló, ebédelni sem mentem, tovább maradtam, és amikor szabit kértem, húzták a szájukat.
Pedig nem akartam szabadságot kivenni sielésre, egy napot sem, mert 1. utálok sielni 2. BsAs előtt egyéb sem hiányozna, mint valami sérülés.
Mariborban voltunk, én nyakamba vettem a várost, szakadt a hó, jó kávét sehol sem tudtam inni; ahol ilyen feliratok voltak a csészéken, hogy Illy, Lavazza, Meinl, onnan fordultam is ki. Sajnos csak ilyen volt.
Bementem egy kiállításra (egykor Partizán névre hallgató mozi), ahol első világháborús kiállítás volt (nálunk miért nincsenek?), de sajnos rögtön majdnem eldobtam az agyam. Mindjárt az elején a kisember-a-háborúban szekció keretén belül egy valós történet felidézése: A Maribor környékén gazdálkodó Gipsz Jakabot (“lelkizős” típus volt) besorozták, fogságba esett, ahol 6 évet töltött, mialatt a felesége összeállt egy 16 éves sihederrel. (Képzelem, milyen jó volt ez a házasság.) Ember szabadult, asszony megígérte, hogy jó feleség lesz a továbbiakban (biztos teljesen szabadon döntött erről), férj megbocsát. El lehet képzelni, milyen idillben éltek! A nő fel is melegítette korábbi viszonyát. A szegény felszarvazott férj erre vesz stikában egy pisztolyt a maribori vasútállomáson, kilesi őket (ja igen, a jólelkű szomszédok figyelmeztetik, csakis emberbarátságból, persze), és dulakodás során megsebesíti vele az asszony első házasságból származó lányát. (Nem írtam: fiatal özvegyet vett el – tehát kiszolgáltatott anyát.) Megint kényszerű béke. (Ebből vajon miért nem lett ügy? Csak nem összezárt a közösség? Ja persze, a régi értékek, amikor nem individualista, rohadt önző volt mindenki.) Képzelhetjük, a nőci mennyire vágyott legalább egy fikarcnyi melegségre. El is hívta magához a szeretőjét, amikor a faszi azt mondta, hogy a testvérét látogatja meg. De nagyon turpis volt, és helyette elbújt, majd a párocskára rontott, a nőt pedig a gyerekei előtt közvetlen közelről mellbe lőtte, majd pedig a fejbe.
És most jön a lényeg: az ügyész azt mondta, hogy bármi is az indíték (ami ugyebár “érthető”), de mégiscsak megszabadulhatott volna a feleségétől más módon is. Az esküdtek viszont valami 10-1 arányban nem tartották bűnösnek, de mégis kapott két hónapot tiltott fegyverviselés miatt.

Amitől legjobban kiakadtam, az az, hogy a kiállító is úgy interpretálta, hogy lám, a háború micsoda egyéni tragédiákat okozott, holott hétköznapi, aljas szándékkal elkövetett, előre megfontolt gyilkosság volt. Hogy párkapcsolati erőszakról ne is beszéljünk. Szegény asszony! Valószínűleg azon kevesek közé tartozott, akik örültek a háborúnak, mert addig is megszabadultak a férjüktől. 100 év elteltével sem szolgáltattak igazságot neki.

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

De kurva jó is feleségnek lenni!

Anyósomnál voltunk hétvégén, és szóba került, hogy azért nem mentem külföldre, mert tudtam, hogy Dodó nem engedte volna, hogy magammal vigyem a gyerekeket, amit persze kicsit meg tudok érteni, mert ő ugye nem akart menni. Mondtam is, hogy most már nagyok, Mucust esetleg magammal vinném. Erre anyósom elkezdi, hogy jaj, ne robbantsam szét a családomat! Én még ezt is megértem, de nagyon igazságtalannak tartom, mert simán hidegen hagyja őket (mi több: megnyugtatja), hogy idehaza szar munkák jutnak, nem becsülnek meg annyira, mint a férfi kollégákat, sem erkölcsileg, sem anyagilag, hogy sokkal több van bennem, de abból senki nem kér. Nem, emelkedjek csak felül, és ugye hozzak (már megint én) áldozatot. Na nem mondják, csak erőteljesen utalnak rá. Dodó ellavírozik idehaza, de ez sem igaz, elég jól megy neki, és nem biztos, hogy mondjuk Finnországban is jól menne (persze miért ne, nagyon is kamatoztatható tudása van), én meg lubickolnék, és esetleg többre vinném (mondom esetleg!), ő meg szarul tud angolul, dehogy teszi ki magát ilyen presztízs kockáztatásnak. (Kíváncsi vagyok, fordítva hogyan ítélnék meg a kérdést.) Ha belegondolok, hogy az én esetem csepp a tengerben! Így élnek emberek – nők – ezrei. Küzdhetnék, van hozzá erőm, eltökélt vagyok, vannak kamatoztatható készségeim, de ezeket úgy helyes, ha kidobom az ablakon, mert ha nem, akkor én szétrobbantom azt a cukormázas családi fészket. Ez jut a családból a nőknek: nem hogy nem nyer rajta, de bukik.
Aztán a másik téma. Megérkezett sógornő I. és szóba került az idei szent este. Dodó húgai és anyósom egy városban élnek, és ebben az évben sógornő II-ék látták vendégül őket. Sógornő II. f@sszopó férje – félig-meddig önjelölt gasztropap (csak azért félig meddig, mert az országos étteremtoplistán három étterem található a városukban, és ő az egyik üzletvezetője, szóval kicsit jogos is) – kivolt a stressztől, és valamin besértődve uk-muk-fuk elment otthonról, a saját anyja utánarohant (mert ő is ott volt), de nem találta, a gyerekek – 3 – ott sírtak, meg sógornő ii. IS – ő nyilván magára vette az egészet. Hát ez ismerős – ha nem is szentestéről.
Sajnos sógornő I. amikor ezt mesélte, hamar átcsapott áldozathibáztatásba, miszerint bezzeg vele ezt nem lehetett volna megcsinálni, mire mondtam, hogy nem igen van más választása, minthogy tűrjön, 3 kisgyerek mellett, munkahely, vagy akár csak jövedelem szerzés esélye nélkül. Erre anyósomnál kihullottak a régi csontvázak a szekrényből, hogy annak idején mit szopatta őt is az anyósa, és mennyire ki volt szolgáltatva, és ennyi év után még mindig fájt neki, hogy anyósáék voltak az elsők a férjének. Ja, azok a családi viselkedés panelek! Épp megjegyeztem Csipikének induláskor, hogy az apja milyen ideges, ha megy anyukához látogatóba.

Ha már arra jártunk, felugrottunk sógornő II-ékhez is, szerencsére külföldön volt a férje, szegény, olyan megtépázott. Na de én meg belekönyököltem valami kiömlött és (nem eléggé) odaszáradt Márka málnába a Szép Szidónia ruhámban, most vihetem a Tichyhez – remélem, ki tudják szedni, mert ha nem, hát kardomba dőlök. De hogy mikor, az is rejtély, mert mire odaérek, bezárnak, szombaton pedig nincsenek nyitva.

Ilyen nap után szépen megbontottam az anyósomtól kapott mandulalikőrömet, és ittam vagy négy kupicával, nem volt esti spanyol tanulás, meg Macbeth nézés a YouTube-on.
Most még jó depressziós is vagyok, megint rosszul alszom, kínlódom a szabi alatt felszedett kilókkal. (Állítólag nem látszik, de a Newhouse nadrágkosztümömnek le kéne esnie rólam, de nem, egyáltalán nem lötyög!!!!)
(Mucus felvételizett hétvégén – annyira izgult szegény. Jaj, nem tudom, mi lesz vele! Beírunk vagy kilenc gimnáziumot, valahova csak felveszik.)

6 hozzászólás

Kategória: Uncategorized