caballeros címkéhez tartozó bejegyzések

Advent finis

Tegnap céges karácsonyi party volt, 3-ra értem haza. Nem rúgtam be, időben felébredtem, és megpucoltam a maradék két ablaktáblát, még futni is elmentem, viszont utána szunyókáltam, és attól fogva nem tértem magamhoz. Azért lemostam a nappali hatalmas ajtókeretét – szecessziós; kiemelkedő, illetve bevájt díszítésekkel ellátott asztalos munkűk, ráadásul vastag főfalban, ami kapualjnak is beillik, úgyhogy nem volt ez jelentéktelen tett este 8 óra magasságában (Viledát körömmel belenyomni az apró vájatokba – nesze neked vörös YSL körömlakk, mert a gumikesztyű sem védi meg az erodálódástól), utána még egy kis szolid vasalás is belefért. Szerencsére holnap nem dolgozom, mert Csipike születésnapja lévén szabadságot kértem.

A party a Symbolban irtó gagyi volt, szar kaja, ultra gáz zene, a tánctérben – ahol annyian voltak, mint a heringek – néhány részeg kollégámnak sikerült leönteni piával a Wildpastel ruhám (barom állatok), amit karácsonykor hordani szándékoztam (Itt egy kép a végén.) Kínos volt úgy tenni, mintha jól szórakoznék, pedig nem, undorítóan igénytelen volt minden, a nyilvánvalóan szar rozé bortól másnap megfájdult a fejem. Már eleve kínos volt fiatalok között rangidősnek lenni, meg nézni, hogy így mulat az eccerű ember, és ami nem tetszik a régimódi fapicsának. Végén az egyik jól lerészegedett kolléganőt levegőztettem, aki hírhedten buta – ehhez képest meglehetősen pontos képet festett a cég egyes jelenségeiről. Aztán szerencsére jött a felmentő sereg, indult vissza a dél-pesti járat, és útba ejtették Zuglót, így nem kellett taxit hívnom. Mindenesetre az ott látottak meggyőztek, hogy sürgősen tipliznem kell erről a helyről.

Amúgy a héten két nap is szabin voltam, és persze takarítottam, meg szerdán Dodóval az Arénában vásároltunk a pereputtyának ajándékokat, meg Mucusnak vettem a Calzedóniában egy combzoknit – vastag,, kötött, nagyon dögös! Na és ott rosszul lettem, elmentem még ugyan futni, de a kozmetikusnál sem lazultam le, úgyhogy hamar aludni tértem – valahogy G-vel is sikerült tudomásul vetetni, hogy most nincs chat. Csütörtökön megittam egy kávét a OneCup-ban, aztán átmentem a Flatlab-ba, onnan elgyalogoltam az Astoriáig, majd hazabuszoztam.

Pénteken is tök hideg volt, és tekintve, hogy a reptér gyakorlatilag egy prérin van, továbbá 8 percet kell gyalogolnom a terminálig, hát jól fel kell öltözzek, mert így is akkora szopás kiszállni reggelente a kocsiból. Szerencsére nem volt sok elintézetlen ügy ahhoz képest, hogy két napot nem voltam.

A karácsony az idegeimre fog megint menni, remélem G normális lesz és tartja majd a lelket bennem. Anyósnál ott lesz a szerencsétlen sógornőm, akinek a férje felcsinálta a kolléganőjét, majd szűkölve visszament a családjához, hiába volt a másik nőbe szerelmes -mert több, mint 2 éve tartott a viszony, és egy hozzá inkább méltó, izgalmasabb nő a szerető, mert sebaj; nem volt kérdés, hogy dobja. (Baszki, de ismerős szitu! Behányok tőle!) Nyilván kell neki a családos ember státusza, meg persze a 3 gyerek utáni adókedvezmény. Agyhalott sógornőm meg az én véleményemmel takarózva pityergett az anyósának, akit én tisztelek, és akinek – mint azt visszahallottam – nagyon rosszul esett, hogy azt mondtam, hogy a sógornőm hátán kapaszkodott fel a fia. Persze az eredeti kontextus az volt, hogy bizalmas beszélgetés keretében az ostoba sógornőm felhomályosítottam arról, hogy kizárólag ő volt (van) szopóágon a kölkök miatt, míg pasikám nyugodtan építgethette a karrierjét úgy, hogy ott volt a “szép” családja is, ráadásul a sógornőm besegített a munkába, ha úgy kívánta a férj. A geci sógornak simán megmondom a szemébe, de pont az édesanyját nem akartam volna ezzel megbántani. Persze felvállalom, de én is tudom, hogy ez egy anyának nyilván fáj, és igenis megkíméltem volna ettől. Erre ez az ostoba némber meg nem velem takarózik, ráadásul úgy, hogy kiragadja amit mondtam az eredeti közegből?! Na mindegy, visszajutott a történet anyósomhoz, aki elmesélte Csipikének, ő meg nekem. Hát baszki, innentől kezdve azt mondom, megérdemli, amit kapott! Inkább nem teszem hozzá az aki hülye kezdetű mondást. Hülyéje! Én ezt a lúzer tehenet ezennel megszűntetem! És íme nyilvános bejegyzésben szerepel, hogy járt – nem is óhajtok több szót pazarolni rá.

A faszsszópó férjére meg nem a megcsalás miatt vagyok mérges. Mondjuk először is egy kapaszkodó hólyag, tehát úgy kell neki, hogy kutyaszorítóban van. 😛 Hanem mert így bánt el a szeretőjével! Aki a társa volt. Az igazi. A hozzávaló. Aki inspirálta, aki általa lett több, és ő is több lett a másik által. Valódi kapcsolódás volt a legtöbb, ami két ember között történhet! De neki ez semmi! Szemrebbenés nélkül dobja. A csaj egyedül szülte meg a közös – közhely, de tényleg szerelemben fogant gyereküket (ez sem túl gyakori). Apellál a szerelmükre, a közös múltra, az őszinte érzésekre (“Most is mennek a Viber üzenetek”), de ez mind nem számít, mert neki inkább megéri a pocsolya, a megalkuvás, pár tízezer forintért! Hát használta kicsit; jó volt ennyi volt! Inkább visszamegy a sógornőmhöz, akivel kapcarongyként bánik! A sógornőm megérdemli, amit kapott, akkor is, ha ez áldozat hibáztatás. Szűköl, hogy visszakapja a férjét (“attól a szemét kurvától” – ez esetben természetesen a gyerekekkel takarózva, mert mindig  tart pajzsként maga előtt valakit. A szeretőt viszont szívből sajnálom. Szívesen megkeresném és beszélgetnék vele. Félek, hogy ő nagyon sérül. Ráadásul egyedül a kisbabával. Mondjuk ezt a g.puttonyt se sírja vissza. De hát épp én prédikálok vizet…

(Az a helyzet, hogy félek, sejt a patkány valamit, nehogy valahogy kiderítse az én ügyleteimet.)

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Zombi üzemmód

A héten minden nap – keddet leszámítva 9-10 vagy több órát dolgoztam. Ehhez pénteken jól lebaszott a nagy főnök, mert egy patkány ügyfél betette a válaszlevélbe őt is, az meg mint a dúvad, nekem esett, 2 órán át szapult, üvöltözött, hogy ez volt az utolsó, ott alázott. Nem mondhatnám, hogy nem volt igaza, de persze volt, csak a dolgok nem ilyen egyszerűek. egyrészt a reptéri főni azt mondta, hogy zárjak rövidre minden ügyet, és még múlt hétfőn azt írta, jól végzem a dolgom. most minden levelembe bele kell tenni a nagygórét titkos másolatba, de így basszus nem győzöm, mert amúgy is rengeteg a munka, de így egy csomó időm elmegy. Amúgy is alig győzöm, olyan fáradt vagyok, semmire nem tudok gondolni, eltervezni, tanulni – ez rettenet így! íÚgyhogy komolyan neki álltam állást keresni, szerdán már megyek is interjúra 🙂
Amúgy is elég ramatyul állnak a dolgaim – amint erről már írtam is. Csütörtök este futni voltam, és láttam egy párt az erkélyen borozni. Eszembe jutott, hogy Dodóval ilyen elképzelhetetlen lett volna. Ilyen “intimitást” soha nem engedett meg magának, és engem sem engedett magához ilyen közelségbe. Fájt. Mi is? Na nem Dodó. Talán a veszteség, hogy a fiatal éveim ilyen meghitt dogok dolgok nélkül múltak el. Csonkán.
A pénteki napot is ott szoptam volna, ha fél hétkor nem telefonál át a kisfőni, hogy menjek el a parkolóból a bombariadó miatt. Épp távcsomagolást vezényeltem Dodónak és Mucusnak, mivel azt hittem, hogy hazajövök, mielőtt a Balcsira indulnánk, de persze, hogy nem így alakult.
Jó sokára értünk le, úgyhogy nem mentem a promenádra, mert aludtam inkább, de azért előtte legurult egy pohár kézműves sör, és Kustrica filmet néztem. (A Buba Mara szolt iv kocsijában, amikor a Tigre-i kirándulásról visszajövet álltunk a dugóban az Avenidán. Sajnálom, de nekem tényleg mindenről Buenos Aires jut az eszembe! 🙂 )

Szombaton aztán elméztem az Artplaccra Tihanyban. Először is ittam egy levendula shake-t a betonhéjból készült Móló Caféban (eredetileg kávét akartam, de amikor megláttam a helyet, sürgősen letettem róla), levendula nem igen volt benne, zúzott jég annál több. Már-már attól tartottam, megfájdul a torkom. Innen gyalogoltam a rév felé, ami az egész eseménynek helyt adott. Nem számítottam rá, hogy ilyen hosszú lesz az út, pláne déli melegben – bár főleg árnyákban caplattam. Hát az Artplacc egy helyen volt a termelői piacnak csúfolt, főleg eléggé kezdetleges portékákat kínáló vásárral, na de mindegy. Nem volt túl nagy, meg különös sem, viszont nagyon tetszett az, amit a szabad térrel csináltak. Például egy csalitos, félig mocsaras területbe beleláttak egy kolumbiai őserdőt; függőágyakat feszítettek ki, és középre egy világító gömböt helyeztek el tű gyanánt.

Délután kicsit lementem a telepre, aludtam egyet a mi függőágyunkban, este meg lángosoztunk, ott volt anyukám is Bubival, de Dodónak be nem állt a szája, csak ő beszélt, ha megszólaltam, jobban tudott mindent (igen, Dél-Amerikáról is – bár kétségtelenül nem vagyok olyan tájékozott, mint azt magamtól elvárom, de akkor is; ne ugasson le a családom előtt), úgyhogy durcásan ücsörögtem, na, nem is kerestek másnap. Én meg mérges vagyok rájuk is, mert látták, megint milyen méltatlanul letromfolt, de nem számít, mert nekik kellenek a ház átalakítás engedélyezéséhez Dodó kapcsolatai. Őszintén szólva az is zavart, hogy mással baszki tisztelettel beszél, Bubit speciel többre tartja nálam, de igazából mindegy is. Eléggé össze voltam törve a hét után, csak ültem ott a büfében, fasz G sem jelétkezett, jó csalódott voltam. Közben láttam az egyik tangós csajt. Nálam régebben kezdte és persze jobb is. Alig van haja szegénynek és jó sovány. (Nálam is jobban.) És ott volt a pasija, aki szerintem bántalmazó. Még az is lehet, hogy elcsattan néhány pofon…

Vasárnap reggel lefutottam az adagom, mielőtt túl meleg lett volna, aztán a vitorlás telepre mentem, de előtte frissítettem a CV-m. Fotónak a fekete ruhás Buenos Aires-i fotó fejrészét másoltam be; amelyik az Obelisco Tango-ban készült. Roppant elégedett voltam vele. Lent a vitorlás telepen mit ad isten, egy HR-esbe botlok, adott néhány tippet, amelyeket még fontolóra veszek. Szerdán reggel 8-ra már be is hívtak valahova! Vasárnapra egyébként is kissé összeszedtem magam.

Este még pizzáztunk, az egyik nőben egykori druszám (ma már más néven ír blogot) véltem felismerni, persze megállapítottam, hogy sokkal jobban néz ki nálam, de utána úgy tűnt, hogy mégsem ő volt az.

Ma hajnalban jöttünk vissza, de én alig aludtam az éjjel, most jó fáradt vagyok, így is tovább maradtam (minő meglepi!), és majdnem buktam a masszőr csajt, így legalább fél órára elvállalt. (Eléggé fájt.)

 

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Védett: Az asszony köténye

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Kategória: Uncategorized

Védett: Épp a finisben

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Kategória: Uncategorized

Bezzeg másutt tiszteletben tartják

Nem erről akartam írni, csak hallom a TV-ben a híreket a szilveszteri kölni erőszakoskodókról. Eddig nem is foglalkoztam vele, de most már (hiába, hétvége van) kinyílt a zsebemben a bicska, amikor hipokrita módon minden 10. percben azt harsogják, hogy a bevándorlók nem tartják tiszteletben a nők jogait, és ezek folyton ezt csinálják ám az arab nagyvárosokban (akkoriban mintha az újságíró nőket hibáztatták volna, hogy miért mennek olyan helyre, ahol semmi keresnivalójuk a nőknek).
Na baszki, eszembe jutnak a részeg brit és német legénybúcsúsok a 7. kerületben, akik még utánam is bekiabálgatnak, amint tekerik a sör-járgány pedálját. Mert ők persze tiszteletben tartják a nők jogait. Meg a vakkomondoros polgármester is.
Azért belegondolva, kik zaklattak életemben, hát azok konkrétan magyarok voltak: megfogdostak, elállták az utamat, vagy épp beszóltak. Emlékszem, volt, hogy szorongva mentem ki az utcára! Még terhesen úgymond ajánlatot tettek. (Pedig tudjátok, az áldott állapot! Boaaf!) Ők is nyilvánvalóan tiszteletben tartották a nők jogait.
(Csak úgy mondom, Mucus biciklijét megjavították, amikor a Keletinél leesett a lánca.)

Az itteni zaklatók miatt miért nem demonstrál senki. Hol vannak azok a párás szemű, nők iránti tiszteletet másokon számon kérő férfiak, akik ügy féltik a lányaikat?

16 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

La gaviota

Az év kezdete kísértetiesen hasonlít a 2013-ashoz, de akkor legalább megadatott nekem az a luxus, hogy január 2-án túlóra ürügyén egyedül maradjak az irodában, és kedvemre jól kibőghessem magam – legalábbis néhány óra erejéig, mert emlékszem, idehaza aztán újra az egereket itattam, mire föl D-re hivatkoztam, hogy vesztem érzem vele kapcsolatban. (Nem hiába, ez 11 hónappal később beigazolódott.)
Ha belegondolok, az az év mégis előre vitt, és a sok szomorúság közepette végig jelen volt ez az érzés. Márciusig volt a legnehezebb, ami tulajdonképpen az első száz nap volt. (Szent isten, és most nekem áprilisban BsAs-ben kéne lennem, ilyen állapotban!) Mondjuk kb. tisztában vagyok azzal, hogy sosem lépünk ugyanabba a folyóba. Mást ne mondjak, momentán semmi új, előrevivő változás szelét nem érzem. Abban sem hiszek, hogy hasonló körülmények hasonló kimeneteket produkálnak. Pedig de jó lenne most a véletlen egybeesés!
Kitalálhatjátok, honnan fúj a szél, de nem fogom részletezni.
Szóval itt ül Dodóm elettem, én pedig egy másik barom miatt sírok, pontosabban fojtogatja a torkom a sírás, azért is írok, hogy kicst jobb legyen, elvégre otthon vagyok a saját blogomon, ezért is kezdtem írni, vagy mi…
Fáj, ordítani tudnék – nem, már nem a hiábavaló vágytól, a kudarcba fulladt kapcsolódási kísérletektől – azért mert ismét ostoba voltam, ismét egy szárnyaszegett, tépett madár vagyok, ahelyett, hogy sirályként szárnyalnék szabadon. És ebbe belepusztulok! Egyszer túléltem, és akkor megfogadtam, hogy soha, semmit komolyan, legyen csak a Turandot szív, Kalafok nem léteznek. És ez működött, egész jól meg lehetett sérülések nélkül úszni. És akkor erre jön egy, aki ahelyett, hogy örülne annak, hogy nem akarom mindenestül, addig nem nyugszik, amíg de, mégis; na persze onnantól – miként Kékszakállúnak Judit – már nem kellek.
Hát bassza meg! Én meg itt állok a fene nagy érzelmeimmel, (majdnem) sarkig tárt lelkemmel (mert a tested mégsem elég, úgy az igazi, ha szerelmes is vagy), és innentől a történet méltatlan hazudozás, átverés, sunyi kihátrálás.
Kicsúszik a talaj a lábam alól; csúnyának, öregnek (most még kövérnek is) érzem magam, a tetejében unalmasnak és inkompetensnek is, jön az öngyűlölet, irigység, sikertelenség. (Új munkahelyen fasza lesz!)
Tudjátok mire vágyom? Hogy megmelegedjek valakinek a karjaiban és megszárogathassam a tollaim és ne kelljen félnem, hogy eltaszít. Hanem elmondja, hogy most már nem szeretne több meleget adni, mert akkor kihűl. És én fájó szívvel de meg fogom érteni, és emelt fejjel kitárom a szárnyaimat és más vizekre repülök.

Forrás: Kecskemét TV

Forrás: Kecskemét TV

 

5 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Egység

Most, hogy az agglomerációban dolgozom, és kocsival járok, többet hallgatom a rádiót. Aktuálisan Jazzy-t, amit Dodó állított be, amikor használta a kocsit. Valami Mikulás napi idióta programot hirdetnek naponta többször, és minden alkalommal kiakaszt, amikor beolvassák, hogy külön vonatok szállítják a családokat a helyszínre.
Értitek; családokat. Egyének nem léteznek, csak családok, akik ettől eltérnek, azokról nem vesznek tudomást. Ez a retorika nagyon áttételes módon és alattomosan azt sugallja, hogy családon – mely a társadalom legkisebb egysége ugye – kívüli élet (vö. eltévedt a nyájból) veszélyes, keserves, bizonytalan.
Korábban nem értettem, miért szajkózza folyton minden autoriter hatalom a család szentségét, és egyéb faszságokat. Pedig pofon egyszerű az ábra: klasszikus család=apa+mama+2-3 (na jó, esetleg 4, ha középosztálybeli vagy) gyerek. Egy hierarchikus szervezeti ábrát kell elképzelni. Alap, hogy a férfi (családfő) saját szemétdombjának ualkodója, vagyis miniatűrben mintegy leképeződik az államhatalom, és neki vannak alárendelve a többiek. Ugyanúgy, na, mint a komoly kényuraknál: élet-halál urai, akik megmondják a tutit, mindenki a kedvüket keresi, és félnek tőlük. Legitimitásuk érdekében  – alapfelállásban legalábbis – az ő munkájukat megfizetik, illetve manapság jobban megfizetik. (Hogy véletlenül se legyen csalafintaság, amennyire csak lehet, különválasztják az un. férfi és női foglalkozásokat, és lehetőség szerint előbbiektől igyekeznek távol tartani a nőstényeket – manapság sajnos hatalmi szóval ez nem lehetséges -, utóbbi elől meg üvöltve menekül úgyis minden kan. Azért a biztonság kedvéért már gyerekkortól eszerint kondicionálják a kislányokat és kisfiúkat.)

Na szóval a hatalom, a nagyok basztatják alattvalóikat; folyamatosan kihasználják, kizsigerelik, megalázzák és becsapják őket. Mármint hogy mindenkit. És akkor erre ki lett találva, hogy ha a lakosság felét megteszik kisfőnöknek, aki ugyanezeket kicsiben eljátszhatja, akkor nekik ugyancsak elegendő azokat megzabolázniuk. A sorsával elégedett hűbéres jó alattvaló. Elegendő az ő kedvüket keresni, és odavetni nekik valamicskét a hatalom mámorító érzéséből, hogy elejét vegyék az esetleges elégedetlenségnek. Így önként viszik hátukon a nagyokat, aztán ha hazamennek, otthon ők a kis nagyok. Hát mi maradna nekik, ha balliberális, feminista kutyák elvennék ezt tőlük. Mikor ez olyan szépen működik évezredek óta! (Ja, elég csak a péntek éjjeli eseményekre gondolni, úgy működik.)

Lássuk be, a család egy elnyomáson alapuló egység, még Izlandon is az apát tekintik családfőnek – bár szerintem ennek az égő kifejezésnek a jelentését az fiatal generáció már nem tudja értelmezni. Na ja, arrafelé a nők gond (értsd anyagi és társadalmi terhek) nélkül elvannak egyedül, akár két-három gyerekkel is, így nincsenek is igazi apa privilégiumok. Nálunk meg szűkölnek a házasságért, családért, az úgynevezett értékekért. A saját hatalmukért. Hogy jellemezte Csáki Judit a mostani kormány tagjait? Közepesen elhízott, feszülő inget viselő férfiak.

Annak azért nagyon örülök, hogy mind hiába, a fiatalok nem és nem akarnak házasodni. A lányok nem és nem igyekeznek férjhez menni, nem és nem lehet már riogatni a vénlányság rémével őket. Csak nem változni kéne? (Hová lesz a világ!?) Lehet, hogy a sok kis lakóparki béta hím nemhogy szemétdomb, de tyúk nélkül marad?

6 hozzászólás

Kategória: Uncategorized