Argentína címkéhez tartozó bejegyzések

Mi querido Buenos Aires!

Vége, letelt, lehet, hogy csak álmodtam az egészet? Azért néhány posztot mégis írok, mert még az is jól esik, ha írhatok róla.

Szóval ami kimaradt: kurva szarul repültem, eleve sokáig tartott a párizsi várakozás. A gépen sem volt jobb: felszállás előtt megittam egy kis üveg rozét, kicsit fejbe is csapott, de szerencsére nem kellett klotyóra mászkálnom az út végéig – főleg, hogy valami fél-invalidus néni ült mellettem, akit székben toltak fel. Iszonyat hideg volt, az argentinok sapkában és kabátban ültek végig. Rajtam nem volt zokni, a szandim levettem, de a takaróval jól be kellett bugyoláljam magam. Plusz rajtam volt az Ilse Jacobsen kardigánom, a stólám, de más sem hiányzott volna, minthogy a kényelmetlen pozícióban rám ömlő hideg huzat miatt megfálduljon a nyakam, és akkor hogy fogok táncolni? (Hál’isten nem történt baj.) A kaja jó vlt legalább.

Valahogy csak odaértünk. Sütött a nap, és olyan furcsa volt ez a nyárvégi levegő meg fény kombó nekem, hiába volt jó idő Budapesten. Ahogy elértük San Telmo-t (ez a kerület – barrio – neve, ahol laktam) megint különös érzésem volt. Egyrészt ujjongtam az ismerős, macskaköves, kissé lepusztult, gyarmati stílusú házak láttán, másrészt úgy éreztem, mintha hazamentem volna.

Miután átvettem a kulcsokat, letusoltam (istenem, csináljanak már a káddal valamit; ha lepattan a zománc, ne fessék inkább be zománcfestékkel, mert ez így ocsmány!) Indulok a Florida utcába, előtte gondosan szétosztom a dollárjaimat: nadrág zsebbe, különböző táskarekeszekbe rakom őket, na meg jut a pénztárcába is, hogyha kést szorítanának a nyakamhoz, legyen mit odaadjak. Furcsán kihalt a Microcentro, kevés a turista. Rengeteg a bezárt üzlet, koldusok fekszenek a kormányépületek tövében, és mindenünnen hallom az erőszakos “Cambio! Cambio!” kántálókat. Egyelőre látják rajtam, hogy külföldi vagyok – ez a vicces a modern korban: reggel felébredsz valahol, majd pik-pakk a világ másik végében találod magad. Szorosan fogom a táskám. (Ez ugyan min segítene?) Visszafelé beugrom az Independencián lévő netező pontba, aztán veszek egy üveg Malbecet.

Florida

Florida

A többiről írtam már.

Másnap reggel a Federalban kezdek: régi kávézója Buenos Airesnek (#Café Notable), és istenkirály café con leche y medialunas következik. Nem szar az élet!

El Federal

El Federal

El Federal

El Federal

Utána feltérképezem a közeli tangó cipőt árusító boltokat. A legtöbb zárva van, csak a hét néhány napján van nyitva – gondolom takarékossági célból. Az árak amúgy rettenetesen elszálltak – a cipők esetén kétszeresek lettek a másfél évvel ezelőttiekhez képest. (Januárban leértékelték a pesot a dollárhoz képest, ami még több amerikait idevonz, és persze az árakat is hozzájuk igazították. Ez az argentinoknak és a magam fajta félperifériáról idetévedtnek szívás.) De legalább bebarangoltam San Telmot. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy elnézek a Suipachara, mert ott több tangós üzlet is van. De ennek is ugrott – hatalmas tüntetés (ne ám valami lagymatag békemenetre gondoljunk), a tapasztalt eladók bezárnak, leeresztik a rolókat, rácsokat. Sok vidéki szegény lepi el az utcákat, petárdákat durrogtatnak. Sajnos azt kell mondjam, tényleg a csőcselék: rossz arcúak, hiányos fogazatúak, szegényesen öltözöttek. Mendozában 2013-ban láttam, hogy élnek vidéken (de a fővárosi favellákban is). Ha nálunk nagyok a társadalmi különbségek, akkor mekkorák Argentínában! Dolgom végezetlenül szálltam metróra, aztán ettem a Bolivár – Carlos Calvao sarkon egy csirkés lomo-t. (Csirke stake, zsemle, zöldségek és szószok.)

Suipacha

Suipacha

DSCF6786

El Obelisco

DSCF6805

Metrólejárat az Independencia állomáson – naponta jártam erre, közel volt a lakáshoz

Aztán néztem a Hoy Milonga oldalt, és úgy döntöttem, megnézem a keddi fergeteges milongát a Catedralban.

Na ez ott van Almagro kerületben, egy hodály, de ne ám valami Bálna vagy Millenáris szerűségre gondoljunk, vagy romkocsma feelingre: nem, ez lepattant volt, talán a berlini Tacheles lehetne még a legközelebbi rokona. hallgattam a beszámolókra, és farmerben mentem – jól is tettem, csupa fiatal volt, még tartott a class, és akkor eléggé megrémültem, mert kétes tisztaságú volt minden, de emellett valami gyanús bogár (csótány?) is nagy bőszen mászkált az egyik asztalon – na ültem is odébb, a csoportos leckések cuccait szépen odébb pakoltam. Közben megjelent egy macska is – na, ez aranyos volt! 🙂 Aggódtam picit, ennyi fiatal között nem rívok-e ki? De meglepetésemre nem sokat ücsörögtem. Igaz, itt egy-egy tanda vagy 10 számból állt. Az egyiknél gyakorlatilag csak sétáltam, egy fiatal srác vezetett, nagyon jó volt az abrazoja, és valahogy szép mozdulatok jöttek belőlem ki. Néha meg a szemem is becsuktam, annyira jó volt csak a táncra és a partnerre figyelni! Ezt az estét is igen elégedetten zártam! Minden porcikámban éreztem, mennyire szeretem ezt a várost! Mi querido buenos Aires!

Café con leche y media lunas

Café con leche y media lunas

Fotók lesznek, bár nem sok új készült. Viszont milongákon szigorúan tilos a fotózás, tehát ilyen felvételekre ne számítson senki!

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Gracias, por el dia de hoy!

Ma álmomban S-val voltam – igen, összejöttem vele, örült nekem, csak azt sajnáltam utána, hogy már túl vagyok rajta; folytatásra ugyanis nem számítottam. (Különös kép még, ami valahogy becsúszott- a kontextusra már nem emlékszem – a dél-dunántúli falu, ahol gyerekkoromban a szünidőket töltöttem. Az udvar, romos volt. M. néni nagyon öreg, tudtam, hogy mindjárt meg fog halni. minden olyan elmúlás volt. Hogy került ide S. – egy lovagom Buenos Airesből, már többször említettem itt- rejtély. Ráadásul a helyszín Horvátország volt. Na tessék!) Olyan jó volt így felébredni!
Már tegnap történhetett velem valami. Kimentem a Gourmet fesztiválra – mondjuk ingyen jeggyel- mert sógornőmék érdekeltség révén ott voltak, és a lányom találkozni akart az unokatesóival. Úgyhogy miután egész héten a skandináv cuccaimban voltam – passzoló stylinggal – ezúttal mujernek öltözhettem megint, és a BA-ben oly gyakran hordott szettet vettem fel. Lehetett rajtam valami különös sugárzás, mert csak úgy vonzottam a tekinteteket. Ragyogtam! (Chilei pavilon roulez! Isteni citromtorta kóstoló az Á Table-nál.)

Az, hogy Dél-Amerikában – különösen BA-ben – jártam, nekem identitást jelent, miként annak idején Izland, vagy a gyakori északi kiruccanások. Hosszú ideig próbáltam mások előtt titkolni, mert olyan nevetséges urizálásnak, vagy minek képzeltem. Mostanra már nem erőlködöm: igenis személyiség formáló hatásuk volt, és sokak szemében egy hozzám kapcsolható attribútummá vált. Ezek igenis hozzám adtak, értékesebbé, és ne ál-szerénykedjünk: többé tettek. Uram bocsá’ különbbé. Én ezekért az utazásokért (na jó: többnyire) sokat tettem, lemondtam dolgokról, a készülődés, majd az, amit visszaérkezés után magammal hoztam, amivé váltam, átszőtték a hétköznapjaim. Utazástól utazásig éltem. Rájuk gondolva éltem túl. (Volt/van mit.) Szabaddá tesznek. Fizikailag is eltávolítanak a beskatulyázó/elváró környezetemtől.

Egy ilyen kis lánnyal csupa derű a világ!

Egy ilyen kis lánnyal csupa derű a világ!

Könnyedén ment a ma reggeli futás, a torna. Dodó elment biciklizni, és ebédkészítés közben a 2 x 4 szólt. És sikerül a planeot is megcsinálni! Könnyű, mint az 1 x 1! Már csak finomítani kell: figyelni az izolálásra: csípő – mell ellentétesen fordul)

Kérdem én: már az is energiával tölt fel, ha egy pasival – akit kívánsz, és vagy 14000 km-re él tőled, és úgy sem látod soha –  álmodban szexelsz? (Jaj, nem, részletek nem voltak, csak arc volt, mosoly, kívánva lenni és kívánni érzés, ennyi megérte  érzés. Talán ölelés. Elvégre egy milongero! 🙂 )

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #32

Kedden rendben volt minden, bár semmi érdekeset nem tanultunk, egy lépéskombináción agyaltunk némi zeneiséggel megspékelve. J. volt a partnerem megint, magától jött oda, végig nagyon normális volt. A girom megint megdicsérte Judit.
Sajnos a csütörtök már koránt sem volt ilyen jó. Eleve húzós volt a nap, rossz volt spanyol órán, tönkrement a hajam a zuhogó esőben, ilyesmi.
Szerencsére ott volt Á. és megint nem kellett petrezselymet árulnom. Látom aztán, hogy helyettesítő tanár van, kedvesen oda is köszönt nekem. Kiderült, hogy olvastam a buenos airesi blogját, még mikor csak épp elkezdtem készülni Argentínába. Ott elég önteltnek tűnt. Most viszont határozottan szimpatikus volt. Eddig jól indult. Sajnos azonban egy végig nem léptetett előre ocho projekcióból történő lépést képtelen voltam megcsinálni. Egyik vezetővel sem ment. Nagyon el voltam keseredve, elaludni sem tudtam: legalább fejben le akartam vezetni, de nem ment, folyton megállt a mozdulat egy ponton. Ma a tükör előtt gyakoroltam, talán meg volt, de tánc közben minden teljesen más. Ezt jól ki kellene gyakorolni, de visszajönnek Juditék, és a szekrény mélyére kerül amit tanultunk. Ha én tanítanék, valószínűleg órákon keresztül rágnánk egy-egy lépést. Ezt hiányolom, minden órán mást mutatnak, pedig a a heti két alkalom során legalább egy kicsit átvehetnénk az előző órai anyagot.
Eszembe jutott, hogy ha amúgy is privát leckéket vennék a nyáron, szólhatnék neki, vállal-e magán tanítványt? Ugyanis sok hasznosat mondott. Pl. hogy projekció során a lábam nyújtsam előre egy árnyalattal hamarabb, mint a testem. Továbbá ne bokában, hanem térdben zárjuk a lábakat – így az a fránya lépés is valóban könnyebb lehet. A lábfej lelépéskor forduljon kissé a partner felé. (Arra meg én jutottam, hogy a “mezei” ocho is mennyi komplikációt rejt. A felsoroltakon kívül pl. nagyon stabil kell legyen a tengelyem.
Ma reggel megtudom, hogy az önkéntes nyugdíjam felfüggesztették a sok elmaradás miatt, fizethetem egybe, ha reaktiválni akarom. Bazz, de sajnos jogos. Most már úgy kalkulálok, csak januárban lesz Buenos Aires megint. 😦 . Akkor ott qrva meleg van. Február meg már 3 hónap csúszás. Vettem a munkahelyem közelében található bor szaküzletben egy palack argentin Malbecet. (Mendozából. Emlékszem a taxis, aki a reptérről vitt a hotelbe, odaadta a névjegykártyáját, hogy ha estanciákat akarnék látogatni, vállal ilyen fuvart. Mendoza ronda. A reptérről kilépve töredezett betonúton gyanús taxisok várták az utasokat a töredezett betonú parkolóban. Amúgy vöröses föld, por mindenütt. Gyorsan cigit kellett szívjak, aztán mégis odamentem valamelyikhez. Ez már olyan volt, mint a filmeken, igazi Dél-Amerika, Cuyo-vidék kellős közepe. Nem ajánlom, csak elvakult borbarátoknak. Többségük úgyis sznob, veres bport nekik!)

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Argentina dias

Iszonyatosan fáj ma a fejem, de azért muszáj dokumentálnom a szerdát, mert ezekből a napokból merítek erőt.

Kezdem azzal, hogy megérkeztek az amazonos könyveim. Mindkettőt ismertem, még Buenos Airesben nézegettem őket, és hezitáltam, melyiket fér a kabin méretűnél alig nagyobb (vagy még elmegy kabin méretnek?) bőröndömben, és amivel nem kockáztatom a plusz súlyt. Az egyiket, amelyet már a MALBA könyvesboltjában is nézegettem, a Sentir Buenos Aires – mindjárt kilőttem, a Tango – 55 keys pedig lemaradt. Ja igen, pénzügyileg is csak egyet engedélyeztem. De most megérkeztek hozzám, és szerdán szépen felöltöztem a fogadásuka.

Felvettem a karácsonyra kapott kötött bordás fekete garbó ruhámat (Zara – vagyis tucatáru), kötött harisnyám, amely angóra gyapjút is tartalmaz (Calzedonia) és a magassarkú csizmám, valamint a WAMP-on vásárolt vörös üveggyűrűm.  A sminkem is gyönyörű lett, a szokásos, a számon vörös Chanel, de beszereztem egy kontúrcerkát is, és azzal nagyon szépre rajzoltam meg. Kicsit újítottam a szemkihúzáson (én barom állat, vettem egy smink könyvet 3500 forintért, pedig már a repjegy árának a felét feléltem, úgyhogy kb. két havi tartalékom maradt a végkielégítésből), és diszkréten megerősítettem itt-ott a szemöldököm. Irány a posta, majd az Eco Café, ahol ezúttal nagy café con lechét kértem, és egy croissant-t is benyomtam. Közben lapozgattam a tangós könyvet, és éreztem, hogy ragyogás van.

Este milonga, de előtte oktatás a nagyon okos partneremmel, akit egyre inkább elfogadok, ugyanis – noha az idegesítő tulajdonságai megmaradtak – nagyon ambiciózus, és kétségtelenül van némi pedagógiai érzéke. Ezúttal el sem fáradtam annyira.

A milonga előtt szorongtam kissé a múltkori fiaskó miatt. Először a partneremmel táncoltam – igyekeztem odatenni magam, ne lássák, hogy bénázok, de utána felkért egy indián fazon, akiről kiderült, hogy argentin, Buenos Aires Belgrano kerületéből. Azt is megtudtam, két hónapot tölt Budapesten, csak úgy (jól beszélt angolul) – azt viszont nem, mikor érkezett. (A múltkori milongán már láttam.) A következő táncosaim nagyon-nagyon jók voltak! Az egyikkel mondjuk elég rosszul ment (ő valósággal siklott a parkettán, nagyon elegáns volt, én meg úgy éreztem magam, mint egy darab zsák), a másodikkal viszont sokkal jobban (vele táncoltam már Argentína előtt, de szerencsére nem emlékezett rám), a harmadik pedig egy fura fazon volt, szakaszosan lépett, de a tükörben néhányszor láttam, hogy hosszan és elegánsan lépek. Jó közel tartott, és szuszogott a fülembe (láttam, hogy minden követőjével ilyen – egyszerűen nagyon bele éli magát a táncba) és a tanda végén nem engedett el rögtön (udvarias volt). Aztán egy darabig senki, de gondoltam, no problem, mára már túl is teljesítettem a célkitűzést, és micsoda táncosokkal!

De ismét jött az indián, és a második számnál kérte, hogy csukjam be a szemem, bízzam rá magam, és alaposan magához húzott a derekam alsó részénél, és éreztem a szoros tartás során – na, hát azt, hogy kíván… Egymáshoz tapadt az arcunk, én csukott szemmel követtem, hallottam a szapora lélegzetét, és amikor a tanda véget ért (ha még nem írtam volna: ez több zenei számból álló blokk – 1 tánc=1 tanda), sokáig úgy maradtunk. Amikor szétváltunk, hosszan sim_og.atta a vállam és a karom. Igyekeztem és is erőt venni magamon, és viszonozni.

Úgyhogy nagyon boldog voltam! Nem bántam volna, ha van folytatása a dolognak, H (de a spanyol a H-t nem ejti, semmiképp sem az a H, aki igazából nem is H) mondjuk jóval fiatalabb nálam, de who care, ez azt hiszem Argentínában nem annyira téma, és én tényleg szexinek néztem ki este. Éjjel persze róla álmodtam, hogy levelet írt, mennyit gondol rám :), és jó lenne, ha tényleg így lenne, mármint kaland, és a jövő szerdán találkoznánk megint, de nem akarom bele élni magam, így is csalódott leszek, ha nem lesz folytatás, pedig miért ne lenne? (És miért lenne – jaj, egy csomó mindent fel tudnék sorolni…!)

Ott volt “kedvencem, t.an_go macika is, röhögés kerülgetett, ahogy elkezdte a bejelenteni valóját (persze nagy arccal, naná): “Sziasztok…”, én meg gondolatban önkéntelenül úgy folytattam: “Pempős Pista vagyok…” 😀

Ezt a napot megnyertem! Köszönet a köztréműködőknek!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Rest area – pihenő

Több, mint egy hete rúgtak ki, és hiába adtam be vagy 10 helyre a jelentkezésem, sehonnan nem kaptam választ.

Azért ma reggel történt valami jó is: az ex-munkahelyem szlovák irodájában dolgozó irodavezetővel chateltem skypon. Azt írta, hogy a tulajdonos néhány hete a cseheknek még nagy tisztelettel beszélt rólam. És hogy szerinte – a régebbi blogban D-ként emlegetett – munkatársnőm mondhatott valamit. De szerintem ő ehhez kevés, hogy ártson nekem. Viszont habozás nélkül hittek neki. Lehet, hogy csak kiprovokáltak valami rosszat belőle. Mindenesetre nem mert a szemembe nézni, amikor ott voltam.

Hétvégén részt veszek egy tangó work shopon. Kicsit izgulok, milyen lesz. A szervező talált nekem partnert, akiről fogalmam sincs milyen, mert símaszkban szerepel a FB oldalán. Felőlem lehet akár az ördög is, én meg akarok tanulni magabiztosan táncolni, hogy legközelebb BA-ben iszonyú jó partnerekkel járhassam, és azok öleljenek. Persze ehhez valami állás kéne, mert pénz nélkül…

A pénzen kívül persze más is… De talán lesz elegendő bátorságom elmenni megint, legyen bármi következménye is, mert így úgysem maradhat. Ma 4 napi távollét után hazajön a férjem. Hát elég jól elvoltam nélküle. Persze most mégis csak rá kell támaszkodjak, és emiatt még inkább sürgős találnom valamit. Az a helyzet, hogy idegenek vagyunk egymásnak, ő nem szeret, ő a családos ember státuszát szereti, amit egyébként a családja (amely hihetetlen mértékben rátelepszik, és ő is úgy viselkedik, mintha valami köldökzsinór kötné hozzájuk – totál függő) el is vár tőle, engem a tulajdonának tart (amit szerinte természetesen csak beképzelek magamnak). Én meg legyek magamhoz őszinte: sajnálom otthagyni, biztos összezuhanna. Pedig de sokszor eljátszom a gondolattal, ráadásul tudom, hogy ez az egyetlen megoldás. Nem gyűlölöm őt, de nem akarok a kontrollja, elvárásai hálójában élni, nem akarok rossz lelkiismeretet többé, azért, mert a hagyományos női szerepeket utálom, és amíg dolgoztam, jelentős részüket nem voltam hajlandó ellátni. Nem akarok két lépéssel mögötte menni az utcán, mert direkt nem vár meg. (Ezt is beképzelem, persze.) Nem akarok több kicsikart szexet, azzal akarok szexelni, akit ezért-azért megkívánok, nyugodtan vessenek a mókusok elé.

Elismerem, kamatoztatom e frigy számos előnyét, de meg vagyok győződve arról, hogy a mérleg serpenyőjében nem nyomnának annyit, mint az, hogy mindig azonos legyek magammal, és emiatt ne kelljen azt éreznem, hogy megsértem az ő határait. Ja, mert ha a sajátomat védem az az ő értelmezésében az övéinek semmibevétele. Mi van???? Csak néhány szál a csokorból: ahogy említettem, azzal akarok szexelni, akivel kedvem van, oda akarok utazni, ahova lehetőségeim engedik, nem akarom, hogy minden évben én gürizzem halálra magam, mert karácsony este mi látjuk vendégül a rokonokat (hiába csináljuk együtt vele), nem akarok titokban tangó zenét hallgatni, nem akarom, hogy amikor tornázom, beszóljon, hogy enm tudom kinek akarsz tetszeni, nem akarom, hogy amikor ki vagyok borulva, közönyösen nézzen.

Vettem az Evita múzeumban egy fényképet. A Casa Rasada erkélyén tartott híres beszéde után (vö.: Don’t cry for me Argentina…) sírva fordít hátat, és Peron magához öleli. Azt hiszem, ritka kegyelem az ilyesmi. Sajnos. De nekem ez az etalon. Ha csak 2 héten át, akkor annyi ideig, de az minőségi kapcsolat legyen!

Az előző blogomból az is világos, hogy mennyire vágyom a szenvedélyre, alkalmira is – ezért volt annyira jó, ahogy öleltek az argentinok – megélni azokat, mert ebből a langyos vízből elegem van. Csodálom, hogy nem szürkültem még bele. Közös barátaink nincsenek, a szilvesztereket legtöbbször otthon vagy anyósnál töltjük – én úgy szégyellem, hogy nincs hova menni! Szerintem joggal, mert a kapcsolatai minősítik az embert. Nekem vannak barátnőim, de jellemző mód ők is a férjük baráti körével szórakoznak inkább. Egy-két csajprogram (de utálom ezt a szót!), kávézás – ennyi.

Nagyon sokat gondolok Sergiora, a lovagomra az egyik milongáról. Azt mondta (vagyis ezt kikövetkeztettem inkább), hogy a férjemnek nem kell otthon megtudnia, hogy mi ketten…

Különben tanultam magamról megint valamit. Rájöttem, hogy azok a férfiak, akikbe irgalmatlanul belezúgtam, azok a kezdeti szimpátiám után tolakodónak tűntek. Ők nyilván bátorításnak vették a szimpátiám, amelyet gondolom észrevettek így-úgy. És nem tudtak tovább lépni, bezárkózást tapasztaltak, és visszakoztak. (Mondjuk H-nál pont nem így volt, de legtöbb esetben így zajlott.) De jó lenne, ha legközelebb egy hang figyelmeztetne, hogy ne már! Mint anno a férjemnél. Valami ott is átbillentett, mert én nagyon szerelmes voltam belé. (Ő nem. Távol tartotta magától a szenvedélyt, mert csak baja lehet belőle. Sérülhet. Hát igen, ez egy ilyen dolog! Bele is savanyodott, amiért nem engedett meg magának ilyesmit. Meg semmi egyéb hedonizmust. Illetve nagy ritkán. Ez mondjuk már nem is zárójeles téma.)

fusco3

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized