Séta ölelésben #94

Kezdem múlt szombati HV milongával. Itt ugye már kétszer megszívtam, úgyhogy nagy reményekkel nem vágtam neki ezúttal az estének. Viszont táncolni akartam, és gondoltam, ha egyet sikerül, már nem voltam hiába. Hozzáteszem, fájt a fejem egész nap, de valami csoda folytán estére elmúlt. Az elején nem is volt semmi, Katiék bemutatójáig végig táncoltam. összesen 5 tandát. Csak sajnos egytől egyig olyanokkal, akikkel már táncoltam. Ezek közül kettő jó volt (egyikük Ali), egy elment, kettő meg szar konkrétan.
A bemutató után már csak Alival táncoltam egy magyar tandát – pl. Psota Irén Tibi te bitang és hasonló dalok -, aztán két tandán át nem kért fel senki, és erre gondoltam, hogy nyilván kezdek szerencsétlen arcot vágni, úgyhogy jobb ha lelépek. Az igazság az, hogy kishíján elbőgtem magam. Szép voltam, jól táncoltam… Persze mit nem adtam volna ennyi táncért a nyári fiaskók után! Vagy akár 2 éve. Aztán pont kezembe került egy írás arról, hogy az ember elérkezik oda, hogy ugrik egy szintet, és már nem feltétlenül azokkal akar táncolni, akikkel korábban. És ha erre készen áll, akkor bizony csak azokkal szabad elmennie, akik már megugrották a lécet, viszont óhatatlanul sokat fog ücsörögni is. A baj csak az, hogy nem tudom, rám is igaz-e, tényleg felsőbb osztályba kellene-e lépjek. A cikk mindenesetre tanulságos volt, és jó hangulatban mentem el futni.

Kedden aztán folytattuk Katiéknál. Mivel kihagytuk a múlt órát, eleve hátrányunk volt, és a lépéssor elejét is magunkévá kellett tenünk, ami már az elején nem sikerült, és mérges voltam Alira, mert miatta hagytunk ki két órát. Tiha szerencsére megmutatta, hogy van, és mire figyeljünk, és attól kezdve ment, és a továbbszőtt lépéseket is tudtuk. A végén volt egy emelés is, ami tulajdonképpen egy lépés a levegőben, a már kimondottan nagyon jól sikerült, meg is dicsért Tiha. Nem mindenkinek ment ám!

Úgy néz ki, végre állandósult a szerdai párom, a b.. Az órán sokan voltunk, hely igényes kombinációt gyakoroltunk; először ochoból vezetett hátra sacadát léptünk, majd előre és hátra voleok sorozata következett, oly módon, hogy a vezető körbement, és akkor kellett a lábat lendíteni, amikor a két tengely egymás mellett volt. Eléggé vegyesen ment, nem foglalkoztak velem, csak egyszer javított ki Lucas, hogy a voleoknál hogy tartsam a lábam. (Még mindig rossz.) Éppenséggel zsírégetésnek sem volt utolsó, mindenki kapkodta a levegőt, és nekem nagyon fájt a fejem végig. De jó ez a csapat, és ha már nem stresszelek állandóan, szeretni fogok ide járni.

A pénteki balett órán jól megkínoztak, alig tudtam követni a gyakorlatokat. Nem laza a csípőm sem, de ami katasztrófa, az a bokám – el sem tudom képzelni, hogy egyszer a teljes pliét mélyebbre leengedjem! Jó kis izomlázam lett másnapra.

 

Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s