február 2017 hónap bejegyzései

Februárius

Egy órára nyarat varázsolt nekem a hálószoba nyitott ablakán keresztül beölő februári intenzív napsütés. A lábaim magasra emelve neki döntöm a falnak (össze is maszatolom, mert előtte krémeztem be), úgy heverek az ágyon. Még babydolban vagyok, és mivel jó a fény, olvasok (igen, még mindig a Busquets könyvet), aztán ráunok és átadom magam a vakító, meleg sugaraknak, kéjesen kinyújtózom, karjaim hosszan elnyúlnak a fejem felett. A chat üzenetek várhatnak. Nem érdekelnek. Az egyik elmúlóban, a másik meg akár jöhetne is, de nincs hozzá nagy kedvem, túl azon, hogy imponál nagyon. Minőségi percek! Ehhez nyilván hozzájárul a tudat, hogy ma egyedül leszek! (Mikor engedhettem volna meg ezt a délelőtti sziesztát más különben?) Mondjuk a Radio 2×4 tenné fel a koronát a hangulatomra, csak sajnos tönkrement a hangszóró, a laptopom mikrofonján keresztül meg akkor is épp csak hallok valami zajt, ha történetesen gépelek.

Egyetlen gondom azon agyalni, mit vegyek ma fel. Ne legyen komor, mindazon által nem feledve, hogy még február van. (Hogy én mennyire megszenvedtem ezt a telet! Érdekes, szerintem belejátszik dél-amerikai identitásom, vagy micsodám, amin nyilván nem a Tűzföldet kell érteni. 🙂 )

Közben azért ránézek a telefonra. B írt rám. Munkatársak voltunk, H-val egy beosztásban dolgozott, de neki – H-val ellentétben egyetemi végzettsége volt, emiatt H frusztrálva érezte magát. H végig azt hitte, B-vel szűröm össze a levet. A végén még beteljesül! :D.

Mindeközben olvasom a karácsonyi szabi alatt elkezdett könyvemet, most, hogy süt a nap és kipihent vagyok, kicsit elnézőbb vagyok az írónő tenyérbe mászó stílusát illetően. Aztán felkelek, és most a nap további részén gondolkodom. Elmegyek valami finomat enni (közben igyekszem nem vásárolni), aztán kéne tornáznom, repülöjegyet nézni, esetleg Wllpapert rendelni. Este meg talán egy milonga vagy opera. És kellene tornázni is!

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben, Putyin és más démonok

Kurvára meghíztam,, az egyik farmerem pont jó rám, amelyiknek “rendesen” csak szorosra húzott övvel kellene a csípőmön maradnia. :O
Az igazság az, hogy karácsony után (vagyis újév után) elvileg visszatértem a régi kerékvágásba, de a valóság az volt, hogy 1. tele voltam ajándékba kapott csokikkal és likőrökkel (csak egy picit, majd leadom), 2. ilyen-olyan okból (bliccelés, hideg, más program) nem tudtam vagy futni, vagy tangózni, vagy tornázni, 3. “Jaj, hát ennyi még belefér, majd másnap kevesebbet eszem!” (Nem ettem kevesebbet,.) 4. Az extrém hideg is biztos rásegített arra, hogy a testem felhalmozó funkcióra kapcsoljon. (A négy közül nyilván ennek van a legkisebb jelentősége.)
Az igazság, hogy más tegnap sem állt olyan szépen a pöttyös sortom, ahogy nyáron szokott, amikor végiglibbenek a Balatonon benne.

Kedden nem volt tangó, mert Ali nem ért rá, viszont szerdán megint megbeszéltük, hogy elmegyünk milongára. Ömlött az eső, a reptéren a hátamra estem, mert botrányos, amit csúszásmentesítés ürügyén végeztek; a P+R parkoló és az A terminál között, a tűzoltó bejáratnál nem takarították el a havat, amit jól letapostak, na erre jött az eső, ami komplett jégpályává változtatta azt a néhány métert. Ugyanez még a parkolóban is, de ott szerencsére kiegyensúlyoztam magam. Otthon a Skype spanyol órám elmaradt, mert az újratelepített gépemen véletlenül 0-ra kalibrálták a hangerőt, de nem tudtam sem én, sem Dodó visszaállítani, úgyhogy ezt buktam, mert ugyanúgy megtartott órának számít financiális szempontból.

Ilyen előzmények után állítottam a rakpartra trampli csizmában és futósapkában, ázottan – gondoltam, ha csak Alival táncolok, hát azzal is beérem. Erre mit ad isten, egész este táncoltam, pedig a szokásosnál hosszabban voltam ott! Voltak jó és rossz táncaim (egy kioktatós standard táncosból milongerová avanzsált palival például), de összességében nagyon élveztem, és roppant elégedetten távoztam.

Másnap Putyin látogatás, 4-kor elengednek (elkéredzkedtem), még éppen el tudok slisszolni a számunkra fenntartott parkolóhelyről – persze így is megállított egy ott posztoló rendőr. A futást már nem úsztam meg ilyen szerencsésen. A Műjégpálya előtt beleléptem egy pocsolyába (nem lehetett kerülni), nem viccelek; bokáig vizes lettem, ezután a városligeti hídnál feltartóztattak a rendőrök, hogy nem lehet tovább menni, vissza kell forduljak. Basszus! Na mindegy, onnan már úgyis visszafelé futottam volna – mondjuk hiányzott egy egyenes, amelynek következtében legalább 600 méterrel kevesebbet futottam, de leszartam már.

Ma írt egy régi kollégám a Messengeren; azt hiszem, bejövök neki, de félek, hogy öregnek találna, 10 évvel fiatalabb ugyanis nálam, és 3 éve találkoztunk, szóval tartok tőle, hogy csalódna. Hívott, látogassam meg Hollandiában, ahol él. Persze azóta ezen agyalok, amilyen viharos most minden, G szerintem, olyan de ese amor, para siempre, me vas alejando.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized