december 2016 hónap bejegyzései

Holnap nem megyünk sehova, Dodó úgy döntött, hogy itthon marad, én persze, ha akarok, menjek. (Igazán rendes, hogy most így szól, egy nappal korábban. Bár, ha belegondolok, nem is biztos, hogy lenne hova mennem. A szilveszteri tangó maraton elég bennfentesnek ígérkezik – regisztrációhoz kötött, ami elég sokat elárul, kiket is várnak oda. Mondjuk ott van még Maci-Laci miloga-házibulija, de az hasonló, csak oda idősebbek járnak, akik ugyanúgy nem fogadnak be senkit. Bárcsak Buenos Airesben lennék, ott simán nekivágnék szerintem a Virutának:) )
Annyira különben nem bánom, hogy maradunk, Dodó úgysem táncolna velem, lehet, hogy elmegyek a városban egy-két programra, de az is megeshet, hogy Dodóval bemegyünk éjfél előtt a Zsidónegyedbe. Amúgy meg a petárdáktól rettenetese félek!

A két ünnep közt szabin vagyok, a napjaim főleg zabálásból és ivászatból állnak, szerdán mondjuk futottam, ja és olvasgatok még, mert félreraktam egy halom könyvet, hogy elolvassam őket az ünnepek alatt, csak épp szemészetre nem mentem el; így eléggé lassan haladok. A Sofia által is ajánlott Ez is elmúlik című könyvet vettem előre Milena Busquettől, de nem tetszik, mert eleve nem tudok azonosulni az elbeszélővel, aki anyagi jólétben él, szép, és főleg független, ugyanis békével kirakta a férjeit, nyüzsögnek a (spanyol) pasik körülötte…. A karakterek nem árnyaltak, az érdektelen körülmények annál inkább, ráadásul nem jövök rá, mi az egyes szám első személyben mesélő nő baja. Mert van valami, az világos, de nem derül ki. (Én persze már tudom: az anyja elvesztése, a vele való kapcsolat rendezése, amire az előzetesen olvasott információk nélkül nm jönnék rá.)

Tegnap felmentem a Hadtörténeti Múzeumba megnézni az első világháborús kiállítást, ami szerencse, hogy december 31-ig ingyenesen látogatható, mert igen pipa lettem volna, ha még fizetnem is kellene érte! Már jó rég jártam ott, de úgy rémlik, az anyag szegényesebb, mint a korábbi állandó kiállítás korszakot bemutató része. Emlékszem, volt ott egy darab kivágott szögesdrót a Doberdő-fennsíkról. Az hova lett? Mit készítettek ennyi ideig? Mert 2014 nyarán még nem volt semmi. Azon az őszön Csipikével jártunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban – na ők odatették magukat! A koronát egyébkéntaz egyik teremőr tette fel az egészre – én barom állat szóba elegyedtem vele, hogy a dédnagyapám a romániai hadszíntéren harcolt, és nekem erről sokat mesélt személyesen. Na, több se’ kellett! Nyomni kezdte mindjárt a Románia pocskondiázó szöveget, amit gyorsan rövidre zártam, szerencsére már csak a ruhatárból kellett a kabátomat kikérni. és lesétáltam a sikló lenti végállomásánál parkoló autóhoz. Este leugrottam még a patikába, vettem zöld teát is, hogy fogyasszon, meg elhatároztam, hogy iszom sok vizet, mert a sok éhezés után az anyagcserém – hát hogy is mondjam – hagy némi kívánni valót maga után működését illetően. Utána még sétáltam egyet. Jó volt bejárni az ismerős utcákat, amelyek az előkertes társasházaival kicsit Londonra emlékeztettek, a háztömb hátsó kertjei egy közös nagyot alkottak – itt bújt meg az óvoda udvara, ahova Mucus járt. Bekukkantottam a világos ablakok mögé, eszembe jutott, amikor a kutyusunk még élt, és minden nap megtettük ezt az utat. Tavasszal Mucussal csodáltuk a szebbnél szebb virágokat az előkertekben, amelyet valamelyik házban lakó néni tartott rendben. Hát ez nincs már. Nincs már kutyus, Mucus gimnazista. Én is rég sétáltam erre.Éjjel nagyon szarul aludtam – egy dolog, hogy  – csakúgy, mit előző nap – felbaszta az agyam, de még a hasam s fájt, meg elkeseredtem a szar munkám, a fogyó pénzem, az előző posztba leírt egy helyben topogás miatt.

Ma a Bálnában voltam, csak úgy, fotózgatni az instagramra. Kár, hogyn nincs méltó mód kihasználva az épület! Botrány a sok igénytelen szuvenír árus – mintha a szentendrei Bogdáni úton jártam volna! Viszont elsétáltam a Ráday utcára, és ott nyílt egy-két ígéretesek tűnő hely – mármint étkező, nem bolt. A Lónyain meg egy új hipszter kávézó, amelyet le kell teszteljek. Kár, hogy már csak a holnap, holnapután maradt meg a szabiból!

Jó dagadék disznó lettem. (Jah, kigömbölyödtem, fujj, főleg a combom!) Hétfőtől visszaáll a régi rend; diéta, sport, tangó és balett órák!

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Megvan,

azért érzem úgy, hogy ez az év ritka szar volt, mert semmi előrelépés nem történt. Nem fejlődtem semmit, képtelen voltam elmozdulni; katasztrófa volt. Talán mert elfogyott a magamba vetett hitem  – fogalmam sincs. Azt vallom, hogy az ember e veszítse el az irányítást az élete felett, meg hogy többé-kevésbé saját szerencséje kovácsa. Azonban az élet tényleg megold dolgokat. Ami inkább a véletlennek, semmint annak köszönhető, hogy hagyjuk a dolgokat megtörténni. (= majd csak lesz valami.)

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Advent finis

Tegnap céges karácsonyi party volt, 3-ra értem haza. Nem rúgtam be, időben felébredtem, és megpucoltam a maradék két ablaktáblát, még futni is elmentem, viszont utána szunyókáltam, és attól fogva nem tértem magamhoz. Azért lemostam a nappali hatalmas ajtókeretét – szecessziós; kiemelkedő, illetve bevájt díszítésekkel ellátott asztalos munkűk, ráadásul vastag főfalban, ami kapualjnak is beillik, úgyhogy nem volt ez jelentéktelen tett este 8 óra magasságában (Viledát körömmel belenyomni az apró vájatokba – nesze neked vörös YSL körömlakk, mert a gumikesztyű sem védi meg az erodálódástól), utána még egy kis szolid vasalás is belefért. Szerencsére holnap nem dolgozom, mert Csipike születésnapja lévén szabadságot kértem.

A party a Symbolban irtó gagyi volt, szar kaja, ultra gáz zene, a tánctérben – ahol annyian voltak, mint a heringek – néhány részeg kollégámnak sikerült leönteni piával a Wildpastel ruhám (barom állatok), amit karácsonykor hordani szándékoztam (Itt egy kép a végén.) Kínos volt úgy tenni, mintha jól szórakoznék, pedig nem, undorítóan igénytelen volt minden, a nyilvánvalóan szar rozé bortól másnap megfájdult a fejem. Már eleve kínos volt fiatalok között rangidősnek lenni, meg nézni, hogy így mulat az eccerű ember, és ami nem tetszik a régimódi fapicsának. Végén az egyik jól lerészegedett kolléganőt levegőztettem, aki hírhedten buta – ehhez képest meglehetősen pontos képet festett a cég egyes jelenségeiről. Aztán szerencsére jött a felmentő sereg, indult vissza a dél-pesti járat, és útba ejtették Zuglót, így nem kellett taxit hívnom. Mindenesetre az ott látottak meggyőztek, hogy sürgősen tipliznem kell erről a helyről.

Amúgy a héten két nap is szabin voltam, és persze takarítottam, meg szerdán Dodóval az Arénában vásároltunk a pereputtyának ajándékokat, meg Mucusnak vettem a Calzedóniában egy combzoknit – vastag,, kötött, nagyon dögös! Na és ott rosszul lettem, elmentem még ugyan futni, de a kozmetikusnál sem lazultam le, úgyhogy hamar aludni tértem – valahogy G-vel is sikerült tudomásul vetetni, hogy most nincs chat. Csütörtökön megittam egy kávét a OneCup-ban, aztán átmentem a Flatlab-ba, onnan elgyalogoltam az Astoriáig, majd hazabuszoztam.

Pénteken is tök hideg volt, és tekintve, hogy a reptér gyakorlatilag egy prérin van, továbbá 8 percet kell gyalogolnom a terminálig, hát jól fel kell öltözzek, mert így is akkora szopás kiszállni reggelente a kocsiból. Szerencsére nem volt sok elintézetlen ügy ahhoz képest, hogy két napot nem voltam.

A karácsony az idegeimre fog megint menni, remélem G normális lesz és tartja majd a lelket bennem. Anyósnál ott lesz a szerencsétlen sógornőm, akinek a férje felcsinálta a kolléganőjét, majd szűkölve visszament a családjához, hiába volt a másik nőbe szerelmes -mert több, mint 2 éve tartott a viszony, és egy hozzá inkább méltó, izgalmasabb nő a szerető, mert sebaj; nem volt kérdés, hogy dobja. (Baszki, de ismerős szitu! Behányok tőle!) Nyilván kell neki a családos ember státusza, meg persze a 3 gyerek utáni adókedvezmény. Agyhalott sógornőm meg az én véleményemmel takarózva pityergett az anyósának, akit én tisztelek, és akinek – mint azt visszahallottam – nagyon rosszul esett, hogy azt mondtam, hogy a sógornőm hátán kapaszkodott fel a fia. Persze az eredeti kontextus az volt, hogy bizalmas beszélgetés keretében az ostoba sógornőm felhomályosítottam arról, hogy kizárólag ő volt (van) szopóágon a kölkök miatt, míg pasikám nyugodtan építgethette a karrierjét úgy, hogy ott volt a “szép” családja is, ráadásul a sógornőm besegített a munkába, ha úgy kívánta a férj. A geci sógornak simán megmondom a szemébe, de pont az édesanyját nem akartam volna ezzel megbántani. Persze felvállalom, de én is tudom, hogy ez egy anyának nyilván fáj, és igenis megkíméltem volna ettől. Erre ez az ostoba némber meg nem velem takarózik, ráadásul úgy, hogy kiragadja amit mondtam az eredeti közegből?! Na mindegy, visszajutott a történet anyósomhoz, aki elmesélte Csipikének, ő meg nekem. Hát baszki, innentől kezdve azt mondom, megérdemli, amit kapott! Inkább nem teszem hozzá az aki hülye kezdetű mondást. Hülyéje! Én ezt a lúzer tehenet ezennel megszűntetem! És íme nyilvános bejegyzésben szerepel, hogy járt – nem is óhajtok több szót pazarolni rá.

A faszsszópó férjére meg nem a megcsalás miatt vagyok mérges. Mondjuk először is egy kapaszkodó hólyag, tehát úgy kell neki, hogy kutyaszorítóban van. 😛 Hanem mert így bánt el a szeretőjével! Aki a társa volt. Az igazi. A hozzávaló. Aki inspirálta, aki általa lett több, és ő is több lett a másik által. Valódi kapcsolódás volt a legtöbb, ami két ember között történhet! De neki ez semmi! Szemrebbenés nélkül dobja. A csaj egyedül szülte meg a közös – közhely, de tényleg szerelemben fogant gyereküket (ez sem túl gyakori). Apellál a szerelmükre, a közös múltra, az őszinte érzésekre (“Most is mennek a Viber üzenetek”), de ez mind nem számít, mert neki inkább megéri a pocsolya, a megalkuvás, pár tízezer forintért! Hát használta kicsit; jó volt ennyi volt! Inkább visszamegy a sógornőmhöz, akivel kapcarongyként bánik! A sógornőm megérdemli, amit kapott, akkor is, ha ez áldozat hibáztatás. Szűköl, hogy visszakapja a férjét (“attól a szemét kurvától” – ez esetben természetesen a gyerekekkel takarózva, mert mindig  tart pajzsként maga előtt valakit. A szeretőt viszont szívből sajnálom. Szívesen megkeresném és beszélgetnék vele. Félek, hogy ő nagyon sérül. Ráadásul egyedül a kisbabával. Mondjuk ezt a g.puttonyt se sírja vissza. De hát épp én prédikálok vizet…

(Az a helyzet, hogy félek, sejt a patkány valamit, nehogy valahogy kiderítse az én ügyleteimet.)

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized