május 2016 hónap bejegyzései

Buenos Aires 3.7

Vasárnap ragyogó napsütésre ébredtem. Ezen a napon van A Defensán a Feria Domingo, vagyis a vasárnapi kézműves kirakodó vásár. Kaphatók itt tényleg míves, egyedi dolgok (drágán) és bóvlik is. A környéket ellepik a turisták, amerikaiak merészkednek ki Palermóból és Recoleta-ból, pöffeszkednek a környék kávézóiban. A sarkon található Lumio-ban is van két tyúk; látszik, hogy ők nem a hosszútávú befektetéseiket élik fel éppen – ellentétben velem. Mindegy, azért királyság van, rendelem is a tejeskávém media lunas-szal.

Lumio Café

Lumio Café

Lumio Café

Lumio Café

Aztán persze körbeszimatolok a piacon, ami egy jó nagy kör, mert a San Juantól egészen a Plaza de Mayo-ig tart. Látok néhány dolgot, de semmit nem veszek. Közben elkezd az eső is esni. Az árusok egy része nejlon fóliával fedi be a portékáit. Elképesztő, hogy még mindig mennyi időt vagyok képes eltölteni! Be-benézek üzletekbe, valamint megtekintettem egy divat és viselet történeti kiállítást a várostörténeti múzeumban, (Museo de la Ciudad); az argentin női viselet változását mutatta be (ezen persze a középosztály és attól feljebb elhelyezkedő nőket érették). Számos kiegészítő, divatlap, süt néhány ruha is bemutatásra került.

IMG_20160417_141232[1]

Montserrat – kilátás a Defensa-ról. Persze esik.

Plaza de Mayo

Plaza de Mayo

A Plaza de Mayo-n metróra szálltam, irány Chacarita, de ömlött az eső, a környék sem volt túl biztató, szóval visszamentem a föld alá; annál is inkább, mert minden zárva volt, lehúzott redőnyű portálokkal szegélyezett utcákat pedig nem lehet felfedezni! (Főleg nem ilyen özönvízben!)

Még benézek kedvenc vásárcsarnokomba, amit imádok szintén. Mondjuk eléggé átment turista látványosságba, tele van régiség kereskedőkkel, de van egy-két second hand árus is, ahol kincseket lehet bányászni (emlékszem első utam alkalmával egy hosszú, nehéz vászonból készült, valaha hófehér Dior kabátot láttam 200 pesoért, de én akkor mindössze egy kis bőrönddel érkeztem (figyelitek; 3 hétre!), ahova azt végképp nem tudtam volna besuvasztani. (Nem működött a “felveszem majd a ballon kabátom alá” verzió, mert Mendozaba és Chilébe repültem tovább az összes cuccommal egyetemben.) De vissza a piacra: számos büféje, kifőzdése van, és ezek még mindig autentikusak, a helyiek látogatják inkább, nem is drágák. Van két specialty kávézója, amelyeket tavaly is ki akartam próbálni, de persze most sem került sor rá, mindegy; ami késik, nem múlik!  Itt vannak a hentesek és a zöldségesek, pazar saláta választékkal, trópusi gyümölcsökkel. Nekem egyedül a tejes volt gyanús. Nem tudom miért, de az argentin sajtosoknál nem szokott teljesen jó szag lenni.

Készülök az esti milongára. A tévé egyenesben adja a brazil alsóház név szerinti szavazását a Dilma Rousseff elleni bizalmatlansági indítványról. (Dilma nagyon lefogyott, jól áll neki.) Üvöltözve indokolják meg szavazatukat, állítólag tettlegesség is volt.

Ezúttal az Obelisco Tango-ra esett a választásom; korábban olvastam jókat róla. Elegáns hely, tradicionális ültetés – külön férfi és női asztalokkal. Elég jó helyet kapok megint. Rögvest fel is kér egy roppant jóképű milongero: hatalmas haja hátul összefogva, tüzes fekete szemekkel – ahogy a nagy könyvben egy argentin pasi meg van írva.  🙂 Az első számnál eléggé elfogult is voltam, mert persze rögtön rájöttem, hogy taxizik, és pedig az a feladata, hogy az újonnan érkező idegen nőkkel táncoljon, hogy a többi señor láthassa, mit tud. Az ilyen fickók onnan ismerhetők fel, hogy az átlag felhozatalnál fiatalabbak és persze sármsak, így nagyobb a valószínűségé, hogy a nő nem fogja visszautasítani. Na szóval konstatáltam magamban, hogy ilyennel van dolgom, de úgy döntöttem, nem zavartatom magam emiatt. Jó táncos és kész! Na innentől voltak egész jó pillanataim is vele. A végén meghívott az általa szervezett milongára (Kaptam egy névjegyet, hogy két fő részére engedélyezett a belépés –  tehát a “küldetését” felhasználta marketing célokra is.  Innentől kezdve nem volt megállás, ezen az estén táncoltam a legtöbbet. Ráéreztem, milyen a másikra koncentrálni, vagyis, hogy milyen az igazi követés. (Sajnos később itthon ez nem működött – nahát! – mivel itt egyáltalán nem figyeltek rám.) Probléma nélkül ment a milonga is – amely nem csak a táncest elnevezése, hanem a tangó egy pattogósabb, kicsit dobbantósabb, gyors és rendszerint vidám változata (már ami a zenét illeti), a mozdulatok kevéssé sikkesek, és szerintem kisebb a párok közötti izgalmas feszültség is. Eddig rendszerint kihagytam az ilyen tandákat, de most nem különösebben izgattam magam; ha felkértek, mentem.

iEl Obelisco milonga

Obelisco Tango. Ruha Wildpastel, cipő La Vikinga, sál ajándék 🙂

Örömmel konstatáltam, hogy a jó asztalokat kapok, mert a legtöbb helyen ültetés van, megmutatják, hova ülj, ideális esetben még oda is kísérnek a helyedre. Az, hogy egy ismeretlen és “new girl in the town” – ahogy tudálékos angolszász bloggerek írják – hol kap helyet, sok mindentől függ. Mondjuk elsősorban attól, mennyien vannak, de attól is, milyen a megjelenésed. Egy attraktív, elegáns nő például jobban látható asztalhoz, mert  tetszik, nem tetszik (amúgy nem, de bevallom, roppantul élveztem), egy jó nő emeli a milonga fényét. és hogy a cabazeo – szemmel felkérés – könnyebb legyen, közelebb ültetik a parketthez.

Én meg mi tagadás, ragyogtam, árnyékot mindössze az vetett az egészre, hogy a vége felé kezdett fájni a torkom. A légkondik meg ontották a hideget. Meglehetősen bágyadtan érkeztem vissza az igencsak hideg lakásba.

10 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Buenos Aires 3.6

Három prototípusa különböztethető meg a Buenos Aires-i utcai zajoknak. A hétköznapi folyamatos, vibráló, ennek ellenére meglehetősen monoton. A vasárnapi szakadozott, és bár folyamatos ez is, meglehetősen belassult. A kedvencem a szombati. Mozgalmas, vidám, mégis nyugalmat árasztó. Ez különösen érvényesül a Perun, ami egy utva, de itt sosem használják az utca, mint közterület megnevezését, ha egy címről van szó, csak az avenida-t, de azt sem mindig. Szóval ez az utca a Defensa mellett a barrio egyik fő sodorvonala, s míg az előbbi inkább egyféle kirakat, főként turistáknak, utóbbi a helyieké. Busz is közlekedik rajta, mégis van valami sétáló utca jellege, talán a sok fa miatt.

Az a baj ezekkel a hajnali lefekvésekkel, hogy a következő napot eléggé megcsonkítják. Későn kelek, nyugisan rendbe szedem magam (valami csoda folytán itt mindig ügy érzem, csinos vagyok), aztán irány egy kávézó. Így teszek most is; tegnap a Caseros-on kinéztem több pipec helyet,a Bolivar kereszteződésénél. A reggeli tehát ebéd időben volt meg  Bacan-ban, amit étteremnek pozicionálnak, de valójában eléggé hipszter kávézó. A világon mindenütt nagyon szeretem a kávézókat; a legmegfelelőbb helynek tartom arra, hogy Rómában viselkedj úgy, mint egy római (nagyon tetszik ez a szólás) imperiatívumnak (jól írtam? :O) eleget tegyünk. És ugyan magammal vittem egy Cereal magazint, mégsem néztem bele, mert helyette bámészkodtam, és az előző napi fáradtság után pillanatokon belül visszatért az életkedvem. Mi quierido Buenos Aires!

Bacan

Bacan

Bacan

Bacan

Miután jól kihesszeltem magam, továbbindultam a Bolivaron a Lezama park irányába, és ott bámészkodtam tovább. Megnéztem a Mireórador Espacio nevezetű galériába – minő véletlen! (de tényleg) – a női lét korlátai, és az ebből származó frusztráció már-már groteszk ábrázolása. Elindultam visszafelé, és a Carlos Calvao-n tök véletlenül rátaláltam a dán templomra (én svédnek tudtam egykoron). Szombatonként dán nyelvű istentiszteletet is tartanak benne.

Iglesia Dinamarquesa, a dán templom

Bóklászás közben észreveszem, hogy a Mishká-ban hatalmas leárazás van (amit Hofi szerint magyar ember előbb megtalál, mint a múzeumot, és én tényleg; sajnálom!…) és beújítottam egy fél árra leértékelt kötött rucit. Imádom a kötött cuccokat! Ebből egy helye kihúzódott az egyik szál, de azt majd visszaügyeskedem. (A próbafülke egy régi lift volt!)

IMG_20160416_130832[1]

IMG_20160416_133924[1]

Véletlenül megint San Telmo

Persze benéztem a piacra, meg sok egyéb más helyre is, aztán hazamentem, és pihiztem, meg készültem a milongára, ami – lévén a Viruta – úgyis csak éjfélkor kezdődött. Arra gondoltam, hogy itt mindig jól éreztem magam, lehet, hogy most lesz az, amikor megszakad a sikersorozat. Ez így is történt, de nem azért, mert nem táncoltam. Egyrészt ezúttal nem péntek volt; a Virutában pedig az a fergeteges nap. Másrészt új megőrzési rendszert vezettek be: eddig egy ablaknál adhattad le a cuccot és biléta ellenében kiválthattad. Most szekrényeket helyeztek el, de a kulcsokon lévő szám nem azonos a szekrényével, tehát meg kell jegyezned azt. Mint a strandon a kabinosnak bemondott jelszó! 🙂 Ez tulajdonképpen sokkal biztonságosabb megoldás, de nekem ijesztő volt, hogy csak úgy bezárom, és onnantól nem figyel rá senki.

Az előző években mindig ott voltam a salsa óra végén is, mert nagyon jó hangulatot csináltak, csak az a baj, hogy utána clas van, és azt nem volt kedvem végigülni. Így viszont esélyem sem volt arra, hogy valamelyik parkett széli asztalhoz odapofátlankodjak. Úgyhogy egy sarokhoz közeli asztalhoz telepedtem. Nem is lett volna probléma vele. És ami a legfontosabb: innen is simán elvittek táncolni, egy tandát sem kellett a helyemen töltsek.

Időközben a tandák lerövidültek, a régebbi vagy 7 számból álló helyett már csak 3 számból állnak. Ez már csak azért is jól jött, mert sikerült  egy kezdő, nem ügyes argentint kifognom! – Na de ilyet! – gondoltam. Eljutottam odáig, hogy én vagyok türelmes egy helyi kezdővel, aki elég szerencsétlen is. Mondjuk bosszankodva gondoltam arra, hogy lehet, ezek után senki nem kér fel, mert persze így én sem tudtam rendesen táncolni. De még ebben is szerencsém volt! Felkértek. A krach ezután ütött be; a tánc végeztével a hatalmas terem átellenes sarka felé indultam vissza, és rémülten konstatáltam, hogy átpakolták az asztalokat (egyébként baszki tényleg szokták). Szabályosan pánikba estem, egy lány sietett a segítségemre, mindent végignéztünk; sehol semmi. Te jó ég, ott a kulcsom és főleg: a telefonom! Folytak a könnyeim, a csaj hívta a tulajdonost, az is tanakodik. Hol ültem, induljunk el arra. Megyünk a fal felé, hirtelen ismerős arcokat látok, és persze meglátom a stólámat is. Teljesen összezavarodott A térérzékelésem! Előfordul velem; nem ritkán tévedek el. Ezen nem segít a sok éjszakázás, kevés alvás, a napi több kilométer gyaloglás sem. Megölelem a lányt és a tulajt, mosolygok ezerrel – még az is átszaladt a fejemben, hogy megnézem, mennyire jött le a festék a szememről a sírás miatt, de aztán úgy döntök, legyen ez figyelmeztetés, menjek szépen haza. Fogok egy taxit, és hamarosan San Telmo-ban iszom a Malbecem. Mindent összevetve nem volt ez egy kudarc élmény!

4 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Buenos Aires 3.5

Mi is maradt meg ebből a péntekből nekem az esti milongán kívül? Zuhogó eső. Megvan: Pan y Arte Boedoban.. 2013-ban ugyanígy zuhogott. Utolsó hetem volt, a Bolvar utcaii szutyok szálláson laktam, akol nem volt ablak, hanem az ajtóba vágott ablakon keresztül jutott a patio-ból némi fény. Ezt az ablakot egyébként ki lehetett nyitni. 3 éve így zuhogott: az eskücseppek visszapattantak az aszfaltról. Már akkor kinéztem magamnak a Pan y Arte-t, és ezen az idei esős pénteken végre itt költöttem el fenséges reggeli-ebédemet. Ez egy Panaderia Artesiana, ami nagyjából megfelel a nálunk található kézműves pékségeknek, mint amilyen a Butter Brothers vagy az Á Tavle!, de könnyű ebédet is kínálnak. Bent pilácsszerű fények, kint szürke eső, időnként mennydörgés. Nem kellett sokat mennem a metrómegállótól, de így is vizes lettem. A kenyér valóban finom volt, az ebéd is, kávé közepes, a kiszolgálás baráti, viszont rengeteget kellett várni a számlára, aztán meg a visszajáró pénzre.

Pan y Arte

Pan y Arte

IMG_20160415_135845[1]

Pan y Arte

Hazafelé menet beugrottam az Independencián a helyi tervező üzletébe (nem nagy szám; az is 2013 októberében nyílt, pont, amikor ott voltam, adtak is egy 10% nyitási kedvezményes kupont), és most először vettem egy eperhab színű bamboo anyagból készült, fekete bubigalléros miniruhát, ami az én magasságom estében persze tunikaként funkcionál. Aztán visszamentem a meglehetősen kihűlt lakásba.

Így esik - a Peru utcai lakásom terasza

Így esik – a Peru utcai lakásom terasza

Mikor végre csendesedik, járok egy kört San Telmoban, konkrétan a A San Juantól délre eső részen. Teljes meglepetés erejével hat rám, noha már jártam már erre. A Lezama Park köröli utcák teli vannak buja növényzetű kertekkel, koloniál stílusó villákkal, fákkal szegélyeett utcákkal,, az Avenida Caseros közepén füves  rész választja el a sávokat. Olyan érzésem van, mint egy francia kisvárosban.

San Telmo kerület szíve, a Dorrego tér eső után.

San Telmo kerület szíve, a Dorrego tér eső után.

 

IMG_20160415_170912[1]

IMG_20160415_171157[1]

Avenda Caseros

IMG_20160415_173954[1]

Plaza Dorrego

A hatalmas párától finom hullámokba göndörödött a hajam – pont úgy, mint a Côte d’Azur-on – úgy döntök, marad ilyen az estére, és kiengedve fogom hordani.Felveszem hozzá a Bubitól megörökölt Max Mara topom és egy virágos selyem szoknyát. Ez egy eléggé átlag viselet, ami tavaly a Múcsarnok milongán is megállta a helyét, viszont nem feltűnő, jól álla felső téglavörös színes, és főleg: passzol az új Gretaflora cipőmhöz! 😛

G vitt el oda, ahol ő törzsmilongero, és egy informális milonga. (Ehhez képest a Hoy Milonga-n rendszresen fent volt.) A vendégek nagy többsége fiatal helyi volt, de az asztaltársasághoz pont egy 70 éves bácsi is tartozott, és mondjuk úgy 10%-ban voltak 40 felettiek is, és teljesen belesimultak ők is a többségbe. Valami tetőn található toldaléktér volt ez, ami időközben átköltözött az Avenida Brasil-ra – na hova? – San Telmo-ba. Úgyhogy az utolsó ottani alkalmak egyikét sikerült elcsípnem. És bár a hely igen fesztelen, azért egyedül becsöppenve nem nagyon maradtam volna. A helyiség zsúfolásig volt tömve, ami a kicsiny táncparketten még inkább érezhető volt. Az asztaloknál társaságok – mindenki ismert mindenkit, tehát nagyon bennfentes hely volt, jó táncosokkal. Engem főleg fiatalok kértek fel, de mivel az asztalunknál lévő társaság tagjának tekintettek – nem voltam az természetesen – kevesen kértek fel, azok viszont jól táncoltak A zene a szokásos 30-as 40-es évek zenéje, 4-4 számos tandákkal. Mivel az asztalnál ülők G-n kívül egyáltalán nem táncoltak velem – míg ő a többi lányt megtáncoltatta -, elég kellemetlenül éreztem magam, és ezt szóvá is tettem később.

Ezen a fotón én vagyok szemből.

 

Milonga Sin Gomina...

Milonga Sin Gomina…

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Buenos Aires 3.4

Először is mindenkinek nagyon köszönöm, aki lelket öntött az előző posztom után belém.
Megpróbálom folytatni, és ígérem lesznek képek is. Arra gondoltam, hogy nem feltétlenül rgaszkodom az időrendiséghez, inkáb megpróbálom leírni, milyen érzések kavarogtak bennem. Mert időnként ógy éreztem, a saját filmemben vagyok főszereplő. (“La pelicula se terminé…” De ez jóval később.)

Csütörtökön végre megvettem a Gretaflora tangócipőm, le sem merem írni, mennyibe került – csak annyit, ilyen drága cipóm nem volt még! Egy éve láttam egy B.A Tango hirdetésben, és beleszerettem iziben. Arra gondoltam – tudván, hogy addigra hozzájutok a biztosításpénzemhez -, hogy még ha csak media lunason is fogok kizárólag élni, akkor is megszerzem! Palermoban van a tangócipő részlegük. Süt a nap, de én nem sétálgatok, mert annyira félek, hogy valaki meglátja a Gretaflora szatyrom, és kitépi a kezemből, vagy azt gondolja, ez biztos valami gazdag gringo, vegyük csak el tőle a pénzét! De én úgy őrültem neki, mint egy gyerek! 🙂

Utána hesszeltem San Telmobann. Jól ismerem ezt a kerületet; minden alkalommal itt bérelek lakást, és a jövőben sem óhajtok máshol keresni. Arra gondoltam, arről a barrio-ról majd írok részletesen, esetleg több fejezetben is – afféle guide-ot, hátha jól jön valakinek, de főleg, mert örömet okozna.

Estére merészet terveztem: a Club Griciel milongát.A beszámolókból az jött le, hogy ez olyasmi lehet, mint a Salón Canning – vagy, ha pechem van, mint a Casa de Gallicia, ahol tavaly a csúfos Consagrados milonga volt (:O). De gondoltam, lássuk! Elég jó asztalt kaptam, négy nálam kissé idősebb nő – kettő közülük angol – már ott ült, én szépen elfoglaltam az asztalfőt, így jól beláttam a “könyéket” és én is észrevehető voltam. (Az One Fashion-ben vásárolt Wildepastel ruhám volt rajtam; csinos voltam, na!) Ez egy tradicionális ültetésú milonga; külön asztalnál ülnek a senor-ok és külön a senora-k, párok, társaságok együtt.

Mindjárt az elején elvittek, gyors egymásutánban volt 2 vagy 3 közepes tandám, aztán kimaradt kettő. Gondoltam, akkor megvárok egy számot a következő tandából, és ha senki, akkor megyek, végül is táncoltam. És akkor felkért egy weboldalakról is ismert jellegzetes, idős milongero, és magam is meglepődtem, milyen jól táncolok vele! (Nyilván, mert nagyon jól vezetett.) A végén hosszan ölelt, ami azt jelenti, jó volt a tánc! Na innentől beindult az este, egymás után vittek táncolni, amíg nem éreztem olyan fáradtnak magam, hogy azt mondjam, ideje lépni lefele.

A teremben (kép lesz) vagy 30 ventillátor keverte a plafonon a levegőt, a biztonság kedvéért beraktak még néhány emeletes ágy méretű légkondit is, úgy, hogy odakint egyáltalán nem volt meleg!

Na ezt a napot nyugtával igencsak lehetett dicsérni. Taxi, aztán otthon a finom empananadák, majd Malbec és cigi a hatalmas teraszon. Flnézek az égre, ott a Hold az Antarktisszal. És persze a koszos tűzfalak. Jó itthon!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Beszámoló szünet

Képtelen vagyok írni, ennyire nem viselt még meg a hazajövetel, ezért később folytatom a beszámolók írását.
Itthon vagyok, de nem is értem, mi történik velem, csak pislogok. Elsírom magam a rettenet munkahelyemen, otthon alig vagyok, mert annyit dolgozom. Tangó még nem volt, céltalanul keringek, nem találok magamra. Most nagyon rossz. Sírás kerülget folyamatosan egyébként is.
A jelszavas bejegyzésekbe is volna mit írnom, de ahhoz végképp nincs erőm.

10 hozzászólás

Kategória: Uncategorized