október 2015 hónap bejegyzései

Séta ölelésben #76

Közben azért megy tovább a tangó, régen írtam róla.
Hétfőnként a Barrioban, legutóbbi két alkalommal milonga lépések voltak. Nagyon szeretem Marcsi és Endre óráit, és bizony a kezdő csoportban is sok újat tanulok.
Katiéknál most már sokadik órája gyakoroljuk a giros sacada kombinációt, közeli abrazoban. Én egészen meg vagyok elégedve magammal, persze nem mondom, hogy nincs mit javítani rajta, de valahogy most mindent magabiztosabban csinálok. Ali is jó formában van mostanság.
Mólt vasárnap voltam milongán is, persze rövid időre maradtam, tekintettel a másnap rám váró állás interjúkra, de leszámítva a kezdeti nehézségeket, lényegében végig táncoltam, amíg nem kellett mennem. Az más kérdés, hogy egy jó táncos kért fel, de nekem így is jó volt.
(Jaj, megint megjelent a régi tanárom – most kevéssé frusztrált -, láttam, hogy ott szórakozik – jópofaságnak mutatva – a többi nővel.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Folytassa!

Hétfőn két interjú, mindegyik Budán, Farkasrét környékén. Esik az eső, nem vagyok jó hangulatban. Fekete szövetnadrág van rajtam, gallér nélküli blúzra fehér színű, feketével szegélyezett kardigánt veszek, hajam kibontva, egyetlen finoman feltűnő darab a Laoniban vásárolt fekete bojt-láncom – elég professzionálisnak tűnök, remélem.
Első hely egy fejvadász cég. A csaj idegesítően felteszi a mondjak három jó és rossz tulajdonságot magamról kérdést (anyád!), utána teszt – itt legnagyobb meglepetésemre a monotónia tűrés részben jó sokáig eljutottam. Persze, ha azt vesszük, a fordítások, quality manual összeállítás, szövegírás tényleg nagy figyelmet igényelnek, így legalább amikor a motivációs levélben ilyeneket írok, hogy nagyobb (értitek; nem nagy!) koncentrációt igénylő feladatok ellátása sem okoz nehézséget, akkor nem lódítok, mer’ a fentebb felsorolt dolgokat tényleg szeretem csinálni.
Lefelé menet elkavarok, Őrmezőről alig tudok bekecmeregni a városba. Az világos, hogy hazamenni már nincs időm, így beülök az Addicted2caffeine-be, hogy G. ne higgye, eltűntem, és siránkozzon. Ja az interjú közben telefonáltak, visszahívom őket, megyek szerdán hozzájuk. Kávézás közben újabb telefon, néhány kérdez-felelek után azt mondja, szeretne velem személyesen találkozni, csütörtök reggel. Kitűnő!
Késésben vagyok, de valahogy nem izgat; végül azonban pontosan érkezem.
Egy viasz arcú, de nem ellenszenves, korombeli nő fogad. Rezzenéstelen arccal ül, miközben beszélek. Amikor megszólal, látom, hogy szimpatikus vagyok. Elmondja, hogy nem szokott általában lehetőséget adni kérdés-feltevésre, de velem kivételt tesz, mert látja, hogy fontos a munkám (aha!), meg alapos, igényes vagyok, blabla… És el tudja rólam képzelni, hogy elkezdem náluk asszisztensként, és idővel majd menáger lehetek, mert az önéletrajzom nagyon jó. (Ezt már hallottam.)

Este elküldöm a fejvadász csajnak az ígért referencia adó személy elérhetőségét, aki ezúttal nem más, mint H (lást régi blog), aki azóta főni lett hivatalosan is.

Kedd – mintha dézsából öntenék, az ég fekete. XVII. kerület, ipartelep, töredezett aszfalt út; száguldó kamionok, betonkeverő autók verik fel az olajos-saras vizet. BsAs-t megjárt Gabor cipőben, Marimekko esernyővel a kezemben ugrándozom a pocsolyák között, míg végre át tudok kelni a túloldalon található telephelyre. Néhány percet kések, nem többet (ti. még ötöt sem), az interjú rövid, nem én vagyok, akit keresnek, másod asszisztens kell nekik – gyakorlatilag recepciós -, több okból kifolyólag sem fognak engem felvenni, és hát nekem sem ideális – noha szimpatikusnak tűntek.

Aznap nincs több interjú, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlök, mint aki jól végezte dolgát! Először is végigböngészem az állásportálokat – úgy 6-8-at, de lehet, hogy betévedek egy-egy fejvadász cég oldalára, és ott is találok valamit; ekkor regisztrálnom kell oda is, és úgy elküldenem az anyagom. Ha találok valamit – márpedig mindig van valami – akkor oda elküldöm a jelentkezést. Az önéletrajz tiszta sor, van angol, magyar, fizetési igénnyel és anélkül, pdf formátumban. De kérhetnek motivációs levelet, akkor azt a meghirdetett pozícióhoz szabva kell elküldeni, tartalmazni a kell a megpályázott munkakört, hogy miért vagyok alkalmas rá, milyen egyéb, releváns készségeim vannak, és persze hogy miért jó nekik, ha alkalmaznak. Mindezt tömören, szabatosan megfogalmazva, kerülve a HR bullshiteket – főleg, ha már azt akarom kidomborítani, mennyire jól kommunikálok. Megtalálni az odavágó, legpontosabb kifejezést, ami persze nem ismétlődhet két mondaton belül. Ha ismétlődik, újra neki kell rugaszkodni. Legyen persze folyamatos, összefüggő, logikai egységet alkotó. Ja, és persze meg kell keresni a pontos címet, mert ha önálló levél, akkor fejléce is kell legyen. Átolvasni harmadszorra is. (Nehezebb a dolgunk, ha idegen nyelven kérik, de akkor is az előbb elmondottakra kell törekedni.) Ugyanez vonatkozik azokra a hirdetésekre is, amelyeknél nem kérnek motivációs levelet, de melegen ajánlott kísérő szövegként a motivációs levélben foglaltakkal nagyjából megegyező tartalmat elküldeni a kért csatolmányokkal együtt.

Ha minden jól alakul, jönnek a telefonok. Minden infót fel kell írni,  ne szégyelljünk visszakérdezni; mindenképpen legyen meg a pozíció amelyre pályáztunk, mert legkönnyebben ez alapján kereshetjük vissza, hova is jelentkeztünk. (Én már mentem úgy két éve interjúzni, hogy fogalmam sem volt róla. Nem vette magát jól ki!) Ezután felvésni telefonba, naptárba, googlebe – mindegy  – az alábbiakat: cég, kontakt, pozíció, helyszín (kapucsengő is!), időpont, telefonszám, valamint a cég tevékenységére vonatkozó kulcsszavak.

Jön a felkészülés: megnézni a cég honlapját, nem sajnálni a fáradtságot megtanulni, mivel foglalkozik – akkor is, ha számunkra ismeretlen, nyakatekert kifejezésekkel találkozunk; ezzel bizonyíthatjuk ugyanis, hogy képesek vagyunk megismerni a termékeket, szolgáltatásokat, átlátni a szervezetet, ami ugye nélkülözhetetlen lesz a későbbi munkavégzéshez. Utánanézni, mely tevékenységeket, elvárásokat soroltak fel a hirdetésben. Feltenni magunknak a kérdést, mi tetszik benne. Elő kell keresni a pályázatunkat; mit bullshiteltünk, mennyi fizetést kértünk, beírtuk-e a másik nyelvet – ilyesmire gondolok.

Jegyzeteket készíteni, hogy jutok el az interjú helyszínére. Megnézni a térképen is, mindig! (Lásd amikor azt hittem, tudom, melyik irodaházról van szó, ehelyett tévedtem. ) Ellenőrizni az időpontot! Nem evidens, hogy jól emlékszünk rá!

Aztán ott van a készségek pallérozása: én Excelből nem vagyok túl jó – egyszerűen nagyon sok funkcióját nem kellett használnom – ezzel hát minden nap foglalkoznom kell, csakúgy, mint a Google alkalmazásokkal.

Szerdán végre süt a nap. Ez valamely megmagyarázhatatlan oknál fogva bizakodással tölt el. Nem hiába: az interjúk egyre jobban sikerültek. Az első helyre menve beleestem a régi csapdába: azt hittem, tudom hol van, de ismét tévedtem. Szerencsére jó korán elindultam, így időben odaértem, A cég irodája nagyon tetszett, egy loft iroda, de nem az a keresetten dizájnos, hanem csak úgy jó légköre volt. Hanem a főnök! Vagyis hát vele nagy bajom első blikkre nem volt, de rögvest átláttam, hogy a cégcsoport azt jelenti, hogy ügyeskedik mindenfélével, és amikor felhagy a lelkesedés, bezárja a boltot. Na most rájött, hogy lehet, hogy maguktól ezek nem mennek, foglalkozni kell velük, és ehhez keres valakit. Végül is nem zárom ki, hogy visszahív második körre, de nekem valahogy nem annyira tetszene.

A második hely egy fejvadász csaj volt, jól sikerült az interjú,  mondta, mindenképpen továbbítja a CV-m.

A harmadik helyen már nagyon elememben voltam, mindenre magabiztosan válaszoltam, így jó benyomást tettem. Voltak feladatok is, és a végén a nőci azt mondta, hogy én voltam a legjobb, fel is venne, de másnap is lesznek jelöltek, és ezért nem akar megállapodni. Baszki, két és fél órát ott voltam, majdnem lekéstem a bőrgyógyász kozmetológust.

Csütörtökön viszont a reggeli időpontra emlékeztem rosszul; még jó hogy megnéztem, és nem állítottam be  egy órával később, legnagyobb lelki nyugalomban oda. Mindegy, legalább a fél hármas második körös interjúra fel tudok készülni alaposabban. Közben G-t várom a Messengeren, de nem jelentkezik, éjszaka penge váltás volt, rosszul aludtam, szomorú vagyok. Dunakeszire kell menjek, probléma nélkül odatalálok, beállok a telephelyhez, a Rigoletto szól a rádióból; a Quartett és a Vihar-jelenet. Van időm, bemegyek az Auchan-ba, sminket és frizurát igazítani, meg netre csatlakozni. Látom G. felébredt, és elolvasta az üzenetem, de semmit nem írt. Érzem, ahogy reped a szívem – semmi baj Adele, túléltél már ilyet – na most vége, ennek már csak mellékesen kellek, hallod-e Adele, ez már mennyire méltatlan, hát nem megfogadtad, hogy…? Jaj istenem, mondogatom magamban, semmi baj, semmi baj. .. Keep calm! Aztán: “Ilyen szemét legyen valaki!” És végül: “Nem gondolni rá! Megszerzem magamnak azt az állást! Rákoncentrálni, nem vele foglalkozni!” Ezt fél percenként megismétlem. Megint beparkolok a telephely elé, kattog az agyam, ismét figyelmeztetni kell magam. Elő is veszem a telefonom, mormolom a polikarbonát és felülvilágító folyosó kifejezéseket. Bent várnom kell; ez megnyugtat. Csak az előttem álló interjúra koncentrálok. Semmi G., Buenos Aires, tangó, gyerekeim, speciality kávé- csak az előttem álló akadály. Szerencsére az ügyféltér tele van molinóval és szórólappal, az összes tevékenységük beugrik – nem lesz baj. Egyszerre megjelenik a fejvadász csaj (a hétfői), aki szintén jelen van, és bekísér a tulajdonosokhoz. Rokonszenves nő és férfi nyújt kezet, és máris belecsapunk a lecsóba, angolul szól hozzám a nő, és én elkezdek mesélni a jelenlegi (pardon: volt) munkámról, méghozzá választékosan, tömören. Szinte el vagyok magamtól ragadtatva. Magyarul folytatjuk, sikerül szépen kifejeznem magam, hihetően indokolni, miért váltok, elmondani hogy képzelem a következő munkahelyem. Megköszönik, hétfőn jelentkeznek. Furcsa: nem kérdezhettem a pozícióról semmit és ők sem ismertették. Ez nem éppen jó jel. A fejvadász csaj kikísért ; mondom neki, izgultam nagyon, de mondta, hogy egyáltalán nem lehetett észrevenni.

Most már lehet szorongani…  azt hittem, sosem érek haza. Virágcsokor fogad a telefonon, todo bien, turbékolás, megkönnyebbülés (hogy én mekkora hülye vagyok!). Még befut egy telefon, hétfőre is van hát időpontom. Azt hiszem, egyelőre nincs más dolgom, mint várni.

4 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Interjúról interjúra

Ajj, a keddet elcsesztem. Mondta a fejvadász csaj az irodaház nevét, amiról azt hittem, tudom hol van, erre összekevertem egy másikkal, így jó félóra késéssel értem csak oda. Az a gyanúm, egyébként sem engem választottak volna ki, mert egy savanyújóska interjúztatott, és szerintem késés nélkül sem lettem volna szimpi neki. És ő sem volt az nekem. Persze négy hónapra, Bs As-re gondolva nyilván elviselném, mint főnököt. Holnap értesítenek, de nem várok semmit, max abban bízhatok, hogy a többieknek mondjuk nem ment az angol. Excel próba nem volt – ez se túl biztató, bent volt egy laptop az asztalon.. Gondolom kevés volt az idő…
A szerdai interjúra meg bazmeg nem tudom, miért hívtak be – ott van világosan az önéletrajzomban, hogy francia alapfok, a hirdetés szerint középfokú angol vagy francia. A néni odavolt amúgy az önéletrajzomtól, hogy pont ilyen kell neki, meg szimpatikus vagyok, de van két jó franciás jelölt, legfeljebb akkor jöhetek szóba, ha visszalépnek. Ki is szedtem a CV-mból a franciát; jellemző, hogy amikor megszólaltam, folyton spanyol szavakat kevertem bele -ezt már nyáron is megfigyeltem. Ömlött az eső és én bőgtem a kocsiban, G is azt hittem elhagyott, és Dodónak is elmondtam, hogy kirúgtak. (Anyósom bazmeg; hallottam, mit beszéltek telefonon – ők nem tudták, hogy minden hallatszik, mert hangosak, üvöltve beszélnek -valami ilyesmit mondott, hogy most aztán jól meg kaptam, mert arrogáns vagyok és lekezelő, és biztos ott is – aha! -, és most aztán… Dodó rendes volt, mert mondta neki, hogy több dolgot összemos. Hát igen, ki büszke nő, az bukjon is el! Ez a REND. Márpedig lesz állásom két hét múlva :P)
A mai interjú meg nagyon rövid volt, pedig szerintem jó benyomást tettem, és a munka is nagyon érdekesnek tűnik.
Egyelőre még hétfőre és szerdára van időpontom.
Mit mondjak erre? Ha egy üzlet beindul… két éve két hónap alatt hatan kerestek meg, most meg máris behívtak öt helyre.
Hanem a bérek nagyon nyomottak lettek. De most hál’isten megengedettem magamnak, hogy kevés pénzért dolgozzak – 4-5 hónapig!

6 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Második kör

Holnap 8.30-kor. Az Excel teszttől eléggé tartok… Kéretik szorítani ismét!
Ja, nem mellesleg holnap lesz két éve, hogy első ízben elindultam BsAs felé! Talán jó ómen! Bár ezekben ugyebár nem hiszünk.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Nuevamente

Beütött a krach; tegnap kirúgtak. Ez soha nem jó, de most maga a katasztrófa. Márciusban BsAs-ben kell legyek! Jó, hogy meg van a pénzem rá, meg még azon felül is tartalék, de azért úgy kezdeni, hogy 5 hónap múlva lelépek…! Ezt hogy adom el magam körül,,,? Nem is mondtam meg senkinek…
Mint kiderült, már lesték, mikor hibázom, és hát amilyen feszkós volt a légkör, ezt a szívességet meg is tettem nekik, de a franc sem gondolta, hogy repülök.
Hétfőn viszont valami csoda folytán már megyek is interjúra, és nekik éppen február végéig kell valaki! Micsoda egybeesés! Persze sajna – a két évvel korábbi álláskereséseken megedződve – ezekben a “jelekben” én már nem hiszek. De azért kérlek benneteket, szurkoljatok nagyon!
Még azt kell csak kitaláljam, mit mondok, miért akarok egy – szerintem szimplán irattárosi, vagy osztályirodás – állást a sales support után… Any idea? Ha van, írjatok! Két héten belül el kell helyezkedjek!
(Azért az jól esett, hogy a kollégák megrendültek, amikor mondtam nekik a hírt.)
Ja, és ha valaki tud sales assistensi gyakorlatot igénylő szabad pozíciót, jelezze commentben, és akkor küldök CV-t. Előre is köszönöm.
És akkor hétfőn 8-kor első kör. Szorítsatok!

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #75

Múlt kedden a sacadás girokat folytattuk, immáron egy boleoval is megspékelve – egyre jobban megy, persze a tökéletestől messze vagyok még. Alival mostanság igen meg vagyok elégedve, odafigyel, és látom, hogy akar tanulni, fejlődni. Egy szó, mint száz, élvezem a tanulási folyamatot. Az óra végén volt közeltartásos tánc is – ez azért még mindig idegen nekem, a – sajnos azt kell mondjam – bénán ölelő magyar férfiakkal… Mindazonáltal élvezem a tanulási folyamatot. Volt párcsere, de elég rossz táncosok jutottak, főleg I, nem jó táncolni vele.
Pénteken workshopon voltam, egy görög páros tartotta, zeneiség volt a téma. Nem sokat táncoltunk, annál többet beszéltek viszont a vendégtanárok. Tulajdonképpen mondtak hasznos dolgokat, és főleg a pasik figyelmét hívták fel arra, hogy olyan vezetők legyenek, akivel nem frusztrálódik a kővető.
Nekem egy fiatal kora ellenére rendesen pocakosodó, alacsony, még mindig pattanásos ki mitugrálsz jutott partnernek. (Hogy pontosabb legyek, hozzá osztottak be a szervezők jelentkezéskor.) Először próbált kioktatni, de leteremtettem, szerencsére a továbbiakban majdnem hibátlanul le tudtam követni, egyébként meg jól táncolt.
Hanem a vasárnapi workshop! Először is: 10 percet késtem, mert idióta családi nap volt a Városligetben, bedugult a Hermina, ahogy a sok ügyefogyott családanya meg a csajózós kocsijákban pöffeszkedő, unott képű családapa szerencsétlenkedett; még a Szondi utca környékén sem volt parkolóhely!
Na így estem be az Olaszországból érkező tanárok órájára, épp boleo technikáztak. Amikor befejezték, az egyik szervező csaj megmutatta, ki lesz a párom; erre azt hittem agyfaszt kapok, a p., akivel többször táncoltam már borzalmasat, és akit többször említettem is ezen a blogon, rendszerint sikítva.

Na kb. 5 lépés után elkezdett kioktatni, és ettől kezdve minden mozdulatomba belekötött. Úgy éreztem, szórakozik velem, és hamarosan a könnyeimmel küszködtem, amire is visszavett. Míg magyarázott a tanár (persze nem tudtam rá figyelni, annyira frusztrálódtam), arra gondoltam, hogy nyilván nem vezet engem jól. OK, nem vagyok egy nagy szám táncos (de az akarok lenni, igen, igen, ilyen vén fejjel, még ha erre nincs is sok esélyem), de azért sok emberrel táncoltam, nála sokkal jobbakkal is, akikkel nem bénáztam annyit, tehát olyan gáz azért nem lehetek. Aztán folytattuk a “boleo-gancho-sacada ugyanazon a helyen” elnevezésű ws-t; szerencsétlen és darabos voltam, a tanár odajött, eltáncolta a lépéseket, de szinte remegtem, hogy mennyire béna vagyok, látszott is a pasin, hogy reménytelennek tart, majdhogynem megkérdezte, mégis mit keresek itt. Mindazonáltal a gancho térd pozícióhoz adott egy jó támpontot – ha másért nem, ezért legalább megérte elmenni, meg befizetni a a rakat pénzt. A p-t is kijavította, meg odajött a csaj, hát az is mutatta neki, mit ne csináljon, mert különben én sem leszek képes lelépni, amit kell. (Ő legalább segítőkész volt, mármint a nő.) Volt egy párcsere, egy (fess) román fiú lépett hozzám, vele sokkal jobb volt, és volt humora. Az óra végén nagyjából azért sikerült hoznom, amit kell.

A szünetben megnyugodtam, mert láttam, hogy mások is megszenvedtek a gancho-s kombóval, csak velük legalább nem fölényeskedett a partnerük.

Aztán megint a görög pár következett – na ezt már kimondottan élveztem. Egész jól ment a p-vel is, néha hajlandó volt már azt is mondani, hogy jó. És azt is mondta, hogy itt – mivel ez óra – felhívja a figyelmem a hibákra. Kár, hogy azért két dolog is sántít benne. Először is a saját kényelme/ízlése/elképzelése alapján javít, vagyis ez inkább magához igazítás, másodszor pedig mindezt nem segítő, hanem nagyon is kontrolláló szándékkal tette. A görög csaj is kiigazított, vagy más tanáraim, esetleg milongán tényleg jó szándékkal tippeket adtak – tudom tehát, mikor akar valaki segíteni, és mikor fölényeskedni. (Megjegyzem ott volt a tehén csaj az egyik óráról, ahova járni szoktam, és a pénteki tudálékos pöccsel osztották be, és hallottam, hogy folyamatosan ekézi szegény csajt, láttam, mennyire elbizonytalanodik, pedig elég nagy arca szokott az órákon lenni, háháháháhá. Ezt csak azért mondom, mert annyira szembetűnő volt, és arra gondoltam, nyilván látja a tanár is, amikor ez a helyzet.

A ws második részében a giro közeltartásban volt a téma, és nagyon sok hasznos információt kaptam. Külön szimpatikus volt, amikor hangsúlyozták, hogy nem ez az egyedüli üdvözítő megoldás, ez csak tipp – azaz semmit nem erőltettek, tiszteletben tartották a te elképzelésed, tudásod, képességed. Nekem nagyon hasznos volt, amikor a csaj megmutatta, hogy a hátralépés nem azonos azzal, amit és ahogy az ochonál lépünk; gyakorlatilag keresztezni kell hátul a lábat, hogy a körívben maradjak – én pl. sokszor kiléptem belőle -, nincs disszociáció. A srác többször kijavította a p-t, szóval van hova fejlődnie, hehehe. Ekkorra már igen jól éreztem magam!

És volt az egész work shopnak egy rendkívül hasznos hozadéka: tudom, hogy ha magánórát akarok venni, mit szeretnék gyakorolni:

  • A tengelyem/központom rosszul tartom, hiába a sok gyakorlás, edzés – elvesztem az egyensúlyom, vagyis kibillenek tengelyemből.  Igazából a cipők sem számítanak
  • A szabad kezemmel időről időre “kapaszkodom” a vezetőmbe, jelentős súlyt terhelek rá. Ennek egyik oka – a már említett rossz tartáson túl – hogy nem elég laza a vállam. (Stressz?) Pedig sokat nyújtok, mégsem. (

Azt is mondták, hogy ez sok információ; ne várjuk, hogy azonnal használni tudjuk őket; inkább az a cél, hogy idővel beépüljenek.

Összefoglalva; a méltatlan szituációk ellenére is megérte részt venni a workshopon. Épp szombaton olvastam a PS Magazin inspiráló interjúját Ladányi Andreával, aki mondta, hogy mindahnyszor nehézsége volt, tudta, hogy ki kell bírnia, mert képes lesz ezeket a maga javára fordítani. Na valami ilyesmi érzéssel jöttem el én is!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Chantadas

Baszki, de szar hétvégém volt, pedig most Dodó nyugton is hagyott nagyjából!  A változatosság kedvéért most más tette tönkre, de ez védett bejegyzéses téma lenne, ha volna kedvem írni róla. (Egyébként egyszer lehet, hogy lesz.)
Szombat délelőtt gyakorlatilag percenként néztem a messengert (hiába), amúgy meg érettségi találkozóra készültem. Sikerült baráti – 10.00 órás –  időpontot kapnom a manikűröshöz, aki az Arénában “rendel”, így legalább beszerezhettem egy füst alatt az esti fellépéshez még hiányzó kellékeket, mint pl. óarany színű hullámcsatt. (Hű, de fancsali képpel közlekedhettem!)
Odahaza még kiporszívóztam, aztán nekiálltam készülődni: hajam, arcom rendbe szedni, sminket felrakni. Decens sötétkék ruhát veszek fel, kasmír hatású harisnyanadrággal, hegyes orrú, lapos sarkú cipővel, svéd halvány rózsaszín tenyésztett gyöngysorral. Evita stílusú frizurába fésülöm a hajam, és persze rafináltan magamra teszem a mujer vállkendőmet. Elküldök még egy hosszabb messenger üzenetet, felkapom a táskám (Laoni), és megyek. Még Csipike is azt mondta, szép vagyok! Az igazság az, hogy látom én is…. (Amaz pedig rohadjon meg!) Levonulok a kocsihoz, (a gangon még ellenőrzöm, hátha jött válasz…), elszívok még egy cigit.

Először bementünk a suliba, a tanácsteremben mindenki elmesélte, mi van vele, illetve mit tudunk a távolmaradókról. Ott volt három tanárunk is. Elképesztő volt; majd mindenki lecsúszott; vagy neki, vagy a párjának nem volt munkája, jobb esetben szar a munkája, és ezért keres állást. Sokuk szülei nem élnek már. Végigmentünk a folyósón, és olyan érzésem volt, mintha csak előző nap jártam volna ott. Pedig már 30 éve!

Innen egy szar kőbányai étterembe vonultunk, kaját nagyrészt visszaküldtem, viszont legnagyobb elképedésemre volt wifi, és rögvest jobb kedvem lett, mert megnyugtató üzeneteket kaptam, amúgy viszont halálra untam magam, rájöttem, hogy nekem teljesen érdektelenek a többiek, előző éjjel különben sem aludtam (na ki lehet találni, miért)…

Vasárnap reggel elmentem futni, majd bőségesen megreggeliztem, megsütöttem a svéd kekszet, délután meg megnéztem az Iparművészeti Múzeumban a Design Hét apropóján rendezett  spanyol – latin-amerikai dizájn biennálét, a Tapas spanyol gasztro dizájn, illetve a Magyar Formatervezési Díj 2015 kiállítást, meg benéztem még a dizájn vásárra, ami az aulában volt, majdnem vettem egy nyakéket, aztán mégis meggondoltam magam.

A hétvégi szabad evészettel nagy bajom, hogy rendszerint rosszullétig telezabálom magam, és a nyilván összeszűkült gyomrom miatt ez hamar be is következik, úgyhogy balettre, nyújtásra már nem volt hangulatom.

Egyébként is szar volt minden. Folyamatos hazudozás ment, esett az eső, hideg volt, elegem van.

 

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized