szeptember 2015 hónap bejegyzései

Séta ölelésben #74

Hétfőn az ocho cortado-s lépést ragoztuk tovább. Endre észrevette, hogy nem lépek elég ruganyosan és ezért az egyes lépések nem elég dinamikusak, nem áramlik eléggé a testem tánc közben, nem szólva arról, hogy a térdeim is tönkre mennek. Teljesen elfelejtettem, de többen mondták, hogy a súlyláb maradhat egy leheletnyit behajlítva, azaz tartsa a súlyt rugalmasan! Ez nagyon hasznos tanács volt, mert szinte rögtön éreztem a lendületet (tangósok előszeretettel hívják energiának) és sokkal könnyedebbek lettek a mozdulataim (mondjuk ne feledjük, ez kezdő óra, tehát javarészt ismert lépéseket kombinálnak).
Eggyel több lány volt (nahát!), és párcserénél nem jutott nekem partner (de ciki volt!), viszont hál’isten, hogy így alakult, mert legalább Endre táncolt velem, éspedig végig a szám ideje alatt, csak Marcsi járt körbe. Kijavított, ahol kellett, nagyon türelmes és kedves volt, és jól is éreztem magam vele. Ellentétben a többiekkel, neki sikerült a tanár parámat feloldania.
A következő párcserénél a hipszter srác jutott, aki tuti szintén nem kezdő, sőt, megkockáztatom, nálam többet is tud. Jól ment vele is, volt bennem egy ilyen „megmutatom, mit tudok” szándék is, ami inspirál. Egy szóval örültem, hogy legalább két jó vezetővel táncolhattam.
A partnerem igyekvő, csak ne simogatná a derekam, komolyan, honnan veszi, hogy ilyet lehet? Amúgy már nem nyomul, sőt – mivel jövő héten nem tudok menni – attól félek, hogy talál mást.
Pedig a tanárok nagyon tetszenek! Mindkettejüknek jó humora van, kiválóan oktatnak, emberileg is szimpatikusak. És valljuk be, van mit tanulnom a kezdő órán is. (Ami nem egyenlő a totál kezdővel, azt „teljesen kezdő”-ként jelölik mindenhol.
Kedden kicsit nyűgösen mentem Katikéhoz, mert már vagy egy éve semmi sikerélményem nincs náluk, és mindig tök bénának érzem magam. Az első harmadban megint a különféle lépéseket bontottuk szét (projekció – testsúly áthelyezés – behúz), először tükör előtt, azután egyedül sétálva a teremben.
Utána jöttek párosan a lépéskombik: először átrágtuk az előző óra anyagát: közeltartásban ocho-k, abból saccadá-s fél giro-k, a végén ezt toldottuk meg egy irányváltásos giroval, hátra saccada-val (itt a nő lép be), majd – immáron az ellentétes irányba – továbbvezetve jöttünk ki.
Hamar volt egy párcsere – Alinak szóltam, vezessen úgy, hogy nehogy a múltkori kis fasz kerüljön mögénk, és párcserénél beégessen megint – és K. jutott, akivel olyan jókat szoktam milongán táncolni, annak ellenére, hogy elsősorban saját magát akarja produkálni. Megint jól éreztem magam vele, a végén megint hosszasan ölelt! Aztán kétszer a kígyó (én csak így nevezem, de ennek nincs negatív kicsengése, mivel én egyáltalán nem tartom csúnyának a kígyókat), akivel rendszerint sosem megy, de most az első igen, és már közben örültem ennek, igyekeztem észben tartani Endre hétfői instrukcióit a ruganyos mozdulatokról, a végén pedig láttam, hogy ő is elismerően köszönte meg. A másodiknál már nem volt ennyire jó, igaz, Tiha kijavította többször, tehát a vezetése sem volt jó.
Ali egyre jobb!
A vége felé, ahogy bonyolódott a lépés, Kati Alit instruálta, én közben néztem, a többieket, és megállapítottam, hogy mások sem könnyedebbek, még R. sem, aki mindig frusztrál, mert jól megy neki. 😛
Összességében végre kijelenthetem, hogy jól ment, kicsit visszaszereztem az önbizalmam. Már csak Juditékhoz kellene egy partnert találnom, mert a szívem fáj, amikor a FB-on posztolják az órákat, én meg nem vagyok ott…

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Tihany

Ez is egy flashback: az augusztus 20-i hétvége egy részét anyaukámmal és a két húgommal töltöttem; Bobo minden évben augusztus 20. körül bungalót vesz i a Club Tihanyban, én meg meglátogatom őket.
Csütörtök este meló után indultam, Budapesten persze épp elkezdett esni, meg meleg sem volt, de azért gondoltam, végre megint szabadon: sem Dodó, sem a gyerekek! Pápai Lilla rövid ujjú pulcsiban (Laoni sales), skinny farmerben, oxford cipőben, kezemben piros pipacsos Marimekko esernyővel még – magamat roppant stílusosnak érezve – belibbenek a budaörsi Tescoba, veszek shortbreadet és narancs lekvárt meg egy palack 2010-es Malbecet, aztán már tényleg iszkiri.
Az autópálya zsúfolt, lassan lehet haladni, és sötét van, mire a Kenese-Fűzfő közötti szarvasveszélyes útszakaszhoz érek; be is vagyok szarva! Füreden találkozom a többiekkel, szerencsére nem sokáig maradunk. Sajnos a bungalóban – mint arról még idejekorán előrelátóan tájékoztattam az “illetékest” – tényleg nem volt free WIFI, viszont a Malbec – valami isteni volt! – feledtette velem ezt az eléggé zavaró tényezőt.

IMG_20150819_224008[1]

Reggel azért jó korán felkeltem, hogy a központi épületben – ahol viszont volt WIFI – “lejelentkezzek”. Aztán elindultunk gyalog fel, a centrumig, hogy megreggelizzünk a Tündérsziget-ben. (Kretén neve van!) Azon túl, hogy ennyire tisztességes kávét a Balatonnál sehol nem ittam (ami jelen esetben egy derék közepest jelent), olyan croissant sütöttek (mert mint megtudtuk, maguk készítik), amilyet csak Franciaországban lehet enni.

Tundersziget kave

Kár, hogy a joghurtjuk valami bolti, szerintem eléggé vacak volt. A kertben ülve (volt WIFI! 🙂 ) viszont éreztük, mennyire lehült a levegő: fáztunk. Shortban indultam el, és az Argentínában vásárolt kardigánom volt rajtam, de igencsak fáztam! Fent az Apátságnál konkrétan már majd’ szétfagytam!

IMG_20150820_095131[1]

Tettünk egy sétát, bementünk néhány boltba, aztán a többiek indultak is vissza, én még maradtam megnézni a Vaszary kiállítást, ami pici volt, de az igazi lélekmelegítő.

Visszafelé – vesztemre – benéztem a buszmegállóban található levendula üzletbe is, ahol tavaly a hálóingem vettem (most egy damaszt abroszt néztem ki, de drágállottam), és mire kijöttem, elment a busz, és láttam, hogy valami két óra múlva jár arra a következő, így nekiindultam gyalog, de szabályosan elgémberedett a hidegtől a kezem, mire leértem végre.

Megérkezve aztán hosszú gatya, pulóver, meg ami kell. Közben Bubi észbe kapott, hogy a mobilinternetjét meg is oszthatná velem, így a továbbiakban nem volt WIFI para:) Ebéd gyanánt picadat ettünk , ittunk bort, desszertnek skót kekszet. Délután a hideg miatt a házban ejtőztünk, nálam volt egy rakat igényes magazin (Sofia, Északi Part -a gasztro is; az már milyen gagyi, kicsit sincs fizetett PR cikk szaga! -, Óbuda Magazin), a múzeumban vettem egy Vaszary albumot, meg vittem spanyolt is, szóval gondoltam, nem fogok unatkozni. (Leginkább is chateltem.)

Este mi lányok elmentünk Füredre a Sparheldtbe vacsorázni, anyukám nélkül, mert ő elrontotta a gyomrát, de szerintem leginkább is nem volt kedve jönni. Túl azon, hogy nagyon jó kajákat ettünk, szó szerint kiváló borokat ittunk, csillagos ötös volt a személyzet, nagyon jól is éreztük magunkat.

Sparhelt

Ebben az ott tartózkodó kisgyerekes asztaltársaság sem zavart bennünket, pedig az az idegesítő 30-as család volt. Apuka eljátszotta a jófej szerepet, időnként – ha volt kedve – a gyerek után koslatott -szemügyre véve persze a többi nőt – , anyukákról ordított a haj-de-boldog-is-vagyok-idenézzetek arckifejezés, közben csak úgy záporoztak a levegőben a sznob hívószavak, mint Kővirág, Sziget, kölyök angol, és ettől annyira szánalmassá váltak, érezhetően annyira kötelező körök voltak ezek nekik. Bezzeg mi! Nevetgéltünk, fesztelenek voltunk, a személyzet körülöttünk sürgött-forgott, ráadásul a zongorista apját ismerte Bobo, aki erre megkérdezte, játsszon-e valamit nekünk, mire kérdeztem, hogy a Por una cabezát eljátszaná-e, és nagyon örült, mert ilyet gondolom ritkán kérnek tőle. Na ezek minőségi percek voltak!

Másnap összepakoltunk – persze pont kisütött a nap – , kedélyesen megreggeliztünk a teraszon, aztán felmentünk a Regébe, a szokásos eper turmixomat kértem. Szerencsére a korláthoz tudtunk ülni, úgyhogy élveztük a panorámát is, kifelé menet meg vettem egy kis könyvet a cukrászda történetéről, még dedikálta is a szerző, aki egyébként az üzletet vezeti. (Talán tulajdonos is?)

Rege

Itt aztán elváltak útjaink (meg én is a wifiről); a többiek mentek vissza Budapestre, én meg néhány kilométerrel odébb csatlakoztam Dodóékhoz.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #73

Elkezdődtek az őszi tangó órák. Nyáron Juditéknál – ha akadt partnerem – voltam néhányszor, meg milongákon; After 8-en, meg a Műcsarnokban. Mindkettőn voltak jó táncaim, meg kevésbé jók is. És örömmel állapítottam meg, hogy sokan felkérnek. Utóbbi helyen pl. volt egy argentin – már az első lépések után gyanús volt, hogy csak nem…? Akkora volt a különbség! Aztán volt egy másik fickó, viszonylag kezdő még, aki kérdezte, nem nekem van-e egy híres blogom. Először kicsit ledöbbentem, hogy rám ismert, de a következő pillanatban kapcsoltam is, hogy valami 70 olvasó jelentette eddig a napi csúcsot, híresnek tehát semmiképpen nem nevezhető. 🙂

Múlt szerdán Ali eljött velem Juditékhoz, ahol egy irányváltásos lépéssort gyakoroltunk, egész jól ment: A párcserénél R. jutott, kedves volt, és egészen élveztem a táncot; Judit meg is dicsért. Alinak azonban más az ottani partnere, így vele nem tudok járni, most is úgy “könyörögtem”ki, hogy eljöjjön velem. Kénytelen leszek a FB partnerkeresőbe kirakni magam 😦

Közben találtam ugyan egy partnert, csak hát kezdő, igaz van táncos múltja, ezért nem a csont kezdőre jár (vagyis hát oda is), és nagyon lelkes, komolyan veszi. Úgy beszéltük meg, hogy a Barrioba fogunk járni Marcsiékhoz.

Marcsinál ocho cortadóból vezett lépéseket bontottuk ki, egész ügyes volt. A bajom csak az, hogy túl közvetlen (amíg Marcsi mutatott valamit, átfogta a derekam – na ne!) és elég erőszakosan rám akaszkodik, mert a nem kezdő partner nagyon kell neki. (Az igazság az, hogy én is élvezem, hogy jobb vagyok a többieknél. Ámbár láttam egy hipszter srácot a csoportban, ő sem kezdő, az tuti!) Úgy vagyok vele, hogy nem baj, ha az alapokat átveszem, az sosem árt, de én már inkább egy megbízható középhaladó partnert keresek, akivel gyorsabban tudok fejlődni, tehát heti egy kezdő óra bőven elég!

Kedden megkezdték a szezont Tiháék is, és persze nem ment jól, éspedig én nem voltam jó, mer’ pl. a központom akkor sem bírtam tartani, mikor figyeltem rá, úgyhogy  már ezért lelombozódtam hamarjában, de ennél sokkal rosszabb történt velem: megaláztak. A nyári órákra már járt egy f@sz, aki Juditék óráit is látogatja, ő jutott párcserénél. Nem tudom, mi baja volt, mert folyton megállt, mintha valamit nem csinálnék jól, és látszott az arcán, hogy ő most magát visszafog éppen, pedig szerintem eléggé jól csináltam. Sajnos a következő párcserénél is ö jutott volna, de egész egyszerűen odalépett egy mások nőhöz. A többiek mentek az óramutató járásával ellentétes irányban (“vezetők eggyel tovább”), hozzám meg nem lépett senki, ott álltam leforrázva, aúúúúú, de kínos volt!

Ilyen tépett tollazat után reméltem, hogy a szerdai milongán megint sokat táncolok. Nem értem én ezt, néhány hete a Műcsarnoknál is; nem vagyok fiatal, nem néztem túl jól ki, nem táncoltam jól, és mégis. Szóval bíztam abban, hogy a Bem rakpart jó lesz, de sajnos érkezéskor láttam, hogy kb. 5 pasira vagy 20 nő jut, ráadásul az ötből 2 csak a párjával táncol, egy csak a jól ismert (és persze jó táncos) arcokkal, marad kettő. Ja, és volt néhány ücsörgő fószer, hogy azok mit kerestek ott, rejtély. Na gondoltam, itt nem lesz sok keresnivalóm, de azért felvettem az új La Vikinga (izlandi-argentin – hoppá!) tánccipőmet, ami nem rég érkezett Buenos Airesből, és leültem. Így is maradtam vagy három tandán keresztül. Mellettem egy argentin csaj ült – igazi BsAs-i fiatal mujer – és baszki, senki nem táncolt vele, csak amikor egy néni szólt A-nak, a milonga szervezőnek, hogy ugyan, kérné-e fel (mert csak a dagadt nőjével táncolt egész este), akkor láttam, hogy kurva jól táncol, és jaj-jaj-jaj, milyen messze vagyok én tőle! Engem végül ketten kértek fel – ne nevessen senki, ez a körülményeket figyelembe véve nem rossz. Az első táncom kimondottan jó és könnyed volt, és úgy láttam, a partnerem is élvezi. Hanem utána! Felkért megint a pakisztáni, akivel mindig kínszenvedés volt a tánc (pedig sokan szeretik!), és persze katasztrófa volt az egész, alig vártam, hogy tanda után leléphessek. Mondjuk ehhez még hozzájött, hogy megérkezett a volt tanárom, aki oda sem köszönt nekem, nemhogy táncolt volna, szenvedős képpel járkált a  – szerinte – szar táncosok miatt büféből ki-be. Tudom, hülyeség, de nem akartam, hogy azt gondolja, na, ez a csaj sem fejlődött sokat azóta, hogy elkezdte… (A régi blogomon írtam, hogy mennyire nem szépen váltunk el.) Na ekkor gondoltam, itt az idő távozni, és fizettem Andinak, aki megkért, én húzzam a tombolát. Pozitív: utána az öltözőbe kijött a pakisztáni, és tök kedvesen kérdezte, hogy születésnapom van-e, hogy én húztam? Akkor láttam először mosolyogni!

Hát igen, ez a szezon finoman szólva vegyesen indult, sebaj, biztos lesz még jobb is, és BsAs-ig még sokat fejlődnöm!

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Wien ist andere…

Utolsó reggel Ausztriában, már kora reggel főzik a tafelspitzet, a szobába feljön a húsleves szag. Jól bereggelizek, Mucus ma már nem biciklizik, úgyhogy amikor Dodó elmegy, én is lépek fényképezni, meg persze a tegnapi sörözőbe “kávét inni”, aztán irány Bécs.
Az egyik kedvenc városom. Napokig el tudok itt bóklászni, mindig felfedezek valamit – ez a város folyamatosan képes megújulni. Mucus kérésére felülünk a Riesenrad-ra – nappal még nem is voltam rajta! Imádom az Óriáskereket, szerintem a világon ez az Óriáskerék! Este persze jobb. Sokszor bámultam lefelé a magasból, amikor túlment a legfelső pontján, mindig más volt, kedvencem mégis az 1967-es. Ekkoriban váltam le a szüleimtől, szabad voltam, teveim voltak, és még nem nyomasztottak a reám rakódó elvárások. Aztán a legutóbbi; Mucussal, amikor 5 napot töltöttünk Bécsben. Ekkor is új élet kapujában álltam, szörnyű tél után, zsebemben Buenos Aires-i repülőjeggyel. Most persze szó sem volt sorfordulatról.

IMG_20150816_114059[1]

Bevillamosoztunk a MUMOK-hoz, Mucus itt leült az árnyákba, én meg nézelődtem, bementem a klassz könyvesboltba, megvettem azt a könyvet, amelyben különféle ráncolt ruhák készítési technikáinak a leírásai vannak.

MUMOK

MUMOK

Aztán telefonált Dodó, hogy a Práternél van, úgyhogy visszamentünk a kocsihoz, lepasszoltam Mucus, és már csak nagyon kevés időm maradt. Gondoltam, elmegyek a 7. kerületbe (Neubau), csavargok, iszom egy jó kávét, és eszem valamit, mert jó éhes voltam. Be is ültem egy bisztróba, és finom sajttortát ettem és ittam egy jó, hideg gyöngyöző rozé bort, tudtam WIFI-zni, aztán – már a metróra várva hívott Dodó, eléggé hisztisen, hogy odaérek-e még valaha. (Baszódjon meg!)

IMG_20150816_152638[1]

Indulunk vissza Budapestre; én roppant durcás vagyok, főleg Dodó miatt, meg aztán nics kedvem hazamenni sem, hétfőn dolgozni meg pláne nincs.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Tovább Kremmsig

Reggel – immáron egyedül, mert Dodó és Mucus már javában tekertek – becuccolok a kocsiba és elindulok a közeli Artstetten felé. Ferenc Ferdinánddal fogok találkozni, itt van eltemetve Zsófia hercegnővel együtt. Utóbbi – mivel nem uralkodói családból származott – nem volt jogosult ahhoz, hogy a Kapucinus Kriptában legyen a végső nyughelye, és így a trónörökös is inkább más sírhelyet keresett. (Azt hiszem, kivitelesen jó házasság volt az övék.) FF a kedvenc Habsburgom egyébként, és a tavasszal az ő életrajzát – amelyet nagyon hiteles, Brigitte Hamann-i igényességgel írt meg Alma Hannig – vittem magammal olvasnivalónak Buenos Airesbe.
Maga a kiállítás nem túl nagy szám, persze azért van rengeteg érdekes fotó, igyekszik FF-et, mint magánembert bemutatni, meg a gyerekeiről is volt egy csomó fénykép – na az ő sorsuk is érdekesen alakultJa, az előcsarnokban áll a szarajevói autó pontos másolata, amely működik is, filmforgatáshoz használták. (A kilyuggatott eredeti a bécsi hadtörténeti múzeumban van.) Egy csoporthoz csapódva bementem a kápolnába is, a trónörökös pár sírjához, tök egyszerű, és azt hiszem, rendesen nem is látogatható, úgyhogy szerencsém volt!

Artstetten

Artstetten

Sétáltam egyet a kastély parkban, ami szintén nem volt egy nagy szám, ráadásul vihar közeledett, amire egy sziréna is figyelmeztetett, úgyhogy nem maradtam túl sokáig. (A vihar végül nem érkezett meg.) Inkább beültem a nyugágyak egyikébe, várva, hogy leszakad az ég, közben folyton magamra kellett szóljak, hogy maradjak, van időm, élvezzem a társaságom.

Aztán csak felálltam, és megcéloztam Melket, mivel ott még sosem jártam. Egyáltalán nem egy szent város, mint pl. Padova. Sajnos aznap valami Mária fa…ság ünnep volt, és a tök jó boltok mind zárva maradtak. Volt ám tömeg, amerikaiak, japánok, de hál’isten az apátság pénztárában nem kellett túl sokat sorban állni. Igaz, nem nagy durranás az egész, persze a fogadó terem, a könyvtár, a templom; azok gyönyörűek!

Melk - diadalmas barokk

Melk – diadalmas barokk

Lefelé menet vettem szép, színes krémlikőröket: barackot és epret – legalább ez az üzlet nyitva volt!

A Duna mellett folytattam Kremms felé. Rengetegen bicikliztek,  alig volt a környéken szálláshely, mert úgy tudom, ha egy ünnep hétvégére esik az osztrákoknál, akkor a hétfőt kiadják.

A kremmsi szállásunk egy valami 600 éves épületben volt, régi posta állomás, fogadóval, étteremmel, ahogy az a filmekben lenni szokott, a város közepén, a sétálóutcában. Biedermeier feelingű szoba, már-már súrolta a giccs határát, de persze bájos volt. Na de itt ért a hideg zuhany: nem volt WIFI! Te egek, ezt én most majd hogy magyarázom meg? Szerencsére, amikor a csomagokat felhordtuk a közeli parkolóból, egy söröző mellett elhaladva jelezte a telcsim, hogy WIFI hálózatok elérhetők, úgyhogy valami indokkal lementem (a kocsihoz, khm!), és majdnem sírva odaadtam a pultos fiúnak, hogy állítsa be a jelszót. Lesajnálva nézett rám a főpincérrel együtt, de ezt én pont leszartam. Hamar kértem egy sört, lekommunikáltam a lekommunikálandót (ti. hogy nincs ma chat), oszt megkönnyebbülve felmentem a fogadóba. Kiderült, hogy mindössze egy csap van a szobában, klotyó, fürdő a folyósón. Persze TV sincs. Na így tényleg olyan, mintha 100 évet visszarepültem volna az időben! Cserében meg lehetett nézni a folyosón elhelyezett baba kiállítást.

Régi posta állomás

Régi posta állomás

Elindultunk bóklászni a városban, a Kunsthalle (ez amolyan mini MUMOK) kávézójában ittam két hatalmas adag limonádét, míg Mucus megnézte a karikatúra múzeumot. (Hoppá, free WIFI 2 órán keresztül elérhető. Gyors chat.)

IMG_20150815_165256[1]

IMG_20150815_172839[1]

Keresünk vacsorázó helyet, de basszus, ebben a kisvárosban majd’ minden zárva! A szálláshelyünkön van egy szép nagy kerthelyiség, de minden asztal foglalt. Szerencsére a szomszéd utcában az utolsó helyek egyikéhez még jókor le tudtunk ülni, így benyomhattam a tafelspitz-emet, meg valami desszertet.

Kremms

Kremms

Mivel rajtam kívül mindenki fáradt volt, hamar felmentünk a szobába, és WIFI meg TV híján az emeleti társalgóban Wienerin-t és Vogue-ot nézegettem, amitől elég jó kedvem lett.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Lefelé Ybbsig

Ez a délelőtt az enyém, még nem tudom, hogyan fogom eltölteni, nincsenek konkrét terveim, majd ahogy a pillanat hozza. Legyen először Linz! Ismét be a parkolóházba, először körülnézek a Landstrasse kevéssé felkapott oldalán, látok is egy-két jópofa dolgot, majd átmegyek a túlsó – Dunához közelebb eső – részre, és itt aztán tobzódom, elsősorban is a Herrengassén, illetve annak környékén. Jobbnál jobb üzletekbe, galériákba akadok, pontosan úgy van, ahogy Violet írja. Bennem pedig – egyébként már nem először – az fogalmazódott meg, hogy jelen esetben Linz csak egy tartományi székhely, azokból is a kevéssé felkapott, és mégis mennyire élhető város. Minden megvan a hely méretéhez és jelentőségéhez igazítva, ami Bécsben és a többi európai nagyvárosban megtalálható: tényleg pezsgő kulturális élet, lokálpatrióta tevékenység, luxus és felső kategóriás üzletek, fine-dining éttermek, dizájner boltok helyi tervezők színvonalas áruival, na és persze tangó (!). Nálunk meg olyan helyek is perifériák, mint Szeged, vagy Veszprém. Van valami, de úgy általában megfelelő színvonalért Budapestre kell utazni, vagy egyáltalán nincs is semmi.

Ez is Linz!

Ez is Linz!

Megveszem az ajándék linzi tortákat: egyet Csipikének, amit fadobozba csomagoltatok, egy jó nagyot meg anyukáméknak, jó lesz majd Tihanyban együtt elfogyasztani! Veszek egy fekete felsőt osztrák tervező csoporttól, fair trade, csuda jó minőségű pamutból!

Kibírnám itt egy pár napig, amihez jelentősen hozzájárul az is, hogy életemben először – saját jogon! – nem kell a pénzem számolgatni. (Na jó azért nincs mit két kézzel szórnom sem!)

El akarok menni Mauthausenbe, sosem láttam még ilyen helyet. Azonban amikor a kijáratot többedszerre benézem az autópályán (jaj, nagyon béna vagyok ilyesmiben!), feladom. Ki tudja, lehet, hogy egész nap nyomasztott volna.

Legyen akkor Enns! Jó meredeken kell felmennem, meg is ijedek, mert gyanús a kocsi. (Kissé paranoiás lettem e tekintetben.) Na de gondoltam, az óvárosban megiszom egy jó kávét, keresek WIFI-t, flangálok egyet. Sajnos nem, mert a főtér tele volt kocsikkal, legalábbis a nagy része, szabad parkoló hely sehol, ezért úgy döntöttem, majd Ybbsben veszem ki a részem a cuki osztrák kisvárosokból.

Ybbs tényleg nagyon aranyos, az óváros szűk utcaiban viszonylag elviselhető volt a meleg, ami nem utolsósorban a Dunának köszönhető. Amúgy nincs itt semmi különös – leszámítva a kerékpár múzeumot. Apropó, bicikli. Elképesztő, mennyire profi módon használják ki a még mindig felmenő ágban levő “divathullámot. Itt a környéken szinte minden erre állt rá. A táj adott: ez itt a Wachau, az osztrák Duna-kanyar. Itt nincs jelentős kultúr-turizmus, nincsenek felkapott síterepek. A bicikli utak profik, a panziósok külön bicikli szállító kocsikkal lejönnek érted a hegyről, kölcsönzők, útvonal ajánlók.

Ybbs

Ybbs

Ybbs

Ybbs

Miután körbenéztem, beültem egy kávézóba, ahol megittam egy nyilvánvalóan szar kávét, viszont vagy egy órát chatelhettem.

Aztán hívtak, hogy várnak a túloldalon, átmegyek hát a vízi erőműn épült hídon, és együtt megyünk fel a hegyre, Dodó úgy tuszkolja be a biciklijét a csomagtartóba, hogy a finn halászkabátom olajos lett, de legalább nem nekem kell vezetni. A panzióban csak készpénzzel lehetett fizetni – el voltam készülve a legrosszabbra, de meglepetésemre nagyon jó helyünk volt, tágas szobákkal, erkélyről leláttam a Duna-völgybe, és főleg: volt nagyon jó WIFI.

Vacsorázni visszamentünk Ybbsbe, tipikus osztrák kaját ettem, sört ittam. Egy fogadó étterme volt egyébként, asztalokat raktak ki egy parányi terecskére, középkori a hangulat, körülöttünk lakóházak. Csak sok volt a darázs, ezért a sörömmel odébbálltam, és láttam, hogy éppen valami 800 éves serfőző ház pilléreinél vagyok, nem semmi! 🙂

Éjjel felébredek. Sötét van, a Duna túloldalán fények pislákolnak, tiszta a levegő, kellemesen hűvös van. És végtelen csend. De semmire sem gondolok. Pedig jó lenne, de csak nézek ki a fejemből. Aztán visszakucorgom Dodó mellé az ágyba. (Jó kényelmes!)

 

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Linz

Azért egyeztem bele, hogy kevéske szabadságom ellenére Dodó és Mucus serpája legyek wachaui biciklitúrájuk kiegészítőjeként, mert vonzott az egyedül csatangolás, az idegennek lenni élmény. Másrészről persze aggasztott, hogy esetleg net nélkül maradok.
Sankt Pöltennél reggelizünk – Mucus és az én kívánságomra – a Rosenberg autós pihenőnél. A kávé szar, croissant OK.

Kurva meleg van, mire Linz fölé érünk, 37 fok, itt szállnak ki Mucusék, hogy lebiciklizzenek, én meg megyek Linzbe, a panzióba. Szerencsére épp útba esik, ott van a Duna-parton. Valami unszimpi banya fogad, egy kukkot nem beszél angolul, de a fia – aki egyben a szakács is – nagyon jól. A ‘recepciónál’ akad egy kis kellemetlenségem: nem látom a betűket a bejelentő nyomtatványon! Baszki, egy év alatt ennyit romlott a szemem a szarul megvilágított irodában, ahol mást sem csinálok, csak apró betűket böngészek! Mindegy, fent szerencsére pillanatok alatt sikerült csatlakoznom a WIFI-hez. Fáj a fejem, kicsit ledőlök. Aztán Messengerhívás G-vel, jó sokáig beszéltünk, mert épp “letettem”, amikor Dodó hív, hogy ők már a főtéren vannak. Szerencsére a fejfájásom jó indok,miért hesszeltem még mindig a szálláson, de kis smink igazítást követően kocsiba vágom magam, de persze eltévedek, átmegyek a hídon, a túlsó parton keringek (az a sok fránya egyirányú utca!), míg végre a főtér közelébe érek. Itt szépen lemegyek az első föld alatti garázsba – Nizza után már semmi nem okozhat nehézséget! – nem is volt gond, tök jó helyet találtam, a jelzések s teljesen egyértelműek voltak, és ment a ventilátor is.

ADuna a panzió ablakából

A Duna a panzió ablakából


Össze is futunk perceken belül, de előtte vettem még egy bársony kínai cipőt egy ottani ázsiai boltban, ami nem egyenlő a nálunk található gagyi raktárakkal: szép porcelán gombokat, kínai szabású ruhákat, zománc bizsukat, papír napernyőket, meg ilyesmiket árusítanak. Na ez a cipő elég hamar tönkre megy, viszont nagyon kényelmes, és egyfajta kecsességet kölcsönöz a viselőjének – nekem legalábbis:) Koppenhágában – szintén hasonló felhozatalú boltban – kétszer vásároltam már ilyet, de amióta tönkrementek, csak a KIK-es “büdös cipő” verzióm volt.

Elindultunk a Landstrassén – ez “a” linzi bevásárló utca, tele chain brand üzletekkel, de a jobb fajtákból is. Éhes vagyok, veszek egy szendót, nézegetjük a kirakatokat, bemegyünk az egyik mellék utcába, ahol nagy örömömre van néhány dizájner bolt, de csak nézegetem őket. A nagy melegre való tekintettel beülünk egy több száz éves ház minimum 100 éve üzemelő sörkertjébe (óriási gesztenyefákkal, így elviselhető a hőség), századfordulós feeling. Inni nem ihatok, vissza kell vezetnem, a szendvics után éhes sem vagyok, úgyhogy bevágom a durcát. Negyed óra múlva úgy döntök, nem nyalogatom tovább a sebeimet, a Vero Modában (nálunk már nincs üzletük) láttam egy pöttyös “pizsama” nadrágot jól leértékelve – elugrom venni egyet, jó lesz pácticákra.

Sörkert - tisztára mint a Redl ezredesben

Sörkert – tisztára mint a Redl ezredesben

Miután Mucusék ettek-ittak, némileg módosított útvonalon visszasétálunk a Hauptplatzra, ahol benyomtam egy szelet igazi linzi tortát – vagyis linzert -, de nem ám mint amit nálunk kínálnak olcsó cukrászdákban; hanem valami isteni omlósat; vajjal és mandulával, meg dióval készítették, hogy csuda, és nem az a szörnyű sárgabarack lekvár volt rajta, hanem ribizli (meggy?). Mucus almásréteséhez pedig tejből készült tejszínhabot adtak, ami még mindig elvétve jellemzi csak a magyar cukrászatokat. (Az hagyján, de anyósom is nyakra főre növényi alapú szart ad mindenhez!)

Igazi linzer! Omlós! Kifinomult!

Igazi linzer! Omlós! Kifinomult!

A Hauptplatz

A Hauptplatz

Némi kerülővel visszamegyek a kocsihoz, a parkolóházból kijőve valami tök ismeretlen helyre terelnek a nyilak – egy szó, mint száz: eltévedtem megint. De legalább láttam, hogy nagyon is van az óvároson kívül is élet (ugyanis első benyomásom alapján nem voltam elragadtatva Linztől), holnap – immáron egyes-egyedül, hurrá! – lesz mit felfedezni.

A panzió kertjében vacsoráztunk, elég közepeset (osztrák szintet alapul véve), végre megihattam a jól megérdemelt sörömet.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized