augusztus 2015 hónap bejegyzései

Visszafelé 1. rész

Undok chat üzenet fogad, le is osztom a küldőjét, és a legrosszabbra számítva, a megtettem- jöjjön-aminek-jönnie-kell érzéssel csatangolok még egy kicsit az óvárosban. Vasárnap kora reggel van, leülök egy szökőkút peremére cigizni, a medencéje tele van az előző esti szeméttel. A többiek fürödni mentek, nálam is ott a cucc; hátha, de megmondom őszintén, sajnáltam rá az időt. Úgy megyek hát el a Côte-ról, hogy bele sem lógattam a lábam a tengerbe… Inkább tekeregtem egy kicsit, szeretem az ébredező városokat. Veszek még ezt-azt a piacon, aztán visszamegyek a hotelbe, mert megint elmegyünk ugyanoda reggelizni, ezúttal a hapsik is jönnek. A telefonomon békülékeny hangú üzenet várt – az anyja picsáját, ez így nem lesz jó, hogy a telefonomra és a net elérhetőségre koncentrálok egész nap!

Így aztán ismét pazar reggelit fogyasztok, ugyanazt, viszont bent van csak hely, egy nagyon hosszú, rusztikus asztalnál, a homályos helyiség végében, így viszonylag elszeparálva a kevergő betérőktől, jól szemmel tarthattam a történéseket. Télen micsoda hangulata lehet! Meg kéne ismételni ezt az utazást!

Egyébként is, Nizza – nem kis meglepetésemre – nem egy sznob hely, vagyis hát az, de ha akarod, ki tudod zárni, mert nagyon sokféle ember jön ide, és mégis mindenkit befogad a város. Multikulti, csak másképp, mint Berlin vagy Buenos Aires. Rengeteg felfedezni való lett volna még, nagyon kevés volt ez a néhány nap!

Aztán eljön az indulás, lehurcolkodunk, mi lányok elmegyünk a kocsikért, és szerencsésen ki is jutunk a felszínre, bepakolunk a kocsiba és irány Udine; 700 km.

Ezen a távon – írd és mondd – VÉGIG ment az ablaktörlő a csontszáraz szélvédőn; ugye a rossz elektronikus vezérlés. Végig! Na most ezt kb. 8 órán keresztül hallgattuk!

Apró örömök az életben: Bubi a hotelben felejtette a nem éppen kevés ruhatára egy részét, úgy telefonáltak rá. Na ebben az öröm az volt, hogy saját tempómban mehettem, bármikor megállhattam pihenni, anélkül, hogy szólnom (= egyeztetnem) kelljen, ki is használtam, mert gyakran rám tört az álmosság. Klímát bekapcsolni nem mertem (az is elektromos vezérlésű), ömlött rólunk a víz. Az olasz kutaknál nincs free WIFI, amin – én barom, állat idióta – görcsöltem, mondjuk csak egy kicsit:), viszont gusztusosan tálalt, remek portékák igen, legalábbis nekem, aki Magyarországról jött, azok. A legszarabb termék is simán felkerült volna az élelmiszer áruházak prémium kategóriás polcára, pedig van egy olyan érzésem, hogy az ottaniaknak elég közepes kajának számítanak. Én mindenesetre mindenhol vettem valamit, enni viszont nem mertem, mert eléggé aggódtam az egész heti zabálás/ivászat/lebzselés miatt…

Velence magasságában szürkülni kezd. Érezni a tenger sós szagát. (8 éve az akkor iskolába készülő Mucussal töltöttem itt tényleg csodás 5 napot egy régi palazzoból átalakított szállodában. Erre mindig olyan szívesen emlékszem vissza!) A fiúk már vonyítanak az ablaktörlő miatt – én nem engedhetem meg magamnak, figyelnem kell az útra, de persze tényleg kurvára idegesítő.

Befutunk ismét Bubi hapsijának a házához, Dodó épp hív, mondom, milyen jó a kocsival utazni. Adom C-t – mindannyiunk között ő rendelkezik a legnagyobb műszaki érzékkel – és elmagyarázza neki, melyik biztosítékot kell kiszedni a táblából. (Dodó feltűnően nyájas.)

Este igen szerény vacsora, kevés bor – pasinak nem hiányzott a pereputty, de nem foglalkoztam vele, lezuhanyoztam, és bementem a szobámba.

4 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Côte d’Azur 2. rész (Buenos Aires -1400 km)

Bobo elmegy futni, én is kikászálódom az ágyból. Lecsekkolom a telefont, kaptam-e üzenetet, persze éjjel ledobott a WIFI, hát nem egy biznisz hotel, na! Az ablakból látom, hogy takarítják a teret, ami igazából egy nagy park, ezekkel a földből váratlanul felbukkanó szökőkutakkal (van ezeknek valami saját elnevezése?), ahol este mindenféle purdék pancsoltak.
Előveszem a dán tengerészcsíkos ruhámat és a Galicza Eszter sarum, kifestem a szemem és a szám. Nézem a hajam: feltűzzem, vagy eresszem ki? ekkor jut eszembe, hogy az egész utazás elett egyszer sem mostam hajat, pedig ugyancsak leizzadtam a melegben, ennek ellenére teljesen rendben van a hajam, csak begöndörödött. De nem ám úgy, mint az otthoni (vagy akár BsAs-i) párában; nem, tök jó lett, tetszik! Készítek is egy selfie-t G-nek!
Megbeszéltük, hogy elmegyünk reggelizni. A fiúk nem jönnek – naná, nem rég érkeztek vissza a lumpolásból! Nincs nehéz dolgunk, mert mint írtam, egy ugrás az óváros. Előző este anyukám kinézett egy helyet – egy régi pékséget; igazi dél-francia berendezéssel. Persze jól tele van, szerencsére a terasz árnyékos részen jut hely. Én francia reggelit kérek: tejeskávét, croissant-tal, vajat, lekvárt és narancslevet. Micsda kenyereket kapok hozzá! Kedélyesen megreggeliztünk, de baromi meleg van máris.

A francia reggeli

A francia reggeli

Mellettünk a régi piactér, átugrunk oda. Van ott minden; halak, tengeri herkentyűk, olyan zöldségek, hogy na! És persze a turisták kedvéért provence-i árukat is lehetett vásárolni. Én is vettem pl. Camargue-i sót, levendula (és nem levendulÁS, mint Tihanyba) mézet, meg calissonokat.

Innen bevetettük magunkat az óváros zegzugaiba. Több üzletbe betértünk, magam is vettem valami indiaitól egy hosszított bordó, valódi selyem topot tangózni, meg egy nagyon olcsó oversize muszlin kendő tunikát. Bementem több vintage üzletbe is, az egyik helyen találtam egy púder színű napvászon? perkál? anyagból készült ruhát: gyönyörű volt,  művészeti alkotás. Fel próbáltam, és derékban egy kicsit szűknek bizonyult – ami nem baj, mert ebben benne volt, hogy szemrebbenés nélkül zabáltam majd’ egy hete, mindehhez nem is sportoltam semmit – hanem a dereka hosszú volt, és azért a 120 EUR nekem sok lett volna, hogy nem áll tökéletesen. A ruha amúgy az 50-es években készült, és utólag mégis bánom, hogy otthagytam. Mielőtt a szállásra mentünk volna ettünk egy fagyit, előre elkészített mini, elvihető fagyi kelyhek voltak, persze dizájn kiadásban.

Délután (ruhacsere!) a “női szakasz” felment Grasse-ba és Saint Paul de Vence-ba. Na ezek már kedvemre való kisvárosok voltak! Grasseban kevés időnk volt, megnéztük a parfüm múzeumot, ami nem volt akkora szám, de azért kár lett volna kihagyni. Utána kicsit mászkáltunk, én vettem egy üveg jázmin EDT-t (nyilván mesterségesen előállított), oszt már megyünk is, pedig én maradtam volna…

Ha megkérdeznék, mi tetszett a legjobban az utazásból, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Saint Paul de Vence! (Itt megnézhetitek, egész jól visszaadja a hangulatát) Fent van a hegytetőn, igazi labirintus, egymást érik a galériák, de persze üzletekből sem állnak rosszul. Olyan omlós, különleges kekszet vettem (meg calissont), hogy csak na! Vittem Mucusnak is ajándékba. Itt tekeregtünk egy ideig, aztán sajnos mentünk vissza, mert a többiek fürdeni akartak még a tengerben.

Én meg nekiálltam hajat mosni, és sminkelni, mert úgy terveztem, este milongára megyek! (Igen, elraktam tangó cipőt, mert kinéztem több milonga helyet is!) Felveszem a Desigual ruhámat, körmöt lakkozok. Mindenek előtt azonban ellenőriztem a telefonom. Ne innentől beindult a chatelgetés, aztán a messenger hívás, közben persze a net szakadozott, és nem csak a vacsoráról maradtam le, hanem a milongáról is, mert így muszáj  volt legalább a végére odatenni magam – elvégre ez volt az utolsó este, kishapsik is jelen voltak – úgyhogy mire végeztünk, pont annyi volt a milongából, hogy a befejezésre odaérjek. De legalább szép voltam!

Milongára készülve - ahova végül is nem mentem el

Milongára készülve – ahova végül is nem mentem el

Képek jönnek majd egyszer, most csak azokat tudom felrakni, amiket a telefonommal készítettem.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Egy kicsit apámról

Miért van az, hogy a mai napig bánt, hogy semmibe vesz az apám, hogy nem büszke rám; sőt, egyenesen gáznak tart? Mit foglalkozom ezzel még mindig, amikor annyiszor elismerték amit csinálok, amit mondok, ahogy kinézek? (Jé! Ez utóbbi fáj a legjobban: ti. hogy csúnyának tart.)
Pedig már százszor leszámoltam vele. Igen, megértem, miért lett olyan, amilyen, sajnálom érte, mint embert, de én akkor sem vagyok az, akinek lát: szerencsétlen, csúnyácska, vesztes kis kriplinek.
De hiába, újra és újra megsebez, amikor azzal szembesülök, hogy nem szeret. A gyerekeim sem szereti. Mondjuk én meg elmondtam nekik, amikor még kicsik voltak, hogy mennyit vert minket (de főleg engem), meg miket csinált, és hogy egész gyerekkoromban azt vártam, hogy kezdődjön a TV Híradó, mert akkor nem lesz semmi.
Ez azért jutott eszembe, mert láttam a fb-n, hogy Bubival és az X-faktoros unokaöcsémmel a szülőföldjére. Az enyémeket egyszer sem hívta. Ők ezt nyilván pont leszarják, de engem meg bánt. Hogy milyen hülye vagyok!
És még van képük hozzám közel álló embereknek azt mondani, hogy bocsássak meg, tegyem magam túl rajta! Nem tudom, kurvára jó lenne pedig megszabadulni tőle, de ez nem megy ám így! És már dolgozni sem akarok rajta. Épp elég hiábavaló energiám vette el. Hogyisne, még egy kudarc!
Nem mondom, a BsAs-i járaton ülve pont nem foglalkoztatna ezek a gondolatok, de legtöbször nem ekkora királyság az élet, és képtelen vagyok elképzelni magam a Chaccabuco utcai lakás teraszán
Na ilyeneken agyalok, BsAs még több, mint fél év, szóval – minő meglepi – nem sok okom van örömködni az élet felett. (Ja, meg megvan. Biztos ám azér!)

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Côte d’Azur – 1 rész (Buenos Aires -1400 km)

Reggel még egy úszás a medencében, aztán elhozzuk a kocsit a szomszéd faluból. 550 EUR-ba fáj a javítás, Dodó mondjuk még aznap átutalta a bankszámlámra az összeget.  (Már ekkor beindul útközben az ablaktörlő, mer’ hát az elektronikus vezérlővel is problémák vannak.)
Hát nincs akkora kedvem Nizzához, Provence az én helyem! Fájó szívvel pakolok be. Mennyi hely van, ahova vissza akarok térni, aztán mégsem, mert sem pénzem, sem időm nincs rá! Enyém lesz egy kicsit aztán röppen tova. (Vagyis hát én röppenek, de ebben a kontextusban én vagyok a saját világom közepe.)

Hát akkor 300 km, forró autópálya, aztán Fréjus-nél kimegyünk a szerpentinre. Sajnos előtte már megkapom, hogy Dodó miatt elcsesződött a programunk, ami jogos, mert az egyik kocsi kiesése logisztikai átszervezést igényelt. (Pl. 2 turnus, vagy csomagtartóban, hátul összepréselődve ülést, nem mertem Marseillet-t bevállalni – utóbbit igazából azért, hogy a ne essen ki idő, és tudjak mielőbb chatelni G-vel.)  Tajtékzom, mert eleve fosok ilyen utakon, pláne ha még vezetnem is kell! Pedig szép lehetett, jobbra a tenger, élet, vidámság, kékség… Ami további gondot jelentett, az a gyanús váltó volt, és sajnos a kanyargós, településekkel tarkított úton gyakorta váltanom kellett. Na és lassabban is haladtunk. Úgyhogy visszatérünk az autópályára, Bubin látom, pipa.

De csak elérjük Nizzát, a Promenade des Anglais-n megnyertük a délutáni dugót, vagy 45 perc volt, mire elértük a központi helyen található szállodánkat.

Itt mondják, hogy parkoló csak 4 éjszakától jár (mi csak 3-at maradunk), szépen menjünk a kb. 200 méterre található föld alatti parkolóházba. Ott aztán káosz, 6 emelten. Bubi eltűnik – ő is helyet keres. Ez itt maga a pokol; következetlenül mutató nyilak a szabad helyek felé, (számomra) logikátlan haladási irányok – néha két emeletet kellett lemenni, ha a kijáratot kerested), nem működő ventilátorok (ja, azt nem írtam, hogy a klímát ilyen szar vezérlő panellel be sem mertem kapcsolni – nyáron, Dél-Franciaországban; ömlött rólam a víz). Keringtek az emberek odabenn, már bőgtem, mire helyem lett. Kijőve isten tudja hol sikerült felszínre bukkannom; épp keresem a telefonomat, hogy segítséget kérjek, amikor hív Dodó, de szerencsére Mucus hangját hallom, üzenet Csipikének, hogy az előző napi infó téves volt, minden rendben. Hát bassza meg! Gondoltuk mi is! Közben találkozom Bubival, együtt megyünk a hotelbe. (Azóta sem kért elnézést tőlünk senki!)

Én Bobóval osztozom a szobán, a parkra néz, közel a tenger, azt is látom. De nekem WIFI kell, iziben! Nagy nehezen kiudvaroljuk (sírjuk) a portástól, mégis miként mehetünk rá, mert nem volt egyértelmű a belépés. (Na ja, Bobo meg viberezni akart a szeretőjével.) A vétel végig gyenge, gyakran elmegy, ha mindketten használtuk gáz volt. (Főleg, amikor képeket küldözgetett a pasijának…) Azért egy négy csillagos hotelben nyugodtan elvárhatok gyors WIFI-t…

A szállodában – miként mindenütt a városban is – hemzsegnek az oroszok. nem nagyon örülök nekik, habár valamelyest azért már képesek idomulni az adott környezethez.

“Hivatom” Csipikét, mondom neki mi van. Haha, Dodó nem mer beszélni velem! Mert Bubi mondja, hogy őket hívta, mi van a kocsival, mivel én nem veszem fel a telefont.

Gyors átöltözés – itt már nem nagyon pakolok ki. Rám férne egy hajmosás is, de ez most elmarad. Felveszem a Szép Szidónia ruhámat, szimplán feltűzöm a hajam. Még gyors chat, aztán entonces!

Tőlünk 200 méter az óváros, a régi Nizza, Bubi járt itt az olasz pasijával, kiigazodik, mi merre van. A régi piacteret körben éttermek, bárok szegélyezik, ott választottunk egy tengeri fogásokat kínáló helyet. Pezsgőt rendelünk, én kagylót eszem kagylóval. Vagyis hát rendelek magamnak egy fokhagymás-fehérboros szósszal készült kagyló egytálételt, de Bubival osztozunk egy fruit de la mer 2 személyes tálon is, amiről én csak osztrigát és némi rákot eszem. Na ja, la vida es chula! (És még a WIFI hotspotra is rá tudok csatlakozni:) )

A fehérboros egytálétel

A fehérboros egytálétel

A tenger gyümölcsei - ott figyelnek az osztrigáim! A csigákat viszont utálom.

A tenger gyümölcsei – ott figyelnek az osztrigáim! (A csigákat viszont utálom.)

Rövidke levezető séta a Promenade-on, itt már közvetlenül a tenger van alattunk, ezerrel zajlik az élet. A két fiú le is lép; másnap reggel 6-ig vissza sem jönnek a hotelbe, a tengerpart ott amolyan Erzsébet térként funkcionál, össze is haverkodtak helyi fiatalokkal – irigyeltem kicsit őket! 🙂 Mert mi nyugovóra tértünk. (Miután a net szakadozott a szobában.) Nem kell elringatni. (Bár azért nem ártana!)

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Provence – 2. rész (Buenos Aires -1700 km)

Reggel viszonylag korán ébredek. Gyönyörű napsütés, nincs még túl meleg – épp ideális egy nyugis kávézáshoz. Aha, ahogy azt én elképzeltem! A kocsi – amiről azt gondoltam, szar, de legalább megy – hát nem indult! Akkor itt szerviz. Nem tudok mit tenni. Most már itt vagyok, élvezni akarom, legrosszabb esetben Dodó – ahogy azt hetvenkedve ígérte többször is – vesz repülőjegyet. Mindenesetre, ha a háztulaj elérhető lesz, beszélni kell vele, hátha meg tudják csinálni.
Cigit keresek, de nincs – a fiatalok elszívták mind. Persze mutattam nekik, hogy vehetnek belőle, de legalább egy szálat hagytak volna. Megitták Bubi prémium borait is, amiket a pasija küldött az útra.
Felveszem hát az új fürdőrucim, és megyek úszni egyet. Istenien esett! Hárman testvérek fotóztuk egymást a medencénél, milyen jó volt így együtt! Mindegyikőnk elvezte saját önazonosságát, senki nem féltékenykedett a másikra, legfeljebb elismerte. Nem volt ott senki megmondó tekintete, nem vizslattak féfiak bennünket, mégis szépek éreztük magunkat, erősek voltunk, ahogy nevettünk.

IMG_20150715_103236[1]

Pujaut3

Tulaj megnézi a kocsit, aztán felhívja egy cimbijét, aki másnap jön megnézni.
Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, két turnusban bemegyünk Avignionba.
Már iszonyat meleg volt és rengeteg ember, nagyban zajlott a fesztivál a városban, rengeteg ilyen-olyan színház volt, még tangós előadás plakátját is láttam.
Azt hamar eldöntöttem, hogy amint lehet, leválok a többiektől, különben semmi benyomásom nem lesz a valódi városból. Uszkve fél nap, tehát nem lesz idő múzeumokra, templomokra főleg, a város részletes történelmének meghallgatására. (Anyukám hajlamos kiselőadást tartani.)
Hídra tehát felmenni (Csipikének kisbaba korában sokszor énekeltem a Sur le pont d’Avignion kezdetű dalt – gyerekként tanultam meg az uncsi francia órákon), pápai palotát kihagyni (szerintem egész napos program, amilyen hatalmasnak kinéz).

A híd alatt lustán , sárgán folyik a Rhône. Tűz a nap, máris elpilledek.

A hídfőn múzeum van, megtudom, hogy rengeteg dalt született a hídról, de ezek nem maradtak fenn, amit mi ismerünk az igazából normandiai eredetű. (Egyébként rejtély, miért ihlette meg ennyire az embereket, csak egy híd. Na jó, most már 800 éves, így már érdekes. Valószínű annak idején technikai csodának számított. Eleve nyilván nem volt híd túlkínálat a folyókon.)

IMG_20150715_160701[1]

IMG_20150715_163020[1]
A híd után irány a város – meleg van, sok turista, tömeg. Calisont hajkurászok (marcipános provence-i édesség), különleges üzleteket keresek, de nem nagyon találok. Viszont jóval kijjebb egy régi raktárban vintage holmikat árusítanak, látok is valami 75 EUR-ért egy cipőt – amelynek tervezője azonos nevű S-sel – pont az én méretem. Végül otthagytam, S. édes volt, de már a múlté…

Meg akarok inni egy pastist, vagy egy pohár bort, chatelni egy kicsit, cigit szívni, de sehol nem találtam igazán kedvemre való helyet. Bolyongok még, de már mennem kell, ne Bubi várjon már rám. Avignion nem hagyta magát. Nagyon szép hely, de valahogy nem éreztem magaménak. Az a néhány óra kevés volt.

Este valami szar helyre megyünk fel vacsizni a hegyekbe. Vagyis nem is szar, jó a pizzája, a bor is, a falu főtere, ahol az árusok már gyülekeztek a másnapi piacra. (Jó hangulata lehet aznap hajnalban!) Középen hatalmas fák, alatta asztalok, egész sok helyivel. Az egyik pincércsaj paraszt volt, és állati lassan érkezett a vacsora, de az egészek volt valami 60-as évek feelingje. (Pedig Michelin csillagos étterem is volt a faluban:) )

Utolsó provence-i napunkon Tarascon és Camargue felé vesszük az irányt. Tarascon bájos kisváros volt, végre igazi Provence, turista hordák nélkül, de nagyon sajnos szieszta ido volt, lezárt üzletekkel. Bobo nyavajgott, hogy sok a bevándorló. Nekem mindenesetre tetszett de sajna hamar elhúztunk a kényeskedők miatt. Maradtam volna még.

Tarascon

 

Bájos francia lány a tarasconi bio pékségből

Bájos francia lány a tarasconi bio pékségből

 

Camargue nem tűnt túl érdekesnek (télen nyilván misztikus lehet), és vissza is fordultunk hamar, mert a lápon keresztül vezető út csak rally autóval volt járható. (Murvával felszórt, gödrös út, időnként kiálló szikla darakokkal, 10 km-en keresztül.) Gondoltuk, eszünk legalább valami jó provence-i kaját végre, de megint nem jött össze, mert délután 4 körül meg ezek voltak zárva, gondolom úgy 6-ig. A provenc-i ínyenckedés így hát véglegesen elmaradt.

Camargue-i út - ez már nem a láp

Camargue-i út – ez már nem a láp

Én ugyan még reménykedtem egy esti Avignionban, de nem volt semmi. Helyette a közeli supermarché-ban bevásárolzunk. Az persze szinte élmény volt, mennyivel különb még mindig egy francia szupermarkez kínálata, mit nálunk egy CBA vagy akár Auchan…

Na és itt érte Csipikét Dodó telefonja. Dodó kapott egy üzenetet az unokatesójától, miszerint az egyetemi jelentkezése érvénytelen, mert nem adott be hiánypótlás papírokat. Ehhez tudni kell, hogy Dodó unokatestvérének – annak a dagadt disznónak – a lánya a felvételi központnál végez diákmunkát, tehát belelát dolgokba. Na most Dodó óbégatott a telefonba, hogy elege van a fiából, és elzavarja. Csipike ideges lett, a házhoz érve vette is elő a laptopom. Na nem az apja miatt aggódott, hanem mert most már borzalmasan szeretne egyetemre járni, és kétségbe esett, hogy az egy év erőfeszítése semmibe veszett. De sajnos a gép nem töltött túl jól, mert egy igen régi darab, na szóval Csipike elkeseredésében és dühében földhöz vágta, ami a provence-i kerámia padlón összetört. Erre én kiabáltam és sírtam, mire ő elszaladt. Ilyen pillanatban ért Dodó telefonja, aki velem is ordítozott, elmondta, hogy elzavarja otthonról, ad pénzt és kezdjen új életet Francaorságban. Én meg ott sírtam, mert senki sem találta Csipikét, mondtam is neki, hogy eltűnt, megkeresném, mert igencsak ki van borulva (komolyan féltem, hogy hülyeséget csinál), de csak vávávávává – mondta a magáét.

Képzeletitek a dermedt csendet, mindenki rémült, értetlen és dühös. (Pedig közben jön a jó hír, hogy megjavították a kocsit!) Unokaöcsém ezalatt megtalálja, és ketten beszélgetnek a medencénél. Ezért örök életemben hálás leszek C-nek.  Én most nem megyek oda. Anyukám belém diktál némi whisky-t. Megesszük a sok, búcsúvacsira szánt finomságot. Közben higgadok. Csipikét behívták kétszer is a Színművészetire, tehát a jelentkezés korrekt kellett legyen. De még valami: teljesen világossá vált, hogy Dodó el akarta rontani a nyaralást, féltékeny volt arra, amit a medencénél éreztem. Ebben anyukám és a tesóim is megerősítettek. Semmit nem éreztem. Közben a távolban G-t sem akartam traktálni ezzel – nem olyan ez a viszony!

Csipike sokat ivott, éjjel kihányt mindent. Unokaöcsém pedig ismét csillagos ötösre vizsgázott emberségből: segített feltakarítani, egy szál mosogató szivaccsal az egészet! (Reggel aztán láttam, hol vannak a takarítószerek) Dodó eltaktikázta magát, mert most másoknak is kárt okozott, elrontotta az utolsó provence-i esténket, magára haragított másokat is. Leszerepelt, egy senkinek éreztem.

 

5 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Provence – 1. rész (Buenos Aires -1700 km)

Nem tűntem ám el, csak ez a fránya meleg, meg tönkrement gép, meg egyébként is nyár; jövés-menés, mi egyebek… valahogy nem jött össze a posztolás, és hát annyira kedvem sem volt hozzá.

Jöjjön hát Provence – régi vágyam vált valóra, hatalmas érzelmi viharok közepette. (Vagyis legyen inkább eléggé nagy).

Ez egy majdnem lánybuli volt: anyukám, húgaim és két hapsi, Csipike meg a húgom fia. (Az X-faktoros – na ezt nem hagyhattam ki, azt vettem észre, hogy viszonylag gyakran dicsekszem vele :P)

Gáz indulás – 2 kocsival megyünk, húgomék szokás szerint késnek, úgy 1 órát. Ez még semmi, mert az unokaöcsémet még külön fel kellett vennünk Budán, újabb, minimum 40 perc. De elindulunk, igaz mérges vagyok. Nálam ül a két hapsi, többiek Bubi szuper járgányával. Ljuljanánál dugóba kerülünk, több mint egy órát állunk, Csipikének sikerül megríkatnia (bunkó volt), feszült vagyok, G. semmit nem tud rólam , itt meg az újabb időveszteség. Végül az utolsó szlovéniai benzinkútnál rácsatlakozom a WIFI-re, és néhány mondatot váltunk egymással – így aztán megnyugszom.

Az első estét Udine környékén töltjük, Bubi hapsijánál, én lestoppoltam a külön szobát. (WIFI rendben.) Egy cseppnyi városkában jártunk a hegytetőn: San Daniele de Friuli, na itt vacsiztunk egy luxus étteremben. A várost nem igen láttuk, de az rögvest feltűnt, hogy – bár olasz viszonylatban jelentéktelen – mégis él, és hát az ottani ízléshez mérten is kifinomult étteremmel rendelkezik.

Reggel indulás tovább, előttem 1000 kilcsi, meleg van, na meg mielőbb WIFI közelbe akarok kerülni – de persze sikerült újfent eltökölniük az időt. A Triest – Milánó autópálya halál, én már nem izgattam magam, és bérletet váltottam a legbelső sávba. (Közben Puzsért és Nemes Jeles Lászlót hallgattunk, hála Csipike letöltésének.) Mire rátértünk a genovai sztrádára, hulla fáradt voltam, az előbukkanó tenger picit sem dobott fel.

Már a francia határ közelében jártunk, amikor egy kis pihenőre megálltunk. Bobo (aki nem vezetett) felajánlotta, hogy átveszi a volánt, úgyhogy helyet cseréltünk. Erre kb. 10 km után jön egy telefon, hogy a kocsiban semmi erő, alig megy emelkedőkre, és egyre rosszabb. Ajjaj; Dodó szar kocsija, amit annyian bütyköltek már! A határ túloldalán úgyis tankolni akartam, megy telefon Dodónak, ő azt mondja húzassuk minden sebességben. Még 350 km… Unokaöcsi meglepő műszaki érzékről és empátiáról tanulságot téve (lesz még alkalma rá az út során!) navigált, így majdnem lazán Avignionba értünk. (Vagyis Avignion mellé.) Külön szerencse, hogy július 14. miatt kamion stop volt Franciaországban, így viszonylag gyorsan tudtunk haladni – ugyanis 5-ösben volt a legmegbízhatóbb a kocsi. Ja, de még azért kavartunk egy kicsikét, mert valami tanya volt a szállásunk, az Air BNB-n szerezte Bubi.

Hát amikor odaértünk, azt hittem, valami Côté Sud vagy legalábbis Maison Francaise magazinba csöppentem, mert olyan volt minden, mint a képeken! 500 éves malomból kialakított ház, gyönyörű kert, ízléses belső építészet, úszómedence, citrusok és persze ezerrel ciripelő kabócák. Komolyan, olyan hangosak voltak, hogy a kertben alig hallottam Dodót a telefonban!

Elfoglalom az ágyat, ahol még jól fogható a WIFI (konkrétan ezt az egyik galérián), szépen kipakolok, valahogy önkéntelenül úgy rendezkedek el, hogy annak is provence-i hangulata van!

Odakint cigire gyújtok, elégedett vagyok – elvégre a szar kocsit egyedül elhoztam idáig, ráadásul egyedül vezettem 1000 km-t. (Na jó, 20-at Bobo)

Szerény vacsi a kertben, mert persze a sok gatyázás miatt (ami nem a rossz kocsiból eredt) jó sokára érkeztünk meg. Megisszuk a házigazda rozéját, oszt alvás.

Képek még jönnek!

Alkonyatkor azok a citrusok...

Alkonyatkor azok a citrusok…

Pujaut1 Pujaut2

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Ez a nyár is

Hetek óta nem írtam, pedig történt egy s más. Nem volt ugyanis gépem. Csipike földhöz vágta. Már ez megér egy külön írást, de semmi kedvem hozzá.
Szóval meg volt a Provence-i nyaralás, de nem sikerült biza túl jól, és csupa siránkozás volna megint a poszt, ha meg csak a széprol írok, az hiteltelen lenne. (Ja, az új gépemen nincs hosszú ö.)
Ha lesz erom, azért megpróbálom dokumentálni, meg teszek fel néhány képet.

4 hozzászólás

Kategória: Uncategorized