május 2015 hónap bejegyzései

Korának megfelelően öltözködjön

Jaj már, jönnek mindig ezzel a korunknak megfelelően öltözködni kérdéssel! Elnézést, de ez is annyira magyar dolog, olyan kirekesztő. Megszabja, mit, mikor, hogyan – méghozzá miliméter pontossággal. Pl. 40 után semmi mini, semmi vörös rúzs. Megjegyzem, olyanok is a magyar középkorú nők! (tisztelet a kevés kivételnek.) Ebbe savanyodnak bele, ebbe az igazodásba. Mondjuk már 30 évesen elszürkülnek, hála az anyaság (na ez is egy előírásokkal teli, hosszú fejezete az életünknek, a légi-irányítási regulák ehhez képest kismiskák) áldásos hatásainak, aztán a többség úgymarad. Gondolom azért, mert attól kezdve, hogy gyereked születik, olyan szinten kiszolgáltatottá és sebezhetővé válsz, hogy nem engedheted meg magadnak azt az érzelmi plusz tehert, amit a kiközösítés, el nem fogadás réme jelent. Mert nem ok nélkül él ez a horda reflex tovább.

Ha szerencséje van, kap egy-két motiváló tekintetet, amelyek segítenek a túlélésben, de a nagy átlag persze nem kap, ők leszek majd lelkes olvasói a “jó vagyok én így is”, “fogadd el magad” női magazin cikkeknek, amelyek a kétségtelen igazságtartalmon túl inkább önigazolást erősítik. Ők méregetnek gyanakvó irigységgel minden nem “olyat”, boszorkányságot sejtenek (ez régen komoly is volt, Báthory Erzsébet esetében végzetesnek bizonyult, igaz, főrangú asszonyként őt legalább nem égették meg); mindenesetre csak rossz nő lehet az ilyen. (Vagy: “könnyű neki nincs családja, de milyen magányos is ünnepnapokon  -azon a kb. 7 darabon.)

Mondjuk nők generációi nőttek fel úgy, hogy “mindent a maga idejében”. (Mi az a minden? És a maga? Mely időről van szó?) Néhány évtizeddel korábban még voltak olyan falvak, ahol pl. egy özvegyasszony nem hordhatott, csak feketét meg más sötét színeket. Mármint ha “öreg volt”, mondjuk elmúlt 50 éves:)

48 éves vagyok, és pl. a Szputnyikból, meg a Zarából, meg Szép Szidóinától öltözködöm, ahelyett, hogy a Martha Mayben vagy a Tranzit Outletben (van még ilyen?) keresnék ruhát, egyébként meg most készül az egyedi fakeretes napszemüvegem (igen, megrendeltem végül…). Vörösre festem az ajkamat és a körmeimet, érzéki táncban akarok profi szintre eljutni, pedig a patchwork illendőbb volna (anyósom nyomatékosan mesélte, hogy fiatal asszonyk is, szép és hasznos időtöltés – feltételezem, hogy egy családos nő – sőt, egyáltalán nő – szabadidejében is helyes, ha hasznossá teszi magát). Nyelvet tanulok (jellemzően majd’ mindig én vagyok a legidősebb a csoportban), méghozzá azért, mert a jövőmet illetően elengedhetetlennek tartom annak ismeretét. Szépnek találom a testem (most rejtsem el, amikor végre szeretem?!), 50 kg alatt van a súlyom közel 170 cm magassággal (tangócipőben ezt meghaladom) és az arcm sem csúnya. Hosszú hajam van, persze egy helyes kis rövid frizura, mert 40 felett mondjunk búcsút a hosszú hajnak. Újhullámos kávézókba járok, nem készítek rántott húst, inkább elmegyek felfedezni a hetedik kerületben valami új helyet, Instagrammra lődözök fényképeket. Nem őrködöm a lányom “erkölcsei” felett, és megértem, hogy a fiam nem hajlandó olyan egyetemre menni, ahol valami unalmas, ámde kényelmes megélhetést kínáló végzettséget szerezhet. Egyebet most nem is írok inkább le.

Nem is tudnak mit kezdeni velem; jellemző, hogy inkább fiatalabbnak gondolnak. (Nem, még nem plasztikáztattam.)

Most direkt nem teszek fel képeket, hogy bizonyítsak, aki nem hiszi járjon utána!

8 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #68

Nagy restanciáim vannak tangó naplót illetően, pedig egész felpörgött az élet. (Mint ahogy korábban írtam, Dodó ezen halálra van sértve, és nem is nagyon beszél velem. Mindegy, ennyi.)
Na szóval két hete szombaton részt vettem egy női technika workshopon, amit egy argentin csaj tartott, Josip vendégeként. Hát annyit mondok, kidobott pénz volt, mert ezeket mind Judit, mind Kati óráin gyakoroltuk, és ha szabad ilyet mondanom, alaposabban. Ahhoz képest, hogy női technika volt, elég sok fiú is eljött, és a páros gyakorlatok során nagyon kiütközött a Josipék által képviselt hagyományos (milongero? salón?) stílus, míg én jobbára a nuevos műhelyeket látogatok, ami jobban is fekszik nekem. Ha belegondolok, tényleg; BsAs-ben is inkább a Bendita, Catedral, Viruta milongák tetszettek. Talán mert ez a stílus kicsit több szabadságot engedélyez a követőnek is, meg lazább, természetesebb mozdulatokat tesz lehetővé. Mindenesetre jó lenne ebben a stílusban is kicsit otthon lenni, mert most szabályosan idegesítőnek tartom a “merevsége” miatt. Jelenleg azonban úgy érzem, a nuevot kellene még jobban elsajátítani, aztán jöhet a többi. (Annyit mégis csak ért a workshop, hogy ezt felismertem:)

Hétfőn pedig beugrottam egy milongára, de tényleg csak beugrottam – fogorvos után; – úgy hirdették, hogy itt aztán nincs kasztosodás, táncolnak kezdőkkel, meg cimbi mindenki – de persze kasztosodás volt. Ennek ellenére egy percig sem árultam petrezselymet, igaz csak egy órácskát maradtam, ami 3 és fél tandát jelentett. Ebből másfelet K-val táncoltam, megint kényelmetlen volt vele – rá kellene hangolódnom, lehet, akkor jobban menne. Azért így is jól éreztem magam, viszont a táncaimmal nem voltam elégedett.

Kedd K-ék, nyomtuk a soltadakat, most egy kicsit jobban mentek, de ha nem Ali volt a párom, rendszerint nem tudtam rendesen befejezni. T. szerint túlságosan sietek a végrehajtásnal. Volt, amikor direkt lassan kellett csinálni, na és akkor szimplán elvesztettem az egyensúlyom, és kapaszkodnom kellett – egy szóval bénára sikeredett. Eléggé le voltam törve.

Szerda Juditékkal – nagyon kevesen voltunk. Szerencsére R megint páromul szegődött, de most nem ment jól. Boleók voltak terítéken, L. sokszor kijavított, miként Judit is. Engem főleg a lábfej tartásom zavart, L. beállította, de valahogy nagyon nem éreztem, görcsös voltam, úgy éreztem, mintha teljesen külön életet élne ez a testrészem. Ennek ellenére rengeteg hasznos dolgot tanultam, amik az otthoni gyakorláskor, illetve a prácticán eszembe jutottak, így tudom csiszolni a mozdulataim. (Pl. súlylábat enyhén behajlítani, vezető fordítson el 90 foknál jobban, illetve figyelni, hogy meglegyenek a pivot-k, ne emeljem annyira a lábam, térdeket zárjak a projekció után… nem kevés dolog, de gyakorlással működik! Mindenesetre most nem ölelgetett R. az óra után, gondoltam is magamban, hogy na, ez sem táncol velem többet! A csütörtöki prácticán viszont gyakoroltam ezeket a partneremmel, és kicsit megnyugodtam, hogy talán mégsem vagyok annyira reménytelen eset.

Legközelebb most szerdán volt órám megint Juditéknál, az aznapi téma a ganchok voltak, iszonyú jó óra volt. Mindig egy kb. 15 perces technikával kezdünk, és már azokból rengeteget lehet tanulni, meg gyakorolni őket otthon:) Sokan voltunk – mondjuk R. szerintem inkább nem jött el, nehogy táncolnia kelljen velem, de sebaj, mert ott volt J. B-éktól, és vele táncoltam. Mivel sokat kihagyott, elég gyakran kért segítséget L-től és Judittól, de tök építőjelleggel és alázattal állt az egészhez, nagyon pozitív volt, és jól együtt tudtunk működni. Én úgy éreztem, könnyed vagyok, és nagyon élveztem ezt az állapotot. L. többször velem mutatta meg J-nek, mit, hogyan kell csinálni, na és persze megint megállapítottam, hogy egy argentinnal könnyebb minden:) (Amikor Judittal mutat be valamit, hát az maga a tökéletesség, olyan összhangban vannak! Mondjuk a szívem majd beleszakad, mit nem adnék ilyen érzésért, kapcsolódásért!) Egyébként fantasztikus, mennyit tanulok egy-egy órán is – ezért érdemes bármilyen kényelmetlenséget kibírni, mert nagyon megéri az árát! (Juditról mindig is tudtam, hogy jó tanár, és emberileg is nagyon közel áll hozzám, igazi példakép – az útja, fejlődése, hozzáállása. Nagyon jó beszélgetés jelent vele meg a Barrio honlapján.)

Csütörtökön volt az utolsó prácticám a partneremmel, merthogy elmegy külföldre. Rosszul sikerült ez a napom, és szerettem volna élvezni a szép mozdulataimat. Na ebből nem lett semmi! Szimplán macskajancsi vezetéssel, rossz technikával vezetett A., bizonytalan volt, és ezzel tönkre tette az én táncomat is. Kérdeztem, fél-e tőlem, mert tudom, hogy jégkirálynő vagyok, és rájöttem, hogy ez frusztrálja a partnereket. Például tánc közben szimplán elereszt. Hát így nehéz tangózni! Erről beszéltünk közben, de szegény láttam, hogy rosszul érzi magát. Szerencsétlenül leállt, nem tudtam, mit akar – gondolom időt hagyni díszíteni, de ez rendszerint annyira rosszul jött ki, hogy csak topogtam. (Amúgy hiányzik nagyon a tükör, mert nem tudom ellenőrizni magam.) Mindehhez valami szar lassú zene szólt, ki tudja hanyadik alkalommal ugyanaz! Szóval a sírás szélén álltam, közben szállingóztak a kezdő órára, és néztek bennünket, amit bevallom, élvezni szoktam, de most nem igazán volt mit. És belém hasított, hogy nem hogy nem fejlődök, de méltatlan helyzetbe is kerülök. Nem gonoszságból, vagy nagyképűségből, de arra gondoltam; jó, hogy vége, mert ezek a prácticák már csak időt rabolnak tőlem. Nekem most több kell a fejlődéshez. Lehet, hogy kíméletlen vagyok, de helyettem senki nem keres jobb partnert, aki mellett fejlődhetek. És valahonnan beugrott Marina Anissina, akiről szintén az a hír járta, hogy milyen hárpia – feltételezem, küzdött és ment előre a saját sikeréért akkor is, ha másoknak ez nem volt jó. (Emlékszem, anyósom is mondta valami műkorcsolya gálát nézve, hogy mennyit vegzálja azt a szegény fiút – mármint a partnerét.) Nem volt szerencséje a partnereivel, bajnokként egyedül maradt, és amikor partnert keresett, csak egy ember válaszolt neki: Gwendal Peizerat. Jól is tette! Szóval van ilyen, nem kell alább adni. Akkor sem, ha nem vagy már épp fiatal…

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Legrosszabb hét

A laptop töltőm tönkrement, úgyhogy telefonról írok. ( Már ez is ugye.)

Sok tangó, de kivétel nélkül mind szarul megy. Erről azonban később.

Rossz volt a spanyol órán. Mert csak.

Dodó paraszt egész héten, nem szól hozzám (tán csak nem járt itt???)

Pénteken fél hétig azoptam a munkahelyemen. Jött a héten egy kisegítő csaj, aki 4 órában átveszi tőlem az admit (számlák, stb.), de valamiért idegesít + egy csomó időm elrabolja. Szóval túlora. Amikor 5 óra után kédezek valmit a főnökcsajtól, ír egy lebaszólevelet, hogy benne voltam a vonatkozó üzenetben én is, neeeem? Attól tartok nem – írok vissza én. Ja, hát tényleg, elfelejtett rátenni.  És még csak állást sem kerestem a héten.

Jövünk szombaton anyóshoz, kapom az oldalvágásokat. A kulcsszavak a ‘tangó’ (ha tudná, hogy egyelőre több szenvedést okoz) ‘család’ (ebben ugye megbuktam, de leszarom) na és persze a korom (helyben vagyunk).

Csupa kudarc, bántás, nyomásgyakorlás  – elfogy megint az érzelmi munició. Kezdek összeroppani, G üzenetei tartják bennem a lelket, pedig nem szabadna erre hagyatkozzak. (Sose bízz egy argentinben! Kicsit se, semmit. ) Kár volt, mert azt írta, nem tudja, mikor jelentkezik legközelebb. Megmondom én: soha.

Szomorú leszek. Főleg, hogy megint besétáltam a csapdába, és tudom, hogy újra nele fogok, de ettől még lehetne nagyon jó. A probléma az, hogy újra és újra össze kell magam rakjam a saját cserepeimből. Na az a keserves!

8 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #67

Húzós egy keddem volt! Spanyol, utána meg tangó, és semmit nem ettem! A spanyol jó volt, normálisnak tűnik a csoport is, de két szinttel lejjebb folytatom, szóval valamit félreértettem, de nem baj, mert így én vagyok – egyelőre – a legjobb. 😛 Majd meglátjuk.

K-ék óráján szimplán szar voltam, mindjárt az elején megint lebukott Ali, sok csajjal táncol (ki gondolta volna?), ami nem baj, de az egyik egy erőszakos picsa, és már szervezkednek a szerdai nyári órákra, mindenesetre jeleztem, hogy én is járnék, de nem is mindegyik érdekel, azokra menjen a másikkal. Sokat lamentáltam Ali miatt, de hát vezető hiány van, és nyárra főleg nehezen találok mást. Órán még mindig boleok és a piruett. Egymással szemben, vagy vezető követőnek háttal verzióban. Ali sem vezette jól, én meg szintén rossz technikával csináltam. Amikor T megpróbálta velem, és újra meg újra nem sikerült, majd elsírtam magam. Ezt ő is láthatta, mert aztán – egy párcserénél – végül megcsináltam, akkor nagyon megdicsért, pedig elég darabos volt az is. Nem voltam  feldobódva, de tudom, hogy a továbblépést gyakran egyfajta krízis előzi meg. Az ember ugye azt hiszi, mennyi mindent is tud, aztán közben dehogy, és ilyenkor helyére kerülnek a dolgok, mert előbb-utóbb elfogadja, hogy sehol nincs még, és elkezd építkezni. Az is segít, hogy azért magam is tapasztalom a fejlődésem. Jó példa erre Z. akit többször említettem. Nem szerettem táncolni vele, olyan szerencsétlennek éreztem magam, most pedig tessék, párcserekor egy ideje nem gond! A CI honlapján van amúgy egy jó írás, éppen arról, hogy néhány kis dologba kapaszkodva lehet túlélni és onnan továbblépni.

Szerdán kimondottan szorongtam egész nap. Mi lesz Juditnál és az ő sztár (de tényleg az!) partnerénél. Egyedül leszek, milyen szint lesz, nem leszek-e kevés a milongához. Mert hogy milonga óra volt. És kivel táncoltam? R-rel, aki a mumusom volt; csak szép és fiatal lányokkal szeret táncolni, és lehetőleg jókkal, és undok azokkal, akik ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg. Igaz, ezen az estén kinézetre nem nagyon volt jobb nálam (na jó, talán egy, de az párral jött), úgyhogy rögtön odalépett hozzám. Az eleje prímán ment, könnyed volt a sétám, büszke voltam a jóképű partneremre! Ja, azt nem mondtam, Ali ott volt az erőszakos csajjal (ő meg sunyi), úgyhogy méginkább elégedett voltam! 😛 Mentünk a komplikáltabb megoldások felé, egyszer odalépett L., Judit partnere, hogy megmutassa velem, hogy kell a vezetőnek lépnie, és szerencsére jól le tudtam követni. (Azért izgultam ám, mégis olyan, mintha egy színiskoláshoz mondjuk Brad Pitt odalépne, hogy akkor megmutatja, milyen legyen a jelenet.) Na, innentől megnyugodtam.

Párcserénél viszonylag hosszan maradtam Alinál, mert ő jutott, nem is volt béna, de azért J. odament hozzá, hogy magyarázzon, addig L megint táncolt velem, és amikor megállt, elismerő hangon közölte jól a szemembe nézve, hogy “Good!” Hú, de örültem neki! Jött még volt egy párcsere, elég jó pasi jutott, kár, hogy szájszaga volt. (Ezt egyébként sok vezetőnél tapasztaltam – Budapesten! Miért nem figyelnek erre?) Na ő már kevéssé volt jó, és próbálkozott hibáztatni, de rá sem hederítettem a “sikereim” után. Aztán vissza R-hez. Ekkorra már nagyon fáradt voltam – előző napi koplalás, nehéz nap + aznapi tejeskávé, 3 db keksz bevitel – kissé elerőtlenített, na. R közeltartásra vett, de volt, hogy így is elvesztettem az egyensúlyomat, a dupla normál tempónál is a dupla tempó rövidebbjeit léptem, de Judit megdicsért,én meg időnként magamra szóltam, hogy szedjem magam össze! Így is voltak élvezetes pillanataim!. A végén R. hosszan ölelgetett,olyan aranyos volt, imádtam érte. (R. nem magyar.) Legközelebb jó volna vele táncolni megint, de nem élem magam bele, főleg, ha jön valami fiatalabb pipi.

Nagyon jól esett az óra, annyira örültem a tegnap után! Ja, G. nyomult chaten megint, de nem volt erőm sokat fecsegni vele, meg Dodó is féltem, hogy figyelget. Judit és L. gyönyörű pár!

A csütörtöki práctica eléggé közepesen indult, de aztán egész jó lett, sokat díszítettem, igyekeztem az utána következő órára érkezőket elkápráztatni, figyeltek is. A piros virágos átkötős ruhámban voltam és a BsAs-ben (2013-ban) vásárolt piros-fekete Liber Tango cipőmben, vörös rúzzsal a számon. (És ott figyelt a padon a piros-fekete Laoni táskám is!) Élveztem, hogy én vagyok, dögös vagyok! Viszont meg kellett állapítsam, hogy hiányoznak a technika órák. A boleokat szarul vezette A., de én sem feltétlenül kapcsoltam időben, és nem minden adornot sikerült jókor vagy elegánsan, vagy spontán megcsinálnom. Többször modorosra sikerültek. Erre tegnap látom a fészen, hogy jön egy csaj BsAs-ből Josiphoz, és női technika workshopot tart, úgyhogy jelentkeztem, és el fogok menni. Utána meg Stylewalker Night-ozom.

Egy kis milonga zene:

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #66

Kedden úgy tangóztam, hogy előtte ugye meggyötörték a fogam – pontosabban a helyét – de mivel még tartott a fájdalomcsillapító hatása, nem volt probléma a tánc. Boleok mentek, különféle verziókkal, Ali nem volt rossz, és sok dicséretet kaptunk. Hanem párcserénél volt egy csalódásom – egy régi milongeróval, többször felkért már, de most idegesítően modoros volt, macskajancsi mód vezetett (mint oly sok Mo.-i vezető) és a kipörgetésnél jól lekönyököztem a fejét. Pedig alig vártam, hogy táncoljak vele! Közben G-vel folytatott chatre gondoltam; mi tagadás, fel voltam villanyozva egy kicsit. A megpördítéses elemnek megint elfelejtettem a nevét, de a lényeg: a legtöbben félnek végigvezetni (vagyis megfogni), ezért hamarabb megállítják, amiből viszont nem lehet rendesen továbblépni, és ennek az az oka, hogy attól félnek, hozzáérnek a nő melléhez. Az argentinok ettől nyilván nem féltek, mert ez tényleg egy pillanat csak, és nem muszáj, csak becsúszhat. Itt már megint előjön az itteni kissebbségi érzés a pasiknál: egy ilyen mozdulatból esetleg kiderülhet, hogy a nőnek ez nem tetszik (nem fogja szóvá tenni pedig), és akkor jaj, összeomlik az amúgy is ingatag egócska. Na most egy dél-amerikainak ez eszébe sem jut. Persze a visszautasítás ugyanúgy szar nekik is, de nem reszketne tőle előre (én legalábbis úgy láttam), bátran kimutatják, mit éreznek: szorosan ölelnek, bámulnak, és nem félnek attól, hogy mondjuk egy enganchenél érzem a férfiasságukat. Ráérnek szarul érezni magukat, amikor szar nekik. Nincs bennük a nem vagyok elég jó érzés. Amikor kérdezik, mi más ott, hát ez!

Csütörtök ugye nehéz napnak ígérkezett: práctica + órák Juditékkal. A práctica először döcögősen ment: gyatra ölelés, komplikáltabb, de a partnerem tudását meghaladó, rosszul vezetett lépések, ráadásul eléggé sokan eljöttek gyakorolni. És annyira én sem voltam ott. (Viszont igen jól néztem ki – belegondoltam, a Dorrego-milongán voltam ebben a szerelésben utoljára… :P) Este én mentem egyedül Juditék órájára, úgyhogy nem tartották meg, csak beszélgettem J-vel. Mesélte,mennyire kiközösíti őket a magyar tangóelit, pedig a partnerét tényleg a legnagyobbak között tartják számon, a fellépéseikből is látszik. Olyan aljas dolgoknak voltak/vannak kitéve, mint pl. fenyegetések, mindez szakmai féltékenységből. Mesélte, hogy BsAs-ben a partnere barátai – noha persze árgus szemekkel figyelik a másikat ott is (naná, ott sem angyalok) -, bemutatják egymásnak, mit tudnak. Mesélte még, hogy bánt el vele B., meg más nem túl szimpi dolgokat is. Noha nagyon el volt keseredve, mondta, hogy ő most nagyon boldog; látszik is rajta. Legszívesebben visszamenne BsAs-be, de a partnere (ő egyébként nem szimpi) most már csak azért is meg akarja ezeknek mutatni.

Ja, és mondta, hogy szerinte menjek a haladó órára, de nekem akkor spanyol van, úgyhogy csak júliustól, addig a középhaladót látogatom. Ők augusztusban visszamennek, remélem nem sokkal én is követem őket.

Mindenesetre így a tűztől távol is érzékeltem, mennyire belterjes és főleg kirekesztő közeg ez, de nekem már semmi kedvem részese lenni. Megtanulom, amit lehet, elveszem, kihasználom, azt pá! Főljetek a levetekben és higgyétek azt, hogy számítotok valamit. (Istenem, mennyit fikázzák BsAs-t megjárt magyar bloggerek az ottani milongákat meg tanárokat. Tudjátok, abban a kénytelen elismerni, hogy vannak nagyon jók, na de úgy általában és bezzeg nálunk.)

A dal, amit G. küldött, és J. is sokszor nyomta az óráin:

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Foghúzás és G.

Tegnap kihúzták a fogam, ami nem volt épp kellemes, de ki lehetett bírni. Utána lekapirgálták a csontot is – na, az már neccesebb volt. Mindez panoráma röntgenestől, konzultációstól (f.om kérte) 29 rupákba fájt – még jó, hogy az egészségpénztári megtakarításomból ki tudtam fizetni. (Implantra gyűjtöttem.)
Amíg várakoztam, felraktam a fészre, hogy hol vagyok éppen, és aggódom. Tök jól estek a biztatások! Elsőként mindjárt G. BsAs-ből, hogy majd tangózunk. Otthon láttam, immáron privibe írta, hogy amikor megyek, vár a reptéren, ha így akarom én is. Pont rohantam volna tangóra (mert azért azt nem hagytam ki), és válaszoltam, hogy fogok neki írni, de most mennem kell. Még küldött is egy feltartott hüvelykujjú like piktogramot. Na most lehet, hogy valami helytelen igeidőt használtam (fasz se fog utánanézni), de hajnalban (nála kb éjfél) tájban ezt a dalt küldte. Arról szól, hogy amikor elment a bánatosan búgó fószer nője, úgy köszönt el (ti. a nő), hogy hamarosan visszatér, ám hiába várja iszonyatos szenvedések közepette, tudja, hogy nem fog jönni többé, de ő várni fogja akkor is. Amúgy mondjuk nagyon szép dal.
Éjjel alig aludtam, annyira fájt a fogam, és sokat gondoltam rá, erre ilyeneket üzenget…, hát én meg visszaírtam, hogy márpedig de, tudom, hogy így lesz, mert amit akarok, azt véghez viszem. (Kivéve a gyevi bírót…:) ) Azóta semmi, pedig valami ígéreteset még írtam neki a végére, de azért sem nézem meg, mit. Nem akarok pszichológust játszani. Én pl. egyáltalán nem számítok arra, hogy találkozunk, nem miatta fogok visszamenni.Persze ha igen, úgy is jó, ha nem az is. Na de most pont ez hiányzott nekem!
A napot el tengtem-lengtem, fájt a fogam, fejem, tegnap óta semmit nem ettem, és hányingerem volt a jódos gyógyszercsík ízétől. Ráadásul az egyik szemem is begyulladt kicsit.holnap már legyen jobb, mert megyek prácticára, utána meg Juditék órájára, ahol nincs partnerem, tehát jó lenne normálisan kinézni. Na de előbb ki kell bírjam ezt az éjszakát…

J. a FB-on közzé tett egy rövid írást, amelyben visszatekint a kezdetekre, ahonnan most jó magasra jutott. Tényleg micsoda utat tett meg, minden elismerésem. (Na ő egy nőidol nekem!) Kívánom, hogy jó sokáig ilyen boldog legyen!

Dodó rendes volt! (Nincs kedvem lekopogni.)

Ui. egy vajas zsemlét és egy fél kiflit lenyomtam, Dodó vágott sonkát nekem. (Kivételesen. Voltak benne háj-csikok.)

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Ünneprontó poszt

Jelképesen szitává lövöm azt, aki még egyszer elkezd azon olvadozni, hogy ez a Katalin hercegnő micsoda egy anyuka és NŐ!
Egyik kretén rokonom, kirakott a Facebookra egy tudósítást (attól tartok BBC, de akkor egy világ omlik össze bennem), magam sem értem miért, de rákattintok – pedig sikítófrászt kapok az angol királyi családtól – és látom, feltárul benne egy ajtó, amelyen kilép a hercegnő egy újszülött babával a karján és a két kommentátor (egy férfi meg egy nő) sipítozva lelkendeznek, hogy ez már döfi, csak néhány órája szült, de nem látszik ám rajta – így kell kinézni kérem! Ti, mezei anyukák, akikből 9 óra oxitocinos gyorsító után kinyomták a babát, görcsök alatt könyékig kotorásztak bennetek, felszíjazott lábbal toltatok, miután vajúdás alatt max. az oldalatokra fordulhattatok, és lebasztak benneteket mindenért (Csipike), avagy jött, mint a gyorsvonat, de az oxitocin akkor is kellett – szét is szakadt a méhszájad (Mucus), kinyomkodott placenta, szétvagdalt, majd összetoldozott gát (ha peched van, méhszáj is) – ti nem járkáltok mosolyogva, mert a vérveszteségtől alig álltok a lábatokon még másnap is. Szemeitek alatt karikák, a hajatok összetapadva – már ami megmaradt még, szátok kiszáradt, szemeitek megtörtek, a klotyóra alig bírtok még másnap is kimenni.

Na most megkaptátok a példaképet, mint átlagnő az anorexiás modell kislányokat! Jól készüljetek fel, mert eddig is beszóltak nektek, hogy ne hagyjátok magatokat el (vö. a terhesség nem betegség), de most már fittnek és szépnek is kell lennetek, ha szorult belétek némi önbecsülés. Már hallom, hogy felhördülnek, hogy ugyan kérem, rémeket látok; de nem hinném. Mert ááá, nem kívánjuk, hogy lányaink modell vékonyságúak legyenek, a középkorú nők plasztikáztassanak, de elég csak a bezzeg, és máris megvan a manipuláció, amely pillanatok alatt elvárássá terebélyesedik.

Mondjuk nem lesz kéznél fodrász, sminkes, eleve odafigyelést és empátiát sem fogtok kapni szülés alatt, ami máris hatalmas mínusz, durva személyzet vesz majd körül. A kórházból hazatérve nem sok segítségetek lesz a baba ellátásában. Feltételezem, a hercegnő komplikáció nélkül, sőt, kimondottan könnyen szült, de ez mostantól elvárás lesz, és nagyon sokan erejükön felül próbálnak majd megfelelni.

Végiggondolhatta volna Katalin. Mert ahogy a kék eljegyzési ruháját, hát ez is utánozni fogják majd, nyilván csekélyke sikerrel, és majd eggyel több okuk az inkompetencia érzésre, mert amúgy is ekézik ezerrel a kismamákat.

12 hozzászólás

Kategória: Uncategorized