április 2015 hónap bejegyzései

Hétvégi jövés-menés

Az a jó, hogy a héten csak három napot dolgozom, a csütörtököt ugyanis kivettem, mert az unokaöcsém ballagása lesz, másnap meg Veszprémbe megyünk Dodó unokahúgáéra. Ma nem mentem tangózni, mert Ali nem tudott jönni a haladó órára, a középhaladóra meg én nem értem volna oda. És a családi esemény miatt a csütörtöki prácticára sem tudok menni, szóval ezt a hetet buktam. Most éppen tökre éhes vagyok, alig tudom megállni, hogy ne egyek; Dodó persze azzal élcelődött, hogy már mindenkinek szólt, hogy majd megláthatják, milyen borzalmasan nézek ki. Na de BsAs óta egyáltalán nem hiszem, hogy olyan szörnyen festenék, úgyhogy bekaphatja.

Ez a hétvége úgy indult, hogy szombat hajnalban jött haza Csipike Krakkóból, és valami fél öt körül telefonált, hogy Fótnál jár a busz, pedig reggel hatra jelezték az érkezést (az is szopóág). Úgyhogy felrántottam magamra valamit, és téptem a Népligethez. Hazaérve Dodó készülődött, mert mennie kellett a Balcsira, én meg visszaaludtam egy kicsit, de aztán felkeltem, és jól bezábáltam vajas-lekváros kalácsból, olvasva közben a BsAs érdekes helyeiről szóló könyvem (ez a programom minden szombat reggel), aztán visszafeküdtem, kicsit spanyoloztam, végül elmentem piacozni, és mire megérkeztem, már vinnem is kellett Csipikét felvételizni (Színművészeti első rosta) a Műegyetemre. És ha már Dél-Buda, akkor gondoltam, megebédelek a Tranzit Artban, végül csak egy málna turmixot ittam, de élveztem a kiülősdit, meg hogy megnéznek az emberek. Beburkolóztam a BsAs-i kardigánomba, és a Mi Casa-t olvastam. Gondoltam, utána eszem egy fagyit az Etele téren, de akkora sor állt, hogy gyorsan eszembe jutott, milyen szép sovány akarok lenni a ballagásokra, így inkább hazatéptem, és otthon ettem medvehagymát meg szabadföldi rukkolát vajas bucival. És rosszul lettem, hajnalban muszáj volt meghúznom a páleszes üveget (fujj!) Ez főleg azért volt gáz, mert másnap reggelre megbeszéltük egy barátnőmmel, hogy együtt reggelizünk.

Szerencsére elmúlt, mi meg beültünk az Á Table-ba, dumáltunk, utána sétáltunk a környéken (Zsidó-negyedben), ami nekem mindig BsAs-t juttatja eszembe, mert a Rumbachban vettem meg a jegyem a Weco-nál, mikor először utaztam ki, utána emlékszem ittam egy kávét a Printában, és este vettem szintén nem messze onnan az első tangó leckém, de erre volt az első (nem éppen jól sikerült) milongám is. Ezt mondjuk szerintem többször is megírtam, de sebaj. Délután Mucust vittem az Örsre, mert mentek meglátogatni a régi dráma tanárukat. Szegény kislányt totál kiközösítette az osztálya, és ha nem erőlteti, nem szólnak, mikor és hol van a találkozó. Sok idióta kiscsaj! Azzal imponálnak Mucus egykori legjobb barátnőjének, hogy Mucust ekézik. Írtam, hogy felvették oda, ahova nagyon szeretett volna menni? Az egyik alter gimibe. Na és még átmentem anyukámhoz, és megbeszéltük, hogy vele és a húgaimmal megyünk Provence-ba, de nekem ez most nem hiányzik, mert totál le vagyok égve, és erre megint spórolhatok – hát unom már, vennék egy-két dolgot magamnak, a fogaimról ne is beszéljek. Hát nem is tudom… Ott is bezabáltam a túrótortából, és tegnap is ettem egy kis paradicsomos pennét, mert futni voltam. De ma és holnap nehéz nap lesz.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelsben #65

Kedden megint technika órával kezdtem. Még mindig a boleokat szedtük ízekre, s azt gondlom, ezt nem lehet lehet eleget gyakorolni, mert folyton az volt az érzésem, hogy béna vagyok nagyon. Voltak páros gyakorlatok is, én A-val voltam, aki mindig fölényeskedő volt B-éknál, folyton olyan képet vágott, mint aki kegyet gyakorol, hogy táncol velem. De én még nem vesztettem el teljesen a BsAs-ben megszerzett önbizalmam (ma történetesen jó adagot éreztem is belőle), és ignoráltam, mondjuk normális volt, de azért elkezdte mondani, hogy nem jó, amit csinálok, mivel azonban ő is rosszul tudta,mi a feladat, nem tudott “kibontakozni”. Viszont a gyakorlatokat meglehetősen jól hajthattuk végre, mert K is és T is többször felkiáltott, hogy nagyon jó. (Olyan fejtartásom volt, mit egy versenylónak:) ) Lesz mit gyakorolnom idehaza: előre boleonál lábat kicsit előrenyújtani, majd a visszahúzás energiájával felcsavarni, Jaj!
Az utána következő órán megint volt Vals, boleokkal tűzdelve. Ali jó volt. Két párcsere OK volt – a nagydarab ukránnal biztonságban érzem magam valahogy -, a harmadik K. volt – igen, akivel a múltkori milongán olyan jót alakítottunk, de most nem volt jó, és a végén mindenki előtt feltette a kérdést, hogy nem akarja megnevezni, ki volt az, de nem tette le a lábát, amikor ő akarta. Nagy röhögés, de én nem voltam hajlandó zavartan mosolyogni, hanem dühösen néztem, hogy szégyellje magát, persze inkább elkerülte a tekintetem, én meg leszartam a továbbiakban. Tudja kivel szórakozzon! De K (mármint a tanárnő) elmondta, hogy Ö  csinált valamit valószínű rosszul. LOL! A végén a tengely körül kellett a lányokat megforgatni, és nagyon meg lettünk dicsérve. Ennek örültem, de kicsit rossz szájízzel távoztam. A megpörgetésről E. jutott eszembe a Virutából, ahogy az ölelő karjaiba érkeztem vissza… az egész célratörő játékra, és hát elég szörnyű volt a kontraszt a jelennel,
Ma práctica volt, a partneremmel dumcsiztunk BsAs-ről, kíváncsi volt, mitől más. Az elején gyengus volt, aztán jókat vezetett, én meg gyakorolhattam a dísztítgetést. A kezdő órára érkezők meg bámultak minket. Ez meg olyan jó érzés!
A gyakolás közben egyszerre csak megjelent Ali! Persze sunyi volt, meg is szólítottam a práctica partnerem előtt, hogy minő meglepi, bárhová megyek, mindenütt feltűnik:) Sunyi.
Hanem a partner kérdést nagyon meg kell oldjam. Ali ezek szerint kifelé kacsintgat, a prácticás is több vasat tart a tűzben (ami mondjuk OK), de főleg júniustól hónapokra külföldre megy. (Mondjuk asszem akkor nincs már práctica.) De a magántanár is tervben van.

A  G egy nagyon szép története írt FB-ra egy dallal kapcsolatban, majdnem megkönnyeztem meló közben. (A dal) egy régi óráról szól, amelyet hősünk az apjától kapott, gyerekként játszott vele, de most 4 koszos pezóért eladja.

Buenos Aires, me haces falta!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Nem hagytam ám abba az itthoni tangó tanulást, csak nem volt sem kedvem, sem időm, sem energiám írni róla. A múlt hét már homályba vész nekem, úgyhogy az nem kerül dokumentálásra. Kedden technikán és normál órán is voltam, de ez így együtt nagyon sok, a végére iszonyúan elfáradtam. Előbbin boleokhoz bontottuk szét és gyakoroltuk a disszociáció és pivot technikákat, csípőmozgdulatot izoláltunk. Rettenetesen elfáradtam, és jól beledagadt a szandálomba a lábam. Kéne valami gyakorló cipőt beszereznem. Utána vals óra volt. Ez is egy tangó műfaj, keringő jellegű zenére, de nem tudom elmagyarázni, mi a különbség. A táncban szerintem nem sok, persze mondják, hogy de, és az igenis más, szerintem viszont csak mesterséges parasztvakítás az egész, én mindig ugyanúgy táncoltam, mint a sima tangót. Ali elég jól vezetett, ez párcserénél derült ki. Sok párcsere volt. Van , aki azt hitte, hogy fasza, és előre mondta, mit lépjek, picit el is bizonytalanodtam, aztán gyorsan összeszedtem magam, hogy no ezt azért nem! Többször leírtam az elmúlt hetek során is, hogy van hova fejlődjek, de nekik is. Együtt kell dolgozni, nem a másikon kompenzálni, ha valami nem megy! Mindezek ellenére Ali idegesített, a közeltartásban utáltam az ölelését, majd’ elsírtam magam, annyira hiányoztak a BsAs-i férfiak! A végén szinte folyamatos párcserében voltunk, azt nagyon élveztem, csak hát a fél 8-tól 10-ig tangózásban nagyon elfáradtam! Másnapra milongát terveztem be. Most ütni a vasat, amíg tart a BsAs-ben szerzett önbizalom. Itthon előbb-utóbb úgyis elveszik! Ali vonyított is a keddi óra után, hogyha nem megyek akkor ő sem – nyilván nem mer felkérni senkit, de megmondtam neki, hogy mással is táncolni akarok. Másnap aztán ott volt E is., mondtam, táncoljanak, addig leültem, de szerencsére felkért egy német idős és nálam alacsonyabb fószer, nem mondanám, hogy túl jól sikerült, de megúsztam nagyobb bakik nélkül, ami figyelembe véve a csekély létszámú táncoló párt, elég feltűnő lett volna. Utána jött Ali;viszonylag jó volt, persze sikerült eltorlasztania a többieket most is, csak szerencsére sok volt a hely. A tanda végén lépett, azt mondta, még az éjjel utazik, de szerintem jól megijedt, amikor mondtam, hogy nem akarom, hogy a szoknyámon üljön egész este. Leszarom. Most is ott sunnyogott, hogy odajár E-vel Andiékhoz. Jaj de nagyon gáz! Annyira nem méltó partnerem! És persze örülnöm kellene, hogy van, mert a magyar férfiak nem táncolnak, és a nem túl nagy számú kivételtől eltekintve tényleg a lúzere jön csak, aki jobb esetben kinövi magát, de én már akkor sem tudok örülni. Egy feltörekvő középhaladónak ez már nem elég, sőt; akadályozza a továbblépésben. (Pedig rendes cipőt használ már!) Volt még két táncom. Az első S. bácsi, aki mindig kioktatott, de most agyon dicsért, hogy mennyire haladok, és jó is volt a tánc vele. (Azért persze egy utasítás becsúszott, de már más alkupozícióban vagyok én is!:) ) És végül, de nem utolsósorban: K. Azt mondta, amikor felkért, nem biztos abban, hogy akarok vele táncolni, mert olyan pókerarcom van. Ez már igaz, nem is tiltakoztam. K. volt az, aki a BsAs előtti utolsó milongámon a végén felkért , és úgy rángatott, hogy rongybabának éreztem magam; de nem izgatta. Na most is elkezdte, de én igyekeztem lekövetni, és majdnem sikerült is, leszámítva egy-két téves értelmezést, amikkel meg én nem törődtem. A tanda többi részén engedett a közeltartásból, és így már nekem sem jelentett gondot a követése, mi több, nagyon élveztem, és szemmel láthatóan ő is. A végén még fel is kapott és a térdére ültetett! 😀 Hatalmasat nevettünk mind a ketten, még a fejét is magamhoz szorítottam! Tisztára show volt! Na gondoltam, fejezzük be így az estét! Utána még az öltözőbe is utánam jött, hogy tök jó volt! Csak nem csatát nyertem?! Utána elégedetten cigiztem a langy meleg Bem rakparton. Másfél órát sem voltam ott, elég sokat táncoltam, jókat is. Másnap állásinterjúra kellett volna menjek, ezért lemondtam a prácticát. A cég meg az interjút! B.meg, pedig hajlandók voltak este 7-kor fogadni, és valahogy olyan ígéretesnek tűnt. De ez már egy másik történet. http://www.youtube.com/watch?v=bky1-eEoIh0

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Védett: Diferencias

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Kategória: Uncategorized

Összeomlás

Akkor tehát most. Mégsem úszom meg a gyászt. Érzem, ahogy foszlik rólam a varázs, kopik a ragyogás, nincs már az az energia.
Iszonyú sok munka, túlórák, ebédszünet majdnem soha, a semmi sem elég jó, a minimum, hogy kiköpöd a lelked. Pénteken éreztem, hogy szakad a húr, nem bírok ennyit, és még csak nem is kapok egy jó szót sem. Nem becsülnek meg, csak annyira, hogy paráznak, hogy esetleg felmondok.
Az állásinterjúm elcsesztem annál a cégnél, akitől BsAs-ben kerestek, pedig az első része jól sikerült, de hiába, mert kicsit elhúzódott, és annyira féltem, a lebukástól a mostani munkahelyemen, hogy egyszerűen felálltam. A kocsiban öltöztem át farmerbe meg topba. De ezen még tudtam nevetni… Másnap már nem bírtam. A városban már senki nem dolgozott, várt a fröccsöm a Pántlikában, de annyira hajtottak, hogy majd elsírtam magam, hogy elég, nem látjátok, hogy képtelenség ennyit dolgozni? És akkor ne hibázzak! Fasz kivan, komolyan mondom! Mindjárt meg is nézem az álláshirdetéseket.
Dodó is megeresztette játszmázó formáját, de vele kapcsolatban nincs kedvem semmit mondani. Telefonban még normális, azt itthon leosztotta Mucust (mondjuk joggal, ami disznóólat hagy maga körül) , aztán velem szórakozik. (Pardon, tinta roja én kötekedem!)

Aggaszt, hogy lassan két hete vérezgetek: hol elmúlik, hol megint. Most már napok óta hol megint van… :S

G, a BsAs-i taxis lovagom kétszer jelentkezett, és lökte a dumát. Gondolom minden női utasának:) Az elegáns cipőim, és a mosolyom (ezek szerint van), és mit csinálok. Annyira jól esett! Kit érdekel amúgy mit csinálok? Ja, húsvétkor Dodó családja körében is chateltünk, ez perverz gyönyörűség volt. (Az egyik sógornőm – önigazoló bajnok – tüntetően semmit nem kérdezett BsAs-ről.)

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

El último café en Buenos Aires

Korán felébredek. 10-re jönnek átvenni a lakást, 10.20-ra rendeltem meg a taxit. Előző este nagyjából összecsomagoltam. Ugyanazt veszem fel, mint amit egy hete, az ideutazásomkor viseltem. Nem teszek fel sminket, csak a szemem festem ki.

Hirtelen gondoltam egyet: nem láttam még az éledező San Telmot. Van két órám. Kint még kissé hűvös van. Néhányan munkába sietnek, a házak előtt locsolják a járdát. Aranyló fény ömlik az utcákra. El akartam menni a Federalba, de még zárva. Így inkább a Chacabuco Independencián túli részére mentem, ott már az előző tartózkodásomkor kinéztem egy Eco Café szerúséget. Kikérem a szokásos reggelit, közben a Vogue Latin-Amerikai kiadását lapozgatom; mintha ez is csak egy átlagos napom lenne Buenos Airesben. Bámulom az utcát az üvegen át, de nem érzek semmi különöset, csak azt, hogy most elutazom, mert dolgom van, aztán majd jövök vissza. Fizetek, aztán megyek.

 

Jön a taxis – egy indián – tetszéssel nyugtázza, hogy csinos utasa lesz. Elég sokat beszél, mindenre kíváncsi. Ő is tangós, beszélt az informális milongákról, amelyeket nem hirdetnek meg. Ha megint jövök, elvisz ilyenre. (Na persze!) A rádióból tangó szól, mikor megérkezünk a terminál elé, épp a Tinta roja. A kedvemért felhangosítja, együtt énekeljük: Pardon, tinta roja en gris de ayer... Pusziszkodunk,  ha jövök, őt hívjam, és keres a FB-on.

Már ott vagyok az Alitalia check-in pultjánál, aztán odakint szívok egy cigit, és elégedetten gondolom, hogy nem vagyok túl szomorú. Annyira biztos vagyok abban, hogy visszajövök, mint kevés dologban. Az anyagi részre rendben lesz, mert a nyáron lejár a életbiztosításom. Mennyivel szarabb volt másfél éve ugyan ez előtt az ajtó előtt… Veszek még újságot, aztán bemegyek a tranzitba. Vásárolok még két üveg patagóniai dulce de lechét, iszom egy kis üveg Malbecet, és már gyűlik is a sor a római géphez. Semmi sírás, amikor a géphez vezető folyóson megyek, mint anno, ráadásul bónuszként még az ablak melletti ülést is átengedi nekem a mellettem ülő házaspár. Így amíg csak lehet, nézem Buenos Airest, és nem folynak a könnyeim, mint a múltkor, hiszen ez csak egy utazás. És ennek örülök.

Az út amúgy szahar, s bár legalább nincs hideg, a lábam viszont totál feldagad a szandálomban. (A néhány nap múlva nevezetesnek mondott szandálomban!) És persze megint lekapcsolnak mindent, mert belerepülünk az éjszakába, tehát melegen ajánlott aludni, sötétítőket le kell húzni. A hely ha lehet, még szűkösebb, mint az Air France-on, szar a kaja, vacak a monitorom. (Viszont szép a kávés csésze.) Az Egyenlítő körül kisebb turbulenciába kerülünk, csakúgy, mint a Karári-szigetek magasságában. A Földközi-tenger fölött fogom magam, és felhúzom a sötétítőt. Nagyon szépek a sziegetek kivilágítva, meg a hajnali halászhajók Szardínia körül… Európa – de Itália, ahonnan a La Plata mentén ma élő népesség nagy része származik. (Nézzünk csak végig az argentin válogatott névsorán – csupa olasz név. Az ország többi része már spanyol, és nincs is az a jellegzetes akcentus, mint BsAs-ben és környékén.)

Róma. A gépet valahova a faszba állítják be, buszokkal viszik a rengeteg utast a terminálba. Átvizsgálják a kézipoggyászokat, majd be kell mutatni az útleveleket, mielőtt ki-ki továbbhalad a megfelelő terminálba. Egy jóképű tisztviselő elveszi az én útlevelem is, belenéz, és iziben kiszúrja a 8 db dél-amerikai pecsétet, és mondja, hogy várjak. Kérdéseket tesz fel: mit csináltam, hol laktam, mi a foglalkozásom. Nagyon udvarias, jól beszél angolul, de kéri, hogy várjak, mindjárt jön a főnöke. Közben odajön a kollégája – na, ő nem jóképű, valamit pötyög spanyolul; az is megkérdezi, mit kerestem Buenos Airesben. Tangóztam. Egyedül voltam? Igen. Hol laktam? Bérelt lakásban. Azt mondja, bátor vagyok. Hát, ha úgy vesszük… De ezeket a kérdéseket csak úgy odaveti. Van-e családom? Igen. Miért nem jöttek ők is? Miért utazom nélkülük? Erre mit mondjak? Ezt már olyan megvetően sziszegi, hogy majdnem köp is hozzá. Mennyi a jövedelmem? A férjemtől kapom? Na itt eldurrant az agyam. Bazmeg, megkeresem, képzeld, a jó kurva anyád. És a férjem – ezúton hála Dodónak, igen, jól olvassátok! – ezeket – legalábbis egyelőre – elnézi. Mint ahogy én is elnézném, ha élne vele. Főnök még mindig sehol. Ja, közben többen átnézik a táskámat, átlapozzák a Ferenc Ferdinánd könyvem, hát a Miralginom meg mire való? A telefonom átvizsgálják, van-e videó arról, hogy tangózom? (Wtf?) A jóképűnek bepanaszolom a Savanyú Jóskát, mondom, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a dolgukat végzik, de a kollégája irreleváns kérdéseket tesz fel. Fáradt vagyok, törődött, és biztos büdös is. Végül megint megjelenik a fess fiú, és visszaadja az útlevelem, de nem kér elnézést. Megkérdezem, ha férfi vagyok, vagy nem egyedül utazó nő, akkor is kiemelnek-e. Neeeem, ez nem azért, hanem mert dél-amerikai járattal érkeztem. Na legközelebb elkerülöm a Fiumicinot.

Pedig nagyon szép repülőtér, tök jó boltokkal, de én marha állat BsAs-ben kiszedtem az euróimat, és fel is adtam őket a bőrönddel együtt, Dodó pénzéhez meg ugye nem akartam nyúlni. Hát szívás pénz nélkül egy reptéren, még egy kávét sem ihattam. Valami csoda folytán elkezd működni a netem, olvasom az állás ügyben telefonáló cég e-mailjét. A budapesti gép a legfélreesőbb kapuktól indul. Odamegyek, és próbálok aludni a kényelmetlen székeken. Aztán ez a gép is felszáll, mellettem egy csapat gyerek, na meg magyarok, tüntetően beletemetkezem az argentin újságokba. Esküszöm, több helye van a lábamnak, mit a tengerentúli járatukon. Budapest felett jobban dobál a gép, mit azt tapasztaltam valaha, pedig van mögöttem néhány repült kilométer.

Esik az eső, nem értek ki elém, menjek le a parkolóba (hogy ne kelljen fizetniük – tipikus Dodó). De most nem bosszankodom – fáradt vagyok ahhoz, nincs kedvem másnap dolgozni, és hát azért a visszatérés sem két héten belül lesz. Itthon telefonok, hajmosás – persze elég nagy kupi – és lefekszem. Lapozgatom a Sophia magazinomat. (Színvonalas női újság, középkorú célcsoporttal – na ilyet is mikor találsz Magyarországon, ja perzse a nők a nők ellen lapja -, igényes fotókkal, és sehol egy hogyan tartsam meg a pasimat, szerezzem vissza a férjemet faszság. külalakban mit a Room vagy a PS). Aztán lekapcsolom a villanyt és a lovagjaimra gondolok és tangó szól a fejemben.

Ja, a taxis már írt is, hogy hogy érkeztem. (Amikor mondtam neki, hogy kicsit félek, azt mondta, ne tegyem, gondoljak arra, hogy egy év múlva visszajövök.) Nagyon örültem ám neki, persze sose várj egy argentintól semmit (na mert aztán mástól mit kellene?), nem is ígérnek, és nekem ez OK.

Akkor kezdem vágni a centimétert.

 

5 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Mintha nem is az utolsó napom lenne…

…úgy ébredek fel. Azért eszembe jut, hogy ez az utolsó felhőtlen reggelem, és nem is kéne lustálkodással tölteni az értékes – és immáron egyre kevesebb – perceket.

30 fok van, kávé után nézek. Rémes, tele van az utca a vasárnapi Defensa piacra özönlő turistával. De mindenek előtt megyek a Paseo Colónra, mert van ott egy bankfiók, ahonnan másfél évvel ezelőtt fel tudtam venni pénzt. Bingó, megint sikerül, proléma egy szál sem! Egész nap San Telmoban mászkálok. Itt van a bérelt kecóm, ez az ős-Buenos Aires, bohém negyed, telis-tele koloniál stílusú házakkal, történelmi kávézókkal és bárokkal, galériákkal, régiség kereskedőkkel, független divat tervezők üzleteivel. Itt van a Féria Defensa vasárnaponként (olyasmi, mit nálunk a WAMP), és itt van a hangulatos Mercado San Telmo is. Szóval nekem kedvencem, a Boca és a Constitution kerületekhez való közelsége ellenére biztonságos hely éjszaka is, bár a déli része az Avenida de Mayo-n túl mondjuk necces lehet. Az Avenida de Mayo tulajdonképpen egy autópálya, és hosszasan fut a magasban, a város felett. Elég béna, de ahogy mások is mondták, Buenos Airest nem a szépségéért szeretjük. (De San Telmo szép!)

Annyira éget a nap, hogy visszamegyek a lakásba kicsit sziesztázni a hűvös falak közé. Utána már csak a pénzem költöm. Veszek ajándékokat, újságot, Pipi Cucunál pedig magamnak egy kardigánt. Aztán egy ebéd: stake – mi más? Bejön két fiatal zenész és a Naranja en Flor-t énekli. Kicsit elszomorodom; micsoda búcsú szerenád! Zaratei tangó, ahonnan S. is való. (Hm… azért reménykedtem benne, hogy összefutunk…)

A Plaza Dorrego-n a Por una Cabeza szól. Ezt játszották a bécsi újévi koncerten is, meg is írtam, hogy jó előjel. (Hogy a francba ne; együtt volt már a pénzem!) Az idős tangózó pár – akiket annyi képen látni – most is ott van. A hölgy már nem bírhatja, mert beszereztek egy fiatalabbat – úgy 65-70 lehet, jól tartja magát-, és ő táncol, a néni pedig időnként féltékenységi jelenetet imitálva lepattintja, és egy szám erejéig maga áll be.

Az Independencián találok 100 pesot. Apád-anyád idejöjjön – legközelebb is lehet!

Úgy döntök, a szabadtéri milongára megyek este, a Dorrego térre. Így megspórolom a taxit, és mivel hamar vége, korán tudok felkelni másnap. Elég későn értem oda, úgyhogy nem sokat táncoltam, mindösszesen hármat. (Bámulatos, de állítólag sosem tűnnek el táskák: az enyém is a helyén maradt – igaz, nem sok mindent hagytam benne.) Sok arcot fedeztem fel a rettenetes Consagrados milongáról.  A második táncosom 56-ról beszélt, hogyMagyarországon fellázadtak a kommunisták ellen. Szerintem azt hitte, még mindig vörös uralom van nálunk:D Az utolsó táncom egy fiatal fiúval volt, megdicsért, és eléggé őszintének tűnt. Nem vártam semmit már ettől az estétől, egy gyenge és két jó táncom volt, mégis kicsit szomorkásan mentem haza. Nincs tovább, ennyi volt! Megiszom a maradék Malbecet, utolsó cigim szívom a teraszon. Aztán összepakolok, kicsit nézem a tévét és lefekszem. Könnyen alszom el. Tudom, hogy jövök még ide megint, ahogyan most is jöttem. És ezt valahogy olyan természetes, hideg nyugalommal konstatálom. Erősnek érzem magam.

——————————–

Sok kép képet készítettem San Telmoban, úgy tervezem, egy albumot készíttetek belőlük, néhány példányban. Na nem azért, mert olyan jó képek, hanem mert nem láttam ilyet Buenos Airesben sem. Ezeknek a töredékét teszem itt közzé, részben F-nek ajánlva, amiért olyan kedves kommentet írt!

Patio, Pasaje Defensa, San Telmo

Patio, Pasaje Defensa, San Telmo

 

Ebben a tangó showban táncolt Judit, az egyik tanárom. (És a legjobb!!!!!!)

Ebben a tangó showban táncolt Judit, az egyik tanárom. (És a legjobb!!!!!!)

 

Bar Hipopótam -  itt fogyasztottam a vasárnapi steakem (Naranja en flor...)

Bar Hipopótam – itt fogyasztottam a vasárnapi steakem (Naranja en flor…)

San Telmo

San Telmo

San Telmo

San Telmo

San Telmo, Calle Estados Unidos

San Telmo, Calle Estados Unidos

 

Mercado San Telmo

Mercado San Telmo

Ventana, San Telmo, Buenos Aires

Ventana, San Telmo, Buenos Aires

 

San Telmo

San Telmo

 

San Telmo

San Telmo

San Telmo

San Telmo

San Eelmo

San Telmo

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized