március 2015 hónap bejegyzései

Kezdetnek nem rossz

Nem tudtam mostanaig bejelentkezni. A telefonomrol nem tudok netezni, Csipieke a Skype telepitesekor valamit elcseszhetett…. Indulas nem volt sima ugy ezuttal a telefonom maradt a talcaban atvilagitaskor. (Masfel eve hazafele az utlevelem.) Es otthonmaradt a napszemcsim. Gondoltam, majd Parizsban veszek, de egy f..t: csupa luxusuzlet az egasz Charles de Gaulle, nincs egy mezei ajandekbolt – legalabbis a K terminalon nem. Amsterdam azert emberkozelibb volt. Megnyertem a kozepso ulessort, mellettem egy neni, akit kerekesszekben toltak a repulore, ugyhogy 2x meg kellett gondolnom, felalljak-e. Alig ittam, ne kelljen sorban allnom az illedelmesnel, meg a nenit ugraltatnom. Probaltam aludni. Elore bemondtak, hogz a Brazil partok kozeleben zivatar zonaba repulunk, mondjuk kifogtunk az ocean felett is egyet. Szerencsere a German Wings katasztrofarol semmit nem tudtam – tan meg be sem kovetkezett. Itt sokat foglalkoznak vele, mert argentin utas is volt a fedelzeten…) Erkezeskor  – es azota tobbszor is – meg kellett magam csipjem, hogy akkor ez most igaz, akkor ez most osszejott, es megint…:) Elso nap csak penzt valtottam, valamint vettem egy uveg Malbecet (100 pesosat). Probaltam aludni – sikerult is -, hogz az esti milongara szalonkepes legyek. (Sikerult.) Volt ugye foglalasom, mondtak, keressem meg, az asztalom. Elkezdem nezegetni, hol van kiirva a nevem, es mit latok? Az egyik asztalon a 2×4 Radio reszere fenntartott asztalt. (Otthon azt szoktam hallgatni.) De jokat tancoltam! Kicsit szorongtam, S ott lez-e (nem volt), menni fog-e itt is a tanc (ment). Itt, a Beneditta Milongan mindig jatszik az El Afronte zenekar, neztem a harmonikast – marmint az egyiket, mennyire ott van. Epp mentem volna, mert mar kezdtem bealudni, amikor felkert. Persze rogton eldobtam a cuccaimat, es mentem. Na ennel jobban nem is zarodhatott volna az este! Otthon a teraszon Malbecezes, cigizes – micsoda kiralysag az elet!

5 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Mañana

Kapkodás, idegeskedés, szorongás, hogy rendben menjen minden. Megfeszített utolsó napok, esti hazaesések (a torna-balett-nyújtás azért megvolt), elintézni, megvenni, sakkozni, kinyomtatni. Ma még manikűrös (végül sikerült időpontot kapnom az Arénában), pakolás nagyjából kész. Időpont hétfői milongára lefoglalva (igen, a Perun), Skype feltelepítve a telefonomra. Még hajmosás, a futás pedig ma elmarad.

Még sehol sem vagyok:S Asszem iszom a tojáslikőrből.

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Pánik

Az elmúlt hetekben annyit dolgoztam, mint egy barom. Komolyan, szinte megállás nélkül, tovább bentmaradva. Tegnap a szervezetem jelzett; azóta zsibbad bal karom, vállam, vagyis inkább olyan gyengének, fáradtnak érzem. Annyira stresszeltem, hogy aztán aludni sem tudtam. Jó szarul ment a tangó is, el voltam keseredve. (Újabb lapát.)

Reggel nem járt a villamos, pótlót is vagy negyed óra múlva indítottak, hajtás odabent, rohanás a fodrászhoz, otthon már nem volt időm tornázni, szarul sikerült táncóra, kiderült, hogy a bérletem részben fizettem csak ki, és nem volt nálam elég pénz a fennmaradó összegre, úgyhogy ma még amiatt is vissza kellett menjek. Alig tudtam elaludni, szinte pánikba estem. Nem volt épp utazós hangulatom.

Ma kicsit jobb a helyzet, de még most is valami zsibbadást érzek a szívem körül, ami kisugárzik a bal karomba.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Visszaszámlálás megkezdődött

Ma reggel arra gondoltam, hogy egy hét múlva valahol Brazília felett járok majd (és remélem, nem az óceán mélyén), és ettől eléggé jó kedvem lett. Elég jó hangulatban – bár nem kedvvel indultam munkába,, és még parkolót is találtam az ingyenes részen. Na persze nem sokáig tartott ki, tök undokok voltak a főnökeim, kaptam lebaszó e-mailt (jogosan, lehet, hogy nálam Buenos Aires = kirúgás lesz már mindig?), meg odavakkantva kommunikáltak velem. Vasárnap egy elég jónak látszó helyre elküldtem a CV-met, olyan érzésem volt, mintha tudnák, dehát még referenciaszerzés céljából sem kereshették őket ennyi idő alatt.
Szombaton beszereztem egy új táskát a Szputnyikból (juj, de jó dogokat tudtam volna venni, teljesen rákattantam a stílusukra), meg csipke térdfixet a Calzedóniában, és kis kiszerelésű szappant meg arctonikot a l’Occitanban. Tök rendes volt az eladócsaj, mert egy kopasz és kövér bunkó vásároló (“vegye ki ia Swarowskit inkább!” – értitek, Swarowski – lol) leszarta, hogy már ott állok, hogy fizessek; szóval miután elpusztult az üzletből, csevegtünk egy kicsit, és miután megtudta, hogy utazáshoz nézek kis kiszerelésű dolgokat, adott egy csomó mintát, és hurrá, így nem kell nappali krémet vinnem, mert egy csomót összegyűjtöttem már, és sampont sem! Ma meg ebédszünetben vettem a Rossmannban mini hajbalzsamot, szóval visszaszámlálás megkezdődött.
Mucus úgy tűnik, sínen van, több helyre felvették, és jó várólistás helyei is vannak. Erre nem számítottam! Úgyhogy holnap reggel még bevisszük a suliba az aláírt végső sorrendről szóló papírt (szarul nyomtatták ki), aztán nincs más hátra, mint várni április közepéig.
Holnap egy uccsó tangó óra, előtte fodrász, és jó lenne tornázni is.
Eszembe jut, milyen reménytelennek tűnt egy éve, hogy visszatérek, és most már mindjárt…

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Munkaügyek

Kivert a munkahelyem a biztosítékot. A webstore-ban rosszul állítottam be a kedvezményt – néhány százalékkal többet – és kilátásba helyezték, hogy majd jól levonják az okozott kárt a fizetésemből. Nosza, akkor emeljék duplájára! Főleg, hogy csak úgy szórják hozzám a tennivalókat, képtelenség ennyi mindent hibátlanul teljesíteni.
Értem én, hogy az ő pénzük, gazda szeme, stb. de most komolyan: bemegyek betegen, tovább maradok, visszarohanok ebédidőből, hogy elmenjen még egy export. Nem ebédelek. De ha 10 perccel előbb elkéredzkedek, akkor látom, hogy nem tetszik nekik. (Pedig fél -ig dolgozom, nem a Belvárosban, semmit nem tudok elintézni soha.) Egyébként is export-import levelezésre vettek fel, még az interjún is ilyeneket kellett fordítani, nem postai számlákat szkennelni b.meg!
Le vagyok lakva, folyton zaklatottan rohangálok, a mai nyújtást már alig bírtam, hányingerem lett. Jaj, még egy hét!
Szóval tipli, amiért sürgősen kellett annak idején, azt most már összehoztam, most már keresgélhetek nyugodtan.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Pénzügyek

Szombaton Dodó belegázolt a lelkembe. Sopánkodtam, hogy drága lett a dollár, erre ő mondta, hogy ad majd 500 EUR-t és éldegéljek abból. Visszautasítottam. (Pedig de kéne!) És ismételten felhívtam a figyelmét arra, hogy a BsAs-i utazásra én spóroltam össze a pénzt. (Sajnos nem annyit, mint akartam.) Na erre mondta, hogy nagyon jól tudom (nem tudom nagyon jól), hogy nincs enyém, tiéd, hanem én azt valahonnan elvettem. Tudjátok, mint amikor politikai szempontból fontos beruházásra kerül állami pénz. Miattam nélkülöznek a gyerekeim, mert persze (és tényleg) rájuk is költhettem volna. Mindezt jóval kevesebb jövedelemből, mint ami neki van. Az, hogy ha már sajnos van saját jövedelmem, akkor azt jó lenne kontrollálni (=rendelkezni vele), csak hát saját maga is tudja, hogy ez nem egyeztethető össze a nyugati morállal, így hát bűntudatot okoz nekem.

Milyen keservesen jött össze ez a pénz! Ha tudná, hány opera jegyet, ruhát, könyvet, jó minőségű élelmiszert nem vettem meg, hányszor vettem Hélia-D-t Estée Lauder helyett? Sakkozom csekkekkel. (A sajátjaimmal, persze.) És így is elfogyott. Sokszor. Kezdtem az úújragyűjtést, átcsoportosítást, a havi jövedelmem mindig nagyobb részét tartalékolva.

Mondja ő, aki legyint, hogy a Budacash csődjén hatszámjegyű összeget vesztett. (De a lejáró biztosításomra már tett javaslatot, hova tegyem. Persze, hogy a gyerekeknek!)

Szóval nagyon megalázó volt, meg ahogy viselkedett utána velem (pont piacon voltunk). Még a csarnok részben is rajtam volt a napszemüvegem, de szerintem így is látták, hogy asszonyt jól HELY(É)RE rakta a férje. Kullogtam a verbális sérülések súlyától. Annyira méltatlan volt az egész.

Este vacsoráztunk, meghívta a rég látott barátait, és ez szóba került, hogy ál-független vagyok (sajnos igaz), és ő volt a jófej, mert segíteni akart, és aki nem ismeri a kontextusát a szituációnak, azt hiszi, jó fej, de meg akart venni inkább.

Amúgy a vacsora is érdekes volt. A város egyik legjobb olasz éttermében voltunk a Dohány utcában (anno H itt eléggé becsiccsentett a céges karácsonyon), asztal egyik felén feleségek, másik felén a kantársaság. Na hát itt ment az önigazolás, illetve főleg a egyik részéről. Boldogság, egyetértés, jó tanuló – jó testvér – jó sportoló gyerekek. Közben nézem, hogy mennyire megöregedett, 42 évesen csontritkulása van, mert szinte megroppant, el van hízva, rosszul öltözött. És hát előjöttek az egyéb női témák: 40 felett munka, örülni kell neki, szar fizetés, unalmas, monoton.

Tegnap be akartam jelentkezni egy manikűröshöz. A telefonba erőszakos gyerekricsajt hallok. Nem, nem ér rá 6 óra után, tele van jövő héten is. Baszki, akkor miért nem dolgozik mondjuk este 9-ig? Vagy szombaton? Vagy reggel 7-től? Este fürdés közben aztán beugrott. Persze, a gyerekei. Nem tudja őket kire bízni, vagy nem is meri: a férje csak úgy engedi dolgozni (úri passzió), ha otthon nem szenved csorbát a kényelme. Hiába nem ér rá az emberek többsége délelőtt, de délután 4-kor sem, neki akkor kell(ene) megkeresni a kenyérre valót.

8 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #64

Nem sokat foglalkoztam mostanság blogírással, pedig zajlik az élet, lehet, majd írok is róla – mert aért nagy dolgokra nem kell gondolni.

Múlt héten még a tangós tapasztalataim sem jegyeztem le, mert semmi különös nem történt. Mivel múlt hétfőn eléggé fájt a fejem, skippeltem az órát, míg nem a héten arra az elhatárolásra jutottam, hogy van elég bajom, nem rombolom az önbizalmam. Az a helyzet, hogy amióta J. nincs, rossznéven veszik, ha valaki sólóban megy oda. (Mondjuk ezt meg is értem, mert egyszerűen nem lehet így normálisan dolgozni. Szóval most megint partner keresésben vagyok.) Úgysem tanulok már sok újat BsAs-ig, szóval nem érné meg. A bérletet mondjuk buktam.

Az előző keddi órán girok voltak, időnként saccadákkal megspékelve – újra és újra van mit csiszolni rajta, T is mondta, és magam is érzem, hogy beesik a csípőm. Ali elég szerencsétlen ehhez a szinthez, sunnyog, mert most kedden véletlenül megint nem ért rá, úgyhogy megint a közép-haladón voltunk. Az az igazság, hogy egyáltalán nem lógtunk ki innen, az óra anyaga egy az egyben a múlt heti haladó volt. A végére nekem egész tűrhetően ment. Hanem Ali több szempontból tarthatatlan, most mit kerteljek: nem üti meg a mércém. S bár a rettenetes kéztartása – ami rájöttem, jobb vezetőknél sem ritka – sokat javult, azért komoly fenntartásaim vannak. Először is: fél határozottan vezetni, azt lépem, amit mondanak, nem azt, amit vezet, mert konkrétan nem vezet, hanem várja, hogy végrehajtsam a tanárok utasítását. (A “Pápa” ezt meg is jegyezte, mint írtam korábban róla.) Ezen kívül macskajancsi, lagymatag az ölelése, nem tart meg, nincs tensión. És amin irtó be vagyok pöccenve hetek óta; a cipője. Mondtam már: vastag (legalább 3-5 cm-es tömör gumi) talpú cipő, eleve parasztság ilyennel nők lábát kitenni annak, hogy rálépjenek (nem véletlen a vékony, viszonylag puha bőrtalp), de a hülyéje most azt is kibökte, hogy nem tudja a talpát mozgatni benne. (Te jóságos isten! Ergo bizonyos forgások, lépések kivitelezése lehetetlen számára.) Bazmeg! Jó lenne valakit találnom helyette, mert egyszerűen lerombolja az én imidzsemet is. Amúgy is rég kaptam K-éktól dicséretet, kritikát annál többet. (Ami persze nem baj, azért vagyok ott. Csak hát nagyon kéne egy kis érzelmi muníció…)

Maradtan az utána következő technikán is, a giro lépéseken, pivot-n, tartáson dolgoztunk, voltak vicces gyakeszok is, egész beleszédültem még én is, pedig nem vagyok egy szédülős fajta. Egész elégedett voltam magammal. (Most glória a fejem köré, én pedig pironkodva nagyokat pislogok!)

Szerdán megint ellátogattam milongára. Jó későn sikerült odaérnem, mert előtte futni voltam. Ezen felül meg még jó fáradt is. Belépve rögtön láttam, hogy sok nő van, meg zömmel jól táncoló, belterjes pasik. (Ali nem – hurrá!) Mindegy, egy órát szántam úgyis az egészre, gondoltam, ha egy tandát tudok táncolni, már nem jöttem hiába. A cortina (ez a tandák közötti szünet neve) után fel is kért egy külföldi mókus, nem volt rossz, félközeliben mentünk, eléggé bíztam benne, csak a tengelyem nem volt a legtökéletesebb, időnként kapaszkodnom kellett bele, pedig ezeket már azért szeretném elhagyni. Egy csomó ganchot vezetett, egymás után többet is. A végén felajánlott még egy kört, de mondtam, inkább később. Kicsit ücsörögtem, de ezután egy nagyon jó táncos hívott. (Már korábban is táncoltam vele.) Vagyis az első tanárom azt mondta, érdekesen vezet, nekem meg inkább beképzelt, válogatósnak tűnt. Ritkán láttam táncolni, rövid ideig szokott maradni. De most valami iszonyat jót táncoltam, figyelt rám, és én teljesen felszabadultam, ráadásul kicsit argentinos kinézete van, de flegma pali:) Roppant elégedett voltam! Jött K is, aki többször felkért már, örültem neki, de most nem tudom mi ütött belé, és főleg miért. Valami béna valz szólt, ez meg úgy akart siklani, mintha korcsolyáznánk, de gyors, heves mozdulatokkal. Szoros közeltartásban képtelen voltam követni a kunsztjait – nem tudom másképp nevezni -, pedig nyilván érezte, hogy rossz, mert majd beleizzadt, hogy erőnek erejével tegyem amit és úgy, ahogy ő akarja. Az, hogy nekem hogy jó, az nem érdekelte. Magának villogott, én meg beégtem. Az utolsó szám végén kiengedett a közeliből, és akkor le is követtem. De addigra már bazmegeltem magamban rendesen. A végén mondtam is, hogy nem értem, mit csinált.  Úgy mozogtam, mit egy rongybaba a sok rángatásban. (Ezt persze így nem mondtam neki, de eskü, ha ilyen történik velem újfent, fogom. Megnézem, hogy van spanyolul. Bár az argentinokra nem jellemző ez az önfényezős, igazából szólótánc.) Na mindegy, úgyis lépni akartam, és BsAs-ig már nem is megyek újabb milongára. De azért nagyon elégedett voltam, amikor cigit szívtam, mielőtt kocsiba szálltam volna. Velem szemben a parlament és a pesti rakpart fényei, nemsokára Buenos Aires. És milyen jó volt a kettes számú tánc!

Így mentem a csütörtöki prácticára. Az ottani partnerem nagyon gyorsan fejlődik, jól mozog, jól dolgozunk együtt. Több kezdő(bb) figyelt minket – kaptak tőlem egy kis hátra boleot, meg adornokat. Amúgy utóbbit a barridáknál kombináltam is: kis körzés a talajon, átemelem a kirakott lábon, és ott felviszem a térde előtt. De le sem tudom írni, csak úgy jött. Hiába, a tegnapi sikerélmény! 🙂

Na és Pugliese szólt. Ha belegondolok, nemigen hallottam sem milongákon, sem órákon – asszem soha, talán Buenos Airesben igen. Nehéz rá táncolni; nagyon érezni kell, és nem árt, ha ismeri az ember. Nagyon szeretem! Szóval ez egy kicsit menetelős, aztán hirtelen elkezd mintegy spirálisan, elvékonyodva felfelé szárnyalni (szinte adornokért kiált!), hogy aztán visszazuhanjon. Mennyire élveztem!

Íme, egy kis ízelítő:

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized