január 2015 hónap bejegyzései

Volver

repjegy

4 hozzászólás

január 27, 2015 · 7:07 du.

Séta ölelésben #60

Több, mit egy hónap után íme, az idei első Séta ölelésben poszt.
Ali a múlt keddet lemondta, a másik helyre valahogy nem akaródzott elmenni, szóval egy hét kimaradt. Viszont kedden belekóstoltunk a haladó kurzusba, és jelentem bírtuk! Mindössze 5 pár volt, és én nem éreztem, hogy le lennénk maradva. Colgadakat gyakoroltunk, de nem teljesen olyat, mint itt; lényeg a lényeg, hogy a tengelyem más pozícióba került, és erre kellett reagáljak. Úgy láttam, mindenkinek nehézséget okozott, nekem irtó nehezen ment, T, figyelmeztetett, hogy a szabad kezemmel ne toljak, csak fogjak, és tartsam puhán, de határozottan. Ali sem könnyítette meg a helyzetem – nem volt ügyes, sokszor kijavították, ennek ellenére nem éreztem, hogy gondot okozna a tempó neki. Az óra utolsó harmadában közeltartásban ment ugyanez. (Nem csináltam szépen.)

Hárman járnak a másik helyről is, köztük Z. , aki kicsit mumusom, írtam róla többször itt. Aztán itt van az ukrán, ő jutott az egy szem párcserénél, persze még mindig kioktató (partnerét is osztotta, láttam), de most kedves volt.

Hanem Ali korábban nyavajgott, hogy megnézné L és A óráit is, amire én is nyitott volnék, csak nem vele. Egyre pont jó, de egyrészt nem akarom megszokni, másrészt nem akarom ezt a párost, mit mestereket “kilőni”, hogy hozzájuk járok vele. Óra után kinyögte, hogy ő kedden nem tud jönni megint. Az apád faszát, itt egymásra épülnek az órák, és már eddig is kihagytunk egyet bazmeg! Mérges vagyok, de akkor hétfőn megyünk L&A-hoz. Kiakasztott az is, hogy mondta, most már jó lesz a kedd 6 óra neki. De én itt akarok maradni, a haladó csoportban!

Viszont a szerdai practicára találtam partnert! Nem olyan jó, mint Ali, de nem is nyomja olyan régóta, és egészen ügyes.  Iszonyat jó irányváltásai vannak (vö. Ali forgalmi dugói), jól le tudtam követni, és főleg baromira értékelte a táncom (meg azt hiszem a külsőm). Nálam jóval fiatalabb, félszeg srác. Másnap már küldte az SMS-t, hogy akkor jövök-e szerdán.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

De kurva jó is feleségnek lenni!

Anyósomnál voltunk hétvégén, és szóba került, hogy azért nem mentem külföldre, mert tudtam, hogy Dodó nem engedte volna, hogy magammal vigyem a gyerekeket, amit persze kicsit meg tudok érteni, mert ő ugye nem akart menni. Mondtam is, hogy most már nagyok, Mucust esetleg magammal vinném. Erre anyósom elkezdi, hogy jaj, ne robbantsam szét a családomat! Én még ezt is megértem, de nagyon igazságtalannak tartom, mert simán hidegen hagyja őket (mi több: megnyugtatja), hogy idehaza szar munkák jutnak, nem becsülnek meg annyira, mint a férfi kollégákat, sem erkölcsileg, sem anyagilag, hogy sokkal több van bennem, de abból senki nem kér. Nem, emelkedjek csak felül, és ugye hozzak (már megint én) áldozatot. Na nem mondják, csak erőteljesen utalnak rá. Dodó ellavírozik idehaza, de ez sem igaz, elég jól megy neki, és nem biztos, hogy mondjuk Finnországban is jól menne (persze miért ne, nagyon is kamatoztatható tudása van), én meg lubickolnék, és esetleg többre vinném (mondom esetleg!), ő meg szarul tud angolul, dehogy teszi ki magát ilyen presztízs kockáztatásnak. (Kíváncsi vagyok, fordítva hogyan ítélnék meg a kérdést.) Ha belegondolok, hogy az én esetem csepp a tengerben! Így élnek emberek – nők – ezrei. Küzdhetnék, van hozzá erőm, eltökélt vagyok, vannak kamatoztatható készségeim, de ezeket úgy helyes, ha kidobom az ablakon, mert ha nem, akkor én szétrobbantom azt a cukormázas családi fészket. Ez jut a családból a nőknek: nem hogy nem nyer rajta, de bukik.
Aztán a másik téma. Megérkezett sógornő I. és szóba került az idei szent este. Dodó húgai és anyósom egy városban élnek, és ebben az évben sógornő II-ék látták vendégül őket. Sógornő II. f@sszopó férje – félig-meddig önjelölt gasztropap (csak azért félig meddig, mert az országos étteremtoplistán három étterem található a városukban, és ő az egyik üzletvezetője, szóval kicsit jogos is) – kivolt a stressztől, és valamin besértődve uk-muk-fuk elment otthonról, a saját anyja utánarohant (mert ő is ott volt), de nem találta, a gyerekek – 3 – ott sírtak, meg sógornő ii. IS – ő nyilván magára vette az egészet. Hát ez ismerős – ha nem is szentestéről.
Sajnos sógornő I. amikor ezt mesélte, hamar átcsapott áldozathibáztatásba, miszerint bezzeg vele ezt nem lehetett volna megcsinálni, mire mondtam, hogy nem igen van más választása, minthogy tűrjön, 3 kisgyerek mellett, munkahely, vagy akár csak jövedelem szerzés esélye nélkül. Erre anyósomnál kihullottak a régi csontvázak a szekrényből, hogy annak idején mit szopatta őt is az anyósa, és mennyire ki volt szolgáltatva, és ennyi év után még mindig fájt neki, hogy anyósáék voltak az elsők a férjének. Ja, azok a családi viselkedés panelek! Épp megjegyeztem Csipikének induláskor, hogy az apja milyen ideges, ha megy anyukához látogatóba.

Ha már arra jártunk, felugrottunk sógornő II-ékhez is, szerencsére külföldön volt a férje, szegény, olyan megtépázott. Na de én meg belekönyököltem valami kiömlött és (nem eléggé) odaszáradt Márka málnába a Szép Szidónia ruhámban, most vihetem a Tichyhez – remélem, ki tudják szedni, mert ha nem, hát kardomba dőlök. De hogy mikor, az is rejtély, mert mire odaérek, bezárnak, szombaton pedig nincsenek nyitva.

Ilyen nap után szépen megbontottam az anyósomtól kapott mandulalikőrömet, és ittam vagy négy kupicával, nem volt esti spanyol tanulás, meg Macbeth nézés a YouTube-on.
Most még jó depressziós is vagyok, megint rosszul alszom, kínlódom a szabi alatt felszedett kilókkal. (Állítólag nem látszik, de a Newhouse nadrágkosztümömnek le kéne esnie rólam, de nem, egyáltalán nem lötyög!!!!)
(Mucus felvételizett hétvégén – annyira izgult szegény. Jaj, nem tudom, mi lesz vele! Beírunk vagy kilenc gimnáziumot, valahova csak felveszik.)

6 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Beteg

Jó szahar volt a hét első hete, aminek – ha azt vesszük – örülnöm kellene, mert 2013. is ilyen pocsékul indult.
Mondjuk hétfőn még kipihent, jó kedvű voltam, igencsak megszépített a munkahelyemtől távol töltött két hét, ami hál’isten cirkuszmentesen telt el. Kezdődött azzal, hogy találtam egy tan_gó part*nert, aki ugyan elég műmájer képű, de Alinál jobb kiadás. Bejelölt a fácsén, tök lelkes volt, írogatott, erre a találkozót lemondja, és leiratkozott a FB oldalamról is. Na ezt ki érti? De ezen már max. csak bosszankodom. (Biztos bevonzottam.)
Aztán jól megbetegedtem, még a szülinapomon is döglődtem, úgyhogy éttermi vacsi helyett csak sushit rendeltem. Az azt megelőző nap volt a hét negatív csúcsa: iszonyat fejfájás, vacak közérzet, szarul voltam felöltözve (muszáj volt a hideg miatt), hazaérve a szörnyű hír Párizsból, Csipike mesélt a YouTube-os videóról, ami rohadtul megviselt, mindezek után alvás helyett egész éjjel orrot fújtam. És akkor másnap köszöntöttek a kollégák, én meg ott álltam piros folttal az orrom körül, mert a make-up (Estée Lauder, kedves beszólogató) lejött a sok fújástól:O Még szerencse, hogy a héten nem volt tangó! Ja, spanyolra meg nem jött össze elegendő jelentkező, úgyhogy jó mérges voltam, most kereshetek más tanfolyamot.
2013. telén H. sunyin kihátrált, csomót találtak a mellemben, odarakták mellém D-t “asszisztensnek”, akkor is megbetegedtem. De nem hagytam magam, reméltem, majd Argentína megold mindent, de hát attól nem jön rendbe az ember élete, hogy elutazik valahova (az enyém meg éppen hogy rosszabbra fordult), viszont elindíthat valamit; lehet, hogy az út közepén járok, bár én ezekben nem nagyon hiszek – spirituális analfabéta vagyok.
(Az Air France-ot most hanyagolnom kéne. Lehet, hogy mégis Turkish Airlines?)
Ma éjjel is fájt az agyam, megijedtem, hogy szén-monxid… És már bevágtam egy zacsi Liedle DeLuxe karamellát :S (Tegnap mondjuk nem ettem egy avokádón kívül semmit.) Na megyek spanyolozni!

muy pronto

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

¡Adiós 2014!

Végre magam mögött hagytam azt a szahar 2014. évet!
Az utolsó napok csendesen teltek, és sajnos sok zabálással, de a szülinapomra úgyis visszatérek a rendes súlyomhoz! (Sajnálom, huhogók!) Jókat aludtam, reggelenként a kötelező szex után igyekeztem behozni a spanyol lemaradásom az ágyamhoz hozott (Cserpes) tejszínes kávém és néhány sk. keksz társaságában (finomakat tudok ám sütni, igazi vajjal). Ez így már milyen giccsesnek hangzik!
Kétszer futásra is rávettem magam ebben a kurva hidegben, de műmájerkedésnek helye nincs, nem hiába Reykjavík a másik végállomás!
Elmentem farmert nézni, vettem is egy Vero Modát a Peek and Cloppenburgban, persze a szára kissé hosszú, fel kell hajtassam. Ja, és csak skinny fazon volt, menjenek az anyjukba, én egy tök normált akartam, olyat, amilyenből kifogytam! Amúgy az Aréna parkolója csurig volt, nehezebben találtam helyet, mint karácsony előtt, ennyi gazdag ember van, hogy közvetlenül karácsony után shoppingol?
Másnap elmentem az Árkádba is (ha addig még nem lett volna üzlet undrom), maradt még az ajándék kuponjaimból, és a Marinaud-ba vettem egy vörös YSL körömlakkot szilveszterre, és kinéztem egy ruhát a Desigualban tangóhoz, de alig értékelték le, ellenben a zöld mintással ugyanabból a fazonból; az töredéke volt az eredeti árnak, de a piros fekete így is egy huszas, úgyhogy fájó szívvel otthagytam. Hátha januárban lejjebb viszik… Pedig ez nincs is a whish listemen…
De azér’ nem csak shopping volt! Elvoltam a Klauzál téren felállított gettó falat megnézni, kurva hidegben, rengeteg sokkoló fotó a sápadt, havas december végi délutánon. Fénykép dokumentumokról, térkép, amelyből megtudtam, hogy a ház, ahol az első tangó leckéim vettem, amellett egy mosoda volt – ez fontosnak számított, tekintve, hogy vízcsap alig volt valahol. Kedvenc környékem, csupa jól ismert hely, és mit nem láttak ezek a falak! Érdemes megnézni a kalyibában levő kiállítást is, a művészek zöme így-úgy érintett Holokauszt témában.
Másnap gondoltam, hódolok egyik kedvenc időtöltésemnek, és tekergek egyet. Mondjuk a Ráday utcában. Évek óta nem jártam arra, és totál kiakadtam, mennyire leépült ez az egykor oly ígéretes környék. Több színvonalas üzlet (Sterling, Karmazsin) eltűnt, a bárok is mintha szarabbak lennének; konkrétan suttyó helyek. (Csipike mondaná, hogy Hajógyári-szigetről kiszorultak járnak oda, de szerintem alulmúlják őket is.) Bementem a One Showroomba, és megint elképedtem, milyen áron kínálnak – hát eléggé rongyokat. Nem húszezrekről beszélek. OK, egyedi, OK, jó nevű magyar tervező, de hát baszki, a legtöbb szar anyagból, minimál (=atomegyszerű) szabással készült. Én nem tudom persze, mibe kerül egy darab ruha előállítási költsége, de nagyon elszaladtak! De ez  legalább van (még)! Ami feltűnő volt, az a rengeteg ázsiai bolt. Félreértés ne essék, én szeretem, ha egy város multikulturális (Budapest nem az, hiába mantrázzák, hogy de), és itt ráadásul nem a 100 forintos típusú kínai boltok vannak, de minden második-harmadik üzlet thaí masszázs szalon, Ázsia Bt, nepáli kiegészítő, vagy pho leveses. Rendben vannak, de muszáj ezt az utcát megtenni ilyen környéknek? A Ráday, Lónyai, Bakáts mindig is reprezentatívabb része volt a városnak, hagyjuk már meg sétáló résznek! Szerintem vannak jobb sorsa érdemes utcák, ahol boldogak lennének az említett helyekkel.

Szilveszter az Új-Lipótvárosban, ami nekem egy kicsit a budapesti Retiro. Jó műsor, közepest alulról ütő kaja, hideg koncertterem, 20-as évek hangulat – azaz csak arra játszó. Elég normális közönség. Én a Teatro Colónt is megjárt Lookrécia ruhámban. Szólt a jazz, Pátkay Rozina kitűnő bossa novája egy pici Dél-Amerikát csempészett ennek a szar évnek az utolsó estéjébe. A közelemben ülő nők kínosan érzik magukat – szolidáris vagyok, igyekszem visszafogott lenni. Nem baj, a mellettünk lévő asztaltársaság nálam jóval fiatalabb palija leplezetlenül bámul rám himnusz közben is. A nője persze annyira el van magától telve, hogy fel sem tűnik neki. (Azért évkezdetnek nem rossz!)

Nyűgös leszek, táncolni akarok, de Dodó persze megmondta, hogy ő nem. Ojjé, tudom, na de akkor is, itt vagyok dögösen, oszt egy koncerten kuksolhatok, Micheller Myrtill idegesítően modoros volt, mintha Kálmán Olga tett volna fel énekelve keresztkérdéseket valamelyik politikus bubunak. Úgyhogy távoztunk, Dodó ittasan vezetett, többször is agyfaszt hozva rám.

A jelekben hiszek, a bécsi újévi koncerten Carlos Gardel egyik dalának vals verzióját játszották, ha nem írják ki, azt hiszem valami édes heurigeres muzsika! (Bécs, te adoro!)

Asszem elért a torokgyulladás, de még nem estem ágynak!

 

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized