december 2014 hónap bejegyzései

Doktor Szöszi

Emlékszem, amikor először láttam, olyan jópofa, kanapéról nézhetőek kategorizáltam. Mivel gyakran előveszik a kereskedelmi tévék, nem nehéz időről időre beleszaladni. És egyre jobbnak tartom; mi több, már-már zseniálisnak. Szórakoztató film előítéletekről, és arról, hogy nem kell favellába születni ahhoz, hogy a szerető családod megnyomorítson, ha nem vagy résen.
Ugye adva van egy szőke cicababa LA-ből – ott amúgy is felületes mindenki – aki bosszúból úgy dönt, a Harvardon fog jogi diplomát szerezni. A kretén barátnőin kívül (akik ugye olyan ostobák, hogy úgysem számítanak), senki nem bízik benne, az apja is kerek perec megmondja, hogy nem okos – persze nagyon áttételesen.
Na és innen jelenetenként jönnek a rendszert működtető mechanizmusok. (Mármint ahol a nők nem rúgnak labdába, és meg is érdemlik, mert ugye a férjhezmenetel – partik – fitneszklubok szentháromságán nem érdekli őket semmi, akiket meg igen, azok vagy rondák, vagy leszbikusok. (Esetleg önző frigid fapicsák). Szóval hősünk bebocsátást nyer a világ egyik vezető egyetemére – egy jelenet erejéig látjuk is a csupa derék és nagy tudású férfiból álló felvételi bizottságot, akik fanyalognak a referenciák láttán, de a külső mégis meggyőzi őket, amit persze meg is ideologizálnak – ahol már a “bevonulásakor” is (egyébként érthető) röhejt vált ki a campuson tartózkodókból. Jól ki is közösítik, emellett a professzorok is folyamatosan vegzálják – egyszóval mindenki érezteti vele, hogy nem odavaló, és lesz szíves visszamenni a “helyére”. (A jó, keleti parti családok úrfiai azért titokban nyálcsorgatva bámulják, amerre épp elhalad, ami nem akadályozza meg őket abban, hogy az előadásokon kinevessék.)
Ritka szerencsés a csaj: nem szegi kedvét (én már szégyenkezve visszakullogtam volna), pillanatok alatt felméri, miként alkalmazkodjon a környezetéhez.
Közben van megalázott középkorú nő, akibe egyedül ő önt lelket. Visszaadja az önbizalmát, mert olyan szarnak értékeli magát, hogy el sem hiszi valakiből (férfi) érdeklődést válthat ki. (Ismerős valakinek?).
Van gyilkossággal vádolt milliomos feleség, akinek vád alá helyezéséhe elegendő a férje és közte lévő nagy korkülönbség, amelyet még úgy is indítékként kezelnek (a védelem is), hogy a nő maga is nagyon jól szituált.
És persze az örök sláger, mely szerint hiába bizonyítod be, hogy alkalmas vagy, ha nem teszel kedvükre (értsd nem fekszel le velük) akkor úgyis megakadályozzák, hogy előbbre juss. (Ha megteszed, akkor büdös kurva vagy, és csakis úgy jutottál előre.)
Túl azon, hogy látszólag viccesen bemutatott számos rendszerből adódó jelenséget (nemcsak szexizmusra vonatkozóan, hanem a különböző társadalmi csoportok közötti átjárás nehézségeit, belterjességet), többnek gondolom: kitartásra biztat, arra, hogy nem lehetetlen széllel szemben, és hogy kurvára nincs kijelölve a helyed. Nem, nem mondja, hogy könnyű, sőt, általában nem sikerül, de nem lehetetlen megcsinálni.

Szöszi

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Malbec

Az egy vörösbor. Én nem olyan rég óta tudom, hogy létezik ilyen, Argentínában kóstoltam először, de francia eredetű. Jó erős, hamar a fejbe száll. Sose igyunk egy pohárnál többet, ha nem tartózkodunk az aktuális ágyunkkal egy fedél alatt.
Úgy ismerkedtünk össze, hogy egy vasárnap délután, amikor elsétáltam valami borbár előtt, hirtelen felindulástól vezérelve kértem egy pohár vörösbort. Nem volt épp rossz kedvem, de éreztem, hogy viszonylag gyorsan még jobb hangulatba kerülök, és nagy királyságom felett érzett elégedettséggel fújtam a füstöt az utcasarokra kitett asztal mellől. A poharat csurig töltötték, nem ám egy deci lötyögött az aljában 🙂
Mindenesetre jól jött később ez a tapasztalat: sose igyál egy pohárnál többet, ha valaki meghív! Ezt másnap mindjárt kamatoztattam: valami gringó felkért táncolni, és a tanda után meginvitált az asztalához egy italra. Ja, csakhogy egy egész palack Malbec volt nála, úgyhogy ímmel-ámmal kortyolgattam, sopánkodva, hogy lépek le – főleg, amikor a magyar nők könnyen kaphatóságát emlegette lelkesen, amit valami finn barátjától hallott. S-nak már szigorúan a szájába rágtam, hogy csak pohárral, palackkal véletlen sem!
Mendozában tekintettel a tűző napra és az ismeretlen városra, hatványozottan indokolt votl az óvatosság, az utolsó milongámon a Virutában pedig fehérborral ünnepeltem, mert szerintem spiccesen tangózni nem lehet.
Miért is írtam mindezt? Mert karácsonyra beszereztem egy palackkal, egyenest Mendozából (az milyen porfészek!) érkezett. Kínálgattam, meséltem róla (nem a fenti tapasztalataim), és erre Csipike olyan gorombán leteremtett, amit szerintem nem érdemeltem meg – mondom, semmi sztorizgatás nem volt hozzá – naná, majd Dodó előtt -, csak nézegették, miféle bor ez. Faszért kell mindig kapjak a pofámba! Persze sose látta, hogy az apja tisztelne, vagy tisztelettel beszélne rólam, de mondjuk nem menti fel.
Hanem maradt még belőle, és azt mindjárt megiszom. Bibibííííííí! Aztán valószínű, már csak BsAs-ben.

Malbec  Az a bizonyos első pohár az Estados Unidos sarkon

Malbec
Az a bizonyos első pohár az Estados Unidos sarkon

Ez pedig Mendozában

Ez pedig Mendozában

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Finisben

Sütemények kipipálva (aprók), rájuk sem bírok már nézni. DM lerendezve, holnap még piac.

Mosogató alatti szekrény (szemetes helye) kihipózva, evőeszközös fiók kimosva. (Molytanya volt, mert a felette lévő kenyértartóból belehullik a morzsa. Nem értem, hogyan…) Sajnos kóstolgatás is volt, ami máris meglátszik az alakomon. De no para, tavaly is ledobtam magamról, felesleges huhugni Futni nem mentem el. Megvolt a kozmetikus is, még egy cigi a Récsei parkolójában. Aztán ugyanide vissza, mert Mucus könyvet vett Dodónak ajándékba. (Én meg közben magamnak egy Ferenc Ferdinánd életrajzot,)

Ami még ma vár rám: hagymalekvár főzés, dekorálás, vasalás. Egy kis porolás, szerencsére a nagyja már megvan.

Hú, ha most meglátna valaki… :S

Jaj, még csomagolni is!

3 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #59

A héten már nincs tangó, de annyira zsúfoltak a napjaim, én meg olyan kiégett vagyok, hogy nem igazán volt kedvem beszámolni bármiről is.

Kedden összefoglaltuk a szeptember óta tanultakat, elég jól ment, sok párcserével – akadtak egész jók is. Nem tudom, mi lesz januártól. K. szerint mehetnénk a haladóra. Abban maradtunk Alival, megnézzük, milyen. (De ha megint olyan züllött ábrázata lesz, mint a múltkor, akkor tárgytalan lesz, attól tartok.)

Hanem a szerda! Egyetlen pasi K. volt, tök rendesen viselkedett, ugyanis három nő jutott rá, és táncolt mindenkivel. Beállt B és T. is vezetett. Utóbbi hisztizett, hibáztatott, mert az az igazság, hogy a B. által kitalált lépéseket nem sikerült levezetnie. Az egyik – amúgy meglehetősen unszimpi – csajjal össze is vesztek. (Háháháhá!) B viszont sutyi volt velem, nem tudom mi a fasz baja van, régebben úgy éreztem, kimondottan kedvel. Most meg ímmel-ámmal ölel, inkább másnak magyaráz, csak ne kelljen velem táncolnia. Ez elég kínos, akkor is, ha elhatároztam, hogy nem foglalkozom vele. Na szerencsére minden kör után párcsere volt. Később érkezett egy haladó is, P., aki sose táncolt prácticán, csak a cimbi nőivel – na ő rögvest odalépett hozzám, és tök jól ment vele, pedig az a kioktatós fajta, de nem tudott belém kötni, és az utolsó táncnál elismerően mondta, hogy nagyon jó volt. Szóval nem kéne B. miatt szar érzésem legyen, de azért van, és elegem van T-ből is, bennem már az is felmerült, hogy nem teljesen jó szándékú. Nem gonosz, vagy ilyesmi, de inkább fontoskodna. Nem is tudom, mert ugyanakkor nagyon jó tanácsokat is kaptam tőle. Talán pedagógiailag nem a legszerencsésebb attitűddel végzi a dolgát. Úgyhogy ez is egy nagy kérdőjel.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Kórus

Basszus, semmit nem találok az új felületen…

Kislányom zenei osztályba jár, így tagja za iskola kórusának; több szép és még több idegesítő fellépését láttam már Kongresszusi Központtól a MÜPA-ig. A téli szünet előtt minden évben templomi hangversenyt adnak, és én valamennyin ott voltam.

(2012 decembere. Előző nap, H-val, részegen, céges party után – egész nap rókáztam – szerencsére szabin voltam már – valahogy elvonszoltam magam a Hermina úti templomba (kocsiba szállni még nem mertem), és igyekeztem nem gondolni az előző napra. A templomban tömeg volt. Szerintem ha egy katasztrófa védelmes látta volna…)

Nekünk ez volt az utolsó. Későn érkeztem, mert elkéredzkedtem ugyan, de így sem értem oda. Azért Mucust még láttam, és utoljára próbáltam átadni magam az édesanya létnek, az adventi békességnek, a torokszorítós Mennyből az angyalnak.

Nem sikerült. Az utóbbi évek fiaskójából úgy látszik tanult az iskola – mostanra már totálisan balfasszá vált vezetése, és a viszonylag nagy befogadó képességű Kassai téri templomba vitte a kórust. Mindenkinek jutott hely, hogy kényelmesen, ülve nézze szeme fényét, mert tágas volt. (És persze hideg.) De persze semmit nem láttam, mert az oltár előtt tömörült és közelharcot vívott néhány szülő, hogy okostelefonokkal és tabletekkel felvegyék a gyermek produkcióját – amit aztán boldog-boldogtalannak mutogatni fognak, mintha bárki nem szarná le a másik gyerekének szereplését, pont.

Amikor aztán levonultak, és felállt mondjuk a kamarakórus, akkor cserélődtek, de olyan hangosan, hogy percekig el sem tudták kezdeni, mert akkora volt a busójárás. Belegondolok, hogy a kölkeik nyilván hasonló barbárok lesznek…. Bizosten, elkerítettem volna az oltár előtti részt.

Az jutott eszembe, hogy az a bajom a szülők többségével, hogy nem szimplán anya/apa tigrisek, és védik az almot, hanem a biztonság kedvéért mindenkit eltaposnak – akkor legalább nem ártanak. Érzéketlenek, most is leszarták, hogy nem lát tőlük senki, ment ez a “kaparj Bodri neked is jut” mentalitás. Nem kell macskajaj, enélkül is hányok!

Akik végeztek, mentek el itt is, közben ovis korúak rohangásztak  – egyáltalán nem volt valami emelkedett a hangulat. Kicsit belefájdult a szívem abba, hogy ennyi volt, megint véget ért valami, de sebaj, ma kaptunk jutalmat – mondjuk nem sokat, de valami – talán sikerül utolérnem magam, bár a buzi rubel válság miatt meg sem mertem nézni, mennyire drágultam meg a repülőjegyek De együtt van a pénz!

(Futásnál majdnem összeestem, pedig ettem ebédre egy szendót.)

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #58

Rendhagyó módon vasárnappal indítok, mivel Alival megbeszéltük, hogy elmegyünk az Urániába, és hát muszáj voltam, “engedni”, mert még a végén felbontja az együttműködésünk, és azt én akarom, amikor lesz rá módom. (Igen, ez egy ilyen kegyetlen világ. De írtam már, mennyit szívtam a korábbi partnereimmel. És választék nem igen van, főleg nem 40-esekből.)
Gondoltam, majd hátha tudok táncolni másokkal is, de egy frászt, Alit nehéz lett volna lepattintani, de talán ha szólok neki, hogy táncoljon csak mással is nyugodtan, akkor sikerült volna. Pedig jött egy nagy csapat olasz, jó lett volna táncolni velük. De mégsem Alit hibáztatom, mivel valójában az történt, hogy ott volt az első tanárom (akitől folyton parám van), és nem akartam, hogy lássa, ha szarul csinálom, és megállapítsa, hogy na, ez semmit sem fejlődött (ami tudom, hogy nem igaz), úgyhogy biztonsági kűrök voltak. De amikor tánc közben odamosolyogtam, nem akart megismerni, úgyhogy innentől leszarom, mit gondol, és nem hagyom zavartatni magam.
Hanem Alival elég égés megjelenni. Mit szépítsek; szégyelltem… Pedig eleinte legalább jól ment a tánc, de aztán ahogy egyre többen lettek, ott szerencsétlenkedett, nem volt képes haladni, kerülni, egyhelyben forgatott egyre ügyetlenebbül, görcsösen behúzva a navigáló karját, mérges lettem rá nagyon, mert az én produkciómat is rontotta. (Továbbhaladásban mit szépítsünk béna, még keddenként, a nála gyengébb vezetők között is sikerül torlódást indukálnia.)
Kedden már a jelenlététől ingerült lettem, T. is és K. is többször kijavította, hogy az ochoknál és voleoknál ugyan már, ne álljon egy helyben. (Azt mondta nekem, hogy pedig az olyan elegáns. Majom!)
Nekem is kifogásolták a kéztartásom: túlságosan tolok (=kapaszkodom), ami nem egyenlő az ellentartással. Záródjanak határozottan az ujjaim a navigáló kézre, viszont a vállaim el kell lazítanom. (Pedig én azt hittem, azok…!) Viszont így is sok dicséretet bezsebeltem K-tól és T-től – nem mondom, feldobott így a szar nap végén!
Ami a párcserét illeti, az első úgy sétált, mint egy tengerész – egyszóval nagyon kezdő szinten -, időnként hibáztatott, de hát nem vezetett jól. A másik – az előnytelen külseje ellenére – viszont majdnem olyan jó volt, mint Ali, mondtam is neki. Egyébként már korábban is okozott meglepetést nekem.
Szerdán nem voltam a céges vacsi miatt, a pénteki practicára meg elindultam, de minden sötét volt, úgy látszik, idén már nem lesz. Mondjuk kirakhatták volna a FB-ra.

Nem tudom, hogy lesz K-éknál, hogy változik az órarend, és az eggyel nagyobb szinttől tartok, mert az alapokat illetően itt jobban figyelnek, mint B-nál, és van még mit tanulnom!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Elmúlhatna ez az év is!

Mára kivettem fél nap szabit, és van egy szusszanásnyi időm, mert úgy döntöttem, a spanyolt idén már jegelem; annyira frusztrál ott néhány ember, hogy újabban alig várom, hogy vége legyen az óráknak, ráadásul én vagyok a csoport legszarabbja is, és tényleg túl gyors a tempó, úgyhogy januárban wiederaufnahmen lesz – elvégre tudni akarok, nem szintet ugorni:)
Tegnap céges vacsora volt – állati feszélyezett, a két főnökcsajjal lehetett dumálni, a pasikkal nem. Így mellettem ülő két kollégámmal beszélgettem, szar, parasztvakítós kaja volt, egy pohár pezsgő, modortalan pincérekkel, akik tudatában voltak annak, hogy a jelenlévők még ilyen prosztó helyre sem járnak, és fölényeskedtek, pl. nekem, amikor bort kértem, ahelyett, hogy hozott volna, azt mondta, hogy mindjárt jön a pezsgő. Wtf? Szóhoz sem jutottam – na nem azért, mert megszeppentem “ilyen helyen”, hanem mert tátva maradt a szám az elképedéstől.
Különben valamiért tegnap este – a délelőtti nyúzott formám ellenére – nem tudom miért, de kurva jól néztem ki. Rohadtul nem érdemelték meg, de utoljára talán Buenos Airesben, az első milongámon voltam ilyen formában (S: “You… – como se dice- …beautiful!“). Az argentin ruhám volt rajtam, jól sikerült a frizurám és a sminkem. Igazi mujer voltam, végig bámultak, ahogy elvonultam az asztalok mellett! (Pedig aki nem rest, vissza tudja keresni, hány éves vagyok.)

Amikor végeztünk, elvitt egy kollégám engem, és más munkatársaimat egy darabon. Na, közülük az egyik részeg volt, mint a csap, még szerencse, hogy ott a hátsó ülésen ült közöttünk valaki, mert elkezdett volna tapperolni, de csak a fülem érte el, szerencsére a klipszem nem verte le, közben zsidózott, szidott mindenkit, ja, és ellopták a boroskancsót meg néhány kést és villát is –  komolyan , undorodtam az egész cégtől, egyébként is mondták, hogy ilyenkor szokták bejelenteni a jutalmat, de most nem jelentettek be semmit, úgyhogy nem is lesz semmi, de én már leszarom, eggyel több ok lesz hogy tiplizzek – méghozzá előbb, mint terveztem.

Apropó, tegnap délelőtt már annyira kimerített a ridegség, hogy rákattintottam néhány álláshirdetésre (ami necces, mert tudom is én, suttyomban nem leskelődnek-e, milyen oldalakon járok…), és láttam, hogy a régi cégem az én helyemre keres valakit. Vagyis D helyére, mivel őt kirúgták. Azért nem mondom, hogy nem fájt a szívem.

Ma délután meg a vásárlás Dodóval. A Printa kávéja neki szar volt, és nyilván én is csak azért szeretem, mert néhány éve elnyerte a város legjobbja címet – naná, nekem nincs ízlésem, nincs csak rám jellemző világlátásom, véleményem.

Aztán az Arénában… semmit nem vettünk. Az unokaöccseinek és a sógornőméknek kerestünk ajándékot. Igyekezett minél olcsóbban megúszni az egészet – nekem meg majd a pofám szakad le, mert mindig az van, hogy az ők sokkal nagyobb figyelemmel választják ki az ajándékot, Dodó meg hát …. árérzékeny, na! De a jövedelmével nem felejt el dicsekedni. Nekem meg elég a saját vérrokonságom, nem tudom az övét is finanszírozni, úgyhogy marad az égés. (Vagy ez a cél?)

(Rohadtul törik a hajam. Mit csináljak?Vagy 6 centit le kéne belőle vágatni, én meg még minimum ennyivel hosszabbat akarok.)

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized