november 2014 hónap bejegyzései

Szalagavató

Lement a hétvége, de nagy szerencsémre holnap szabin leszek, így a vasárnap este elviselhető is lenne, de ahelyett, hogy végre döglöttem volna, elbaszódott a szombat délelőttöm, mert Dodót kísérgettem barkácsüzletbe, meg tapétaboltba, ma délután meg szalagavatón voltunk. (Pedig Slut Walkra akartam menni.)
Kivonult a család, unokaöcsém végzős, na. Ott volt Bubi is, aki sem a fiam szalagavatójára, sem a ballagására nem jött el tavaly. De most megjelent, mert ez az unokaöcs érdekelt az egyik tévéadón futó tehetségkutatóban, és még mindig versenyben van; eljött hát egy kicsit lubickolni a sikerében. Az az igazság, hogy rosszul esik. Most haragszom rá, látni sem akarom. Azt hittem, nekem ilyesmi már nem okoz fájdalmat, mert egyszerűen átlépek rajta.
A műsor a szokásos menetrend szerint folyt: szalagozás (ez már milyen kifejezés – valahogy úgy hangzik, mintha tenyészállatokat díjaznának), osztálytánc, fényképmontázs, és persze keringő per osztály. (Négy is volt.) Apám, hogy ez milyen ócska volt. (Jelzem Csipikééknél is gagyira sikeredett.) Valami nyálas zene szólt, semmi walzer, a lányok igénytelen, abroncsos menyasszonyi ruhában voltak – szerintem már mezővárosokban sem menő – strasszos-flitteres borzadályok, de ez még OK, drága a kölcsönzés, hanem hozzá a giccses koreográfia, mint valami igénytelen Disney filmben, émelyegtem a sok cukortól.
Budai gimnáziumról van szó, de a rokonság semmivel sem volt jobb, mint a fiam lakótelepi gimnáziumának hallgatóié. Először is, simán odabasszták magukat a helyünkre, és persze megint én voltam a konfliktusos, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy ott ülhessek le. Ellenben simán elnézték volna, hogy én meg mások helyét einstandoljam. Egy fiúk által túlreprezentált osztályban levonuláskor két fiúnak nem jutott pár, így a legvégén, egymásba karolva távoztak. A közönség vállveregetően nevetett (“kulturáltan”), mit sem törődve azzal, hogy a két fiatalembernek amúgy is kínos lehet a helyzet, és ezek rádobtak még a kretén reakciójukkal. Amikor pedig lement a számukra érdekes osztály, szépen távoztak, persze felállítva az ülőket, gátlástalanul csörtettek kifelé. A végére elég foghíjas lett a nézőtér.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #56

Amikor T. kedden meglátott az előtérben, kérdezte, megőriztem-e a múltkori jó formámat? 🙂
Az óra nagyjából három egyenlő részből állt: 30 perc technika, 30 perc lépések sétában, új elemmel (=tánc) és 30 perc közeli abrazo. (Ez is tánc.)
Tulajdonképpen csak egyszer javítottak ki, és T. mondta is, hogy igen, látja, sikerül hoznom a múltkori formám, sőt! (Sőt mi?) Partnercserénél a szokásos bénázás, már említésre sem méltó, bár az egyik kis nyüzge erőtlenül tett valami hibáztató megjegyzést, de aztán rájött, hogy ha hallgatott volna, tán bölcsebb marad. Azt kell mondjam, Ali nagyságrendekkel jobb a többieknél.
Óra előtt majdnem vettem egy second hand piros tangó ruhát. (Végre valami nem debella méret is volt kirakva!)
Szerdán kimondottam nem éreztem jól magam. Valahogy olyan bizonytalan voltam.
J. immáron végleg elhagyta az általa (is) alapított stúdiót, a képei lekerültek a falról, B. most T-vel tartja az órákat. T. – mint azt többször is írtam – nagyon jó, főleg az alapokat keni-vágja, minden hibát kiszúr, ha beáll vezetni, kicsit frusztrált vagyok, de abszolut építő jellegűek a megjegyzései, és segítőkész is. Szóval nem ellene szólok, meg bírom én B-t is, egyébként sem tudom, mi volt a kenyértörés hátterében, de nagyon sajnálom! Remélem J-nek bejön a számítása az argentin partnerrel!
Egyébként “kívánságműsor” volt, a lányok bemondták, mit akarnak gyakorolni, és a vezetőknek azt kellett vezetniük. (Egész jó vezető/követő arány volt úgy, hogy T. folyamatosan vezetett, és B. is beállt. Nekem egész jó pillanataim voltak vele.)
Az én kívánságom a planeo volt, ez a kedvencem, de nem tudom mindig biztosan végrehajtani. (Egyszerűnek tűnik,de kurva nehéz!)
Volt még padlóra rakott brosúrákon lépkedés – B. kreatív agymenése – amit nem értettem igazán, mert addigra már nagyon beálmosodtam
A tegnapi prácticára jó későn értem oda, mert előtte beugrottam a Liedle-be, de ott köröztem, mert nem volt parkolóhely, aztán a stúdió előtt sem. Mikor odaértem,hát alig voltak, konkrétan pasinak csak Ali, meg G., aki immáron “hivatalosan” is a practicákat vezeti. És négy csaj. G. sokat táncolt velem, és nagyon hasznos tanácsokat adott. Igen, még mindig az alapokat illetően, de tangóban asszem sose lehet elég jól tudni az alapokat. Most pl. amit nagyon megfogadtam, az a következő menetrend volt: szabad láb kinyúlik irányba, aztán a lépés, majd a testsúly áthelyezése. Amikor táncoltunk, egy darabig mindig jól ment, aztán valamiért szétesett, méghozzá szerinte azért, mert túl akartam bonyolítani. Tök segítőkész volt, lehet, hogy mégis veszek tőle privát leckéket, mert BsAs előtt mindenképpen szeretnék valakihez járni.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Mindig csak azok a gondok

Ott tartottam legutóbb, hogy szét kárörvendtem magam, hogy az előző főnököm kitúrta H., kinek bukása ilyenformán borítékolva van, de nem azért, mert megbünteti a sors; ennél sokkal triviálisabb oka lesz, mivel sem képzettsége, sem alkalmassága nem teszi számára lehetővé a területi menáger pozíció ellátását.
Este mikor tangóról hazaértem, azzal fogadtak, hogy Mucus többször hányt. Hát akkor aludjon az én ágyamon, mert az övé “emeleten” van, én meg alszom a nappaliban a vendégágyon, bár azt tudtam, hogy képtelen leszek rá. Na gondoltam, fasza, amúgy is hulla fáradt vagyok! De hamar kiderült, ez most a legkisebb baj, mert óránként hányt szegény (direkt néztem a telefonomon), gyakorlatilag ha megivott egy korty folyadékot, az ki is jött belőle. Vonakodtam ügyeletre menni, mert a fasz Bethesdával egyszer – pont ilyen lánchányásos esetben – szemrebbenés nélkül átküldtek a Madarászba, mert azok a vasárnapi ügyeletesek, ott meg mondták, hogy bizony fogadniuk kellett volna. Szemhunyásnyit nem aludtam, reggel elmentünk a gyerekorvosi rendelőbe, onnan telefonáltam a főni csajnak, hogy késni fogok. Véletlen sem mondta volna, hogy maradjak otthon a gyerekkel, pedig azt is mondtam, hogy nem aludtam semmit, szóval nem tudom, milyen munkavégzésre számított.
Valahogy végigkínlódtam a napot, ráadásul tök ronda is voltam, bad-hair day-vel megspékelve, és ahelyett, hogy hazaérve szundítottam volna – mert Mucus sokkal jobban lett – hangversenyre mentünk a ZAK-ra Dodóval, persze a vacsi a Liszt téren elmaradt, de én már annak is örültem, hogy otthon két (igazi) vajas zsemlét megehettem. (Sajnos a büfében is lement egy perec…)
A koncert amúgy meglepően jó volt, a Brussels Jazz Orchestra játszott, mialatt régi Mary Pickford és Harold Lloyd filmeket vetítettek, tehát mintegy aláfestő zeneként szólt, de nem klasszikus jazz, hanem valami progresszív. Eleinte zavarban voltam, és úgy döntöttem, csak a filmet nézem, és lehet, hogy mert túl fáradt voltam, de teljesen el voltam ragadtatva a némafilm színészektől, mennyire profik voltak, mennyire képesek voltak kifejezni bármit, eljátszani, csak a testükkel! Pickford egy zseni volt, a Lloyd filmen meg tényleg nevettem. Utóbb az agyam is szinkronba hozta a zenével a filmen látottakat, és örültem, hogy beleegyeztem, hogy tangó helyett ide jöjjek, mert baromi szellemes volt az egész! Éjjel most aztán tudtam aludni! (És tulajdonképpen végig a héten.)
A pénteket temetéssel kezdtem, de mivel fél nap szabit vettem ki, utána volt időm a belvárosba menni, és ellenőrizni a Mantra kávézót, ahol is valami kurva jó kávét ittam, valami Giacomini nevűből készült, kitűnő tejhabbal, természetesen édes ízzel, ami persze nem volt tolakodó. Rozsos croissant-t ettem hozzá (többszörösen megszegett diéta). A kiszolgálás pedig nagyon kedves volt. Sajna még a Rózsavölgyiben is vettem 3 szem bonbont…

Szombaton Mucust nyílt napra vittem a Közgazdasági Politechnikumba. Nagyon tetszett mindkettőnknek, de félek, nem kerül be, mert iszonyat rossz eredményeket produkál, s noha az igazgatóhelyettes tájékoztatója után bizakodó voltam, utána beszéltem valami nénivel, meg az iskola pszichológussal, akit ismertünk, mert egyik volt osztálytársr anyja, na és azok nyomták, hogy így meg úgy, 4-es kell, szóval eléggé le voltam törve, pedig ez egy lányomnak való gimi lenne.

Én nem tudom, mi lesz ezzel a csajjal, semmit nem hajlandó tenni, szerintem depressziós. Nem hiszek abban, hogy pszichológus segíteni tud ezen. Tisztára de-motivált. Azért lehet, hogy mégis felhívom a nőt.

3 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #55

Na szóval a múlt keddi hírek után kellően elégedetten mentem K-ékhoz tangózni. Óra elején vagy 40 perc technika, külön a lányoknak, és itt még nehézkesen ment a diszociáció, a táncnál semmi különös, Ali nem kicsit béna volt, párcserénél két nem ügyes (másmilyen nincs mostanában) következett, aztán egyszer csak – még mindig alacsony boleok, előre és hátra is – egyszer csak T. mögöttem baromira megdicsér, és levezeti nekem ugyanazt a lépéssort háromszor is, elismerően bólogatva, hogy ez az, most nem csak hogy technikailag tökéletes (óóóóó!), de jelen is vagyok. Hát mondhatom, szárnyakat kaptam, mert T. elég szűkmarkúan dicsér, ellenben javít folyvást. De ezek építő jellegű megjegyzések, sohasem sértők, ezért szeretem nagyon ezt a párost. Nem hiába, hohsszú évekig tanítottak Svédországban!
Volt közeltartás is, egész jól ment, most már ocho milongerot is lépni kellett. (Csak legalább ne lenne Alinak naftalin szaga!)
Szerda kimaradt, mert hangversenyen voltunk, de jobb is,mert állítólag nagyon feszkós volt a légkör. A stúdió FB borítóján egyébként már csak B. képe látható.
Maradt még a pénteki práctica, Z. felkért, és jól le tudtam követni, noha kissé stresszeltem az elején, mint nála mindig. De mivel ment, érezhetően jobban, mint korábban bármikor, hát széles vigyor ült a képemen, azt hitte, rajta nevetek. A közeltartás már kevésbé ment, így csak ochokat vezetett, meg persze sétát.
Utána Alival táncoltam igen jót, közben stikában a szép mozdulataimban gyönyörködtem, és odaképzeltem S-t.
Nem tudom, hogyan tovább, állítólag J-nek is lesz saját stúdiója, de ő az új (argentin!) partnerével Európean Tour-ra indul, szóval nekem ez így eléggé esetlegesnek tűnik. Lesz itt változás.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Bréking nyúz

Tegnap FB-n keresztül írt egy ex-kolléganőm a előző munkahelyemről, hogy L – aki a főnök volt – “elmegy” (khm… kis eufémizmus), D-t kirúgták, és H az ideiglenes főnök.
Bevallom, akkora kárörömöt érzetem, mint ritkán. Mindjárt nem is paráztam a spanyoltól, a tangón pedig úgy megdicsért a szigorú T., mint eddig soha. Ahányszor az este folyamán eszembe jutott (amit egyébként Cassandraként megjósoltam), mindig öröm fogott el. A befolyásolható, gyenge kezű K.-ról immáron bebizonyosodott, hogy kígyót melengetett a keblén, de nem sajnálom. Szerintem H-t is utoléri majd a sorsa.
A kárörömön túl megnyugvással is eltöltött a hír: már nem elveszett paradicsomként gondolok egykori munkahelyemre, mivel korábbi formájában nem létezik, és valószínű, egyébként sem lennék ott. Már nincs.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

#

Az van, hogy amikor néha visszaolvasom a blogot, restelkedem, mennyi keserűség van az írásaimban, sehol semmi optimizmus, derűs elfogadás, folyton csak lázadozom elégedetlenkedem, mert nekem a szar sem elég büdös, és ezt tárom a világ elé.
Na most ez a blog direkte e célra jött létre. Hogy a messze nem tökéletes – és még csak nem is kompromisszumokkal, hanem ne kerteljünk: megalkuvásokkal teli – életem dokumentáljam, de főleg, hogy valami gőzszelep szerepet töltsön be. Persze biztos, hogy jobb volna a szárnyaló, értelmes gondolataimat osztogatni, továbbá megmondani mindenkinek, aki nem így csinálja, hogy meg is érdemli, hogy ott tart ahol.
Ilyesmivel nem szolgálhatok. Néha vannak lájfsztájl bejegyzések, hogy hú de zajlik az életem, hú de önazonosság van (az mondjuk időnként azért szokott lenni), kompetencia van. Nincs. Zsúfoltak, hajszoltak – ennek ellenére unalmasak a napjaim, rosszkedvűek, fogcsikorgatók, alig reménnyel előre haladók. Látszat élet ez, a valamit valamiért tartja a lelket bennem, az eredmény viszont bizonytalan.
Csütörtökön például végiglógtam a napot, majd elmentem spanyolra, és ott beütött a krach. Frusztrált voltam, bénának éreztem magam, és egyetlen hozzám intézett kérdést sem értetem, csak hallgattam. Hú, de kínos volt! Talán mert nem ettem harmadik napja, vagyis szerdán volt keksz meg tejeskávé, így eléggé legyengültem, mert a tangót meg nyomtam, és a tornát is. Úgyhogy már nem volt erőm gondolkodni. Egyébként is óra után vártak a barátnőim egy kis iszogatásra. Szóval baromira égtem, azt sem tudom, hogy fogok kedden odamenni :S
Egész nap a pizzéria étlapját tanulmányoztam, spanyolra is úgy indultam, hogy még két óra, és végre ehetek valamit. Különben jó szar este volt, továbbtanulás miatti rinya, a tiszta kitűnő fiú anyja meg kirekesztve érezte magát, amiért nekik sima ügyük van, így hát megpróbált problémát csinálni magának, ami elég idegesítő volt.
Másnap reggel jó időben fel kellett keljek, mert Mucust nyílt napra vittem. Szimpatikus volt a suli, de a szahar eredményei miatt alig hiszem, hogy van esélye…
Bent meg széthajtottak, fél négykor jutottam ki a Liedle-be, hogy vegyek valamit szombat reggelre. Előző nap az egyik külföldi képviselőnk járt az irodában, de be sem mutattak neki, csak mondták, hogy van ott még egy kis iroda (micsoda eufémizmus!), ahol a lady ül, aki a számlákat készíti. Wtf???!!!! Pro primo: így vagyok elkönyvelve? Az egész külkereskedelmi munkából ez a, ami említésre méltó?! Hát nagyon baszódjanak meg, mert nem sokáig lesz ilyen munkatársuk. Pro-secundo: az előző helyemen mindig bemutattak a vendégnek. Nekem hozták az ajándékokat, a belga partner pl. minden alkalommal negyed kiló Godiva csokit. Szóval kurvára elegem van belőlük, főleg, hogy csak azt mondják meg, ha rosszul csinálok valamit, de ezért tüstént, amúgy meg fel is fordulhatnék.

Péntek estére egy régi, minden tekintetben hasonló firma barátnőmmel beszéltük meg, hogy beülünk dumálni valahova, úgyhogy kedvenc VII. kerületemben egy minimál stílusú borbárba beszéltünk meg találkozót. Ott poharazgattunk; nyugis hely volt, halk jazz szólt, úgyhogy normálisan lehetett beszélgetni, és a részeg külföldiek is elkerülték.

Szombaton meg kulturálódás – Csipikével megnéztük a PIM világháborús kiállítását. Magyar írók, költők első világháborús írásaiból voltak részletek mindenütt a tablókon, továbbá fotók, korabeli újságok és más tárgyak. Kevés anyaggal gazdálkodtak, ebből szerintem sikerült kihozniuk a legjobbat. Egy szégyen, hogy más európai nagyvárosokkal – pl. London, Bécs, Moszkva – alig van megemlékezés a nagy háborúról.(Vidéken sokkal előrébb járnak. Legutóbb Bugyi községben volt egy megható rendezvény.)

Amikor beléptünk a kiállításra, szólt a walzer, itt még csak a boldog békeidőkben készült fotók, idézetek. Később pattog a Rákóczi-induló, sorozási hirdetmény: 18-42 év közöttiek 48 órán belül, pesti városháza III. udvar. Lovakat avatásra (ez is már milyen csúsztatásos kifejezés) elővezetni, kivéve az utolsó két számbavételkor alkalmatlannak minősítetteket.  (Szerencsétlenek. Nekik aztán tényleg semmi közük a homo sapiens ócska csetepatéihoz…) Majd kétfedeles repülők hangja, modellezett futóárok setétje. Nélkülözés, fásultság, spanyol nátha… Szép kiállítás volt.

(Megnéztük a Csinszka képeket is! Ő is micsoda asszony volt, ezt el kell ismernem!)

Ma már meló megint, jaj de utálom!

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #54

Kicsit kiborultam a keddi óra alatt, mert nem és nem ment a boleo. Azt hittem tudom, erre nem. Tiszta görcs voltam, szegény T. hiába igyekezett levezetni nekem, soha nem azt és úgy csináltam, ahogy kellett volna. Ráadásul úgy láttam, a többi lány ügyesebb, szóval nekik megy, nekem meg nem, nyilván mozgás koordinációs nehézségeim vannak… De K. kitalált egy könnyebb mozdulatot, a lényeg, hogy az ellentétes csavarodás meglegyen úgy, hogy szabad láb puha marad, és csak előre keresztben kell zárni. Na így mondta (egyszer) hogy jóóó! Elmesélte, hogy ő is nagyon sokat kínlódott ezzel, mire könnyedén meg tudta csinálni, szóval ne keseredjünk el.
Az a helyzet, hogy itt nem tanulunk túl sok újat egyelőre, viszont egy-egy mozdulatot nagyon alaposan “megrágunk”, és az alapoknál bizony még mindig van mit helyrerakni, szóval nem baj, ha folyton javítgatnak – ami bevallom, néha nagyon stresszel – mert ha egyszer van mit, akkor tegyék; mondhatni ezért fizetem őket. És hát ebből látszik, hogy odafigyelnek.

Ja, egy tipikus megállapítás T-től: “Ez most olyan volt, hogy azért is megcsinálom egyedül.” (Kvázi nem kell segíteni.) Tipikus Adele.
Amennyire csalódott voltam kedden, annyira feldobott a szerda. J. megjött BsAs-ből, mindenkinek, aki belépett a terembe nagyon örült, és végre sokan voltunk. Ezen az órán saccadákat nyomtuk, és nagyon jól ment, főleg pedig nagyon jól éreztem magam. A lányok persze megint A és B csoportra voltak osztva a többlet miatt, de volt, hogy amikor ülnöm kellett volna, odajött hozzám valaki. (Az egyik azt mondta, olyan jól táncolok, az ülő lányok meg sutyorogtak, milyen szépen csinálom. :))
Táncoltam egy eléggé görcsös – szerintem kezdő – fiúval, és mindjárt megértettem, miért nem szeretik a haladók őket. (Mondjuk még én sem vagyok az!). B-vel közepes volt (kihagyott hónapokat), Ali (szerencsére nem sokat voltam vele) hol jó, hol idegesítően értetlen, R persze nagyon jó (szóltam neki, hogy mennék vele egy kört), K most kicsit gyengébb.
Nagyon jó hangulatú volt az óra, sokat nevettem, viszont a végén jött a feketeleves: B bejelentette, hogy megszűnik az együttműködése J-vel, mert J inkább a művészi pályát választja, sokat lesz BsAs-ben – aminek örülök, viszont J. volt a stúdió lelke – meg is látszott a létszámon, amikor elutazott. De utána J. mondta, hogy ő nem így akarta ezt az egészet, szóval kenyértörés. B-vel asszem nem egyszerű dolgozni, sokszor láttam köztük egész durva feszkót is, mert szerintem B. féltékeny J. profizmusára. (J. korábban BsAs-i tangós showban is fellépett, ami azért nem semmi!) Jelzem ezen az órán is voltak apró oldalvágások, amiken én ugyebár – nagy tapasztalatokkal rendelkezvén – kilométerekről észreveszek.
Pénteken nem lesz práctika, tehát ez volt a tangós hét, az év 46. hetében. (Úristen, ez legalább olyan 80 lecke, práctikák és milongák nélkül csak idén! És még mindig milyen keveset tudok!)

2 hozzászólás

Kategória: Uncategorized