október 2014 hónap bejegyzései

Nem a matek nehéz

Jó két hete közölt cikket a Forbes olyan, technológia és IT szektorban egykor sikeres nőkről, akik feladták az állásukat, ugyanis képtelenek voltak tovább dolgozni a számukra frusztráló, férfiak uralta közegben. Nap mint nap meg kellett küzdeniük egy kemény, maszkulin közeggel, ahol hatalmas erőfeszítéseket kellet tenniük, hogy  a legjobbat hozzák magukból ki. Sok nő közülük vezető pozíciót töltött be, de egy idő után teljesen ellehetetlenítette őket az uralkodó – és elfogadottnak tartott – mentalitás. (Megvan az, hogy amikor ingerült vagy, akkor vagy menstruálsz, vagy nem jutott dinnyeföld, ha egy ifjú kollégát a szárnyaid alá veszel, nyilvánvalóan le akarsz feküdni vele, mert csak így kapsz férfit.) Ezek a kis szurkálódásoknak tűnő, valójában masszívan ellenséges és nőgyűlölő megjegyzések lassan, de biztosan aláásták az önbizalmukat, kikezdték szakmai kompetenciájukat, amelyet egyébként nem ritkán alapból kétségbe vontak. Képzeljük csak el, milyen mondjuk egy kanmuriba átcsapó csapatépítésen részt venni. Mások arról panaszkodtak, hogy lehetetlenné teszik kisgyermekesként a szakmai előmenetelüket, nem tudják igénybe venni a nekik szánt könnyítéseket, mert megzsarolták őket, szándékosan túlórára kényszerítették. Hangsúlyozom ismét, hogy tehetséges, törekvő, magas beosztású nőkről van szó. Szumma szummarum, a lényeg az volt, hogy nem a matematika nehéz, hanem a hímsoviniszta környezet elviselése, ez tart távol annyi nő ezt a szektortól. (Tragikus felhang nélkül: melyik társadalom engedheti ezt meg magának? Alkotó, innovatív elmékről van szó, és idióta berögzülések miatt dobnak ki tudja mit a kukába.)

Kár, hogy nem találom az eredeti cikket, de mindegy is, mert csak úgy tódultak a fejembe a gondolatok, érzések. Már megint megfogalmazta valaki, mit érzek, élek meg. Az élet valahogy úgy hozta, hogy majdnem mindig férfi közösségben dolgoztam – igaz, legfeljebb alsó szintű vezető voltam. Szerencsémre az attraktív külsőm (?) miatt hamar befogadtak. Látszólag. Mert igazából mindig periférián voltam. Az én feladataim, amelyeket sikerrel oldottam meg, soha nem voltak olyan fontosak. Nekem nem járt home office, pedig kisgyerekeim voltak. Nem sértődhettem meg, mert hisztis picsa vagyok. A sírás főleg tiltólistán volt.

Az előző munkahelyemen nagyon odatettem magam pedig. Ennek ellenére cigiszünetekben sok számomra kínos témát végig kellett hallgassak. (“Miért nem jössz ki velünk cigizni?”) Gyerekszüléshez mind jobban értett. Én csak feszengve figyeltem – legalább az eleganciám megmaradjon. (“Miért nem szólsz soha semmit?” – Na tessék, ha szólok, női fecsegés, ha nem, gőgös hallgatás.) Titkárnőnek jelentkezőket minősítettek a fülem hallatára – nem szakmai kompetencia szerint. (A főnököm kibeszélte őket, ezzel lényegében súlyos etikai vétséget elkövetve.) Disznó viccek, később versengés, ki tud közönségesebb lenni.

Egyre keményebben dolgoztam – természetesnek vették. Hivatkozom (nem, nem dicsekszem) az eredményeimre – tolakodó vagyok. Nem számítok. Döbbenetes. Anyagilag díjaznak, de nem fogadnak be. Kérdem miért? Képzelődöm. (“Ez egyáltalán nincs így.”) Néha összeszorult a szívem: de jó lenne a klubhoz tartozni!

Eleinte azt hittem, velem van baj: én érzem magam kevésnek; ó, hát tehetnek ők arról? Feszengtem a céges rendezvényeken. Ők ittak, sztorizgattak, meghallgattam, kínosan mosolyogva, mialatt tudtam, hogy az enyémre sosem lesznek kíváncsiak. Azt hiszem, szinte semmit nem tudtak rólam. Láttam, hogy nálam alacsonyabb végzettséggel milyen magasra lehetett jutni, cserébe csak néhány információval kellett szolgálni egy korsó sör mellett a vezetőknek. (Ne legyek igazságtalan: nem rendelkeztek rossz képességekkel, de nálam jobbakkal sem.)

Hogy szárnyaltam volna pedig! Egy dicséret, érdeklődés, jó szó mennyi energiát volt képes adni! Hogy meg tudtam hálálni!

Egyszer azonban vége szakadt. Végtelenségig nem folytatódhatott, rohamos tempóban kezdtem kiégni, H. érzelmileg is megadta a kegyelemdöfést, de igazából nélküle is ment minden a maga útján: kifacsartak, mint egy citromot, aztán kitettek a szemétdombra. H. után egyre kevésbé voltam hajlandó szerepet játszani; a simulékony szerepét. Úgy tenni, mint a ki beilleszkedett. Hirtelen sok lettem, így már nem is olyan jó munkaerő. Nekik nem kellett igényes, okos (na jó, értelmes), kulturált munkatársNŐ, művelt, világlátott, ön-azonos meg főleg nem. Szándékosan nem a szakmai kompetenciáimra hivatkozom. Azokba mindig bele lehet kötni. Bele is kötöttek. Statárium, fal, sortűz.

Első reggel, amint visszatértem Buenos Airesből.

Ezt ki kellett magamból írnom.

 

 

14 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #51

BT óra: technikával kezdtünk, csiszoltuk a sacadákat és a barridákat, figyelni kellett a pivotra: csak akkor lépni, ha léptetnek. Ali kéztartása borzalmas: valahogy behúzva tartja szegény, állandóan javítgatják, de hiába, így szokta meg. Mondjuk tényleg nehéz egy berögzült dolgon változtatni. Párcseréknél ugyanaz a fiú jutott mind a kétszer – így jött ki a lépés – aki technikailag nem volt a helyzet magaslatán, viszont meglepően jól vezetett.

Az óra utolsó harmadában közeltartás, szoros. Összeölelkezni csak, és érezni a másik mozdulatait, reakcióit apró mozdulatok közben. Na azt hittem agyfaszt kapok, és sosem lesz vége! Semmi kedvem nem volt Ali rezdüléseihez, elég kínos volt. Utána így közeliben ochokat és saccadákat kellett/próbáltunk csinálni, de nem nagyon ment. Kezd kínossá válni a berzenkedésem, pedig próbálok úrrá lenni rajta, de elég kevés sikerrel. Ez nyilván nem csak Alinak kellemetlen, de szerintem K. is észrevette, és eléggé rosszallja. Amúgy is alig foglalkoztak velünk. Szóval szerintem Ali rájött, hogy nem várhat semmi egyebet tőlem, és most halálra van sértve, és egyre több pikírt beszólása van. Még van két alkalom a bérletünkön, és jó lenne legalább még egyszer négyet járni, de nem minden áron – elég volt tavasszal FSZ – és szerintem Ali is hazudni fog majd valamit, hogy nem ér rá, vagy ilyesmi, csak becsületből járja le a bérletet. Tulajdonképpen nem haragudhatok rá.

KIT-ben a vezető-követő arány egész jó volt: 1:2 – persze a lányok javára (már ha ez a javunkat szolgálja). Szóval minden második kör biztos. Volcadákat tanultunk. Ez egy nagyon szép mozdulat, de csak akkor, ha magabiztosan (és persze jól) kivitelezik. Iyet Buenos Airesben is vezettek nekem. (Na igen, az sem utolsó, hogy vezetik.) Ezt lehetett a falnál is gyakorolni, amikor nem volt vezetőnk. B. elég sokszor segített, adott tanácsot. De igen fárasztó volt a fallal, viszont komolyan; azt is élveztem. Ali fád volt velem, köszönni is alig akart. (Lásd fentebb is.) Kétszer táncoltam vele, kelletlenül vezetett, próbáltam empatikus lenni, de nem fogom nagyon törni magam, mondom, elég volt a tavaszi vesszőfutásom. Nem volt ám rossz, de B. egyszer szinte lebaszta, hogy összeesek a szar vezetésében. R-rel viszont királyság volt, vele hosszan táncoltam mindkétszer, nagyon-nagyon szuper volt (jó neki, mindennap van módja járni P-vel, a párjával, akit szintén nagyon bírok), és vele egy-két volcada már jól is sikerült. És egyszer K-val is táncoltam, vele is nagyon jó volt, a volcadákból barridát vezetett, vagy keresztet (ez nem ment annyira jól, valahogy nem éreztem rá…), szépen jöttem ki, és megdicsérte a díszítéseim. (Tényleg jól sikerültek:) )

Az egyik fiú nélküli körben P-vel gyakoroltunk egy mozdulatot, amelynek a lényege, hogy a tengelyem oldalra mozdítom, de végig tartom. Erre meg kellett állapítanom, hogy a derekamnál lévő harántizmok mennyire gyengék, pedig ezt hittem, a sok gimnasztika, balett, technika után ilyen nem fordulhat elő :S Úgyhogy most a tengely javítására vonatkozó, múltkori pilates óráról ellesett gyakorlatok némelyikét is bevettem a repertoárba.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Tök jó volt a szombati workshop, de nagyon elfáradtam. És végre sikerült aludnom, csak egyszer ébredtem fel az éjszaka!
Délelőtt fodrásznál jártam az Új-Lipót városban, kicsit csavarogtam, vettem 3 szem bonbont Timmynél, aztán megittam egy tejeskávét a Sarki Fűszeresnél. Gyönyörű, aranyló októberi délelőtt, de én mégsem éreztem jól magam, melynek oka a szürke gyapjú Jackpot blézerem lehetett.Valahogy az volt az érzésem, nem engedi át a személyiségem lényegét. És ki is fogytam belőle.
Úgy terveztem, trolival megyek, de elvacakoltam az időt tésztagyúrással, meg a gyakorló szettem kiválasztásával. (Végül maradt az eredeti terv: az argentin tunika a régi – egyébként szürke! – térdig érő aerobik leggingszemmel, harisnya nem lesz rajtam, tehát cipőnek a fukszia színű, ami ugyan a piros felsővel… de nem milongára készültem.)
Az első részben pilates volt, egy szem résztvevőként, így magánóra lett belőle. Már a harmadik gyakorlatnál megjegyeztem, hogy kidöglés van, pedig hetente 5 alkalommal alakformálok.
Úgyhogy mire a tényleges tangó technika következett, már baromira elfáradtam. Ennek első részében beállítottuk a pozíciót; vagyis a testsúlyt, medencét, gerincet és innen indítottunk testsúly áthelyezést. Volt forgás technika – ez ismerős volt J. óráiról, a disszociáció, amikor a törzs mozgását követi a csípő, majd a lábak.
A szünetben felpróbáltam egy Patrizia Pepe ceruza szoknyát, szürke tiszta gyapjúból, de baszki, kissé feszült a fenekemen. (Derékban meg bő volt.) Ilyet sem tapasztaltam egy ideje. Pedig a héten három alkalommal volt az egész napi eledelem 3 szem keksz tejeskávéval. Mennyit koplaljak még? De legalább megspóroltam az árát. (Egyébként is mit keresett a tangó ruha turkálóban? Biztos elszabták, és nem volt jó senkinek.)
Ezt követően ochokon keresztül elemeztük a projekciót (lépés-tetsúly-balace-tartás), a pivot-t, majd a forgásokat. A végére úgy belefáradtam, hogy a hátra ochoknál belezavarodtam a máskor oly evidens forgás irányokba. (Hátha valakit érdekel: az ochokat azért nyomjuk annyit, mert tulajdonképpen minden vezetési irány, fordulat abból indul. A szimpla sétát is ochoval vezetik, mert így könnyedebb hatás érhető el. Azt hiszem.) Utolsóként még T. a lányoknak, K. a fiúknak levezette a tanultakat. Nekem T. azt mondta, hogy az előre ocho tökéletes, a hátrába viszont beledőlök. Másodjára is. Mondtam neki, hogy én észre sem vettem. Mondta, hogy igen, mert annyira könnyű vagyok. 🙂
Akik már a mestereknél sorra kerültek, azok egymással táncoltak. A hatalmas lánytöbblet ellenére felkért egy ügyes fiú, és nagyon jót táncoltam vele két szám erejéig. (Technikán mindenki egyedül dolgozik. Kicsit olyan, mint az aerobik óra.)
Parkolás miatt megbüntettek, mert elfelejtettem, hogy munkanap volt, és nem küldtem SMS-t.
Otthon még megsütöttem az almás süteményt egy régi Country Living recept alapján, és nagyon finom lett. Sima reszelt sajt helyett (előre) reszelt parmezán sajtot használtam. Fahéjat elfelejtettem venni (ezt nem is írták, csak nekem az almás cuccokhoz valahogy dukálna. (Ebben magyaros vagyok, na, mégis nagyanyám almás pitéjén szocializálódtam. Ámbár Koppenhágában is ettem egyszer egy nagyon finom almapürét, amelynek a tetején fahéjas cukorkéreg volt.)

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #50

Kedden valahogy nem volt jó. Óra elején technika, majd folytattuk a saccadás és barridás lépéskombinációkat, a végén meg szoros közeltartásban séta. Párcserénél ugyanaz a meglehetősen kezdő jutott, de jó, hogy segíteni tudtam neki. K.-tól a tengelyem miatt megint “kikaptam” 🙂 Na most emiatt csak azért nyavajgok, mert jó lett volna valami valakivel egy jót táncolni. De legalábbis különböző emberekkel, mert így fejleszthető leginkább a követés.

Szerda a CI-ben ezúttal jobb. Késtem, Ali már mással nyomta, de nem érdekelt. Megint lány túlkínálat, viszont beállt T. (B. asszisztense), aki kurva szigorú, semmi nem jó, de nagyon lehet tanulni tőle, elmondja, hogy melyik hiba miért történik. Azt is mondta, hogy jógánom kellene, meg pilatesre járni. (Jó. Mikor?) Amúgy pilates meglesz holnap a technika workshopon K-val. Csak az a furcsa, hogy J. azt mondta, jó tengelyem van, de én is érzem, hogy mégsem jó. Viszont napközben, amikor felállok az asztaltól, igyekszem leengedni a medencém, ahogy K. beállította.

Ochoból vezetett saccadacat csináltunk, ezt variálgattuk, végül kivezettük egy fél giroba. Ja, még két lány beállt vezetni, igen ügyesek voltak. Nagyon jókat táncoltam R-rel, de ezúttal K is jó volt! És Ali is. Szóval lehetett gyakorolni, de mondom, R-rel nagyon éltem! Jó volt az óra, csak B. volt kissé pikírt. Mi a fasz baja lehet? Na mindegy. Vettem újabb bérletet, kap még egy esélyt.

Ma közös milongára ruccanás van, de én nem megyek, mert az önbizalmam még nem tért vissza, ráadásul napok óta van egy kis ödéma a szemem alatt – lehet, hogy a nem alvásoktól, úgyhogy kihagyom. Igazság az, hogy Dodótól is tartok: tudom-tudom, nagy a szám, akkor mit foglalkozom vele, de a franc sem akarja, hogy hétvégén feszültség legyen – elég nekem a meló, meg utána a spanyol és tangó, amik ugye hobbik, szabadidő, de attól még kőkemény tanulás mindkettő. A héten ez az egyetlen este, amit otthon töltök. Remélem hívnak még… mert a csapat a itt egészen jó.

Kíváncsian várom a holnapi technika workshopot. Remélem olyan tengelyem lesz, hogy csak na!

A mai nap hangulatához: Luvia – vagyis eső:

 

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Un año antes

Ebből az alkalomból valami jó kis ütőset akartam írni, de semmi nem jut eszembe, úgyhogy nem erőltetem.

Egy éve pontosan ilyenkor az amszterdami Schipool repülőtéren valószínűleg a kávézóban ültem, a FB-on még egyszer ellenőriztem a Buenos Aires-i kontaktommal folytatott kommunikációt, cigizős helyet kerestem, és gondolkodtam, megvegyem-e a Wallpaper aktuális számát. (Nem vettem meg.)

Ami előtte történt velem arról itt írok, ami utána, arról szól ez a blog. Ami a kettő között,  azt úgysem tudom visszaadni, időnként valamire utalok itt vagy épp máshol.

1 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Már péntek délelőtt megtelt Az Aréna felső parkolója Glamour-naposokkal. Kik jelentős része háziasszonyokból és kismamákból állt. Néhányan megkapták apu csajozásra (is) használt (családi) autóját, ami nem javított a helyzeten; normál parkolóhelyekre – de komolyan! – képtelenek voltak beállni, ott töketlenkedtek lépten-nyomon. Az Estée Lauderben hamar megvettem az épp elfogyott alapozóm utánpótlását, aztán nekiálltam bokacsizmát nézni, de végül nem vettem, mert ugye minek, igazából egy – esetleg két – szetthez hordanám. (Azóta de bánom már!) Talán a januári leértékeléseknél. Így is mintha a fogam húznák: fizetéskor együtt volt a BsAs-i pénz, most meg nagyon hozzá kellett – és még kell ezután is – nyúljak. Mondjuk ezt tudtam, és repjegy vásárlás jövő hóra volt kitűzve, na de akkor is…! Kellett még szempilla spirál is, de a búza Douglas Lanôcme termékek közül valami baromságokra adta meg a kedvezményt, viszont olvastam, hogy a Westendbe (fujjj!) van egy Lanôcme-sziget – na elvillamosoztam oda (anyám, mennyi proli volt az áruházban!), meg is vettem, így a luxus kozmetikumaim majd’ négyezer forinttal kevesebbe kerültek a szokásosnál. Benéztem a Mangóba – náluk még sose vásároltam semmit – kiválasztottam egy világoskék, silány-de-mégiscsak-gyapjúból-készült jégkék, rövid fazonú pulóvert, erre a kasszánál kiderül, hogy hát arra a termékre ez pont nem vonatkozik. És még nem volt vége, mert a nap legdrágább vásárlása a Tescoban törént – Mucus téli kabátja 18 ezer forint volt, szerencsére még a szeptemberben kapott iskolakezdési kuponokat is be tudtam váltani.

Azért történt jó is pénteken: megittam egy tejeskávét a Feketében, továbbra is nagyon jó, most a mellette lévő mór stílusú ház udvarán is el lehet fogyasztani.

Este pedig egyik barátnőmmel elugrottunk az Art Marketre – pénteken meghosszabbított nyitvatartás volt, egész 22.00 óráig – és nagyon jól éreztem magam. Eleve tetszett az anyag, jó-féle energiák áramlottak, proseccoval a kezünkben mustráltuk az alkotásokat: volt, ami provokatív volt (pl. vágódeszkákba faragott pornójeleneteket ábrázoló domborművek – avagy háziasszonyok elfojtott vágyai), volt meghökkentő, vicces, és szép is.  Nem is volt időnk végignézni. Utána beültünk még egy proseccora a Némóba dumálgatni, hazamenet meg már csak az éjszakai busz járt, mindenesetre kurva jó volt diszkréten kirúgni a hámból, igénybe venni a nagyváros kínálta előnyöket.

Szombaton biciklizés a Káli-medencében (elmaradhatatlan rozé hosszúlépés a Káli Kövekben), falatnyi pöttyös sortban. Jól elfáradtam, de végre-végre, csak percekre ébredtem fel éjszaka!

7 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #49

A hetet jobb elfelejteni!
A kedd tulajdonképpen jó volt, Ali is egész normális volt, T. megdicsérte a sétámat, hogy nagyon szép, párcserénél kétszer jutott az egyik korábban is “kipróbált”, és határozottan jól vezetett, élvezetes volt a tánc vele. Harmadszorra a Bájgúnár jutott, persze azért kihívásnak éreztem, mert az (multi)irodatündér partnerével folyton bennfenteskednek, gondoltam, na, most aztán megmutatom. De jó szarul vezetett, valószínű azonban, hogy úgy gondolta, én vagyok béna.
Az órán viszonylag sok technika volt, meg közeltartásos séta, amelyet már kiegészítettük további lépésekkel is.
És jelentkeztem K jövő hétvégi technika workshopjára, meg az előtte tartott pilates órára is, de utóbbira csak feltételesen.
A szerda katasztrófa volt, pedig az elején még jól is ment. Minden második számnál ücsörögtem, ami nem csoda, két nálam fiatalabb, viszonylag csinoska is volt, ráadásul a fáradtságtól most aztán annyinak is néztem ki, ahogy a köztudatban a késő negyvenesek szoktak. :S Úgy kiszipolyoznak a munkahelyemen, hogy az nem igaz! Adják oda a karácsonyi jutalmam, aztán szeva!
B. ráadásul türelmetlen is volt velem, Ali hülye kérdéseitől (“figura” – megint) agyfasz kerülgetett, fel sem fogta, mennyire ki vagyok. Persze két napja néhány keksz, körte, tejeskávé az eledelem, egy-egy kiskanál búzacsíra. Ehhez hozzájön még a kialvatlanságom is. Szóval sugároztam a negatív energiákat. Így aztán mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy egymás után két párcserénél is jutott vezető. OK, a többi csaj legalább ugyanannyit ücsörgött, de a két csinoska kevesebbet. Szóval pipa voltam, hogy ezért jöttem ide, hogy a végén kb. az óra felében táncoljak csak. A sírás kerülgetett, és lógattam is az orrom rendesen. Arra gondoltam, keresek más helyet Éjjel – persze nem aludtam – meghánytam-vetettem: volt már ilyen, különben is, A-val (nem Ali) jókat táncoltam, de Alival is, (K-val kevésbé) úgyhogy ezek miatt mégis lenyelem a keserű pirulát, úgy megyek majd oda, hogy hát Adél, ez van, megköszönöm, ami jut, abból is tanulok legalább. Aztán meglátjuk.
Jó lenne egy gyakorlott partner, de alig van esélyem, hogy találjak ilyet, pedig kellene, hogy fejlődni tudjak, visszatérjen az önbizalmam. (Vissza is fog, semmi kétség, csak most olyan sikerélmény nélküli időszakot élek!) A magánórákról nem mondtam le, mindenképpen venni szeretnék, mielőtt újra elutazom Argentínába.
Holnapi practicát skippelem, viszont szabin leszek, beszerzek egyet s mát a Glamour napokon (na nem sok mindent, mert úgy néz ki, megint hozzá kell nyúljak a repülőjegy pénzemhez, pedig már majdnem együtt van!), eljutok végre a Tichy tisztítóba az Annaeva ruhámmal, tesztelni kéne kávézókat, vagy beugrani a Feketébe, ha már arra járok, és persze reggel futni… Bár szép idő lenne!
De ma még rettenetes napnak nézek elébe, jön a könyvelő banya, spanyol óra, este barátnőimmel fröccsözgetés, de azt lehet, hogy már nem vállalom be.
Dalle!

5 hozzászólás

Kategória: Uncategorized