szeptember 2014 hónap bejegyzései

Séta ölelésben #47

Kedden megint K&T óra, T. a tartásomra “szállt rá”, illetve, hogy a nem súlylábam (ami jellemzően mozgásban van, de ez így nem mindig igaz) nem eléggé laza. Tény, hogy a szép tartásra annyira adok,hogy az már/még görcsös. Mindezt azonban annyira kedvesen és segítőkészen teszik, hogy tényleg semmi rossz érzésed nincs emiatt. Maximum annyi, hogy a fene egye meg, még mindig nem vagyok elég jó! Mert a bemelegítésnél rendszerint élvezem a mozdulataim, elégedett vagyok, aztán óra végén lejön, hogy van hova fejlődnöm még. De ez így van rendjén; ne feledjük, a kezdő szint 1-1,5 év!

Amúgy az órán a múltkoriakat vettük át, de persze mentünk tovább: tanultunk egy szép mozdulat sort, amelyet hátra ochoból kell indítani, majd elől keresztezni, visszazárni, belépni a vezető ahhoz a lábához,ami a súlylábammal szemközt van, majd a szabad lábammal a kilépek oldalra, de a felsőtestet közben végig a vezetővel szemközt kell tartanom. Ezzel lehet játszani: ahogy ő mozdul előre-hátra, úgy tekeredek én is. (Fájt is a hátam, rendesen dolgoztak az izmaim.) Ez látványnak is szép, és nagyon élvezhető, főleg, ha van a partnered és közted feszültség. De sajnos Alival nincs, remélem, hamar felfogja, hogy csak táncolni akarok vele órákon. De most legalább nem volt olyan béna.

Viszont ott volt a szlovák területi vezető (rajongóm volt a régi munkahelyemen) képű Juditéktól, na, ő sose táncolt practicákon velem, de most nekem jutott párcserénél, és tök bizonytalan volt, ettől én magabiztos lettem (és kárörvendő – de gáz vagyok!), végül jó volt. (Ja és a kedvenc nuevos számom szólt, aminek sajna nem tudom a címét, de rendszerint nagyon érzem a tangót, amikor szól.) Kétszer jutott az egyik eléggé kezdő, úgy lépett, mint egy tengerész, így aztán nem jöhetett létre normál kontaktus, még én mutogattam, hogyan, merre forduljon. (Ez azért jó érzés volt.)

Szerdán óra B.-val,egy finn milonguera volt a vendég tanár, nagyon sokat beszélt, inkább táncoltam volna. Persze itt a szokásos vezetőhiány megint jelentkezett: mindössze 2 fiú volt + B., akinek közben azért tanítania is kellett. Emellett még a finn csaj is beállt vezetni, de ketten így is folyamatosan vezető nélkül voltak. Szóval hiába volt ott Ali, vitte a többi csaj 🙂 !

Girokat nyomtuk, a feladat az volt, hogy valamilyen módon mi is visszajelezzük a vezetőnek, hogy nekünk hogy lenne jó, tegyünk bele apró díszítéseket,stb. Továbbá hogy ne az esztétikumra koncentráljunk, hanem az érzésre, mert a tangó erről szól, nem YouTube felvételekről. Igaza volt, látszik, hogy Finnországból érkezett! Meghallgathatná a sok elszállt magyar milonguero is! B. kétszer jutott nekem, a másodiknál megdícsért. R-rel időnként döcögős volt,demost is jól esett vele a tánc, a tükörben meglesem, hogy szépen pontozok hátrafelé. A finn csaj próbálgatta, mennyire érzem a tenyeremen keresztül (amelyik a vezető kezében van, mert a másik kezünkkel a karját fogjuk) a kettőnk közötti energiát, és so-so, eléggé macskajancsi voltam. (Hú, S. ezen keresztül is milyen szenvedélyt volt képes közvetíteni, és mennyire nem tolakodóan, pont megérezve, meddig nem lép be a nem-kényelmes szférámba!!!) Még Alival lenyomtunk két számot, aztán aznapra végeztünk.

Pénteken végre semmi nem jött közbe,és eljutottam prácticára. Nem voltunk sokan,vezető mindösszesen négy darab. (+B., mert most ő volt a házigazda.)  Meglepetésemre felkért C, akit beképzelt pulykakakasnak tartottam, és aki az eggyel felettem tartó csoportból néha ottmaradt a mi óránkon, még táncoltam is párcserénél vele. Sosem nem volt szimpi, de most felkért, én meg jó passzban érkeztem (pedig, hej,de meggyötörtek ezen a héten!), és tök segítőkész volt, jól vezetett – igaz csak két számot nyomtunk le. Planeókat próbáltunk csinálni, ami valahogy nekem nem ment, de összességében jó volt! Aztán Alival nyomtam,aki mással táncolt, amikor érkeztem. Rájöttem – a testemmel – hogyan csúsztassam szépen a lábam, amikor ganchoból visszatérek. Judit mozdulatait véltem felfedezni benne. 🙂 Alinak meg mondtam, szerintem mit kellene csinálnia, hogy le tudjon bizonyos egy bizonyos mozdulatot vezetni. Nem is vagyok beképzelt, mi? 😀 Aztán mondtam, nyugodtan kérjen fel másokat is; így is tett. Szerettem volna J-val táncolni, de nem kért fel a fasszopója. Van most valami partner szerűsége, aki egy 30-as banya,és nagyon őrzi. A negyedik meg nem táncolt, csak a két haladó csajjal. Viszont C. ismételten felkért, és nagyon jó volt vele, mutatott egy olyan sanguito variációt, ami igazából egy dupla szendvics, nekem a külső lábammal kell finoman díszíteni, de ezt nem igazán tudom körülírni: valahogy úgy néz ki, hogy odaérintjük finoman a lábunkat a vezető lábához, miután a másikat satuként közre szorította. (S ezt is mennyire tudta – ahogy csak egy argentin képes rá!) Ja, és mindezt közeltartásban. Ez sajna még mindig nem megy annyira, mint S-val,vagy az első tanárommal,  ja, vagy H-val.  Mindegy, éreztem, hogy tetszik a tánc velem neki. Tanultam még egy mozdulatot: barridával hátsó keresztbe rakják a lábamat, ettől kezdve az lesz a súlyláb,és elölről kell bontanom.Utána az egyik kezdő csaj őszintén megdicsért, hogy milyen szépen táncoltam, és kurva jól esett! De úgy éreztem, tényleg ment, és ez hatalmas többletenergiát adott! Negatív: B. rossz házigazda, a sarokban kaszinóztak, J., például az ékszertervező csaj nyerítve röhögött, és ez zavart.

Tangó szempontból igen elégedett vagyok a héttel, jó lenne, ha a következő is ilyen jó lenne, mert hatalmas löketet ad a továbbiakra. Kezdek figyelni a tengelyemre, illetve arra, hogy nem nézzek le, felső testtel kövessek, hogy csak akkor forduljak pivotból, amikor azt vezetik, hiába tudom előre, hogy az következik. Ezek mind kis dolgok egy profinak, de nehéz figyelni rájuk, főleg egye szerre többre is. És mi minden van még! Szóval: entonces!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Védett:

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Kategória: Uncategorized

Gyalázat

Elkezdtem nézni ezt a filmet, de abbahagytam,valami iszonyat volt, mert dokumentum film ugyan, de az elmondottakat szcenírozással tették plasztikusabbá,hogy ütősebb legyen!
Korábban olvastam Anonyma Egy nő Berlinben című könyvét, amiről azt gondolom, erősen beleszerkesztettek, mert gyanús kiszólásokat véltem felfedezni benne, amelyekkel a mai olvasói igényeket (????) akarták kiszolgálni, eképpen kevéssé éreztem így hitelesnek. Polcz Alaine Asszony a fronton írását is elolvastam – az viszont hiteles és nagyon megrázó volt.
Míg a két könyv esetében jellemzően nem, a film nézése közben feltűnt, hogy a retorikája, szókészlete erősen hangsúlyota, hogy ezeket a nőket szégyen érte. Az a bajom ezzel, hogy szégyellni normális esetben olyasmit szoktak, ami az érintett személyből fakad: hiányosság, torzulás, hiba. Ezeket a tulajdonságokat vagy tetteket pediglen azért szégyellik, mert a külvilágtól negatív – megvető, kiközösítő – visszajelzéseket kapnak. Ami hát teljesen nonszensz (lenne) megerőszakolt emberek esetében, de persze mégis így van (vö. “kihívóan öltözködik”).
Közhely, hogy a háborúk mondhatni velejárója a nemi erőszak (evidenciaként kezelik: hát ez van, nektek pechetek volt), ami EGYÁLTALÁN NEM szexuális vágyról szól (80 éves nénik, 10 éves kislányok – nem tipikus vágykeltő jelenségek), hanem arról, hogy az ellenség (biológiai) vagyonában !!!) kárt okozzanak. Nem is sikertelenül, mert az ilyen “szégyenbe esett” nőket (meggyalázott – ez is már milyen minősítés) nagyon gyakran kiközösítették, eltaszították. (Ismét vö. iszlám közösségekben saját családja végez a megerőszakolt lányokkal)
Anonyma és Polz Alaine is írta, hogy a visszatérő férfiak a tetejében értetlenkedtek (“Hogy hagyhattad?” “Ugye nem igaz? Ilyenekkel ne viccelődj!”)

Amikor kezdtem nőcisedni, hányan gondolták szabad prédának a testem! (Anyukám: “Ezt meg kell szokni…!”) És milyen mocskosnak éreztem magam egy-egy nyúlkálás, beszólás után! Undorodtam magamtól, gyűlöltem magam, amiért velem ezt meg lehetett tenni! Sose említettem senkinek, miként lépik át a határaimat, mert lúzernek hittem magam, akinek a nőiessége megéléséből csak ennyi jut. Volt időszak, amikor féltem kilépni az utcára, gyanús kompánia láttán átmentem a túloldalra. És soha nem hallottam, hogy bárki elítélte volna ezt a viselkedést! (Mármint nem az enyémet.) Ehhez hozzáteszem, nem öltözködtem feltűnően, nem sminkeltem erősen magam!
Rettegek attól, hogy az én tiszta szívű kislányom kislányom, aki napról napra szebb lesz ahogy virágba szökken: neki is keresztül kell majd mennie ezen? Sokkal durvább most az utca, meg a közbeszéd, mit amikor én kamaszlány voltam!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #46

A héten új helyet próbáltunk ki A-val. (Továbbiakban legyen Ali.) A hazai tangó élet legpromininsebb képviselője nyitotta meg tangó stúdióját, ami gyönyörű lett! Mi nem hozzá, hanem a K&T kettőshöz (Svédországban – hoppá! – éltek és tanítottak) mentünk, lévén a szokásos helyen immáron csak heti egy óra van, ami nekem azért kevés. Néhány hete kaptam egy hírlevelet tőlük, és pont találtam nekem való órát, megfelelő időben, spanyol után. (Másnap alig vonszoltam a fáradtságtól magam!)
A hely mint írtam, gyönyörű, egy lakást alakítottak át, viszonylag sikerült BsAs-i hangulatot teremteniük. Van pihenő helyiség, van egy pici büfé, lehet válogatni tangó ruhák és cipők között.
Maga az óra is tetszett, bár Ali rettenetesen béna volt. K és T nagyon kedvesen segítettek, pedig sokan voltunk. Nálam a szokásos hibáimra hívták fel a figyelmem: az izolációra, illetve K a pozíciómra. Jó, hogy tánc közben már észre tudtam venni, hogy bakker, most nem volt folyamatos a tengelyem. Meg hát elfogult is voltam: új tanárok, nem a megszokott emberek. Amúgy séta volt keresztekkel, innen vezetett pivot, majd abból ocho, később sacada. Volt két párcsere, az első egy morci, mindazonáltal jól vezető fószer volt, de Ali szerencsétlenkedési után jól jött. A másik egy uruguay-i fiú, aranyos (és meglepően magas!) – neki nem ment olyan jól.

Egyre inkább tartok attól, hogy Ali esetleg többet remél, és most, hogy partneremnek hívtam, olybá tűnik, mintha felbátorodott volna. :S Márpedig az év végéig mindenképp szükségem van stabil partnerre. Eddig mondjuk normális volt.

Ma meg hezitáltam, elmenjek-e practicára, aztán végül elindultam, de úgy látszik átok ül ezeken a prakticákon, mer’ most be sem mentem, mivel láttam, hogy össz-vissz egy pár volt, akiket G. (esetleg vennék tőle privát órákat) időnként instruál. (5 percet ültem a kocsiban, lestem, hátha jön még valaki.)

A hab a tortán persze a zuglói blokád volt: a buzi nemzeti vágta miatt az Andrássy lezárva, iszonyat dugó, fél órás araszolás az Aradi utca – Szondi utca környékén. Végül nagy nehezen kiértem a körútra, onnan Óbuda – Hungária krt. útvonalon haza. (Benzinem vészesen fogyott!) Éreztem én, hogy nem kéne elindulni!

Dodó repi román borát töltöm épp magamba!

(A jövő hét legyen jobb nekem, mert szar a kedvem, szar voltam a csütörtöki spanyol órán, álmomban iszonyatosan áradt a Duna, mint egy cunami, én meg fogtam magam, és siettem fel a hegyre, a legfelső utcában álló házig, hóónom alatt valami ló (!) – a szeretteimről semmit sem tudtam, de valahogy higgadt maradtam. Inkább az áradat rombolása borzasztott.  Alig egyértelmű szimbólum!)

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Lájfsztájl

Nagyon rákaptam az ilyen lájfsztájl bejegyzésekre, biztos azért, mert ezzel akarom a meglehetősen eseménytelen életem kompenzálni saját magamnak. Sok inspiráló életű blogger bejegyzéseit olvasom, és mindig elcsodálkozom, hogy jé, vannak ilyenek is, nem mindenki él mókuskerékben? Nekem ilyen nincs a környezetemben! (Na jó van, de őt nagyjából eltartja az olasz pasija, úgyhogy a helyzete  nagyon is függő.) Most persze nőkről beszélek, férfit asszem ismerek. (Nem asszem, hanem tényleg, ezen gondolkodnom sem kell, elég kinyújtani a kezem.) Jó tudni, hogy így is lehet, és szeretném, ha jobban megmutatnák magukat, hogy a lányok, asszonyok lássák, így is lehet! Annyira nem elérhetők az ilyen példák, amelyek egyúttal mintaként is szolgálhatnának!

Viszont az utóbbi hetekben hónapokban valami homályos, de mintha egyre inkább összeálló – nem is terveim – elképzeléseim kezdenek kikristályosodni. Vagyis az igazat megvallva, felszínre kerültek olyan gondolataim, mit szeretnék csinálni, mit tudok tenni érte, és az ezekkel kapcsolatos más ötletek, “én így tenném” gondolatfoszlányok valahogy egymásra találnának. Persze még nagyon őskáosz az egész!

Ilyen mindent bele, megpróbálni akkor is, ha a realitások talajáról nézve minimális az esély, de a matematikai akkor is… Életemben nem voltam ennyire következetesen elkötelezett és kitartó az álmaimat illetően, még a főiskolán sem.. Igen, 47 évesen, nem 47 évesnek való álmok. 😛

(A héten késő este elképesztően megrendítő riportot láttam a TV-ben. Egy Budapesten élő vajdasági lány interjúvolta meg a 24 (!) éves barátnőjét, aki azt mondta, hogy ő már soha nem hiszi, hogy azzal foglalkozhatna, amit szeret, mert visszahúzza a környezete, köti a kisgyermek. De ne ám azt higgyétek, űrhajós szeretett volna lenni, vagy agysebész: kertész! Egy ilyen – és most távol áll tőlem, hogy minősítsem – hétköznapi álmot, ennyire fiatalon feladott. El is sírta magát, annyira fájt neki. Miként az is, hogy a hozzá elvileg legközelebb álló ember, a férje (aha!) sem támogatja, másról nem is szólva. Szívszorító volt.)

De akkor egy kis lájfstájl – lehet, hogy sokáig nem lesz több. Múlt hét vége, verőfényes szeptember (kedvencem, ugyebár), utolsó lángos a Balatonon, anyósom almás pitéje (de hogy mennyi oldalvágást küldött felém!), Dodóval körbe biciklizük a Káli-medencét. (Szentbékkálláig egyedül!) Feltekerek Köveskálra (immár nem tétel megállás nélkül), a Kerékbárban ezúttal bodzaszörpöt iszom, de most valahogy nincs az a hangulatom, mint a múltkor, azért így is jó volt.

Mindszentkállán (ez a falu tetszett legjobban a Káli-medencében, mert viszonylag organikus volt még) szuper helyet fedeztünk fel, a Káli Kapocst. Pántlikás fíling, iszonyat kedvesek, ez az első évük, az idei télen nem lesznek még nyitva, meglátják, hogy alakul majd az ősz, és jövőre aszerint terveznek. Diófa, fröccs, fő utcai hangulat, formatervezett lomi bútorokat, cím-festett táblák, rozé fröccs. Minden adott, hogy az ember feltöltődjön, ha úgy állnak a csillagok. Van egy homokkal felszórt belső udvara is, nyugágyakkal. (Ez valami raktár udvar lehetett, olyan mezőgazdasági érzete van.)

Innen tovább Salföld, Kékkút majd lefelé a Balatonhoz.

Vasárnap nagyon hosszút futottam, délután meg még belefért egy Köveskál megint. (Káli Kövek – egyedül)

Jól is tettem, hogy ennyit sportoltam, mert a héten elblicceltem a futást és az otthoni karbit – történés volt, 2,5 napon át semmit nem ettem, de szerdán a tangó miatt délután fél négykor a Tamp and Pullban a szokásos café con leche és 3 szem levendulás keksz mellé egy kis stangli szendó is lement.

És hogy most szombat délután micsoda isteni rózsás rebarbarát ettem (valódi tejszínhabbal, amelynek szintén volt egy nagyon enyhe rózsa íze) a Bordóban!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #45

Hű bazmeg, ma mi történt velem! Fogata magát és kifogyott a benzinem az utca közepén. Épp prácticára mentem, és nem tudtam leparkolni. Ez a szerencse, mert legalább egy széles, egyirányú utcában történt a malőr, legalább fennakadást nem okoztam. Dodó külföldön van (így megúsztam egy lebaszást, ami kurvára nem hiányzott volna). Ja, pénzem sem volt, hogy taxival benzint hozassak, mert a bankkártyatartóm egy elegáns mozdulattal kiszedtem a táskámból, gondolván, hogy jobb helye lesz otthon, mint felügyelet nélkül hagyni a prácticán. Eszembe jutott, hogy az egyik volt osztálytársam taxizik, és isteni szerencse, hogy épp ráért. A práctica viszont ugrott, ami miatt elég mérges vagyok, mert 5-kor elengedtek a munkából, és sietve elintéztem a futást is, aztán hajmosás, majd iszkiri – de ezek szerint kár volt a sietségért.
A szerdai óra tök szar volt, követők túlreprezentálva, annyira, hogy női vezető sem jutott mindenkinek! Ez azért nagyon gáz, hogy a magyar pasik ennyire csak a kocsma-számítógép-TV irányba hajlandók mozdulni! Középkorúak pláne, na de fiatalok is! Viszont B. dicséretére legyen mondva, tényleg rotálta a párokat, ami nekem is jó volt, mert hiába volt ott A., mégis tudtam másokkal is gyakorolni. Az egész órán azt ragoztuk, hogy ochoból vezettek egy lépést, amelyet a vagy boleoval, vagy ganchoval bontottunk ki. Na és egyszer, amikor B. lett a párom, néha gancho helyett boleot csináltam, vagy fordítva, és amikor kérdezte, miért érzem azt, hogy ő azt vezette, nem tudtam megmondani. Aztán kiderült más sem, még az asszisztense sem. Végül tisztázták, onnan nagyjából ment.
Az elején roppant bizonytalan voltam, aztán belejöttem, talán mégsem vagyok reménytelen.

3 hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #44

Valamikor augusztus végén írtam, hogy elmentem az Urániába, úgyhogy röviden a beszámoló. Nem maradtam sokáig, mert szabi utáni hétfő következett, tehát fitten akartam újra munkába állni. Egyébként is mindig volt un. szabadság utáni parám, de azóta, hogy első reggel kirúgtak, amint visszatértem Buenos Airesből, hát a legrosszabbra is fel vagyok készülve.

Na szóval jó sokáig bámészkodtam a bejáratnál, majd miután két tanda is lement, úgy döntöttem, átveszem a cipőimet, amire nem került sor, mert felkért valaki, méghozzá egy nagyon jó táncos, tanítja is a tangót, és mivel az utcai cipőim kinézetre majdnem tangó cipők, hát magamon hagytam őket. A partnerem végig oktatott, nagyon biztatón, de ez akkor is nagy pofátlanságnak számít milongákon,  mert ennek helye a prácticákon van. (“Húzzuk ki magunkat!” Miii???!!! Én azt hittem, hogy ki vagyok! Figyelni erre!!!) Mindegy, mondjuk cseppet sem vettem zokon, jó szándékú volt. Egész jól éreztem magam tánc közben, de azért hogy őszinte legyek, elbizonytalanított, annak ellenére, hogy tök jól le tudtam követni. Mit nem adtam volna ezért még áprilisban!

A cortina alatt végre felvettem a tangó cipőmet, de túl lazára csatoltam be, úgyhogy a következő tánc kényelmetlen volt. A fószer, aki felkért – noha jó táncos volt – nem vezetett olyan jól, mint az előző, de úgy döntöttem, nem fogom magam izgatni – legalábbis igyekeztem nem. A tanda után nem sokáig maradtam, és mikor milonga blokk következett, mentem is. Én voltam a leggyengébb követő, egyelőre nem lett volna szerencsés, ha emlékeznek rám. Amiért végül is mentem, az sikerült.

Mostantól az én szintemen csak heti 1 óra van (ami igazából 90 perc), szerdánként, amit J. BsAs-i távolléte alatt B. tart egy asszisztensével. Az történt, amire számítottam – három hét kihagyás után meglehetősen bizonytalan voltam. Ráadásul a többiek sokat fejlődtek a táborban és az azt követő workshopon. A közeljövőben muszáj lesz módot találnom egy workshopra nekem is! Amúgy saccadákat nyomtuk, B. mondta, hogy nem megtanítani akarta, csak egyszerűen megismertetni, lenyomatot készíteni a testünk számára, hogy később könnyedén megcsinálhassuk. Ott volt A., de sok párcsere is volt, amikor pár híján B. jutott, tök jót táncoltam vele, nagyon jó vezető, csak a végét szerencsétlenkedtem el – mintha megijedtem volna attól, hogy megy. A kivitelezésre konkrétan képtelen voltam figyelni, folyton a lábaimat néztem. (Rosssz!!!) Jó lenne, ha szerdán felszabadultabb lennék!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized