július 2014 hónap bejegyzései

Buenos Aires -500 km

Akkor jöjjön egy kis life-style!

DSCF7621

Végül lett PS magazin (nagyon igényesre sikerült ez a számuk) (Room viszont sehol sem volt), és még egy klassz szandit is vettem a Látomásban. Mindez úgy volt lehetséges, hogy pénteken fél órával előbb lépni tudtam, technikai okokból kifolyólag. Késő estére mindennel végeztem, persze az éhségtől félholt voltam, és az aznapi sportot-nyújtást-balettet skippeltem.

6.10-kor már a Thököly úton voltunk, én pedig a hetekkel korábban felbontott shortbread maradékát majszoltam (+ 2 megbontatlan csomag a piknik kosaramban lapult egyéb finomságokkal együtt) – ezúttal büntetlenül. Szopás Zágrábnál: 10 km-es dugó, de csak leértünk Novi Vinodolskiba.

Ház szokásos, a szobák viszont tágasak (fiam el is foglalta a legszebb, tengerre néző erkélyest), és csak egy kavicsos ösvény választatja el a tengertől, szerencsére a városközpont is egy ugrás. Vadon nő az oregánó, kakukkfű, este különösen illatos tőlük a levegő.

Nem a legmenőbb adriai nyaralóhely,nincs az a hangulata, mint Rovinjnak vagy Vodicének vagy Krknek. A közönség is – hát, elnézést – kicsit proli. Rengeteg a kövér ember.

Persze igazságtalan vagyok: voltak normális emberek is, NV pedig így is simán veri a Balaton összes települését. (OK, talán Tihany és Füred kivételével – bár utóbbit a kelleténél több pöffeszkedő, kifinomulatlan tuskó is előszeretettel látogatja.)

DSCF7631

Amit hiányoltam, azok a meghitt kis helyek: bárok, üzletek, galériák… Reggelente kávézni indultam, de túl azon, hogy vacak volt a kávé mindenhol, még croissant, vagy más reggeli péksüteményt adhattak volna, de sehol nem volt. A vacsoráknál is hiányérzetem volt. Imádom pl.a kagylót, de csak a paradicsomos feketét kínáltak mindenhol. De ismételem: minőségben így is veri a Balatont!

Hiányoltam továbbá, hogy  – noha nevében is benne van: szőlővölgy – 1 db vinotékát találtam, elég gyatra kínálattal. Piac nincs, csak vásárcsarnok, ahol hétköznapokon két árus van, meg egy halas és egy húsos.

DSCF7625

Azért – ha nem is jó, de iható – kávéra a Korzó felső végén található Snoopy koktélbárban sikerült rálelnem. Jó étterem (az egyetlen, amely a Kvarner Gourmet ajánlás Novi Vinodolskiban) a Konoba Lucia (a vártorony teréből felfelé nyíló utcában van). A Korzón az újságárusnál van angol Vogue! És csarnokban finom házi készítésű oliva olajat vettem!

DSCF7613

A reggelek kávézással indultak, ahova a PS magazinommal és a fényképezőmmel vágtam neki, majd levonultam ház előtti sziklákra (az új Pelso fürdőruhámban ez különösen nagy élvezet volt, hozzá két számmal nagyobb, kék fehér csíkos svéd inget vettem, dizájner táskában pedig vittem a cókmókom), kiterítettem a törülközőmet, és spanyolt tanultam, vagy a Stahl magazint olvastam.

Vagy épp a városban kószáltam; szokás szerint rám telepedett valamiféle melankólia. Sóvárogva lestem be az ódon házak ablakain (leginkább konyhákba), hogy ők akkor is ott lesznek, amikor az irodában szopok. (Honnan vettem, hogy olyan jó nekik?)

DSCF7624

Hanem azért Dodó verbális akciója rányomta a bélyegét a nyaralás nagy részére, csókoltatom! Bár képes voltam azért felszabadult lenni – leginkább a távollétében.

(Na meg a fiam is mit rendezett… elkényeztetett kölke.)

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Ó, azok a fehér sziklák! Egy kissé érzelgő poszt

(Ilyet! A WordPress kezdőlapja spanyolul töltött be!)

Véget ért a horvátországi nyaralás, itt vagyok a Balatonon, mert Mucus ide jött a tábor után. (Ahol szerencsére nagyon jól érezte magát, tele van inspirációval, és fel is töltődött. Remélem, jó kis muníció lesz az iskolakezdésre!) A kedvem, az mérhetetlenül szar; valahogy az Adria, a csupasz sziklák, az éles körvonalak mindig a pofámba vágják, mi a helyzet. Azt hiszem ez az oka, hogy gyakran sírhatnékom volt, mielőtt behajtottunk a hegyek túloldalára vezető alagútba. Konkrétan csupán egyszer nem éreztem ezt a mély melankóliát: 2009-ben.

Novi Vinodolski

Tradicionálisnak tekinthető szintén, hogy Dodóval éles pengeváltások, Rubikon feletti egyensúlyozások tarkították a Kvarner napsütötte békességét. (Bocs a giccses közhelyekért – ilyen elérzékenyülős a hangulatom most!) Azt hiszem, valami ott arra készteti az embert, hogy szembenézzen önmagával, és aki addig hárított, annak most szahar. Dodó utolsó két nap már alig bírta tartani magát, örökké provokált, fiam is a kritikus, romlatlan ifjú köntösében kívánt tetszelegni – elsősorban saját magának, apja lelkesen szekundált neki, vagy rá is kontrázott. Volt azért persze jó is, de arról legközelebb. És egy nap elment a levesbe – Dodóra féltékenységi roham tört, átköltözött a fiam szobájába aludni, és csak másnap este “enyhült” (mily kegyes!) meg.

Nem töltődtem fel, mert mi vár rám idehaza? Szar munkahely, szar házasság, rendetlen, lepukkant lakás, narcisztikus kamaszfiú, irigy anyós, értetlen testvérek, kevés őszinte barát, aki erőt adna.

Aztán itt van az érzelmi deficitem: momentán egy szeretni való ember van a környékemen (az az igazán mély, önzetlenül szeretés): a kislányom, szüksége van erre, és nekem is, hogy adhassak, de egyszerűen már nincs miből. Félre értés ne essék, nem az ő dolga szeretni engem. A férjemtől nem kell – na nem mintha az a veszély fenyegetne, hogy ő viszonzatlanul imádna. A fiam, hát neki sem a dolga, de nem kellene kihasználnia sem engem. A nagy BA hiányban, meg az ottani élmények feletti nosztalgiámban egész elfeledkeztem a szerető kereső projektemről. Igaz, abban a tudatban éltem, hogy még az ősszel visszatérek oda, addig meg minek. Na most ez egy picit eltolódott!

Hétfőn már olyan szürrealisztikus lesz a benti szűk ketrecemben, közönyös, vagy épp ellenséges emberekkel körülvéve, csúf környéken, hogy a kő, amire a törülközőmet terítettem, az ott lesz még, és sós tengerszag lesz, a templom harangja zúgni fog nélkülem is.

Van egy álmom, még fősulis koromból. Én akkor azt terveztem, hogy minden áron bejutok a külügybe, megtanulok horvátul, és a konzulátuson fogok dolgozni, mi több, elérem, hogy nyissanak egy al-konzulátust Rijekában is, legalább a nyári hónapokra. Még a szakdolgozatom is Horvátországról írtam. Na, szóval a gyerekeket Dodó sokszor elvitte a szüleihez, és én arra gondoltam, hogy egyszer – tadamm! – a szombati konzultációról meglépve levezetek a tengerhez, és aztán fordulok is. (Ilyet is álmodtam sokszor: valahová messze elmegyek, csak egy órácskára, aztán vissza is térek a megszokott hétköznapjaimba. Egyik első ilyen Párizs volt: leszálltam a buszmegállóban a buszról – akkor Párizsban voltam – ittam egy kávét valamelyik bisztróban; asszem a Bastille tér környékén – egyébként Maigret felügyelő arra lakott, a Richard Lenoire-on – megint buszra szálltam, de immáron a szokásos 54-esen zötykölődtem.) Ja igen, miért írom ezt most le? Talán megadatik: lesz egy kis felesleges pénzem (mert mondjuk épp kifizettem az aktuális BA-i repjegyem), merszem (azzal talán nem lesz baj, habár!), időm, meg megbízható kocsim. Mindenesetre 103 kunám megmaradt, az oda autópályadíj nagyobbik része! 😀

Kéne egy jobban fizető állás, jó lenne valami kreatív vállalkozás is. Ne utáljak dolgozni, állni tudjam Argentínát, a fog implantátumokat, és persze az ilyen úri huncutságok is beleférjenek néha-néha. Ja, és akarok egy note bookot is, a laptopom bármikor bekettyenhet!

Na jó, legközelebb ígérem, optimistább leszek!

020

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #40

Már tegnap írtam egyet innen, Kroáciából, de valamiért elszállt.Úgyhogy még a tegnapinál is rövidebb leszek.

R volt a partnerem, aki párjával a felettem lévő csoportba is jár, de a lány most elutazott. Kicsit nehézkesen indult, de egyre jobb lett. Először oldalra kiléptetések voltak Előre is, és hárta is – utóbbi jobban ment, metr a másikban kissé sutának éreztem magam), ami nem azonos az ocho cortadoval, mert nem ochoból, hanem sima sétából kell vezetni. Judit szólt, hogy a fiú vállszélességében lépjek, és akkor nem lesz probléma a tengelyem megtartásával, mert a vezető biztos támaszt tud így nyújtani, mindazonáltal figyelni kell persze az egyensúlyra is. Igyekeztem a Judit által valamelyik órán bemutatott – és nekem sok nyüstölés után úgy-ahogy kivitelezett – oldallépéssel visszatérni kiinduló pozícióba (hú, de nyakatekert ez így…). Volt még egy sacadás sor is, ez szerintem jobban ment, nagyon élveztem, sokat mosolyogtam önfeledten közben. Ennél dícséretet is kaptunk. R. vezetett többször egy előre ganchos lépést, már nem is emlékszem, mivel kombináltam, de az is jól sikerült, azért is jött dícséret. (Bár lehet, hogy ez inkább R-t illette, de mindegy, én  is benne voltam:) ).

K-val nem ment annyira, de ez szerintem nem az ő hibája volt, J-vel viszont nagyon igen, szemmel láthatóan ő is élvezte 😛

Ma nincs zene, mert elég gyenge itt a wifi.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Visszaszámlálás

Már csak egy nap, és szabi, megyünk az Adriához. De hogy nekem milyen zűrös hetem volt. Pedig indulhatott volna jól is – habár az előző esti döntőn kikapott Argentína (naná, nem nagyon szokott nyerni az csapat, amelyiknek szurkolok) – a hétfőt hirtelen ötlettől vezérelve kivettem. A dög melegben elindultam kedvenc VII. kerületembe, de csak egy ebédre futotta a Legelőben (előtte még beugrottam a Vince könyvesboltba a Klauzál téren, de sikerült ellenállnom néhány leértékelt dizájn albumnak), meg utána egy tejeskávéra a Massolitban, ami most valahogy sokkal jobb volt, mint emlékeimben él. A csaj persze most is fád volt, mindazonáltal kedves, és kellemes volt a hűvös is a sok régi könyv között. Hanem majd’ meghaltam, mire hazaértem!
Otthon rémlett, hogy lejárt a kislányom útlevele. Megnéztem, és tényleg! Csináltatni nem tudunk, mert ő táborban van Zirc környékén, méghozzá nomádban – patakban fürdés, térerő kilőve – úgyhogy csak visszahívást tudtunk üzenetben kérni, hogy személyesen közöljük vele a hírt, illetve egyeztessünk a továbbiakról. (Ez csak tegnap jött össze.) Mindezek után megszervezni a felvételét Budapesten, illetve továbbirányítását a Balatonra anyósomhoz.
Úgyhogy készülgetés helyett idegeskedhettem, meg szomorú is voltam, hogy nem lesz velünk, ráadásul csalódást kell okozzak neki. Végül is egyébként egész jól fogadta.
A listám mára sikerült csak megírnom, sajnos nem mindent tudok a felhőtlen és minőségi pihenéshez beszerezni, pl. nem lesz Room és PS magazin, sem pasztell kréták. Lesz viszont finn vászon függőágy tengerkék színben, üveg boros poharak (na jó, nem metszett, csak úgy néz ki), és erőt veszek magamon, és megsütöm kedvenc rozmaringos kekszemet, de tilos lesz kóstolgatni, mer’ holnap még szigorú diéta lesz, hogy aztán egy héten át zabálhassam a kagylót, és ne gyötörjem sporttal se magam!
Holnap még átviszem anyukámhoz Mucus dolgait, amit visz a Balcsira, előtte kozmetikus, de nagyjából a bőrönd be van rakva (néhány holmit visszaraktam a szekrénybe).
Holnapot még kibírni valahogy!
Mai tangó klassz volt, erről már Horvátországból érkezik jelentés!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Séta ölelésben #39

Csütörtökönként ott van a könyvelő banya, és persze nekem esett néhány hiba miatt, sietett is bepanaszolni, hisztizett a nem egyező kassza miatt, ami kiderült, mégis egyezik. Annyira jó, hogy külkereskedelmi levelezésre vettek fel, ehhez képest az időm egy részét olyan különleges képességeket igénylő feladatokkal töltöm, mint számlázás (bár ebben vannak komplikációk, hajjaj!), házipénztár vezetése, számlák szkennelése. Fasza!
Derék férfi is hangosan megjegyezte egy mulasztásom. A f.szopója Argentína drukker, komolyan távoltartást rendelnék el neki minden argentin dologgal kapcsolatban.

Ezek után nem voltak illúzióim a tangót illetően, de leszartam, át sem öltöztem tangós ruhába. Ehhez képest igen kellemes volt. Egy újrakezdő kért fel, a “bemelegítésnél” sima sétán kívül másra nem is emlékezett, de sebaj. B. legújabb agymenése az volt, hogy pénzérme darabokat tettünk ki (én csupa argentin és chilei pénzt) páronként körben, azokat megszámoztuk, a vezető mondta mindig, melyikre lépjek, és az óra során ezt bonyolítottuk. Nagyon jó volt nekem, mert valamiért végig koncentrálni tudtam a párhuzamos tartásra, a szépen kivitelezett lépésekre és még díszítéseket is bele tudtam tenni. Párcserénél J.-val nagyon jól ment, mindketten élveztük! Elhatároztam, hogy minden “turpisságát” lekövetem, és sikerült is!

Viszont egyre inkább érik bennem a tangózó magyar férfiak fejezet. Partnerem – hogy is mondjam – nem volt a legelőnyösebb külsejű, ugye hosszú kihagyás után kezdte újra; ehhez képest már is elkezdett reklamálni, hogy nem erre gondolt, nem ezt vezette, úgyhogy nagyon határozottan éreztetni kellett vele, hogy hol a helye, s bár én sem vagyok akkora ász, azért nézzen már magába! Kis nyikhaj, eszébe nem jutott, hogy ő vezet rosszul? Komolyan beszarás, hogy a nagy nő túlkínálatban mennyire torz kép alakul ki saját magukról (és így persze a nőknek is, csak más előjellel)! Na de eleget sírtam már, hogy ez mennyire más, mint Buenos Airesben! Mondjuk sikerült finoman helyet mutatnom neki, így nem rontott semmit a jó hangulatomon. Főleg, hogy J-val olyan jól ment.

B. végre átküldte a kb. hat hete készült felvételeket, amelyeken K. volt a partnerem. A fejem folyton lehajtom, hogy lássam, mit lépek, ami sokat levon a tánc esztétikai értékéből. Azt hiszem, azóta erre jobban figyelek, de azért még rajta kapom magam, úgyhogy a következő cél ennek kiküszöbölése lesz. Amúgy a tartásom, lábmunkám meglepően elegáns, bár itt még kissé tétova, de szerintem ez az (elsősorban a díszítésekre gondolok, illetve a mellkas-csípő izolációra) amiben sokat haladtam. Még a Buenos Airesben vásárolt (téli) cipő van rajtam, és nagyon elegáns, akár mennyire is szeretem a fukszia/bordó nyárit.

 

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Amilyen kellemesen indult a nap, annyira elegem lett belőle nagyon hamarosan.
A Cervantes Intézetben kezdtem 9-kor, ugyanis túlfizetésem volt. Előtte beugrottam az Eco Caféba, és magamba rendeltem egy nagy café con lechét és egy isteni finom media lunát, vagyis croissant-t. Utána kiültem cigit szívni (nem esett jól), és elképedtem, hogy nélkülem is ugyanúgy él a város. Na de hogy reggeli időben mennyi majom tanyázik ott!
Itt véget is ért a jó. Eleve rettenetes volt a frizurám: amikor megcsináltam, még mujeres volt, de a pára, meg hogy már négy napos, megtette a hatását. Eleve kornyadoztam ettől a szubtrópusias klímától, de végképp kivett belőlem mindent az erőfeszítés, hogy úgy tegyek, mint aki dolgozik, mert munka, az alig volt. Persze neteztem nagyjából egész nap, meg tangós videókat néztem. Azt hittem, sose lesz fél 6!
Már kopogott a szemem az éhségtől, de persze futást terveztem mára, úgyhogy még jócskán váratott magára a vacsi. Otthon találom a fiam, kiderül, nem ment fodrászhoz, mert inkább a Tour de France-ot nézte, szóval  tegnap ezért kéretem neki időpontot, mintha a titkárnője volnék. Hát bazz! Úgyhogy még hívhattam fel a fodrászcsajt exkuzálni magam, vagyis őt.
Vánszorogva futottam, persze, hogy akkor sütött ki a nap a hüsi után. Kb ilyen lehetett Brazíliában tegnap! Apropó tegnapi meccs: bár nagy német fan vagyok, sajnáltam a brazílokat. Szerintem a pályán lévő National Elfnek is kínos volt már az egész…
Itthon fasz Dodó úgy leszólt valami semmiség – azaz: mit semmiség, külön vélemény miatt, amelyet annál inkább tiszteletben kellett volna tartania. Komolyan semmi kedvem vele Horvátországba utazni vele, meg Gyulára sem!
És a kurva életbe, még egy kicsi meggyes pite darabot is megettem. Pedig tartanom kell a szigorú diétát, hogy a tengerparton a lehető legcsinosabb legyek az új Pelso fürdőruhámban!
Holnap tangó, diéta, pénteken is diéta (akkor meg már egyáltalán semmi), mert estére a Balatonon vár a lángosom és a rozé fröccsöm.
Most megyek tornázni és balett technikázni. Jajjjjj!!!
És vamos Argentina!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Sola en casa

Hihetetlen, hogy egy óra leforgása alatt magam mögött tudok hagyni mindent, ha adottak a feltételek, ami persze ritkán jön össze. Pénteken 5-kor leléptem (ebédszünetet skippeltem), és 17.45 körül már a dunakeszi kompnál voltunk, körülöttem kicsit retrós idill: lángososok, lustán hömpölygő folyó, fűzfák. Szidónia Szép ruhában, magassarkú bokapántos cipőben, finom sminkben, szolid tangós frizurával mondjuk némileg környezet idegen lehettem, de apám születésnapját ültük meg a Rosiantében, persze már csütörtökön is csak gyümölcsön éltem, és azzal kínoztam magam, hogy az étterem étlapját tanulmányoztam.
Már nagyban ment a német-francia, amikor – naná, hogy elsőként – megérkeztünk. Iszonyú jól esett a kellemes környezet, a vacsival minden OK volt, csak a rozémat felejtették el kihozn;, mire megkaptam, már végeztem a pisztránggal. Sajnos desszertet nem tudtam enni, mert volt hozott torta – egyébként szar -, inkább ettem volna a mogyorófagyis, tonkababos cékla brownie-ból.
Szombaton Dodó és a kislányom elmentek a Balatonra, én maradtam. Főzni egy percet sem voltam hajlandó, vettem viszont a piacon gyümölcsöket, zöld leveleket, paradicsomot és egy csokor margarétát, Liedleben zsemlét, igazi tejszínt és skót kekszet, CBA-ban Cserpes joghurtot. Így hétvégére az alábbi muníciót halmoztam fel: az említett skót keksz (ebből be is tartalékoltam az adriai nyaralásra, ami két hét múlva esedékes, már ha megérem), a múltkori dél-amerikai fagyi kompozíció (avokádós kókuszos; kókusztejjel, Cserpes tejszínnel), 1 kg málna; egy részéből turmix készült, nagyobbik ment a fél liternyi joghurtba, utánaküldve némi zabpehely is, így értek a hűtőben össze, és még fél kiló ribizli; leszárazva, kristálycukorral jól nyakon öntve, hűtőbe nyomva. És zöldcitromos, ribizliszemes, jeges víz.
Úgy döntöttem, kora délután a Cirkusz nevű műintézetet fogom ellenőrizni. Nagy várakozással indultam el, de csalódtam. Odamentem a pultos picsához, aki úgy nézett rám, mintha az erszényét követelném, pedig csak azt kérdeztem, pultnál szolgálnak-e ki, vagy üljek le. Majdnem rámripakodva válaszolt, hogy foglaljak helyet. Negyed órát vártam, hogy kitegye a seggét az erőd-pultjából, de nem tette, talán nem látta, hol ülök, de mindössze 4 asztalnál voltak, tehát fogtam magam, és elmentem. Szerintem fel sem tűnt neki. Így aztán hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, ellenőrzöm az Arioso kávéját. Hát itt szerintem tulajdonos váltás történt, eltűntek a francia delikát cuccok, mint pl. a rombusz formájú provence-i marcipán, meg a gasztroalbumok is. A kerthelyiség persze hangulatos, párizsias, de a kávé semmilyen, a citrom mousse (Augusztból) szar.  Azért vettem egy csomag pisztácia zöld, dombornyomott papírszalvétát. A Klauzál téren csekkoltam még Laonit, az egyik táskájukra már tavaly is nagyon fájt a fogam, de akkor Buenos Airesre tartalékoltam, idén meg… – szóval most is. (Mennyivel elviselhetőbb is a nyár, ha az embernek Buenos Aires-i repjegy van a zsebében…!) Láttam egy qrva szép hernyóselyem szoknyát is, nagyjából a táska árában, fekete, helyenként piros csíkokkal, pamut derékrésszel – isteni lenne tangózni!

A hétvége többi részét elgatyáztam. Elég depi voltam, zabáltam, hülye videókat néztem, lagymatagon pakolásztam. Vagyis hát persze tornáztam, komplett alakformáló sor (ezt még én fejlesztettem ki a szülés utáni torna, illetve aerobikon ellesett elemekből), balett gyakorlatok a tangóhoz (egyensúlyt fejlesztendő) és nyújtás. Megnéztem persze az argentin-belga meccset, és őszintén sajnáltam a belgákat, főleg azt a szőke kisfiút. (Csitt! Most igazán az anya szól belőlem!) A Hollandia-Costa Ricába belealudtam.

Vasárnap 8 körül elmentem futni, aztán torna megint, zaba, szólt az argentin rádió állomás, a fejemen hajpakolás, Szép Szidónia ismét, ezúttal egy kötött dressz, amit néhány héttel Buenos Aires előtt rendeltem, elképzelvén, hogy a bérelt lakásomban (ami akkor még úgy volt, hogy a Bolivaron lesz) abban flangászok majd, miközben cigizek és lerészegedek, ha rám tör a szomorúság, vagy esetleg H kísérteni talált volna, de nem részegedtem le, bár az első Malbecezés után megtanultam, hogy az argentin borok qrva erősek, jó vigyázni velük. Ez később hasznos tapasztalatnak bizonyult. 😀

Na szóval dizájner dresszestöl, törülközőbe csavart hajpakolásostul elaludtam. Addigra már telezabáltam magam, de hiába, csak hétvégén szabad enni, ki kellett élvezzem. (Hét közben legszigorúbb diéta, hétvégén eszem, de persze bűntudatom van akkor is.) 3 körül ébredtem fel, hajszárítás, porszívózás, újabb evészet, és el kellett kezdjek cihelődni, így sem a balettre, sem a nyújtásra nem maradt időm, csak épp a legszükségesebbeket végeztem el, mert 7-kor találkoztam a barátnőmmel.

Az esti Carmen a Szabadtérin elég gyengécske volt, a nők (Carmen – Rinat Shalam, Micheéla – Létay Kiss Gabriella) valamint a Zuningát alakító Gábor Géza jók voltak, Kiss B. küszködött (az utolsó kettősben jó volt), és Kálmándi is mintha bizonytalanul fogta volna meg a hangokat. Bajom: Carmen már megint egy démon, nőstény ördög, ami persze Don Josét felmenti. Pedig: José ment a farka után, ő döntött úgy, hogy nem megy vissza a laktanyába, inkább beáll csempésznek. Képtelen vállalni tetteiért a felelősséget, másokra hárít mindent. Szóval sima párkapcsolati erőszak. De hogy én ezt miért nem láttam még megrendezve így? Büfében kilométeres sorok, pedig sok pult van, de kétszer is végigálltuk a vacak, ám hideg rozéfröccseinkért.

A szétesettségem ellenére viszont mégiscsak jó volt, ahogy volt. Ma már csak egy VAJAS zsemle sok zöld levéllel és kevés sajttal ment le, meg egy fél avokádó. (Sok!!!!) Most irány tornászni!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized