december 2013 hónap bejegyzései

Szuverén vagyok-e?

Csakazolvassa írásához szóltam hozzá, ti. hogy férfi nélkül senkinek érzem magam. Én azt írtam, hogy hiába tudom, hogy nem normális, de egy – hangsúlyozom – méltó társsal vagyok egész, teljes ember. Igen, önmagamban is értékes vagyok, de ha nem érzem azt, hogy kellek a pasiknak, akkor úgy sem hiszem el. Nem tehetek róla.

És É. írta, hogy megérti, ha valaki ilyen, de az nem szuverén. Nem álltam le vitatkozni – főleg, hogy megtették mások – de éppenséggel nem emiatt nem érzem kellően szuverénnek, vagy inkább kompetensnek magam. (Ennek inkább a férjem az oka és akadálya.) Erről szó sincs. Boldogtalan, csonka embernek érzem magam ilyenkor. Ezért kerestem ezerrel szeretőt a nyáron. Hogy bizonyítsak. H-nak? Nem, akkor is tudtam, hogy magamnak akarok. Mert az adott volna egy kétségtelenül nagyon rövid távú löketet, de néha ez a pici hiányzik a nagyokhoz. Ám ez kicsit sem a szuverenitáshoz kellett. Arra megvolt Buenos Aires. Meg a heti  milongák. A tangó partner keresés.

Azt is írja, hogy akkor kulturálódna. Ehh, emlékszem a pótcselekvéses – sőt, nem is pótcselekvéses, mert tényleg örömöm lelem a kulturálódásban: olvasás-operázás-rajzolás-nyelvtanulás-utazás-újságolvasás (nem bulvár)-stb., de k.ra nem pótolja azt, amikor érzed, hogy téged kíván valaki, és persze te is kívánod őt; a Könnyek asszonyán eleget sopánkodtam ezen. Ezek természetes velejárói az életemnek, miként a gyerekeim is.

Nem sodródom az árral, mainstreammel, kétségbe merek vonni hiedelmeket és szokásokat, liberálisan, árral szemben nevelni a gyermekeim. Ja, és még ami nagyon fontos: nem akarok minden áron valakit. Kívánni akarok valakit, ez nagyon fontos. Igen, akit el tudok fogadni az ágyba. (Sergio!) Mint társra, már sokkal kényesebb lennék. Nem alkudnék meg! (Ezt szívesen csomagolják a kompromisszum képtelenség ítéletbe!) És azt tudomásul veszem, hogy ilyen majdnem biztos nincs. Akkor tényleg jobb az egyedül.

Nekem még nem volt méltó. Ha valamely tekintetben akad ilyen, szeretnék nem lemaradni róla.

Jaj, jön a szilveszter, de félek tőle. A férjemmel kettesben…. :S

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Ha…

Mekkora kínszenvedés volt az idei karácsony nekem! Mondjuk az évekkel egyre inkább az, most viszont első ízben nem akasztottam a fára egyetlen díszt sem, és dekoráció is alig van. Még a karácsonyi CD-ket sem találtam (milyen kár!), és csak a kislányom miatt tartottam magam.

Mentálisan lefárasztott a sok képmutatás, giccs, FB-t és  blogokat elárasztó nyálkás, kötelező szeretet-özön. Egyetlen menedékem az elképzelt párhuzamos életem volt, hogyan is zajlana, ha valódi lenne, csak tranzitállomás itt a képmutató Budapesten, S-val. Hátha igazzá válik, ha sokat gondolok rá…

Olyan lenne, hogy a karácsony előtti napokban nem kapkodnánk pl. takarítással, mert nem lenne folyamatos kupleráj, kosz, szutyok. Nem fáradnék bele a szürkeségbe, mert érnének impulzusok. Nem vásárolnánk pánikszerűen, mert csak valami apróságot adnánk egymásnak. Főzés? Ja, valamit. Finomat, egyszerűt, könnyűt. Csak két fajta aprósütemény lenne – a többit megvennénk, mondjuk a La Deliziban és a Mamma Rosaban. Lenne teázás, hangverseny látogatás, séta.

Nem lenne karácsonyfa, így díszítés sem. Este a szokásosnál finomabb vacsorát készítenénk, de nem kellene kicsípni magunkat – persze azért a szokásosnál szebb ruha lenne rajtunk. (Rajtam mondjuk a chilei ruhám.) Zenét hallgatnánk, olvasgatnánk, felbontanánk egy palack jó bort.

Másnap elmennénk ebédelni valahova, sétálnánk a várban, vagy Szentendrén, akárhol.

Szilveszter? Milonga, nyilván! Újév napján séta, azután hál’istennek elmúlnának az ünnepek! Még az is lehet, hogy sajnálnám.

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Az egyik ajtó bezárult

Megjött az értesítés Pozsonyból, nem kellek. Ezek szerint tényleg öreg vagyok… Most ideírom: légi kísérőnek jelentkeztem, régi álmom volt ez. Hát akkor tényleg nem ez az utam!

A tegnapi telefonos interjú is szarul sikerült, alig értettem valamit. A fickót még igen, ha nem, jeleztem neki (pontosítaná-e?), de utána egy skót picsa sipítozott bele az amúgy sem legjobban hallható vonalba, és asszem a harmadik hülye kérdésénél hosszas hallgatás után azt mondtam, itt fejezzük be az interjút. 😦 (“Pardon???”) Mindegy, úgy sem tudtam volna így dolgozni, valamiért nekem a magnós rész sem ment a nyelvórákon. Nem is értem, hogy szereztem nyelvvizsgát. Viszont elégedett vagyok azzal, hogy szóban elég választékosan és helyesen és magabiztosan tudtam magam kifejezni, ez pozitív. Talán a tizedik ilyen interjún nem lesz gond!

Azért elkeserít ám, hogy valami 30 helyről csak hat hívott be…

Apropó: tegnap egy éve történt H-val az a majdnem összejövetel, ami miatt most itt tartok. Erről bővebben az előző blogomon itt.) Semmit nem érzek, tényleg mintha leseperte volna a szél. Mindig gondoltam, hogy egyszer majd hálás lehetek neki, most mégis azt hiszem, ő csak asszisztált az egészhez. Az én történetemben eszköz volt.

Jaj, olyan szürke minden odakinn! Pocsék évem volt – a 3 hét Argentínát leszámítva -, nincs kilátásban semmi, kezdek csüggedni!

DSCF6115

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

“Elmúlott már az az idő, nem rég voltál apró kis csecsemő”

A fiam a mai nappal immár nagykorúvá vált – istenem, bele se mertem gondolni, hogy egyszer ez is bekövetkezik, de tényleg hamarabb, mint hittem. Úgyhogy ma karácsonyi készülődés helyett tortát sütök, mert vészesen fogy a pénzem és közelítek a buenos airesi tartalék összeghez (basszus, ez a karácsony csak úgy szívja le a számlám), pedig dizájn tortát akartam rendelni innen. Úgyhogy megsütöttem a szokásos sűrű csokitortát – de jaj! – véletlenül réteslisztet használtam! Valamit még kitalálok a marcipánnal, talán még ki is fogom csicsázni ezüst színű (mérgező!) cukorkával… És konyakban párolt garnélás spagetti lesz még! Hozzá esetleg egy kis madársaláta. Bár nem kéne ennem, asszem felszedtem egy kilót:S

Viszont az isten ba…, ma lesz egy telefonos interjúm, konferencia hívásos, Angliából faggatnak. Úgyhogy mos jól be vagyok tojva – pont a fiam szülinapján. Na, 18 éve ezt sem hittem volna! Akkor különben is nagyon ment a szekér. Egész addig, amíg a szülőszobán (valamint azt követően rokonok és ismerősök hathatós közreműköde következtében) el nem veszítettem magam. Hát, ez is megérne egy külön posztot, de az első blogomon már értekeztem erről, nincs kedvem újra írni. A cuki anyukaságon – pontosabban anyaságon, mint fő identitáson és szolgálaton – már túlléptem. Na de talán ez a nap szerencsét hoz! (Pozsonyból semmi, kezdem feladni, ha kiválasztanak, már jelezték volna, hogy kezdjek készülni. Maximum abban reménykedhetek, hogy valaki helyett, ha visszamondja….

De akkor valami jó is: tegnap voltam az idei utolsó milongámon, és nagyon jól sikerült! 4 ember volt a cél, de hattal táncoltam (bár kettő nem annyira ér: fsz, a partnerem (egész normális volt) és a volt tanárom. Viszont a többi négy normális volt! Először egy svájci fiatalember, igen jól vezetett, így a bemelegítés megvolt. Aztán a fsz, aztán a múltkori dagadt vénember, most is erőszakosan vezetett, ha nem követtem, de sikerült ellazulnom, és Sergiora gondolnom, és így ő is elég normális volt. A milonga tandánál egy macis külsejű fickó cabeceozott (ő tényleg macis volt, rendes, és nem a nagy hasa miatt, mint a pénteki – aki egyébként ott volt most is a nagy pofával), az első szám élvezetes volt, de a következők nem annyira mentek. Utána ücsörögtem egy tandát, a következőnek is a végén érkezett a volt tanárom, és kért fel – gondolom megsajnált. Majd jött egy kis koresz – kezdő, de nálam szerintem előbbre jár, szerintem jól is táncolt, viszont nem jól vezetett, legalábbis nekem nehezemre esett követni. De aranyos volt ő is nagyon! Épp most járja be Európát, innen Csehországba megy. A végén pedig egy nagyon jó táncost sikerült kifognom! Olyan figurákat tudtam csinálni, hogy ihaj-csuhaj! Nem hitte el, hogy kezdő vagyok (szerintem tényleg nem tettette magát – mondjuk az is igaz, hogy a tangóban van a totál kezdő, és a kezdő (6 hónap – egy év tanulással a háta mögött). Ezt a fickót már láttam milongákon, vagyis igazi milongero, és ment vele a tánc! Juhéjjjjj!

Hozzászólás

december 19, 2013 · 11:33 de.

Ezüstnek kéne lennie…

OK, akkor kicsit más. Tegnap a kislányommal ellátogattunk a WAMP-ra – elég rég jártam már ott – és megállapítottam, hogy nem tudott megújulni. Évek óta ugyanazokat a cuccokat árulják,kevés az új, ez is belterjes, mint a tangó társadalom. Így nem jósolok nagy jövőt nekik. Értem én, hogy nem akarnak mindenféle bóvli árusokat beereszteni, mert az az ő értéküket is csökkenti, de nem hiszem, hogy Gerendai uram lenne az üdvözítő megoldás!

Belépőt kellett fizetnem (OK, 500 HUF nem a világ, és 1000 HUF értékű vásárlásnál beszámítják), na de kérem, így is minden olyan drága, sok mindent magam is el tudtam volna készíteni (igaz, ezek azért az olcsóbb áruk voltak).

Image

WAMP

A gasztró szekció egyenesen nevetséges. Nem azért, mert amit árulnak vacak, meg vannak színvonalasak, de hogy mi mindent próbálnak rásózni az emberekre! Mondom, nincs is ezzel baj, csak hát van összehasonlítási alapom a Defensa vasárnapi piacával, és láttam ilyet Brassóban is, és inkább az utóbbival egy kategória a miénk. (Amúgy a brassóival sincs semmibaj, csak nagyságrendileg kisebb.)

A Defensán (végigfut Monserrat és San Telmo városrészeken) rengeteg az árus – igaz, akad bóvli is, hajjaj! – de sok feltörekvő, kreatív kézműves és tervező viszi ki a dolgait, és elég elfogadható áron kínálják, pedig hemzsegnek a turisták. (És ott futottam össze egy tervezőnővel, akitől egy évvel korábban rendeltem egy tunikát az Etsy-n:) )

Image

La Defensa, Buenos Aires

(Update: Mendozában ugyanez gagyi volt, Santiagoban meg egyszerűen nem volt kedvem megnézni, annyira kimerített a sok rosszul alvás/korán kelés – összesen két nap!)

Itt eléggé homogén a közönség, és kötve hiszem, hogy el tudják tartani a WAMP-ot. Főleg 30-as negyvenes értelmiségiek, sokak pici gyerekekkel (jellemzően hordozóban), néhány külföldi – gyanítom azok is expat-ek, egy-egy művész fazon… És most adventi vásár volt. Javaslom, januárban ne is tartsák meg! (Vagy nem is szokták?)

Pedig amúgy nagyon fel bírok töltődni ott, igaz, korántsem annyira, mint sikerült korábban.

Azért jó dolgokkal is visszatértem: megvettem a PS magazin három számát. Nagyon színvonalas újság. Kicsit női, de inkább amolyan Room magazin kategória. Londonban láttam ilyet eddig, mint a Wallpaper vagy a Gentle Lady.

Ja, és finom volt a Fragola pisztácia fagyija, amit a lányomnak vettem!

(De hogy én hétvégén mennyit zabáltam!)

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Egyhelyben topogás

Tegnap nem kissé el voltam keseredve a tangó elő(nem)menetelem miatt, bár annyira az elején vagyok, hogy sokat nem kellene magamtól várnom. Mégis úgy gondoltam, már tettem néhány lépést; talán azért voltam ilyen elbizakodott, mert Buenos Airesben részt vettem néhány milongán, és többnyire jól is éreztem magam.

Az elkeseredés oka az volt, hogy elmentem egy pénteki milongára, és qrva szarul éreztem magam, pedig jól indult. Gondoltam, körülnézek, milyen, maradok egy kicsit, táncolok legalább három emberrel (ez ugye nem túl sok), aztán hazajövök.

Na, szóval ez egy olyan milonga volt, ahol előtte a host előadást tart, kis zenére séta van, meg beszél egy tangó előadóról. Amikor odamentem, láttam, hogy a partnerem, akivel csütörtökönként gyakorolni szoktam (ez eddig összesen két alkalom volt, de róla majd később) ott volt (mondjuk láttam a FB-n, hogy részt vesz az eseményen) – gondoltam, akkor két táncos már OK – ő meg a házigazda. Aha!

Szóval a házigazda egy beképzelt dagadék, macinak hívatja magát, ángolul, a táncot előtagként használva, vén f@asz, a – Magyarországon -nemzetközi hírűnek aposztrofált DJ csaj meg alkesznek nézett ki. Maci Laci kipécézett, hogy szarul mozgok – ez eddig még nem baj, használható instrukciókat adott – de olyan megvetéssel minősített! (Mindeközben a partnerem idegesítően kommentált, okoskodott, bennfenteskedett – ahogy az órákon is szokta. Brr…!) Na most. Elkezdődött a milonga, kicsi helyiségben, kevesen voltunk, családiasnak tűnt. Beszédbe elegyedtem egy lengyel lánnyal, azután odajött egy 50 körüli faszi, és felkért. Egész jól ment a tánc vele, de az utolsó számnál közeltartást kért, és akkor kicsit elbizonytalanodtam, bár így sem volt vészes. Amolyan kezdős, nincs ezzel baj, látta ő is a séta során. De önbizalmat adott!

Utána tovább beszélgettem a csajjal, aki egyébként krakkói, 6 éve tangózik, és mondta, hogy ott minden vap van valahol milonga. (Tetszett Krakkó, 2008-ban jártam ott az akkor 12 éves Csipikével.) A gyakorló partnerem (akit amúgy neten találtam a partner keresőn) is csatlakozott, azután felkért engem, tánc közben tudálékoskodott, és lekicsinylő megjegyzést tett a lengyelre. Felhomályosítottam,hogy az a lány már igencsak haladó, ezt hamarosan láthatta is – remélem elszégyellte magát, amiért ítélkezett.

És utána semmi. Vagyis K., egy milongera kérte, had vezethessen engem (akivel múlt hétfőn is kipróbáltuk). Az, hogy E. a Buenos Airest többször megjárt táncos nem kért fel, az – ha nem is OK, mert bele ne haljon már – még valamennyire érthető. De hogy a házigazda egyszer se tegye meg – miközben az etikettel ellentétesen több tandát ugyanazzal a partnerrel táncol – az szerintem oltári parasztság, főleg, hogy látja, nem táncol velem régóta senki, és emiatt finoman szólva feszengek. Aztán a f@sszopó partnerem: leszart. Gondoltam is, megyek, de szerencsére egy nagyon friss kezdő fiú megsajnált, összeszedte a bátorságát, és felkért. Övé az este pálmája, nagyon kedves volt tőle! Macika, valamint ragyás partner és még egy piros inges genyó pedig nagyon szégyellje magát!

Jaj istenem, így hogy tanuljak, hogyan fejlődjek?! Adja isten, hogy a másik jelentkező januárban előkerüljön, és vele folytathassam! A mostanit nem bírom. Szegény; egyrészt nagyon csúnya, ragyás arcú, kellemetlen, tudálékos – bár látszólag kedves. Szerintem azért táncol velem, mert van kihez képest jobbnak lennie. Az az érzésem, se kutyája, se macskája, folyton órákon és milongákon lóg, ami még jó is lehetne, mert kétségtelenül van pedagógiai vénája, és profitálhatnék belőle, de el nem tudom képzelni, hogy valaha átéljem vele a tangó érzést. Egyszerűen taszít. Sajnálom. Viszont kurva nehéz partnert találni! (Ja, és rosszindulatú megjegyzést tett a volt tanáromra!)

Azért kicsit összeszedtem magam. Elejétől végéig elolvastam E. blogját, és nem adom fel. Összeállítom én is a 20-as listám a fejlődéshez, amelyben nálam is helyet kap a minél több milolnga, minél több tanár, időnként magánórák (ha lesz végre melóm), práctica, spanyol, pilates (mert mint írja E., segít az egyensúlyban, és nálam az például elég problémás).

Egyszer még el fogok ide menni, mert nem árt ismeretségeket is szerezni, de aztán többet soha!

Szerdán remélem lesz egy kis sikerélményem – rám fér!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized

Via …

Kedden megvolt a pozsonyi interjú. Persze késve érkeztem, mivel eleve később indultam. Ami még nem lett volna baj, de sajna magát a hotelt nem sikerült meglelnem, mert amint lefordultam a főútról (odáig voltak pontos utasításaim), a meglehetősen elnagyolt térkép nem sokat segített, GPS-em pedig nincs. Több embert kérdeztem meg az utcán, végül próba szerencse alapon behajtottam egy zsákutcának kinéző lakótelepi sikátorba, és ott volt. Szerencsére ingyen parkolót is találtam, de sajna az egész már elkezdődött, nagyban írták az angol tesztet, ami eléggé primitív volt. Persze voltak, akik ezen is elcsúsztak. Ezután cég és pozíció ismertetése, majd az interjúk következtek. Utolsó voltam, és ráadásul nem ahhoz kerültem, akihez szerettem volna (egy fiatal nőcihez – azokkal valahogy mindig jobban szót értek). Egy ír fószer kérdezgetett, ekkor már este fél 7 volt, fáradtak voltunk mindketten, nem voltam szimpi neki, és nyilván öregnek talált. Jött ez is, milyen fárasztó ez a munka, miért hagyom ott a biztos állásom 6 év után (hát azt már tudjuk, mennyire biztos…) ebben a gazdasági helyzetben, és miért ez a munka, és mit jelent számomra a flexibilitás, meg szóba került Buenos Aires is. Nem voltam bent szerintem fél órát, hirtelen zárta le, hogy majd értesítenek. Na képzelem. Pedig szeretném, és ha már ennyit utaztam, várakoztam, hát ne már hiába! (Pedig de.) Egyébként ez a fickó a prezin mutatott egy naptár képet, amelyen a cég kiválasztott alkalmazottai fürdőruhában pózolnak, és fontosnak érezte elmondani, hogy az egyik hölgy az ő nője. (Okádok.) A volt tangótanárom aranyos volt, a múlt hétfői milongán mondta, mikor aggódtam a korom miatt, hogy aki belevág új dolgokba, mint én, az ne aggódjon… Bár igaza lenne!

Amúgy az outfitem rendben: sötétkék szövetruha, saját anyagból készült övvel összefogva (*Jake, Peek & Clopenburg), krémszínű tenyésztett gyöngysor (Newhouse), 8 denes harisnyanadrág (Calzedonia), bokapántos cipő á la tango (2010-ből, Gabor), notebook retikül, drágának néz ki (mondjuk 20 000 forint volt, Offide Depot [!], rajta az Aerolineas Argentinas címkéje). Smink: korrektor, make up, arcpír: Estée Lauder, szemceruza, szempilla spirál, szájfény: Lancome (hol a háztetős o a billentyűn?), fehér gloss shine a szemöldök alá: L’Oreal. Frizura: Evita stílus – naná!

Hazafelé megállapítottam, hogy sötétben életveszélyes vezetnem, sürgősen szemüveg kell – hirtelen fogyott el a szélső sáv, amikor véget ért a Pozsony utáni autópálya, és vacak volt a felfestés is. Mosonmagyaróvárnál még ittam egy tejeskávét (a nap folyamán az első kalóriabevitel) a benzinkútnál. (Árban annyi, mint az Eco Café – mondjuk nem volt rossz!) Utána kicsit jobb volt hazáig, óvatosan előzgettem a kamionokat, kanyarokban 80-nal mentem (nyári gumim van, és féltem, hogy a páralecsapódás aúttestre fagyott – tudom, irtó felelőtlen vagyok), este 10-re értem haza. Dodónak elmondtam, milyen cég ez – remélem nem kiabáltam el semmit!

Hozzászólás

Kategória: Uncategorized